Tolnamegyei Közlöny, 1915 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-01 / 31. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1915 augusztus 1. — Rablógyilkos huszár. A budapesti honvédhadosztály-hadbiróság folyó hó 27 én tárgyalta Wernpeck József honvédközhuszár bűn ügyét, aki az északi harctérről, a satanovi ütközet után Pécsre került és innen december 4-én megszökött és bolyongása közben több helyen rabolt, majd Csibrák községbe került, ahol Morell Miklós lakásában kapott éjjeli szállást. Morell megvendégelte á hadfit s utána lefeküdtek. Éjfélkor egy sodrófával rátámadt az alvó házas párra s előbb Morellnét ütötte kétszer fejbe, az után pedig Morell Miklósra támadt. Borzalmas tusa után az öreg házaspárt agyonverte s tőlük 19 fillér készpénzt és több ruhaneműt lopott el. A rablógyilkos huszárt a csendőrök mint katona- szökevényt elfogták, akik előtt töredelmesen be- jaUctta csibráki kettős rablógyilkosságát. A tár gyalás azzal végződött, hogy a hadbíróság elrendelte a vádlott elmeállapotának orvosszakértők által való megvizsgálását, VIDÉK. Tek. Szerkrsztő Ur! 1914. nov. 23-án volt 50 éve, hogy a rk. faddi plébánia templom épült s felszenteltetett. Az akkori aggodalmas időben nem ünnepeltük jubileumát, de fennállása második félszázadának kezdetén azzal jubilál, hogy kegyes jó lelkek uj díszbe öltöztették. Ugyanis a faddi oltáregylet úri nőtagjai özv. beéri Balogh Sándorné, Zdrahál Gyuláné és Lestyán Malvin úrnők vezetése mellett, miután előbb a templomi ruhenemüeket részint kijavították, részint újakkal gazdagították a templo mot sajátkezüleg megtisztogatták s az összes templomszereket uj díszbe állították, csak a pa dók és kövezet súrolását végeztetve napszámosnőkkel. S most a lelkes buzgósággal, hozzáértés s finom Ízléssel végzett munka után a templom második félazázadát eredeti pompájában kezdi meg várva a külső megújulást is. A templom díszítéséhez hozzájárult Szombathelyi Piroska urleány egy gyönyörű oltár- teritővel és csengetyühuzóval. Továbbá özv. Domiczekné Mácsik Klára úrnő egy ciborium köpennyel és Horváth Kristóf sz. B. r. áldozár ur Fér. József rend lovagja egy nagyértékü és műbecsü gót stilu áldoztató kehellyel. A Mindenható, aki szereti azokat, kik az ő háza díszét szeretik, jutalmazza minden áldá sával a kegyes jótevőket összesen egyezer koro hát meghaladó jótéteményükért. Ezt kívánja híveivel együtt a jubiláns plébános: Zányi György tb. pápai kamarás. Fadd, 1915 julius 27. Zányi György plébános. Lapkiadó: Molnár Mór. ’’VILÁG” mozgókép-színház, szekszárd. Szombat—vasárnap julius 31 és aug. l-én. Tökéletes mestermüve a kinematográfiának. A Cheri Bibi. Bűnügyi dráma 4 felvonásban. Legújabb háborús híradó. Harctéri felvétel. SV“ És még több szenzációs kép. '•e A zenét a szekszárdi cigányzenekar szolgáltatja. Előadások kezdete: Szombaton 6 és 9 órakor, vasárnapon délután pont négy órától folytatólagosan; utolsó előadás este 9 órakor. Szerda—csütörtök augusztus 4 és 5-én. Az „0. 9." hőse. Bérletszelvények érvényesek. Rendes helyárak. Katonáknak kedvezményes helyárak. Nakulatura csomagoló papír métermázsánként 10. és 12 K MOLHÁR-féle rt. Szekszárd Benzhiü! helyett ajánlunk telles felelősség mellett Bensoimt hatósági engedély nélkül használható. Ára 100 kilónkint 150 korona. Hordónkint 50 kor. előleg küldendő be. Kellner és Stimmer Budapest Káimán-utca 3. magánjáró gőz- és benzinmotorok, gazdasági gépek, darálók, malmok, raktára. ff 0 0 0 0 0 <D 0 0 0 0 0 (!) 0 * Rézdállc helyett permetezzünk + i Peronoszporral, ♦ • ♦ > A TOLNAI SZONYEGGYAR készítményei eredeti gyári áron beszerezhetők SEINER LIPÓT cégnél Szekszárdon. A női szabászati és varrás! tanfolyam folyó hó 26-án m egnyi It. Minden háztartásbeli hölgy igyekezzék — ha még be nem iratkozott — folyó évi augusztus Mg beiratkozni. Mindenféle, felvilágosítással szolgál az ipartestület helyiségében (Kossuth Lajos-utca) Lukács I. J tulajdonosnő. Törzsintézet Budapest. III. kerület, Lajos-utca 104. mely teljesen felülmúlja a rézgálicot. A pornak összetétele kitűnő eredményt mutatott íel. Rengeteg elismerő A nyilatkozat uradalmaktól, kis- ^ gazdáktól. Postacsomag 6 ^ K 80 f., 100 kg., vételnél 120 f korona. Ab. Budapest vasút. i 1 HOFFMANN PER0N0SZP0R-G9ÄR t T Budapest, Lónyay-utca 42,'a. ^ Fogorvos. Kovács J. Specialista íog- és szájbetegségeknél. Készil arany-, ezüst-, platina-, porcellán-, cement- és email-töméseket, Arany, platina és porcellán koronákai és hidakat. Kautschuk és arany lemezre műfogakat és szájpadlás nélkül fogaikat. Foghúzás érzéstelenítéssel! Műfogak és javítások szükség esetén 24 órán belül készíttetnek. Lakás : a gimnáziummal szemben. Cuprin szőlő permetezésére! Mentfczekrények teljes felszereléssel. 2150/1014. sz. m. kir. belügyminiszteri rendelet szerint minden gazdának kötelessége gözcséplőjét, járgányát mentöszekrónnyel ellátni; ez indított arra, hogy mentőszekrényekben és azok kiegészítésére szolgáló cikkekben- óriási raktárt létesítsek. Tolna vármegye központján lévén, igy ezeknek beszerzését a t. gazdaközönségnek megkönnyitem. Fertőtlenítő gazdaságok részére: Lysoform, cárból, bacillot, lysol. Házi szükségleti cikkek: Görög Is kocsimosó szivacs, . flotir kendő, keztyü, fürdőkalapok, fésű, hajtü, ruha- és kalapkefék, fog és szájápolási cikkek. Gummiáruk: Sérvkötő, haskötő, gummiharisnya. Illatszerek és szappanok: a legjobb francia, angol, német és hazai gyártmányokban. Czipőkrém: Fekete, sárga, fehér és szürke. Fényképészeti cikkek amatőr és fényképészek részére. Garay drogéria Szekszárd. Telefon 64. Telefon 64. Cuprin szőlő permetezésére! 81833/1915. számhoz. Tűzifa Mii hirdetmény. A bátaszéki B. üzemosztály L vágássorozat (Pörböly) 5.5 a. és 6. sz. erdőrészleteiben elterülő 1914. és 1915. évi vágásokban termelt és alább részletezett 1.30 m. magas iakásolásu tüzifakészletek két csoportban Bátaszéken az erdőgondnoksági irodában 1915. évi augusztus hó Íü5-én d. e. 10 órakor zártajánlatu versennyel egybekötött nyilvános szóbeli árverésen el fognak adatni. l-ső csoport, 1914. évi vádás készlet. 2. ürm.3 tölgy hasáb, 25 ürm.3 szil hasáb. 551 ürm.3 juhar hasáb, 535 ürm.3 nyá^füz hasáb, 100 ürm.3 tölgy-szil-juhar dorong és 85 ürm.3 nyár-füz dorong összesen: 1298. ürm.3 Urköbméterenkénti átlag 4 korona 60 fillér kikiáltási áron. Il-lk csoport,1915. évi vádás készlet. 1288 ürm.3 nyár-füz hasáb és 37’ ürm.3 nyár-füz dorong összesen: 1325. ürm.3, ürköbméterenkénit átlag 3 korona 80 fillér kikiáltási áron. Az árverési, illetve faeladági feltételek, az erdőgondnokságnál betekinthetők. Bátaszék^ 1915. évi julius hóban. Kir. közalap, erdőgondnokság, (p 0 0 O 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Szekszárd, 1915. Molnár-féle Nyomdai Műintézet és Szab. Iróalzatgyár Részvénytársaság nyomása