Tolnamegyei Közlöny, 1915 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-07 / 10. szám
1915 március 7. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 3 Kibírhatatlan a liusdrágaság. A terÜ1iH kereskedők a kenyér árának felsrófo- mé s°ha nem is álmodott hasznot tudtak a háború folytan a szegény fogyasztóból k Í8aj tolni. Mikor a kormány, _iga8 M| de jobb |ggg mint soha, — a maximális árakkal és egyéb rende letekkel valamennyire megállította uzsorás étvagyukat, úgy I termelők, illetve állattartó gaz- dak, mint derék husiparosaink a kenyér mellett másik fontos élelmiszerre, a húsra vetették magukat s amerikai gyorsasággal hajtották fel a Himalaja hegycsúcsra a húsárakat is. Talán tartottak a maximális rendelettől és azért ugyszól ván óráról órára emelték, sőt emelik ma°is az ara sat. Elmaradhatatlan közérdekű szükség, hogy a húsárakat is sürgősen, kormányhatóságilag szabályozzák. Míg ez meg nem történik is, a vaiosi hatóságra hárul a feladat, hogy saját hatáskörében tegye meg a megtehetők Mivel az élő ájlak eladja épugy, mint a feldolgozó és viszont eladó a fogyasztó közönség szükségét meg nem engedhető módon kihasználja az uzsora árak ké résével, bírságolja végig őket naponta a rendőrség. Azután van Szekszárdnak Hatósági Hús- széké is, cégtáblán legalább. A legégetőbb szükségesség, hogy a város üzembe helyezze azt. — A mai rendkívüli idők rendkívüli bajokat teremtettek s ezek orvoslása a városi hatóságokra rend kívüli feladatokat és rendkivüli eszközök hasz nálatát kényszeríti. Ma a városházán fás, szenes, lisztes, mészáros stb. tevékenységet kíván mindenütt a közérdek és kérjük és reményünk van rá, hogy bármily lassan indulnak is nálunk a torony alatt az ilyféle kísérletezések, végtére is más .városokhoz hasonlóan mi is eltűrhető állapotokat teremtünk a közélelmezés terén. — Adomány. Kovács Sebestény Endre főispánunk ebédmegváltás cimén 200—200 koronát adományozott a Tolnamegyéből a harcban elhalt hős katonák szegénysorsu árvái részére és a szekszárdi Vörös Kereszt kórháznak. — Elesett hősök nevei a templomok falán. Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök a háborúban elesett hősök emlékének megörökítése végett a következő felhívást intézte egyházmegyéje papságához: Igyekezzék minden plébános és általában lelkipásztor pontosan nyilvántartani a háborúban elesett híveinek számát. A békekötés után pedig kerüljön minden^'paro- kiális templom belső falára a hivők által jól észrevehető helyre egy fa vagy márványtábla, mely az illető plébániának az 1914. évi háború ban elesett híveinek nevét örökítse meg. így a templomban jövő utódaikat mindig emlékezteti ez a tábla, hogy imáikba foglalják azokat, akik •a nagy világháborúban a hazaért elvéreztek. — A hadikenyér készítéséről. A gazd- asszonyok legnagyobb gondja ma, hogy miképpen lehet a fele-tengerilisztes sütőlisztből jó kenyeret sütni. A kukorica- és búzalisztből készült kenyér nagyon egészséges, jóizü és élvezetés | kenyér akkor, ha eltudj'ák késziteni. Fontos az, hogy a tésztát nem szabad egészen megkelni hagyni és legfeljebb 5 százalék burgonyát lehet keverni a liszt közé. Az ötvenszázalék kukorica- és ötven százalék búzalisztből készült kenyeret egyébként igy kell késziteni : A kovászkészitéshez valamivel kevesebb élesztőt kell venni, mint a buzakenyérnél és ügyelni kell arra, hogy a viz se hideg, se meleg, se langyos, hanem hűvös legyen. Ha a kovász késszen van, nemszabad engedni, hogy az túl keljen, rendes kelés után kell megdagasztani és dagasztás után fél óráig pihenjen a tészta. Ha a félóra elmúlt, ki kell szakítani a tésztát de — és ez a legfontosabb — kiszakitás után nemszabad azt teljespn megkelni hagyni, hanem félig megkelve kell kemencébe tenni. Az árpakenyér nagyon jó, csak az. árpának nagy hajtóereje van és ha ebből a keverékből készült tésztát meleg helyen hagyják megkelni, akkor- erjedni kezd és nem. lesz jóizü Erre ügyelni kell és vigyázni arra is, hogy a bedagasztott tészta csak rövid ideig álljon. — Megyegyülés. Meglátszott a háború ha tása a március 2-iki megyegyülésen, mert a bizottsági tagok csak gyér számban jelenhettek meg. Az ülésen Kovács Sebestény Endre főispán elnökölt, ki mély hatást keltett beszéddel nyitotta meg a közgyűlést. Beszédében különösképen hangsúlyozta a társadalomnak a háborúból keletkezett nemzeti szükségletek teljesítése iránti kötelességét, mely egyrészt az élelmiszer feleslegek közrebocsájtásában, másrészt az idei termés biztosításában nyilvánul. Meleg szavakkal emlékezett meg Hazslinszky eltávozott kir. törvény- széki elnökről és üdvözölte utódát, dr. Pesthy -Pál kir. törvényszéki elnököt, ki a bizottsági tagok éljenzései között köszönte meg a főispán szavait. Ezután következett a tárgysorozat, melynek főbb és nagyobb nyilvánosságra számot tartó pontjait híreink között hozzuk. Az ülés jegyzőkönyvét Kurz Vilmos kir. tanácsos és Török Béla ügyvéd, bizottsági tagok hitelesítették. — A Vörös Félhold jelvényei. A Vörös Félhold művészi kivitelű jelvényei iránt országszerte nagy érdeklődés mutatkozik. Miután technikailag lehetetlen minden egyes érdeklődőnek az általa kíván példányt postán elküldeni, ennélfogva az Országos Bizottság, mely Budapesten az Országházban székel, kéri vidéki városaink hazafias kereskedőit, hogy megfelelő mennyiségű jelvényt a bizottság utján beszerez vén, ők vállalkozzanak azoknak kiszolgálására, akik a törökmagyar testvériségnek ezt a szép jelvényt feltüzni óhajtják. A bizottság öt kilóig terjedő postacsomagban bérmentve küld jelvényeket mindenkinek, aki a kért mennyiségnek darabonkint egy korona árát előre beküldi. — A Szekszárdi Takarékpénztár adományai. A Szekszárdi Takarékpénztár tiszta nyereségéből a Tolnamegyei Közművelődési Egyesü létnél tett 2500 koronás alapítvány tagsági dij Illik részletére 500, a Szekszárdi Vöröskereszt kórházban 10 betegre berendezett kórterem fen- tartására 500, a Vörös Félholdnak 100, a szekszárdi tüzoltóégyletnek 40, az Egyesült Szekszárd- Tolnamegyei Nőegyletnek 30, az izr. szentegylet női osztályának 30, a szekszárdi róm kath. óvó dának 30, a belvárosi rk., alsóvárosi, újvárosi, ref. és izr. iskelák szegény tanulóinak 30—30, tolnamegyei népiskolák szegény tanulóinak 180, a szekszárdi polg. isk. ösztöndíj alapra 100, egy elhalt költőnk vagyontalan leányának 100, egy vagyontalan egyetemi hallgatónak 100, egy tanitó- képezdei tanulónak 50, az orsz. bírói és ügyészi egyesület budapesti internátása javára 30, a magyarországi munkások rokkant és nyugdijegylete szekszárdi fiókjának 20, a paksi fiókintézet ren delkezésére 70. a szekszárdi szegényeknek 470 koronát adományozott. Ezen adományokon kívül évközben már 1445 koronát juttattak jótékony - célra. — Pécs város gabonája. A földmivelés- ügyi miniszter 40 waggon gabonát utalt ki Pécís város részére a Magyar Mezőgazdák Szövetsége utján. A Magyar Általános Hitelbank gabona- rekvifáló központja távióatilag értesítette a Pécs város polgármesterét, hogy utasították a gazdák szövetségét a gabonamennyiség Sárbogárd állomásáról való kiadására. Pécsett tehát, már biztosítva van a lakosság, hogy nem fog lisztinséget szenvedni^ Szekszárd város tanácsa is foglalkozhatnék ily kérdésekkel, hogy a lakosság nyugodtan nézhessen a jövőbe és ne kelljen aggódnia, hogy majd elfogy a búza és a liszt.-- Elesett és megsebesült katonák. A 118. sz. veszteségi kimutatás szerint elestek : Máj Péter értényi, Marosi Vince naki, Molnár András őcsényi, Molnár János szekszárdi és Porkoláb Lajos tamásii illetőségű katonák; megsebe sültek: Balogh József gindlicsaládi, Boros József decsi, Günter Péter apari, Csurgár Lajos felsőnyéki, Danzsa Ferenc decsi, Ivó Pál majsa- miklósvári, Jung Mihály zombai, Kohl Ádám bonyhádi, Mozolán János szekszárdi, Rehm Márton tolnai, Rész Jínos cikói, Simon Sándor szálkái, Tujner István tamásii és Wiczner Antal tolnai illetőségű 44 es katonák. ;■% Hadi beszédek. A honvédelmi minisz terium Hadsegélyző Hivatala népszerű füzetekben kiadja azokat a tanuságos és léleknemesitőH beszédeket, amelyeket a háború óta legkiválóbb államférfiaink, főpapjaink, tudósaink, Íróink és politikusaink tartottak a nyilvánosság előtt, az országos Hadsegélyző Bizottság felolvasási sorozatán. A hazafias, igaz magyar szellemtől álkatott beszédek rethorikai szempontból is rendkívül becsesek. Gondolatokban gazdag, gyönyörű munka valamennyi; a közönség jól teszi, ha a tizfilléres füzeteket megvásárolja és össze gyűjti. Nagyszerű és maradandó emlékei lesznek e füzetek annak a hazafias föllángolásnak és együttérzésnek, amely I nemzet minden rétegét oly megható módon egyetlen táborba terelte a magyar nemzeti becsület és a magyar nagyság védelmére. Eddig gróf Apponyi Albert, Csernoch János, báró Hazai Samu, gróf Tisza István, gróf Andrássy Gyula, Prohászka Ottokár és Rákosi Jenő hadibeszédei jelentek meg. A füzetek Az Általános Beszerzési és Szállítási R. T. utján (Budapest, V. Kádárutca 4.) rendelhetők meg, de kaphatók a dohánytőzsdékben is. A befolyó tiszta jövedelmet a háborúban elesett, vágy a kapott sebek követ keztében elhalt katonák özvegyei és árvái javára fordítják. — A föld- és az áruüzérek ellen. Gbil- ilány Imre báró földmivelésügyi miniszter üdvös irendeletet intézett a megyék alispánjaihoz, a jháborus helyzeten élősködő föld- és áruüzéfek jelien. A háború okozta gazdasági zavar sok (alkalmat nyújt a lelkiismeretlen üzérkedésnek (arra, hogy a tanácstalan kis embereket alaptalan ijesztgetéssel és a magánvagyon biztossága iránt káló bizalom megrenditésével káros ügyeletek Kötésére birják. Nevezetesen egyes közvetítők a kisgazdák állatait és terményeit is potom áronigyekeznek összevásárolni, hogy drágán adhassák f tovább. E műveletek érdekében azzal rémitik a, f kisgazdákat, hogy a hadsereg egyszerűen meg- í fosztja őket terményeiktől és marháiktól, vagy a beförő ellenség veszi azokat el erőszakkal s igy, / hogy ezt megelőzzék, tanácsos azokon bármi / áron is túladni. Az elesettnek jelentett katonák j itiboumaradottjait egyes üzérkedők birtokuk olcsó f áron való eladására igyekeznek rábírni, hogy a{ rendes viszonyok beálta után az ekként olcsóm összeszedett földeket parcellázzák. A hazai földed a spekuláció tehát a legszomorubb körülmények' közt iparkodik elvonni a termelő falusi néptől, j hogy később drágábban adja neki vissza. Az j alispánok a földmivelésügyi miniszter rendelete alapján fölhívták a főszolgabirák és jegyzők figyelmét erre a körülményre. — Éva fürdőkosztümben. Ez a cime a „Világ“ mozgó szombat-vasárnapi slágerdaran- jának, amely -bizonnyal jókedvre fogja hangolni a legelbusultabb mozilátogatóját is. A 3 felvoná- sos vígjáték a német ötletesség kitűnő terméke, itt-ott finom pikantériával megborsozva. Elismerésre méltó a Világ mozgónak az a törekvése, hogy a német mozi-irodalom java darabjainak előadásával kárpótolja a publikumot a francia és angol filmek elmaradásáéit s ez a törekvés, — tekintve a német filmek legelsőrangu voltát, önmagába hordja a gyümölcsét. A darabot elsőrangú műsor keretében mutatja be a színház, amelyből kiemelendő „A bűnjel“ c. 850 méteres dráma, „Jaj ez a köpönyeg“ c. pompás bohózat és egy szép természeti felvétel. — Adakozás a népkonyhára. A népkonyhára adakoztak : Rosmayer József Budapest 40 és a Tolnai Takarékpénztár 1Ö koronát, mely adományért szegényeink nevében köszönetem nyílva nitora. Bezerédj Pál. — A megyei központi választmányba 1915. évi április hó L-től 1918. évi deczem- bér hó 31 iki mandátummal megválasztattak : Bernrieder János, ifj Bernrieder József, Bölöny Ödön, dr. Csapó Dániel, Dőry Hugó, Dr. Eri Márton, Fent Ferenc, Fleischmann Lipót, Forster István, Fördős Dezső, dr. Früchwirth Jenő, dr. Gözsy Tibor, Havas Béla, dr. Király Géza, dr. Kiss Ernő, ifjabb Kovács Sebestyén Endre, dr- Kramblin Gyula, Kurz Vilmos, dr. Leopold Kor nél, ifjú Leopold Lajos, Madi Kovács István, dr. Oiffy Gyula, Orffy . Lajos, Sass László, dr' Schwetz Antal, Simontsifs Elemér, Szabó Lajos, dr. Szentkirályi Mihály, Sztankovánszky János, Tóth Károly, Török Béla, Vizsoly Ákos. — Piacrendószetünk érdekében. A közélelmezés terén felmerült sok féle bajnak, panasznak, uzsorának a szemétdombjai a piacok s bár napról-napra hangos panaszok merülnek fel a szekszárdi piaci mizériák miatt is, szinte érthetetlen, hogy még az a rendőrségi ellenőrzés sincs meg ma a piacon, mint a háború előtt meg volt, amikor legalább egyik-másik titkosrendőr olykor figyelemmel kisérte a piaci rendet. Pedig ma fokozottabb ellenőrzésre volna szükség, azonban az egész városi rendőrség a rendőrfőkapitányon kívül 1 tisztből és 1 detektivből állván, a külső rendőrségi munkára nem jut megfelelő idő. Mivel azonban a közönség érdeke különösen a piac, husszékek, mérlegek stb. stb. ellenőrzését nem nélkülözheti s ilyen ellenőrzés teljesítésére szerveztettek a belügyminiszter által direkt ezért adott államsegély terhére a detektív állások, közérdekű szükségesség, hogy a detektívet az iktatással és passzus írással eredeti hivatásától el ne vonják, mert a közérdek, a közélelmezés vallja ennek az egyébként sem rendeletszerinti állapotnak nagy és súlyos kárát. Felolvasás vetített képekkel a múzeumban Dr. Bartal Kornél főgimn. tanár szombaton, március 6-án a muzeum képtártermében folytatni fogja a most folyó véres háború nevezetesebb eseményeinek ismertetését. Szombati felolvasásában vetített képek kíséretében az Oroszország ellen folytatott élet halál harcunkat fogja ismertetni. A felolvasás V29 órakor este kezdődik. Belépti-dij személyenként 40 fillér. A Tolnamegyei Közművelődési Egyesület a felolvasások egész jövedelmét a hazájuk védelmében megvakult katonák támogatására fordítja és ezért a nemes cél érdekében ezúton is felkéri Szekszárd közönségét, hogy e felolvasásokat minél nagyobb mértékben méltassa figyelmére, részesítse támogatásában és tegye ez által is lehetővé azt, hogy azon szerencsétlen vitézeink, akiknek a vérés harc szemük világába került, részünkről is minél nagyobb anyagi támogatásban részesülhessenek, hiszen becsülettel rászolgáltak arra,, hogy értük ki ki néhány tillérnyi áldozatot hozzon. A nemes célra való tekintettel felülfizetéseket köszönettel fogadnak el. A felolvasást vasárnap este 20 fr belépti-dij mellett, főleg a földmivelő közönség részére is megtartják. — Adakozzunk a , Vöröskereszt Egyletnek ! Segítsük a Jiadbavonuitak családjait és az elesettek hozzátartozóit!