Tolnamegyei Közlöny, 1915 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1915-07-25 / 30. szám

'■fsr ^sr-v 1915 Julius 25. — Annanapi búcsú. A kitsfekvésü szek­szárdi Remete kápolnánál folyó hó 26-án, hátfőn, tartják meg az Anna búcsút, melyre a környék­ből is igen sokan szoktak megjelenni. Dr. Vörös Nándor nagykajdscsi plébános magyarul, Bauer József szekszárd-bel városi káplán pedig németül fog prédikálni. — Adminisztrátori kinevezés. Gróf Zichy Gyula pécsi raegyespüspök a megüresedett pécs- váradi plébániára Taksonyi János ottani káplánt, földieket nevezte ki ideiglenes adminisztrátorrá. — Már megint baj van a hatósági liszttel. Pár napi liszthiány után szerdán végre ismét jött a mi örömünknek és bánatunknak tanyájáról, a nagykanizsai Franz-malomból egy liszt szállít­mány. És csütörtökre megint bánatot hozott a hatósági liszt, mert sehogysem tudott belőle ke­nyér formálódni. Olyan elképzelhetőleg le nem igen irható, sárgásbarna erős öreg fakéregszerü héjban nyúlós ragadós fekete barna valami lett belőle, amit talán jobban lehetett volna kana­lazni, mint késsel vágni. Olyan volt, mint az el­fuserált csiriz. Illetve nem olyan volt, hanem tudja a fránya, hogy milyen is volt és nem is volt, hanem voltak, mert hogy csapatostul hord ták fel a készítményt az asszonyók' a városi polgármesteri hivatalba. — És természetesen az asszonyok nem hazafias dalokat énekeltek, bár igen* harcias kedvükben voltak és nem is a musz­kát szidták, sem a taliánt — hanem a hatósá­got- A legkevésbbé illethette szemrehányás pedig a hatóságot, mert hisz nem a város, sem nem a megye rendelte a rossz lisztet és hát gabonát kapott a kanizsai malom megőrzésre és hát bizo­nyára hogy csak abból szokták a malmok Kani­zsán is a~ lisztet megőröltetni. — A polgármester a jogos panaszokat jegyzőkönyvbe vette s a bi­zonyára teljes szigorral lefolytatandó vizsgálat meg fogja áll ^pitani, hogy miből őrölt miből kell a szekszárdi polgári lövészárokban táplál­kozni. A városi polgármester —- teljes elismerés érte — nyomban intézkedett emberi táplálko zásra alkalmas liszt beszerzése iránt és a fácán­kerti malomból tiszta és jó búzalisztet fuvaroz­tatott be a város. —■ Ha csakugyan valamelyes vétkes mulasztás forogna fenn — amit nem állí­tunk — szóval feltéve, de meg nem engedve, — mi nem javasolnánk egyéb büntetést, minthogy az illetővel megetetni, nem az egész, nem is egy zsák lisztet, csak egy 4 kilós olyan valamit, ami abból a lisztből kenyér helyett kisült. : — Plébánosi kinevezés. Gróf Majláth Gusztáv erdélyi püspök báró Jósika Samu kegyur prezentálása alapján, Török István erdélyegyház- megyei áldozó papot, földinket csókigorbói plé­bánossá nevezte ki. — Az elesettek árváinak gondozása. Az Országos Katholikus Szövetség Zichy János gróf elnök kezdeményezésére, nagyarányú moz­galmat indított a háborúban elesettek árváinak érdekében. — A hazafias, humánus törekvést a kath. püspöki kar kiváló gondossággal karolta fel. Zichy Gyala gróf pécsi megyéspüspök is a Szövetség elnökéhez intézett levelében kijelen­tette, hogy a maga részéről e felette fontos és ideális feladat megvalósításában mindenkor kész­séggel fog tőle telhetőleg közreműködni. — A húsfogyasztás korlátozása. Az ál­latállomány készletének kímélése végett a minisz terium 2357—1915. M. E. számú rendeletével tudvalévőén eltiltotta a marhahúsnak, borjúhús­nak és sertéshúsnak a hét két napján, kedden és pénteken való kimérését, illetőleg étkezőhe­lyeken való kiszolgáltatását E kormányrendelet célzatának kiván minél teljesebb sikert biztosítani a belügyminiszternek a törvényhatósághoz intézett 23538—1915. számú körrendeleté. Ebben a mi­niszter annak az eszmének érdekében indít szé­leskörű akciót, hogy a hússal való táplálkozást még a kormány részéről megszabott mértéken túl % korlátozzák. Az orvosi tudomány már régen mególlapitóttá, hogy a húsétel az emberi szerve zet értjének fenntartása és fokozása szempont­jából egyáltalán nem nélkülözhetetlen tápszer, sőt ellenkezőleg, éppen a túlnyomó hússal való -££p&l'kozás az, ami határozottan káros elválto­zásokat idéz elő az emberi szervezetben. Már pedig hazánkban a hússal való táplálkozás egész­ben véve nagy tultengést mutat. A belügymi niszter azt a reményét fejezi ki, hogy a közöm ség nem csak a minisztérium rendeletében meg­határozott napokon fog tartózkodni a húsételtől,- hanem önszántából is még nagyobb mértékben fogja csökkenteni a húsfogyasztást. Ez nem ne héz dolog, mert hiszen éppen most, nyáron, van elég zöldség, főzelék és gyümölcs, ami a hu6t könyen nélkülözhetővé teszi. A miniszter : első­sorban a törvény haté Ságoktól várja, hogy a hús fogyasztás korlátozásának eszméjét minél szé­lesebb körben népszerűsítsék. Azt hisszük, hogy miniszteri rendeletet még nem hajtottak végre oly könnyen, mint ezt a hús nélküli rendeletet, mert hisz kinek van ma hetenkint ötszöri hús evésre pénze — egy két bankdirektornak. — ®gy kötött javadalmazása fogyasztó nem minden alap nélküli sarkazmussal jegyezte meg a hús evést korlátozó rendeletre : „a keddi és pénteki hús evést eltiltó rendelet atán a legutolsó remé­nyét is elve8ztetettem annak, hogy valamikor húst egyek, mert vasárnap, hétfő, szerda, csütör­tök és szombati napokon nem ehetem hast, mert nem fütja rá 1 fizetésemből, kedden, pénteken miniszteri rendelet tilt el a hús evéstől. Igaz a helyzetem e két napon annyival könnyebb, hogy az asztalon konstatálható hushiányt egyszerűen a 2357/1015 M. E. sz. rendeletre való utalással indokolhatom családom előtt.“ — Katonai kinevezés. A király Mohay Lajos pénzügyi számtisztet, ki az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért a 2. osztályú ezüst vitézségi éremmel lett kitüntetve, hadnaggyá nevezte ki. — Búcsúz As. Ezúton búcsúzunk el a jó szekszárdi ismerőseinktől mi szekszárdi fiuk ki­ket a haza védelme ide szólított, hol még szek­szárdi gu nem szolgált, vagyis a 9. kassai honvéd gyalogezrednél. Itt is megmutatjuk teljes erőnk­kel, hogy a 44 ik gyálogezredhez tartozunk és onnét lettünk áthelyezve. Isten velük és velünk ti jó szekszárdiak. Az összes szekszárdiak nevé­ben : Lőwy Mór, Hahn Ferenc és Klinesák Dezső. — Hősi halál. Olaszy Aurél, a dési 32. honvédgyalogezred hadnagya, 21 éves korában orosz golyótól homlokon találva, hősi halált halt Oroszországban. Az elhunytban Olaszy Gábor szalántai nyugalmazott körjegyző , édes fiát siratja. Tisza-abádi Sáfárt) Lajos honvédfőhadnagy, néhai Sáfáry László szekszárdi pénzügyi szám­ellenőr fia, junius 25-én Dobronoutz mellett vi vott roham alkalmával hősi halált halt. . Máthis Andor 19. honvéd gyalogezredbeli tartalékos zászlós, Máthis Kálmán nyug. pénz­ügyi tanácsos fia/ az északi harctéren május hó 20-án hősi halált hah. A. hős zászlós haláláról a bánatos szülők a következő gyászjelentést adták ki: «Pro Patria. Máthis Kálmán ny. m. kir. pénzügyi, tanácsos és neje Nagy Mária, az összes rokonok nevében fájdalma­san tudatják, hogy szeretett fiuk Máthis Andor jogszigorló, Nagydobrony (beregmegyei) község aljegyzője, a pécsi 19. honvédgyalogezred tart. zászlósa, folyó évi május hó 21-én Szlonszkó (galíciai) község mellett, orosz golyótól találva, 29 éves koriban elesett. Holttestét bajtársai Michalovetz község (Drohobitz melletti) temetőjében külön sírban — sírját megjelölve — temették el. Hét hónapi, Szerbiában, a Kárpátokban, most Galíciában szüntelen harcok közben érte őt el végzete, nekünk engedelmes, kötelességtudó, ragaszkodó fiúnk volt — halála pótolhatatlan veszteségünk, kérjük a Mindenatót, hogy hősi halála, mely hazája védel­mében, honvédeink győzedelmes rohamában érte őt, békit- sen ki bennünket a nekünk osztályrészül jutott szerencsét­len sorsunkkal.. Kiontott nemes vére segítse nemzetét a győzelemhez. Áldás dicső és nemes emlékére I Id. Máthis Ferenc nagyapa, ifj. Máthis Ferenc .dr., Máthis Kálmán, Máthis Erzsébet férj. Jaszenovits Gézáné, Máthla László testvérei. Vaáli Nagy Blanka férj. dr. Máthis Ferencné sógornője, Jaszenovits Géza sógora. Jaszenovits Bözsike unokahuga.» — Cséplőgépészek. A marosvásárhelyi kereskedelmi és iparkamara nyilvántartásában több lökomobil és cséplőgép kezelői vizsgát tett fiatal gépész van, akiknek aratógépek kezelésére is vau képesítésük s akik foglalkozásba óhajta nának lépni a tíséplési időre. Érdeklődők fordul­janak közvetlenül a kereskedelmi és iparkamara igazgatóságához, Marosvásárhelyre. — Mikor nem a paragrafus, hanem a SZÍT beszél. Vidéki lapokban olvassuk: Nagy Rebeka köröstarcsai lakos a hadbavonult Vámos Jánosnak nem hites felesége Ezt elhallgatta és fölvette a 86 korona segélyt. A községi jegyző a szolgabirónál följelentene, aki az ügyet a gyulai ügyészséghez tette át, amelyre Zöldi ügyész a következő végzést küldte vissza : „ 150/1915. kih. t. ügy. Főszolgabíró ur, Békés! Kih. 40—1/915. számra. Nagy Rebeka köröstarcsai lakos ellen azért, mert mint hadbavonult Vámos János fele­sége elhallgatta azt, hogy annak nem törvényes felesége, a maga részér« állami segélyt eszközölt ki | a vád képviseletét nem veszem át. Bár a 100.000. P. M. sz. rendelet 39. § ában megálla­pított kihágás formailag fönforog, -terheltet bün­tetendőnek nem tartom. Ugyanis az állami segély nek az a szociális gondolat az alapja, hogy gon­doskodás történjék azokról, akiket a hadbavonult eltartott. Terheltet hadbavonult feleségeként tar­totta el és igy az egészen jóhiszeműen hihette, hogy a hadsegély őt jogosan megilleti, amidőn az állam úgyszólván két kézzel szórta minden el képzelhető hozzátartozó után a pénzt. Es ha már az ilyen nők nem kaphatnak- segélyt, a hadba- vonultakat megillető elismerés megköveteli, hogy tévedésüket elfogadva, ne büntettessenek. Elég az, hogy formai okból segélyt nem kaphatnak. Gyula, 1915. február 24 én. Zöldi Géza s. ,k., t. főügyész.“ — ' Gyászrovat. Mély gyász érte Cser- nyánszky Béla szekszárdi pénzügyi számellenőrt nejének szül. Szikora Erzsébetnek folyó évi ju lius 21-én történt elhunytával. A megboldogult hült tetemeit julius 23 án helzeztók örök nyu galomra az újvárosi sirkertben. 3 — 43—50 évesek jelentkezzenek. Szek- szárdon a 43—50 éves népfelkelő újoncoknak augusztus 2-án és 3 án kell összeírásuk végett a katonaügyi ügyosztályban jelentkezniük. — A női szabászat! és varpási tanfolyam folyó hó 26-án megnyílik. Minden háztatásbeli hölgy igyekezzék — ha még be nem iratkozott — folyó évi augusztus l-ig beiratkozni, Mindeféle felvilágositással szolgál az ipartestület helyiségében (Kossuth Lajos-utca) Lukács I. tulajdonosnö. Törzsintézet Budapest, III kerület, Lajos utca 104. — Halálozások, özv. Körmendy Lajosné életének 80-ik évében Szekszárdon elhunyt. A megboldogult hosszú éveken át igen látogatott és az intelligens fiatalság által kedvéit kifőzdét tar­tott fenn. Temetése múlt kedden d. u. 5 órakor nagy részvét mellett ment végbe. Az elhunytban Kiss Károly nyug. táblabiró anyósát gyászolja. Kühnel Natália, özv. Ktihnel Ferencné szül. Fuchs Lujza leánya, életének tavaszán, 16 éves korában Bonyhádon elhunyt. — A drága halottat folyó hó 14 én temették el nagy részvéttel. Müller Mór magántisztviselő, dr. Müller Ferenc ügyvéd öccse, életének 35-ik évében f. hó 17-én Budapesten elhunyt. Gyászolják: Müller Bernát édesatyja, dr. Müller Ferenc és neje Schlieszer Sárika, Müller Albert és neje Hirsch­feld Mariska, Müller Jakab és neje Reich Ilonka, Müller Sáudor testvérei és sógornői. Kreskay Mihály szekszárdi hentes, a szek­szárdi Kath. Iparos- és Legényegylet dékánja, kiváló szavaló a harctéren megbetegedett és tolyó hó 17 én Szekszárdon elhunyt, Múlt va­sárnap délután volt a temetése, melyen igen sokan jelentek meg. — Tanítók Ügyeimében. A vallás- és. közoktatásügyi miniszter 5782/915. fczámu ren-' deletéből kifolyólag felkérem tankerületem állami, községi, izr. és magániskolái tanítóit, tanítónőit, szíveskedjenek a lakosságot minél szélésebb körben felvilágosítani arról, hogy a bankjegyek a koronaérték pénzérmeivel és ennél, fogva á váltópénzórinekkel is teljesen egyenlő értékűek és hogy az azok értékcsökkenéséről terjesztett híresztelések minden alapot nélkülöznek, továbbá, hogy a váltópénzérmek elrejtése, felhalmozása és ezáltal azoknak forgalomból való elvonása a há­zai közgazdaság, a pénz- és órtékforgalom, nem­különben a hazai kereskedelem megbénítását okozó hazafiatlan cselekedet, mely a legszigorúbb megrovást és megtorlást érdemli meg és hogy az elrejtve tartott pénzérmek forgalomba hoza­tala a jelen körülmények között hazafias köte­lesség és elsősorban a nagy közönség összes ré­tegeinek érdekében áll. — A kacagás napja lesz szombat és vasárnap a „Világ“ mozgóképszínház előadá­sán. Kacag az egyszer igazán, aki elmegy meg­nézni ezt az előadást, melyen nagy szenzációként szerepel ,,Botrány a szállodában“ cimü komé­dia 3 felvonásban. Főszerepet egy tyukszemvágó játsza az ő féltékeny feleségével, ki mindig arra gondol, hogy „hány nő lába előtt térdel az ura“. Mig végre egy levelet, mely szerinte kompromi- táló lehet, talál férje zsebébe, amivel elmegy egy ügyvédhéz, csak azért, hogy férjét tetten érhesse. De mint minden vígjátékban, úgy itt is már-már egészen bonyolult a helyzet, amikor megjön Lo- lot, a kis táncosnő, ki Bergert oda rendelte tyúkszemet vágni. — „Lecop, a detektivkirály“ cimü deteklivdráma 3 felvonásban. Mint m:nden ió detektivnek meg van a maga pojientje, úgy Lecoqnak is, ki képes, az általa kiszemelt gonosz levőt éren nádon, éjjel nappal üldözni, mig végre ártalmatlanná nem teszi azt. De ez esetbe nem igy van, mert jelenleg nem szélhámost üldöz, hanem — tudtán kívül — egy herceget, ki ár­tatlanul és véletlenül került a detektív csapdá­jába. Csakhogy nevét nem árulja el, mire ez fel­kelti detektivünkben a figyelmet s szökni hagyja azért, hogy nevét megtudja, de vele együtt ki­nyomozza a herceg ártatlanságát. Befejezésül jön „A paradoniai kert füvén“ természetes és a „Német artisták“. — Szerencsétlen esések. Lotter Péter alsónánai lakos 6'éves fia Péterke, felmászott az eperfára, leesett és jobb karja eltört. Beszállítot­ták a korházba. — Kis József 6 éves bölcskei gyerek játék közben felmászott a kocsira, onnan leesett és lábát eltörte. — A mezőgazdasági gépészek és fűtők szabadsága. A honvédelmi miniszter elrendelte, hogy a mezőgazdasági termelésnek, különösen az aratási munkálatoknak előmozdítása szempontjá­ból katonai (népfelkelői) szolgálatot teljesítő hi­vatásos mezőgazdasági (cséplő, arató, kaszáló­gépek, gőz- és motoros szántógépek) gépészek és fűtők szabadságoltassanak, illetőleg községeknek, földbirtokosoknak és cséplőgéptulajdonosoknak rendelkezésére bocsáttasanak. Ide tartoznak azok

Next

/
Oldalképek
Tartalom