Tolnamegyei Közlöny, 1915 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-14 / 46. szám

XL1I1. évfolyam. 46. szám. Szekszár d. 1915. november 14. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények fntézendők. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, Vs évre 6 K, lu évre 3 K. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 ko­rona, további sor 30 fillér. — Nyilttér: garmond so­ronként 40 fillér. Szét kell darabolni. A most folyó világháborúban nem je­lentéktelen szerepet játszó kis országnak: Szerbiának végzete kezd teljesedésbe menni. Egy züllésnek indult szélhámos fejedelem s egy cselszővő miniszter vakmerő játéka szerencsésen eljuttatták oda a kormányzá­sukra bízott szerb népet, hogy immár a győztes ellenfelek darabokra tépik szülő­földjét s ő maga akár kezébe vegye a ván­dorbotot, hogy magának uj hazát keres­sen. De teljesen megérdemli sorsát, mert a bomlásnak indult Szerbia népe oly vad elem, melynek a gyilkosság a megszokott foglalkozása s a más nemzeteket nyugta­lanító törekvés egyetlen életcélja. Rossz tanácsadói. beleverték az áb­rándra hajló nép fejébe, hogy neki világ- hátalmi tervei is lehetnek s terjeszkedés­sel s más népek leigázásával még nagy­hatalommá is fejlődhetik. Hamis volt a feltevés, kockázatos a játék s undokok a használt eszközök s most elérkezett a bünhődés ideje. A győzőknek pedig most az a, fel­adatuk, hogy, a sok áldozatot követelő já­ték ismétlődését minden időkre kihatólag lehetetlenné tegyék. S erre, ugylátszik, tel­jesen megvan a kedv és az elhatározás. Nisbe, a szerb kormány székhelyére való győzelmes bolgár bevonulás alkalmá­val Zekorv, a vitéz bolgár seregek főpa­rancsnoka és Radoszlavow bolgár minisz­terelnök táviratot váltottak, melyekben egyet­értőig kijelentették, hogy Nis várán a bol­gár lobogó leng s örökre ott fog lengeni. Nincs tehát semmi kétség arra nézve, hogy ! a régi Szerbiának az a része, mely Nist körülveszi, a megszállott Maczedóniával ! együtt Bulgária fogja magának megtartani. Jut ezenkívül még Görögországnak és Ro­mániának is egy részlet, ha csakugyan ve­lünk : győzőkkel tartanak. De ha már oly óriási pénz és vér­áldozatot hoztunk Szerbia leverése érde­kében, ne feldkezzünk meg magunkról sem. A szerbek, azzal a szándékkal törtek ránk, hogy letörik Szent István koronájá­nak egy jelentékeny részét s elharácsolják I tőlünk hazánk szerbeklakta déli részét, a j gazdag Bácskát s még egyebet is, egész a Tiszáig. Nos hát, most, hogy a kocka .javunkra fordult, nincs Semmi okunk arra, i hogy mi a királygyilkos szerbekkel szem- j ben kiméletessebbek legyünk. Belgrád, a j régi magyar Nándorfehérvár, hol számunkra i a hurkot készítették, a hozzátartozó terü­lettel együtt a mienk volt a múltban, a mienknek kell lenni a jövőben is. így le­het csak, ha Belgrádiról újra magyar vá­ros lesz,. kiengesztelni a sok bűnt, mely falai között ellenünk elkövettetett. Mi is tehát a győzelmes bolgár vezetőférfiakkal egyetemben azt hangoztatjuk: hogy a ko- nak tetején a magyar trikolór leng s örökre is ott fog lengeni. Ami ezután még megmarad, az le­gyen a szerbeké. Egy maroknyi nép s egy jelentéktelen területű ország,. mely nem lesz képes izgága politikát folytatni s meg­szűnik országunk állandó tüzfészkes ve­szedelme lenni. Pétár király, ki Szerbiát idáig juttatta, menjen csak vissza Genf be, utó fizetéssel bérelt hónapos szobájába; ott elmélked­hetik a világ múlandóságáról; Pasics pe­dig elmehet Montenegróba, ahol őt nagyon szeretik. A magyar Himnusz azt mondja ró­lunk: „Megbünhődte már e nép a múltat s a jövendőt!“ A szerbek ilyen formában j illeszthetik ezt a mondást bonuszukba, | ha ugyan van nekik, „Most bünhődi a szerb a múltat és a jövendőt!“ Vagy hogy még egy magyar költő remekművéből idézzek, a szerbekre nagyon ráillik annak következő versszaka: Múltadban nincs öröm, jövődben nincs remény ... Boda Vilmos. Távirataink. A miniszterelnökség sajtóosztályának hivatalos táviratai. Újabb sikereink Szerbiában. Budapest, november 12. Az üldöző harcok az egész harcvonalon folynak. Német csapatok az Ibar völgyében ro­hammal foglalták el Kogntovácot és a két oldal­ról emelkedő magaslatokat. — Gallwitz tábornok hadserege a Jastrebac hegység caucsvonalához kö­zeledik. Az újabb zsákmány itt 1400 fogoly, 11 löveg, 16 lőszerkocsi és 1 hadiszerelvényvonat. A bolgár hadsereg egész arcvonalán kierőszakolta az átkelést a Moraván. Az oroszok embertelen kegyetlenkedései. Budapest, november 12. A Cartorijszktól északnyugatra folyó har­cokban tegnap 4 tisztet és 230 főnyi legénysé­get fogtunk el. Sapanovnál több éjszakai táma­dást vertünk vissza. A Putilovka-harcvonalaink mögött a 407. számú gyalogezred egy tisztjét fogták el, aki osztrák magyar egyenruhában át- lopódzott vonalainkon, hogy kémkedjék. Tisztek TÁRCA. Bosszú. Elbeszélés. Irta: Eájel Piroska. ' I. Kezében doktori oklevéllel, lelkében a bol­dogság kimondhatatlan érzésével intett a fiakke- resnek s úgy vágta bele magát, hogy a flegma­tikus fiakkeres is hátrafordult. Egyenesen az állomásra hajtatott. Most nem érdekelte semmi, csak egy vágya volt.: haza, haza, az édes,anya meleg puha karjai közé. Az első csókot most ő adja, az első ölelést, tőle kapja. Még most is szédül a boldogságtól, ha eszébe jut a nagy pro­fesszor szava, mikor vállára tette a kezét egy operáció után: — Fiam! magát az Isten igen megáldotta. Igen 1 Kimegy Párisba, Berlinbe . .-. S haza jön és . . . Fejét a párnára hajtotta, szemeit lehunyta,- nem gondolta tovább. Úgy érezte, hogy ragadja valami feljebb . . . Egy modern szanatórium im­pozáns körvonalait vélte felismerni a bárányfel­hők között. Édes anyja komoly szelid alakját látta amint megelégedetten mondja: — Jól van kis flam! Reád bizom azt a feladatot amit már régen ígértem. Mi lehet vájjon ? A fiakkeres pálinkaizü hangja riasztotta feli —- Itt volnánk ! Fizetett. Sietve ment a jegyét megváltani, hogy mentül előbb hazajusson. Az utón folytatta amit a kocsiban félbehagyott. — Igen! Én nagy ember- akarok lenni. A mit az ember igen akar azt el is éri. Könyörü- letesség ! Ez lesz jelszavam. Édes anyám micsoda feladatot bizhat most reám ? — Vájjon ha meg látom tudok e szólam ? így zavart össze-vissza gondolatait mig végre az állomásra érkezett. 10 perc múlva ott­hon lesz. A tógát száguldott. A két sárga mintha tudta volna, hsgy most repülni illik. Anyja a tornácon várta, ő a kocsiból kiu- gorva mélyen meghajtotta magát. — Doktor Bereczky vagyok, drága édes anyám ! A két kar melegen körülfogta — egy fel emelő csók a homlokára, egy pár könycsepp a két arcán futott végig. - ■ _ — Kedves fiam! mondta alig hallhatóan, de igen vibráló hangon. Ez volt a vizsga befejezése. Kart karba öltve mentek a szobában, ahol az asztal már ünnepi öltözetben várta a doktor urat. Amit három éves kora óta kedvelt, az mind megkészült ma. Az anya csak felemelte köny- ben úszó szemeit, de ennél a szónál többet nem tudott mondani: „Kedves Fiam-!“ Uzsonna után azt mondja Dr. Bereczky. — Édes anyám, most már csak tessék elő­rukkolni ... mi lesz az a bizonyos megbízatás ? A szelid nedves szemek egyszerre felszá­radtak. A nyájas arc egyszerre megváltozott. Szigorú vonások ültek ki. Szinte merevvé tették Bereczkinét. — Ma talán ne beszéljünk róla, mondta érdes hangon. — De én ezt már ma óhajtom. — Jó — hát legyen ! Te édes fiam el mégy leánynézőbe Kanizsaiékhoz és elcsavarod a lány fejét és — otthagyod. Ezt oly keményen, oly ellentmondást nem tűrő hangon mondta, hogy Dr. Bereczky azt gondolta: ő álmodik s igen rossz álma van. összeszoritott öklét s szétnézett. Erre a hirtelen zuhanyra épen most nem szá­mított. Mi ez ? — Miért kell nekem ezt tenni? Ez a pa­rancs nem méltó édes anya — magához. Én nem is tudom miféle tréfa ez ? Ugyanazon az érdes hangon folytatta Be- reczkyné. — Ez nem tréfa, ez parancs. Ez köteles­ség . . . kötelesség ... a húgodért, az én drága kedves jó leányomért! Te is tudod: miért . . . kiért . .. tört le. Micsoda reményeim voltak vele? Kinek szántam ? Majd alig találtam hozzá méltó, megfelelő férfit 1 És mivé lett ? És kiért ? Nem az a szélcsap Kanizsay volt e akit idehozott a végzet ... az ördög ... a sátán . . . azzal a szép ördögi ábrázatával . . . megigézte az én Terkámat, ... és az én álmaimnak . . . Terkám boldogságának — vége! Ezt nem lehet úgy hagyni! Ez vért kíván! — Édes anya! maga indulatos, Az indu­latos embernek nincs igaza, mondta Bereczky szelíden. Terkától megkérdezte Kanizsay: „Jőj- jek-e még egyszer ... ha a nagybátyámmal jövök . . . szívesen lát?“ Terka erre nem szólt semmit! — Még te nem találod húgod megrontóját bűnösnek. Te még őt hibáztatod ? Van néked szived ? Ha van is abban nincs szeretet a te sze­rencsétlen húgod számára! i— Van szivem édes anyám, sőt szeretet is van szegény húgom számára, de én mint orvos Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom