Tolnamegyei Közlöny, 1915 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1915-11-28 / 48. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1915 november 28. 2 káplár stb. mind mind hasonló gondolatokat ébresztenek bennem, amint a soron végig tekintek. (Szűcsöt, Prekáckát Dem is említve, kik Schoner elveinek legnemesebb követői.) Voltarfi velük együtt, amikor még csillag nem volt parolijukon; jártam velük nyngodtabb napokban s har coltam velük ezredünk nehéz harcmüveleteiben ; ismerem őket. S lelkűknek elemzése közben leszűrt tapasztalatom mindig csak az, hogy hősökké nevelték őket már otthon a szülői körben s főleg az iskolában; bensőjükben már régebben élt a hazafias érzelemmel a vallás, üz erkölcs igazi alapja, amelu kétszeres erőt ad nekik a hon, a nemzet és a társadalom iránti kötelességük teljesítéséhez, — harctér legyen is annak szintere; a halált osztogató golyózápor csak növeli lelkűkben a fenkölt érzelmet, bizton haladnak előre — mutatván példát bajtársaiknak, mert lelkűkben óriások ; égi vezérük vezeti őket. Én úgy érzem, a jövőben sok-sok ilyen erős meggyőződésű egyénre lesz még szüksége nemzetünknek. Tanító vagyok otthon én is (igaz, hogy rö vid működésem után hivott a haza); mint hivatásszerető, kötelességemnek tartom honmaradt kartársaim tapasztalatait gyarapítani — csekély is legyen az bár — hogy a béke áldottabb éveiben a bábomban tapasztaltak alapján dolgozhassunk iskoláinkban. Sok elv merült fel a múltban a nevelés terén, de feltétlenül továbbra is élnie kell a vallás- és erkölcs elvének ! Istenben való bitet e kettő ad. Bátran merem állítani, hogy a lakó helyek nagy százalékában rettenetes erkölcsi romlást idéztek elő a háborús viszonyok a kis gyermek seregben is; a katonaságnak megvan a maga nevelő, de rontó hatása is! . . . Egy-egy Schonert, Tiant stb. csak helyes alapokon nyugvó nevelés adhat nekünk! Sok-sok „tanitó-urra“ van szükségünk, noha Tian, Csik stb. legyen is az, kik civilben más foglalkozásúak ugyan, de a lelkűkben élő erkölcsi erő azzá tette őket itt: példájukkal tanítanak ! S itt megbecsülhetetlen a példa! otthon is a legdrágább az. Szeretett kartársaink ! Őrizzétek meg iskoláinkban a vallást, az erkölcsöt, az Istent! A világháború keserves tapasztalata annak szükségességére megtanít! A harctérről jövő hazafias üdvözlettel: Main József, teveli tanító. Hosy élnek katonáink Szerbiában ? Egy Szerbiában harcoló katonánk irta ezt a levelet hozzátartozóinak: Irgalmatlan, girbe görbe utakon — ahol a madár is csak elvétve röppen — járunk napokon keresztül. Az agyagos sárban odaragad a bakkancs, minden lépésnél viaskodni kell az előre jutásért, mintha a föld is segítségére akarna lenni a visszavonuló, vert szerb seregnek s fel akarná tartóztatni a diadalmasan előrenyomuló ellenséget. Hiába, hiába: a baka csak megbirkózik az akadállyal, szokva a sárhoz, esőhöz, hóhoz: egykedvű közönnyel szörtyögteti cseréppipáját, amit még Újvidékről hozott magával s amin keresztül egy kis „hazai“ iz kerül a szájába. Csak néha- néha jegyzi meg: — Ej, a fene vinné ezt a görbe országot, nem jönnék ide még főispánnak se. Bizony, szomorú ország ez a Szerbország. El sem tudom képzelni, milyen lehetett akkor, amikor a béke isteni napja sütötte mocsaras, nádas vidékeit. A rombadőlt, leégett, srapnelltől behúzott házak már fel se tűnnek. Egy lépéstől a másikig «lhullott lovak, tehenek felpuffadt hullái. A mezőkön kis fekete cigánymalacok óriási serege szaladgál gazda nélkül. Itt-ott egy-egy piszkos- szőrű tehén legelész, megáll, nagyott bőmből bele a pusztaságba és szaladni kezd, de megáll, nem ismeri a tájat, az istállója, ki tudja hol van, a gazdája nem jön ki, hiába bőg az állat a kapu előtt. Üresség, elhagyottság mindenütt. A fákon pár tyuk guhbaszkodik s közeledtünkre vadul röppennek fel s nagy kárálással menekülnek. Ezek is régen nem hallották a gazdaasszony becéző és anyai gondoskodó hangját. Amerre megyünk, tollak, állati bőrök, használhatatlan állati testrészek óriási mennyisége. Órákig megyünk a döcögő utón anélkül, hogy házakat, falvakat találnánk. Hegy-völgy, kegy-völgy, sok viz, rengeteg szilvafa s messze, nagyon messze egy elkeseredett eb vonítása jelzi a falut. Fehérük már a ház, egy, kettő, három jó képű csinos házak, várjuk, lessük a többit: sehol se. Néhány ház — ez a falu. S ez a pár ház sem sorakozik egymás mellé. Széthányva, szétszórva, messze egymástól. Minden ház külön állván, minden föld, kert külön kerítéssel van elzárva, mintha minden közösséget ki akarna zárni eleve is. Ez az egyedülvalóság magyarázza meg a komitácaiféle intézmény lehetőségét. S ha bekukkantunk egy ily szerb házba, ahol a kultúrát csak az egyetlen gép: a gyilkoló puska képviseli, ahol még szabad tűzhely ontja a füstöt s ahol a- kényelem még az ágy fogalmáig sem jutott el, megértjük, miképpen állja most már a harmadik háborút a szerb. Igénytelensége mindent megmagyaráz. Régen belepusztult volna már a háború nyomoraiba ez a nép, ha bármelyes igényei is volnának az élettel szemben. De nincsenek. Mellettünk kis apró kocsik kocognak el, rakodtan tarka-barka ruhaneművel s bútorokkal. Az öreg szerb csitri ostorával nógatja sárba akadt lovát s ahogy megpillant bennünket, piszkos fehér vásznat kötöz az ostor hegyére s be leszúrva a kocsiba, leveszi a kucsmáját s mélyen meghajlik. Csupa alázat. A kocsiból kis kócos, boglyas apróságok pislognak elő, félénken és kíváncsian s csak amikor közelebb érünk, látjuk, hogy egy szorongó anyai kar tartja össze az apróságokat. A bakák, akik eddig szidták a szerbeket, mint nyugalmuk, békéjük megrontóját, otthonuktól való elszakadásuk okozóját, most egyszerre megilletődnek. Az egyik gyerek — egy 10—12 éves, fekete szemű, róáh^s arcú kisleány — ijedten ríni kezd és si- kongva fogja meg anyja ruháját. — Szegényke . . . Szegény kis ártatlanok — hangzik végig a soron s a torzonborz sza- kállu, marcona katonáknak köny csillámlik a szemükben. Kezük, amellyel még előbb fegyvett töltöttek, a bródzakban kotorász s előkerül egy kis száraz prófunt, egy kis maradék cvibak. — Nesze . . . Tu mate, bratye ... Szép kis leánykám . . . édes kis fiacskám . . . Tele nyomkodják a gyerekek kezét bakaportékával s indul a csapat északnak, döcögnek a menekülő kocsik délnek, délnek s kacagnak a gyerekek. • I Dr. Hüller Ferenc. I Ma, amikor a harctereken oly bőséges aratása van a halálnak, kétszeresen drága az emberi élet, de* sokszorosan az olyan emberé, ki nem csupán önhasznára élt. Dr. Müller Ferenc szekszárdi ügyvéd váratlanul bekövetkezett halála tehát méltán keltett megdöbbenést és mély részvétet nemcsak családjában, de városi és vármegyei közéletünkben és megyénk határán túl is. Az elhunyt ugyan nem volt a nyilvános közélet hangos vezére, de mint zajtalan, szinte túlságosan is szerény munkása ott volt a városi, megyei közügyeknél mindenütt, ahol dolgozni is kellett. Szives, önzetlen és becsületes munkájáért még csak a közszereplésnek kijáró dekórumok elől is dolgozó szobájába vonult vissza. Ezt tudta róla mindenki és eztjnem- csak becsülték, de csodálták is benne ismerősei. Mint jogász, szakkörökben országosan elismert tekintély volt és közvetlen egyénisége készséggel bocsájtotta rendelkezésére a hozzáfordulóknak tudását és alapos ítéletét. Tagja volt az Országos Ügyvédszövetség igazgató tanácsának, megalapítója és társelnöke annak tolnamegyei osztályának. Főtitkára volt az Országos Kereskedelmi Egyesület tolnamegyei fiókjának, ügyésze a Kereskedelmi Kaszinónak, tagja a Tolnamegyei Takarék és Hitelbank igazgatótanácsának és ügyésze a Bátaszék-Sárközi Takarékpénztárnak. Értékes munkája hiányozni fog mindenütt. Dr. Müller Ferencet méltán gyászolja meg közéletünk, mint elveszített kiváló munkását, társadalmunk, mint ritka széles műveltségű és rokonszenves és becsült tagját s közvetlen családja és neje, ki a lezárt koporsóra helyezett koszorú- szalagon e felírással eresztette utolsó utjra: „Mindenem.11 Temetése folyó hó 24-én közrészvét megnyilatkozása mellett ment végbe s végtisztességén a vármegyei és városi közigazgatási hatóságok, a bírói és ügyvédi kar, a hivatalok, a tanári testületek és társadalmunk egyeteme megjelent. Gyászoló családja az alábbi gyászjelentést adta ki: „Özv. dr. Müller Ferencné, szül. Schieszer Sárika úgy a maga, mint az alulirt rokonság nevében mélységes fájdalommal jelenti, hogy imádott jó férje, a legjobb gyermek, testvér és rokon dr. Müller Ferenc ügyvéd folyó hó 22-én délután 2 órakor munkás és áldásos életének 48., legboldogabb házasságának 21-ik évében sziv- szélhüdés következtében hirtelen elhunyt. Drága halottunk hült tetemét szerdán, e hó 24-én délután 2 órakor végbemenő gyászszertartás után kisérjük örök nyugvó helyére, a szekszárdi izr. sirkertbe. Müller Bernát édesatyja. Müller Albert, Müller Jakab, Müller Sándor testvérei, Schlieszer Mór apósa. Rosenstock Samu, dr. Szentiványi Ármin sógorai, Müller Albertné sz. Hirschfald Mariska, Müller Jakabné sz. Reich Ilonka, Rosenstock Samuné sz. Schlieszer Fanny, dr. Szentiványi Árminné sz. Kunetz Paula sógornői.“ KÜLÖNFÉLÉK. Tábortüzek mellett. Oroszország, 1915. Leszállóit az este. Elpihent a lárma, Fáradt harcosoknak szürke táborára Fénylő tüzek gyulnak. —; Esti félhomályba tüzek lángja mellett, Pihenő vitézek halkan énekelnek, Csendesen dalolnak. Hegedű megszólal, cigánygyerek huzza, Úgy rémig kezében sir-zokog a húrja. Otött-kopott fája Varázszenéjévei oda csalja lágyan Hová álmok szállnak csendes éjszakában . . . — Haza muzsikálja. Repül a képzelet a vágyak gyors szárnyán Messze-messze által Duna-Tisza táján Szép magyar alföldre. — Hová bucsúcsókját sóhajtva /lehelte Honnan szivtől szakadt. . .oda tapad lelke Minden kicsi rögre! Lombos falujában újra látja házát. Apró gyermekének csengő kacagását Mostan újra hallja .., Gyönyörűen nézi, félveszi ölébe, Elringatja térdén el-el játszik véle. Meg-meg simogatja. Elhallgat a nóta, elröppen az álom. Olyan nagyon szép volt ezüst holdsugáron Tova tűnő képé. — Úgy sóhajt utána. Láthatatlan árnyak Sejtések setétje lidérc-táncot járnak. Könny csillan szemébe. Lessz-e holnap este, lessz-e virradatja ? Tán ott marad majd, hol vértócsába fagyva Száz halálba járnak. — Otthon tán Valaki imádkozik érte Gyermekét tanítva, kezét összetéve; ». .. Add vissza Atyámat jp . .« _____ TÖRÖK JÓZSEF. — Katonai kitüntetések. A király Kocsis Zoltán 19. honvédgyalogezredbeli főhadnagynak, Kommandinger Kálmán decsi főjegyző unokaöccsének a 3. osztályú katonai érdemkeresztet adományozta. A király Abay Bélát, a budapesti 32 ik gyalogezred zászlósát, az ellenség ellen tanúsított vitéz magaviseletéért nagy ezüst vitézségi éremmel tüntette ki. — Soron kívül főhadnagy és hadnagy. A. király az ellenség előtt teljesített vitéz, önfeláldozó és eredményes szolgálatának különös elismeréséül Sass István honvédhuszár hadnagyot, özv. Sass Istvánné úrnő unokáját, soron kívül Kováid Péter és Fial cs. és kir. szab. kelme és fonálfestő, vegytisztító és gőzmosógyár képviselete Szekszárd és vidéke részére Fein Alfrédné Szekszárd ií •Aususzlmre-u.602. A gyár rendes áraiban vállalja az úri, női- és gyermek öltönyök, diszitő- és bútorszövetek, függönyök, kézimunkák, szőnyegek, csipke és végáruk-, szőrmék, fehérnemüek vegytisztítását festését és mosását.
