Tolnamegyei Közlöny, 1915 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-24 / 4. szám

2 rOLNAMKGYEI KÖZI ONY 1915 j inuár 24. „ívjen a haza, éljen a király !“ a legénység utá­nam. Ez után hajadon fővel énekeltük a „Him­nuszt“. Nem bántam volna, ha azonnal keresztül lövik is szivemet, oly meghatottság vett elő, de nem csak engemet, hanem az egész legénységet is. Képzeld el : szép, holdvilágos éjszaka, a távol­ból el közelről ágyú és puskaropogás, utána az „éljenzés“ és'azok az isteni, azok a felséges, lel­kes, felemelő hangok . . . „Megbünhödte már e nép a múltat s jövendőt . . “ mindig távolabbról, csendesebb és végül egész halkan hallatszott a messzeségből „a múltat s jövendőt! . . .“ Akiben csak egy kis magyar vér is van, bizony ilyenkor nem sokat törődik azzal, ha a muszka ulindjárt keresztül is lövi a hazájáért dobogó szivét. Talán a legszebb halál, amelyet •el lehet képzelni, az, amikor az embernek utolsó szava, utolsó lehellete is ez: „Isten áldd meg a hazát!“ Olyan megható volt az egész, hogy még tán a muszka is könnyezett, mert nem lőtt többé, hanem a lehető legcsendesebben viselkedett Ezután szépséges gondolatokba merültünk el. Elgondolkoztunk az otthoniakról: Ok most mit is beszélhetnek felőlünk, mit gondolnak ők rólunk ? De félre a gonddal! nem háborúba való ez. Énekeljük el fiuk azt a „rossebb“ nótát. Ismét összhangzott a táj a hős 44 esek hangjától, hogy „és ha kell, hadd folyék becsületes szivünk ma gyár vére ! csak előre rossebb ! rossebb — csak előre ! . . .“ Vége is volt már az ünnepségnek. Éber figyelemmel, fegyve rel a kezében és szúrós tekin­tettel ott állt mar ismét a magyar baka a helyén. Kezdjük az uj évet. Es ha van Isten az Egén, akkor meghallgatja a mi imánkat, melyet nz elmúlt estén egész szívből, égre emelt esdő szemekkel énekellünk . . . „nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel.“ Haza fogunk jutni győze­delmesen és akkor személyesen fogjuk azon ara nyos hölgyeknek átadni hálás köszönetünket figyelmükért. Meg fogjuk szorítani, meg fogjuk csókolni azon kis kezecskéket, melyek ezen cso­magokat oly tigyelemesen, oly nagy gonddal ösz- szeallitották s azokkal nekünk oly kedves perce­ket szereztek. Még egyszer: nagyon szépen kö­szönjük ! Isten éltesse a somogyi és tolnai höl­gyeket! Neked szintéa köszönöm fáradozásodat! ölel szeretettel barátod: Neugebauer s. k., tart. hadnagy.“ , KÜLÖNFÉLÉK. — Kitiintf tés. A király megparancsolta, hogy párisi es nagybátsi Bátsmegyey Géza pécsi b. honvédhuszarezredbeli főhadnagynak, az ellen­ség előtt tanúsított bátor viselkedéséért a leg­felsőbb dicsérő elismerés tudiul adassék. — Uj apát. A király a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter előterjesztése alapján Kom- mandinger Vilmos, lengyeltóti esppres plébános- nakt Kommandinger Kálmán decsi főjegyző nagy­bátyjának a Szent Benedekről nevezett címzetes apátságot adományozta. — Lemondás» Juhász Imre- szekszárdi polgári fiúiskolái rajztanár állásáról lemondott. Közjegyzői kinevezés, ó felsége a király, dr. Ángyul Béla volt dunaföldvári, leg­utóbb mohácsi kir. közjegyzőt Pécsre kir. köz­jegyzővé kinevezte. — Nyugdíjazás. Spindelbauer Anna simon - tornyai községi óvónő február 1-től kezdődőleg évi 1080 koronával nyugdijaztatott. — Katonai kinevezés. A király dr. Stolpa József tartalékos zászlós: soronkivül hadnagygyá nevezte k;, — A| áti és préposli címadományozás. A király Döbrössy Alajos pécsi székesegyházi időéb mesterkanonoknak a typuthai címzetes apátságot és Szilnek Lajos dr. pécsi székes- egyházi ifjabb mesterkanonoknak a Szent Miklós­ról nevezett szepes landeki cimzetes prépostságot adományozta. . — Hitközségi élet. A szekszárdi izraelita hitközség képviselőtestülete folyó hó 17-én dr. Kron Ferenc elnöklete alatt választotta meg a folyó évre vezetőségét a következő módon : hit­községi elnök: dr. Leopold Kornél, alelnök: Wolf Henrik, pénztáros: Müller Albert, ellenőr: Fischhof Jakab, elöljárók : Kron Salamon, dr. Pirnitzer Béla, Leicht Lajos és Salamon Ármin, — Államsegélyek. Vincze Sarolta pálfai ref. tanítónőnek 1914. évi január' 1-től kezdve .évi 800 korona államsegély utalványoztatott. — A szak esi róm. kaili. ovoda fentartási szükség le'einek részbeni fedezésére 1914. évi julius 1 tői további, intézkedésig évi 276 korona államsegély utalványoztatott. — Helyettes tanító alkalmazása A kesző- hidegkuti ág. hitv. ev. el. iskolához a hadba vonult Wagner János osztálytanító helyébe id. Kring Gyula nyugalmazott tanító alkalmaztatott. — Átkel yezés. Az igazságügyi miniszter dr. Angyal Béla mohácsi kir. közjegyzőt Pécsre helyezte át. — Hadi fogságban. Katona János őcsényi kath. tanító, ki több csatában vitézül harcolt, Arangyelovác körül megsebesült és hadi fogságba került. — Tüske Béla dr. gyönki gimnáziumi tanár, mint feleségéhez irt levelében Írja, szintén szerb hadi fogságba jutott. — AB) osztályú népfölkelők folytató­lagos behívását hirdető plakátok megjelentek. E szerint az 1883—1886. években születettek fábruár 15-én, az 1878- -1882 ben születettek március lén tartoznak bevonulni, amennyiben név.zerint felmentve nincsenek A felmentések körül a honvédelmi kormány a közhatósági funkciót végző hivatalnokok közül is csak a legszükségesebb munkaerő létszám fentartása végett engedélyezett bizonytalan időre felmenté­seket, mert pl. a pénzügyigazgatósági, számvevői és állampénztári személyzet a háborús idők miatt megszaporodott állami finánciális hivatását is erősen leapadt személyzettel kénytelen ellátni. Épigy a bíróságoknál, megyei, városi és községi igazgatásnál csak a nélkülözhetetlen munkaerők mentettek fel. Az amúgy is szünetelő tanítások miatt a tanítók közül egyáltalán nem mentettek fel. — Nem állami közigazgatási érdekből felmentések alig történnek, bár egyes magán ér­dekek meg is kísérelték ezt különféle (pl. a köz­kedvelt hudsereoszállitói 9) jogcímen; ami bi­zonyára a közhangulatra csak megnyugtató ha­tással jár. — A liszt uzsora ellenőrzése. Lapunk más helyén hozzuk, hogy a kormány a hatósá gokat utasította a megalapított lisztárak betar­tásának szigorú ellenőrzésére. Szekszárdon még máig sem láttuk a polgármester falragaszait, melyben a legmagasabb lisztárakat publikálta és az érdekelt nagy és kiskereskedőket miheztar­tásra utasitotta volna. A 8681./1914 M. E. sz. kormányrendelet világosan előírja, hogy a kevert lisztek mindenkor kevert voltuk és keverési ará­nyuk feltüntetése mellett bocsáthatók áruba. — A vármegyei főispáu által a városi polgármes­terhez publikálás céljára megküldött ár-kimutatás 7-féle kevert lisztet sorol fel, de még nem lát­tunk a városi tanács által kiadott rendelelet, mely utasítaná a kereskedőket, hogy iirlethelyi- ségükben a lisztárakat lisztnemenként köz­szemlére tegyék s a különféle lisztfajokat és lisztkeverékeket a vevő és a rendőrség által látható módon megjelöljék. E nélkül pedig nem lehet ellenőrzésről beszélni. — A kormány­rendeletek végrehajtásának ellenőrzése pedig ha valaha, úgy ma szigorú kötelesség. — Nemzeti zászló katonáinknak. Dr. Pesthy Pál szekszárdi kir törvényszéki elnök neje gyönyörű nemzeti zászlóval ajándékozta meg | városunkban állomásozó 34 ik gyalogezred egyik menetszázadát, mely a napokban vonult a harctérre, hogy a nemzeti trikolor alatt győzel­met arasson. — A harctéren kitüntetett orvosjelölt. Polgár Béla, Polgár József szekszárdi polgári fiúiskolái tanárnak a harctéren küzdő kisebbik fia, (az idősebb Pólában a tengerészeinél szolgál), szigorló orvosnövendék, mint egészségügyi osztag parancsnok a Hindenburg hadseregében, hol a ützvonalbau tanúsított hősies magatartásáért az I osztályú vitézségi ezüst éremmel tüntették ki. Egyik barátjához Írott levelében egyébként az orvos-katona azon, a teljesüléshez közel álló rémé nyének ad kifejezést, hogy nemsokára Varsóban pihenhetik ki az elszenvedett fáradalmakat.. Minden olvasónk itt támadt . kívánságát fejezzük ki: Úgy leyyen ! — Téli vallásos esték. Gödé Lajos szek­szárdi ref. lelkész múlt szerdán vallásos estét rendezett hi vei számára, melyen Kátai Endre esperes is megjelent nejével, aki buzgó imával nyitotta meg az összejövetelt. — Ezután Bodor Aladár szekszárdi főgimnáziumi tanár szabad elő adást tartott az itthon maradtak hazafias köte­lességeiről. Gödé Lajos vallásos fejtegetése, Kátai Endre esperes imája és a hívek éneklése után a vallásos este véget ért. .— Kölcsönös áthelyezés. A pécsi megyés püspök ifjú Horváth Lajos hosszuhetényi és Zanyi Ferenc abaligeti káplánokat kölcsönösen áthelyezte. — Egy atyának három fia a harctéren. jLipovszky Gyula szekszárdi iparosnak három fia /vonult be hadi szolgálatra : Lipovszky Gyula pék- unester, dr. Lipovszky Ferenc budapesti orvos és jLipovszky Imre mérnök. A szülőkhöz érkezett j híradás szerint Gyula orosz fogságba esett, Imre tNisben várja szabadulását, Ferenc pedig az északi 1 harctéren megsebesült. — Tiszteletdij. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter Polgár Lajos szekszárdi polgári iskolai tanárnak, a szekszárdi iparostanonciskolai „Otthon“ vezetőjének 200 korona tiszteletdijat utalványozott. — Nyilvános köszönet A „Szekszárdi Népbank“ a 202. számú szekszárdi rokkanttiók- pénztárnak 20 koronát juttatott kezeimhez, mely nemeslelkü adományért ezúton mondok köszönetét. A választmány nevében: Csapó Jenő elnök. — Kalácscsal vendégelték meg a beteg katonákat. A szekszárdi nép jószívűségből sok­szor kedveskedik beteg katonáinknak mindenféle jó élelmiszerekkel, bár a Vöröskereszt vezetősége nem igen engedi meg, hogy idegen élelmicikkeket vigyenek be a kórházba. A gondoskodó szeretet azonban találékony s 1 nemes túlbuzgósággal szemben a szigorú orvosi felügyelet is elnéző néha. A beteglátogató asszonynépek a katonák részéről külöuösen | szép fehér kalács iránti vá­gyakozást tapasztalták. Hogyne, hiszen a puha, lágy, foszlós fehér kalácshoz annyi szép és felejt­hetetlen emléket tud hozzáfűzni a harcban fáradt, megsebesült, övéi után sóvárgó magyar katona! A még ki sem hült, tojással lóéként, kívül piro^ San mosolygó, belül hófehér puha kalácsot csak otthon ettek, mikor a békés otthonban a jó anya, vagy gondos hitves meleg szeretettel tette az asztalra a fia, az embere elé. — Hejh l bizony régen is volt. Köny szökik a beteg katona sze­mébe, ha csak rágöodol is a foszlós fehér kalácsra. Ezt a belső, lelki emlékekkel vágya­kozó kívánságukat elégítette ki a Vöröskereszt polgári iskolai kórházban Horváth Jánosné (Pe- kari), Orbán Józsefné és G irai Jánosné rkath tanító neje, kik e célra hamarosan összeadott és összegyűjtött adományokból szép, fehér, bésés hazai emlékekről beszélő kalácsot sütöttek oly mennyiségben, hogy mindenik beteg katonának 401 dekagramm jutott s január 6 án délután ven­dégelték meg vele á katonákat, természetesen nem felejtkezve meg a kalácsok mellé egy kis jó fajta szekszárdi bort is egy-egy kis üvegcsével odacsusztatni. A 140 darab kalácsból és borokból állott vendégeléshez hozzájárultak : Pekan Já­nosné, Scherer Józsefné, Pekari Józsefné, özv. Krcsmarik Pálné, Janusek Gézáué, Kusztus Já­nosné, Pogány Istvánná, Szászi Ferencné, László Józsefné, Nyéki Erzsébet, Nyéki Mihályné, Sze­gedi Józsefné, Décsházi Pálné^ Báli Antalné, Emődy Benőné, Orbán Györ^, Nagy János Szeremlei, Trischler Gyula, Főglein Istvánná, Főglein Jánosné Nyéki, Taksonyi Ferencné, özv. Lichtenberg Miksáné és Hipffoauer Katalin. — A szekszárdi népkonyhára adakozott: Mádi Kovács István Budapest 10 koronát, mely kegyes adományért számos szegényeink nevében ezúton is hálás köszönetem felyezem ki. Bezerédj Pál. — Fogházra Ítélt ügyvéd. A Selmecbá­nyái népbank végrehajtást vezetett egyik kliense ellen, akinek ingatlanjaira 1913 julius 28 án az árverést is kitűzték. A bank ügyésze 500 koro­nát küldött Koppány Gyula dr. ügyvédnek az­zal a kéréssel, hogy az árverésen jelenjen meg és az 500 korona felhasználásával a bank köve­telésének biztosítása érdekében árverezzen. Az ügyvéd nem ment el az árverésre és az utóár­verésen sem jelent meg, jóllehet a bank ügyésze erre is felkérte. Ezenkívül Koppány dr a bank ügyésze által néki küldött 500 koronát egysze­rűen megtartotta és nem küldte vissza. A bank sikkasztásért jelentette fel az ügyvédet, akit azonban a kaposvári törvényszék fölmentett. A pécsi kir. ítélőtábla megváltoztatta a törvény­szék ítéletét, bűnösnek találta Koppány Gyula dr -t és kéthónapi fogházra Ítélte. Az ügyvéd seramiségi panasza fo'ytán az ügy a m. kir. Kúriának Tarnay János dr. elnöklésével ítél­kező III. büntető tanácsa elé került. A Kúria Ligetkuthy István dr. koronaügyésszhelyettes elő­terjesztésére helybenhagyta a kir. ítélőtábla ítéletét. — A kormány gabonarrndelete. A kor­mány Tisza István gróf aláírásával rendeletet adott ki, melyben a gabonakészleteknek a mos tani legdrágább árért való kisajátításáról rendel­kezik. A gabonakészleteknek a kormány számlá­jára tervezett kisajátítása a búza, rozsra, árpára és zabra vonatkozik. A kormány gabonabevásárló meghatalmazottjának felszólítására minden készlet- tulajdonos köteles a saját házi- és vetőmagszüség- letét meghaladó készletet átengedni. A vételárat az árunak a kijelölt állomáson történt szállítása­ikor fizetik. Ha akadna oly készlettulajdonos, aki nem szívesen válna meg gabonájától, három nap alatt az alispánhoz, vagy a törvényhatósági polgár- mesterhez fölebbezhet, ezek határozata ellen pedig ismét három nap alatt a földművelésügyi miniszterhez. Az átadás kötelezettsége alól nem mentes az .a, készlet sem, amelyről a beraktározó azt állítja, hogy az a másé. E rendelet Horvát Szlavonországra nem terjed ki, az ottani készlet­koncentrálok tehát árujukat a kormány számlá­jára ott nem ériékesithetik. — Elfoglalt iskola. A városunkban állo­másozó katonaság folyó hó 20 án az újoncok ré­szére lefoglalta a szekszárd újvárosi róm. kath. iskolaépületet és igy az előadásokat be kellett szüntetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom