Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1916-07-23 / 30. szám
XL1P. éofoiqnm. 30. szfim. SzeKszűrd, 1916. talíus 23. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények ihtézendők. Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 1/s évre 6 K, ‘/4 évre 3 K. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 korona, további sor 30 fillér. —Nyilttér: garmond soronként 40 fillér. Két éu... ... Tele vérrel, tele könnyel, tele szomorúsággal, gyásszal és mérhetetlen fájdalommal. Két év tele fénnyel, tele dicsőséggel, tele ország és világra szóló fényes hírnévvel. Oh az elmúlt két év alatt az érzéseknek mily változatos rohamait kellett át- éreznünk. Voltak idők, amikor szent lelkesedés lobogott a szivünkben s a haza- szeretet nemes érzésétől csillogtak a szemek s ettől nyillottak rózsák az arcokon. Majd elhült ereinkben a vér. Elállt a lélegzetünk s mintegy megdermedve a rémülettől, sápadtan vártuk a végzet mindent lesújtó csapását. A szerbiai véres visszavonulás, Lemberg, Przemysl eleste, a Kárpátok véres ostroma mind-mind egy tőrszurás volt a nemzet szivében. De jöttek azután a kraszniki és limanovai nagy napok s az azt követő győzelmek fénylő sorozata s a lidércnyomástól felszabadult lelkekben ismét felcsillant a reménységnek mindent élesztő meleg sugara. Új barátaink lettek, kik vérük hullásával pecsételték meg baráti frigyünket. A régiből egyik elhagyott bennünket. Rútul megszegte a szövetség szentségét s rabló módon ellenünk támadt. Mily undor és mély megvetés tört ki akkor a lelkekből. . Mindenkinek csak boszuszomj égett az ajkán s ez adott akkora erőt annak a néhány embernek, kiket a sors a hitszegőkkel szemben állított, hogy minden pokoli tervöket meghiúsítva megtudták védeni a monarchia határát. Fény és árny, remény és kétség mily nagy ellentét és mégis mily elementáris erővel zúdultak rajtunk keresztül ... Az izgalmak egész a végsőig feszítették idegzetünket. De hála Istennek volt bennünk erő s amint hogy nem tört ki belőlünk az öröm őrjöngése a kivívott fényes győzelmek nyomán, úgy szorongásunk idejében is türelemmel, némán viseltük a reánk nehezedő súlyos gondokat. Az elmúlt két év megtanított bennünket hangtalanul tűrni a fájdalmakat és csendben élvezni az örömöket. Ha mérlegeljük nemzetünk nagyságát a közelmúlt idők eseményeiből kifolyólag, megállapíthatjuk, hogy a jövő miatt sem kell kétségbe esnünk. Jöhetnek ismét megpróbáltatások, hisz a hadiszerencse is változó, készen log bennünket találni. Ha kell, tudunk ismét tűrni és szenvedni, mert bizalmunk nagyobb lessz a fájdalmaknál. Bizalmunkban eddig sem csalódtunk s joggal remélhetjük, hogy a jövőben sem fogunk csalódni, mert ügyünk, melyért harcolunk, szent és igaz, hadseregünk pedig vitéz és törhetetlen. Azon fölül pedig népünk teljesen egybeforrt a hadsereggel. — Együtt küzd, együtt fárad vele a végső győzelemig. Egyik a harctereken, másik a munka mezején hősieskedik s végzi azt a nagy munkát, mit nemzetünk becsülete s magyar hazánk létérdeke megkíván mindenünktől. Hogy áldozatot kell adnunk a fegyvereink nyomán támadt végső győzelemig, az bizonyos. Győzelmet áldozat nélkül még elképzelni sem lehet, de bármekkora lesz is az áldozat, az általa szerzett eredmény megéri azt, mert az áldozattal nemzetünk jövőjét, Magyarország nagyságát és hatalmát — és függetlenségét biztosítjuk örök időkre. T. J. Megalakult a függetlenségi és 48-as pírt.Gróf Károlyi Mihály ós hívei foly hó 17-én Budapesten a Bristol szállóban jöttek össze, hogy a pártot megalakitsák. Justh Gyula indítványára elnökké egyhangúlag gróf Károlyi Mihályt, helyettes elnökké pedig gróf Batthyány Tivadart, a szekszárdi kerület képviselőjét választották meg. A párt deklarációt adott ki, melyből közöljük az alábbi lényeges részeket: „Egyben elhatározták, hogy „Függetlenségi és 48-as párt“ név alatt parlamenti párttá alakulnak a következő, eddig vallott programmjuk- nak megfelelő alapelvek alapján : Az ország közjogi helyzetét illetőleg a párt a tiszta perszonális unió alapján áll, tiszteletben tartva a pragmatika szankció által megállapított kölcsönös védelmi kötelezettséget. E védelmi kötelezettség teljesítésére nincsen szükség közös szervekre, nincs szükség a közös törvényhozásnak bármely, habár bnrkolt formájára sem, nincs szükség arra, hogy a magyar nemzeti állam életének teljessége megcsonkittassék és fel- áldoztassék. Az 1867. évi XII. törvénycikkben foglalt amaz alapvető föltétel, hogy az őfelsége uralkodása alatt álló más országok is alkotmányos utón kormányoztassanak, a háború alatt, tehát éppen a legkritikusabb időben megszűnt, az osztrák alkotmányos * élet a háború kitörése óta szünetel és a közös ügyek alkotmányos ellenőrzésére hivatott szervek, a delegációk szintén nem működnek. Kitűnt tehát, hogy a 67-iki mii éppen a válságos időkben nem képes feladatát betölteni. Ennek folytán a magyar nemzet a párt felfogása szerint nem tehet mást, minthogy visz- szaállitván állami életének teljességét, mint teljesen önálló állam teljesíti önmaga, a trón és Ausztria iránti kötelességeit. A belohovl leány. Végre felragyogott a mi szerencsecBillagunk is. Megtépázott, fáradt szakaszomat kivonták a tüzvonalból, lövegfödözet lettünk. A faluban felállított német üteghez osztottak be; dolgunk egyelőre alig akadt. Beásattam embereimet a falu szegélyén, jó magam pedig az egyik házban ütöttem fel főhadiszállásomat. A német tisztek ugyan meghívtak magukhoz, de tekintve, hogy a sógor nyelvét alig hogy tördelem, megköszöntem a szives invitálást. A szoba, amelyről tegnap még álmodni se mertem volna, alapos tisztogatásra szorult. Pár nappal ezelőtt még orosz tanyául szolgált, a piszokban szinte elmerült az ember. Négy legénynek két órájába került, amig, úgy, ahogy rendbe hozta. Kipróbáltuk a szabad tűzhelyet is, a füsttől majdnem megvakultunk ugyan, azután ki- küldtünk — rekvirálni. Addig is, mig előkerülnek, ledőltünk az én jó öreg Tóth cimborámmal a vastagon elhintett szalmára. Szótlanul hevertünk talán tiz percig; hallgattuk a hátunk mögött csaholó éhes szörnyeteget, álmodoztunk. Azután a biztosság jóleső érzésével nézdegéltünk körül, boldogan, megelégedetten. Pillantásunk találkozott, felkacagtunk, úgy, ahogy csak két fiatal, gondtalan ember kacaghat, akik most szabadultak ki a halál karmaiból, s most már mindent feledve, a pilla natnyi jóért a hosszú, hosszú szenvedést, uj hittel, reménnyel dűlnek egymás karjaiba. — Itt a kacsa!' állít be diadalkiáltással sxakaszvezető ur Séhne, aki boldogult civilkorá- ljan borbélymester volt valahol a Kossuth Lajos- utca környékén. A meglobogtatott kacsák hápogtak irgalmatlanul.-— Most már csak zsir kéne! Zsír. Nagy szó erre felé. Még egy falatka szalonnát se tudtunk összehozni. Már pedig mi sült kacsát akarunk vacsorázni minden áron. A fiatal állatokból egy gyüszünyi zsiradékra se számíthattunk, törtük a fejünket, hogyan oldjuk meg a fogas kérdést. — Kisütjük a kacsát — vízben ... — szólt végül Sanyi. — Talán kifőzzük, akartad mondani. — Sütjük, ha mondom ! Bízd csak rám. Persze, hogy rábíztam. Két kacsa sülve vacsorára, kettő csirkepaprikásnak éjfélre. Való? szinü volt, hogy másnap tovább megyünk, el kellett fogyasztani az áldozatokat idejében. — Vágd le! — szólék erélyesen Sanyira, aki ijedtében kiöntötte Séhne lábára a kopasz- tásra szánt forró vizet. — Én ? ! — riadt fel sötéten. Nem 1 Aztán elkámpicsorodva tette hozzá : nincs szivem megölni őket . . . — Szép kis hős 1 — És te ? I Éppen ilyen joggal kérdezem én től^d : miért nem vágod le ? Én megsütöm, Séhne megfogta, mit csinálsz te? . . . — Én megeszem, fiam — jelentém ki rendületlenül. Hosszas huza-vona után vállalkozott egyik vitézünk a hóhér-munkára. Egy litániát végig könnyezett, mig elnyiszálta a nyakukat. Ezalatt elmerengve gondoltam arra, hogy milyen szívtelenek a nők. A mi Julcsánk bezzeg nem érzett lelkiismeretfurdalást egy percig se. Hej, pedig de -Sok gyilkosság szárad a lelkén I — Itt a tyuk, zászlós ur, alázatosan jelentem, — löki be az ajtót kemény elhatározással Rózsa tizedes, a kilencedik kerületből. — Vágjátok le 1 :— parancsolom vérszomjas lihegéssel. Rózsa rám néz fejcsóválva : — Megöljük? . . . Kár volna érte . . . — Hallottad mit parancsoltam ?! — Igenis, zászlós Ur, — s azzal már megy is. Pár pillanat múlva éktelen sivalkodással egy kuszáit hajú valaki ront be a szobánkba. Rózsa utána. — Hát ez a lány kicsoda ? — kérdém a legjobb falatot földre ejtve. A tizedes csak ráncigálja, alig van már ruha a testén. — Úgyis levágunk, rongyos I — kiabál torkaszakadtából. De már erre képen teremtem az ipsét. — Vágod ám az öregapádat, ehadta fickóját — Hiszen a Zászlós ur parancsolta — felel duzzogó méltatlankodással a legény. — Vágjuk le a tyúkot, ez volt a parancs. Aztán tyúknak ez is tyuk, csak épp hogy kóser. — Zsidó lány — súgja a fülembe Sanyi, akinek egyszerre sehogy sem ízlik a saját „sütése“. — Szép lány ! — állapítja meg Séhne szakértelemmel. — Hisz szépnek szép, — hagyom helyben én is, — csak ne lenne ilyen cudar meleg idebent . . . Sokan vagyunk . . . Pár perc múlva már csak hárman ültünk a szobában. — Ülj le, édes csillogó szemű báránykám... ülj le no! . . . De ne ide I . . . tovább egy kicsit, még tovább ... úgy . . . Honnan jöttél ? Valahogy elmesélte, hogy a faluba való. Nincs senkije, hozzátartozóit mind megölték. Maga csak úgy menekült, hogy Bolechovban volt |gr Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos ősszeg mielőbbi beküldésére.
