Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-18 / 3. szám

í** 14 január 18. TOLNAMEGYEI EOZJLONY 5 — Betörés. Izmény tközségben f. hó 7 én betörés történt. Lehn Henrik vepveskereskedésébe tört be ismeretlen egyén s onnan pénzt s egyéb árut lqpott. Azonban a csendőr-ég Gyenes Józoeí bányász személyében kinyomozta a tettest, ki a biincselekményt beismerte. Átadták, a kir. ügyész­ségnek. SZÍNHÁZ és művészet. Színház Szekszárdon. A szombati szünet miatt vasárnapra tett „Katonadolog“ minden tekintetben nagyon jól kidolgozott előadásban került elénk Maga a darab olyan, hogy muszáj sikei ülni. Béldy—Zerkovitz— Mérey olyan jó cég, úgy konstruálja a darabjait, hogy lehetetlen megbuknia. Nem akarjuk ezzel azt mondani, mintha ami művészeinknek semmi vagy kevés érdeme volt az osztatlan tetszésben, sőt meg volt a játékukban minden, ami emeli a darabot, meg volt a lánc pihegő alkalmazottsága a Zerkovitz kotta minden hangjához. A Népoperáról lemásolva Alan Sing ná- fűnk is nő volt, Fáskerti. — Egész őszin­tén, Fáskerti szépen táncol, szépen énekel, szé­pen tangózik, szépen előad mindent, mint a szép, modern primadonnák. — Mucsufu kormányzó szerepéf Nyáray játszotta a tőle már régen meg szokott friss humorával; leánya Nakinak Garay Irén volt, aki igazán eredeti művészetével alaki- tott. A pesti színésznőt Kövy Kornélia adta az ő játékbeli és egyéni kedvességével, kitűnő Ízlés­sel választott teljesen morál tangója Fáskertivel sok tapsot aratott. Deák Gyula valami remek néptanítója a kultúrának. Külön kikezdesben emlékezünk meg Tóth Béláról, akinek sovány kis jutalomjátéka volt ez a darab. Nagyon gyönyörűen játszott ez a sze­rény, komor művész, erős mély hangja betöltötte a termet ; b'zonyosan sokáig emlékezetes lesz szomorúan fekete haja és melabus nótája. Sándor Andor ma is a tegnapi volt, mindig a jó. Asbóth Lili és szép kis absztrakt dada- cso krétája: Napsugái Kiss Naca, Hajnalcsók Király M., Rózsaméz Erdős Jolán, nagyon ked­vesek voltak. Hél főn Mátray Kálmán vendégfelléptével Fekete titkár és Nyáray jutalomjátékául a S.*bin- nők elrablása ment. Illenék kezdeni a jutalma* zottakon, de bocsánat, legyen a vendégé, Mátrayé az elsőség ! Fredolin szindirektort alakította az ő kiváló müvészetevél. Bányai tanár szerepében Deák Gyula jobb volt, le volt egy kicsit kötve. Nyáray ügyes és tréfás, nem hangolja le semmi, még az üres helyek sem, egész bohém, de Fekete József Pisláján raegérzett az ő saját külön sava­nyúsága (amelyet palam e* publice maga is bevall.) Kövy Kornélia, Sándor Andor, Erdős Jolán, Kafga Gy. nagyon jók voltak. Kedd .,Pillangó kisasszony“ Wigand Jan­kával a címszerepben. Maga az összelőadás bizony nem a legelsők közül való volt. Wigand Janka hamisíthatatlan drámai egyénisége sokat enyhített a darab absolut rosszaságán gondosan kidolgozott szerepével. Wigand Jankát sokszor megtapsolták nyílt színen és ő fáradtan bókolt, nem csoda, az égé szét ő játszotta, illetve súgta partnerei szájába I Utána kabaré volt Úgy a színdarabban, mint a kabaréban részt vett színészek unták úgy látszik szerepeiket s igy a közönség szerepet játszó publikum is derék munkát végzett. Sierda „Mexikói leány“.' Címszerep ; Fás kerti itt először. Nagyon jó volt mint detektív »(parancsnok és úgy is mint hősszerelmes apasnő. Temperamentumosán játszott. Tóth Bélával soha nem hallott ének együtteseit meg kellett ismé telnie. Deák Gyula mint Práss detektív felügyelő és fantasztikus módon hartuonikássá vedlett kol dús és még hyperfantasztikusabb módon indiánná feketedett öreg komikusunk mulatságos és ügyes volt Nyaraival együtt, mint kenyeres és pálya­társ. Nem feledkezhetünk meg Sándor Imréről, aki valóságos fregoli, legjobb bot szerepben fut­kosott a brettlin. Garay Irén szépen énekelt és érzéssel játszott, Kiss Naca, Király, a detektív kar tagjai, megfelelők voltak. Csütörtök ,,Katonadolog“ másodszor ugyan­csak ugyanúgy, ugyanolyan művészi megjáiszás- ban, különbség csupán az, hogy Nyáray extem­pore szerep megtoldásai és ötletei helyenkint emel­ték a hangulatot. Péntek „Villámháritó“, Egyike a legtipiku­sabb francia vígjátékoknak, finom szellemességek, a legtalálóbb humor cliaosza. Címszerep Fáskerti, Játéka kitűnő volt, nagyon frappánsul domborí­totta ki a kokott, megszokott, kopott,, de indi­viduális és megkapó szerelem berendezését, a de­mimonde badaró féltékenységét. Kövy K. külön pri­vát nagy szerepében egész tehetségét láttuk, csupa temperamentum és kedvesség eza művésznő és elra­gadóan bájos. Nyáray borzasztóan ötletes, hiába, ő túllicitálja a gyárost, pótélceket farag és ez neki elég jó kamatot hoz. Deák Gyula komiku­sunk egészen átadta neki a teret, ő már eleget mulattatott. Sándor Imre, akit eddtg ilyen zsánerű szerepben nem láttunk, nagyon ügyes színész. Asbóth Lili, Sándor Imre is jók voltak Kiss Nacával együtt, kiró! szólva, igazán kár, hogy nem jut több szóhoz. Ma szombaton a „Monna Vanna“ és vasár­nap este a „Vörös Talár“ Beregi Oszkár fellépt tével, mely előadások bizonyára zsúfolt háza- hoznak össze, mert a szekszárdi publikum Beregi fellépését nálunk mindenkor esemény számba vette és az illusztris művészt az igazi zseninek kijáró rajongó szeretettel fogadta. Ebből egyúttal Kiss Árpád szinigazgató első szezonja tanulsá­gául lovonhatja, hogy a szekszároi közönség lel­kes pártolója a azin művészetnek, de csak ennek s igy megérdemli, hogy igényeit legalább pártoló és áldozatképességei határáig a színigazgatók is kielégi tsék. A vasárnapi előadással az idei rövid színi idény véget is ér. GuIIÍVEí . ftflAJávU ölesé, Mrt ktacsukbél készült EGYLETEK, TÁRSULATOK. — Tisztújító kÖzgyOlÓS. A szekszárdi hath. Olvasókör folyó hó 11-én d u. 4 órakor tar­totta meg évi tisztújító közgyűlését a tagok élénk érdeklődésével, melyen dr. Fent Ferenc apát­plébános elnökölt, aki nagy körültekintéssel és tapintattal vezette a közgyűlést. Ennek köszön­hető, hogy a polgárság, amely az elmúlt évi köz­gyűlésben nem a legkorrektebbül viselkedett az uriosztállyal szemben, most belátta tévedését és azzal igyekezett hibáját jóvátenni, hogy egyhan­gúlag elfogadta a választmánynak az elnök által előterjesztett azon javaslatát, hogy jövőben az egyesületi tagok számarányának megfelelőleg tölt­sék be az egyes tisztségeket a társadalmi osz­tályokból. Ha a megértés őszinte és igaz volt, amiben nincs okunk kételkedni, akkor a kath. Olvasókör visszahódíthatja azon tagokat, akik az elmúlt évben az egyesület kötelékéből kilép­tek. A közgyűlés lefolyásáról a következő tudó sitás számol be : A megjelentek bevezetésül állva elénekelték a Hymnuszt, melynek elhangzása után, dr. Fent Ferenc apátplébános, elnök elmon­dotta egyetértésre, egymás megbecsülésére és összetartásra buzdító és intő bevezető beszédét, mely a maga higgadtságával és korrektségével o yan megértésre hangolta a tagokat, hogy tel­jesen osztották és elfogadták a tisztujitásra vo I natkozó ajánlatát. Szép beszédjét nagy tígyelem- | mel hallgatták és végül lelkesen megéljenezték. Kun Lajos ügyvezető elnök, a következők­ben terjesztette elő évi jelentését: összehason­lítást tesz az 1912. és 1913. év jövedelmei kö­zött és szomorú tényként állapítja meg, .högy az utolsó esztendő rendkívül nagy visszaesést mutat a kör életében, és ha csak ezek a számok mu­tatnák működésének eredményét, úgy akkor azt a következtetést kellene levonnia, hogy az a mun­kásság, melyet úgy önmaga mint a kör vezető­sége kifejtett, nagyon csekély sikerrel járt. Da viszont a munkásságuk és működésűk eredménye elbírálásánál kéri a kör tagjait, hogy vegyék figyelembe azt a körülményt, hogy a kör veze­tését oly viharos körülmények között vették át, mikor sokak törekvése a kör megbuktatására irányult, mikor ügyvezető elnöki működésének, első meglepetése az volt, hogy előbbi évekről fenálló adósság miatt a kör összes ingatlanait le­foglalták, és pár nap alatt közel 220-an léptek ki a tagok közül. Ilyen körülmények között, már nagy eredménynek mondható az is, hogy a kört fenn tudták tartani, és annak összes függő adós­ságait kifizették. Részletesen beszámol az elmúlt évi működéséről. Egy rendes és egy rendivüli közgyűlést tartott és 1L választmányi ülést. Ren­dezett 1 műkedvelői előadást, egy tréfás kabaré estélyt, 2 bált, egy szüreti mulatságot, 11 mozi­előadást, 9 tudományos és ismertető felolvasó estélyt. Rendezett azonkívül borkóstolót és 4 alkalommal társasvacsorát. Ezen működése közel 2500 kor. bruttó jövedelmet hozott a körnek. Uj tagokul felvétettek 62-en, a kilépettek közül visz- szaléptek közel 100. Viszont töröltettek a kör tagjai közül 20. Tehát közel 100 kevesbedett a kör tagjainak száma. A kör vagyonmérlege 66,326 kor. 71 f vagyonnal szemben 29,625 kor. 05. f. adósság, tehát a kör pozitív vagyona 36,701 kor. 66 f. Ezután előterjeszti a folyó évi költségvetést, végül őszinte köszönetét fejezi ki a kör egyházi elnökének, Dr. Fent Ferencnek, ki olyan oda­adással támogatta őt munkásságában, köszönetét fejezi ki a felolvasóknak különösen Dr. Paulovics Sándornak, az összes szereplőknek és mindazok­nak, kik működésében és munkásságában őt segí­tették és támogatták, azzal az óhajjal fejezi be ügyvezető elnöki jelentését, vajha a következő év munkássága több sikert mutathatnak fel. A közgyűlés Rill József tagtárs indítvá­nyára az ügyvezető elnöknek köszönetét szava­zott. Majd a pénztárnoki és a könyvtárnoki je­lentéseket hallgatta meg a közgyűlés és a szám- vizsgálók ajánlatára a pénztárnoknak megadta a felmentést a szokásos óvás fentartásával. A gyű­lés folyamán újból elhatározták, hogy Szabd Géza szászvári plébános, tb. pápai káplán és volt ügyvezető elnök disztaggá történt megválasztás sáról szóló diszokmányt elküldik. A tisztujitás közfelkiáltással a legnagyobb rendben folyt le. következő eredménnyel dr. Fent Ferenc apátplé­bános vezetésével, aki az egyesületnek hivatala ból egyházi elnöke Világi elnök : Neiner József, ügyvezető elnök: Kun Lajos, alelnök: Vargha Ferenc, igazgató : Prájmájer József Posta, pénz­tárnok : Prájmájer József Potlermann, jegyzők: Kovács Mihály és Weudl István, ügyész: dr. Zsigmond Ferenc, háznagy : Tóth Gyula, könyv- tárnokok : Taksonyi János és Takács István, számvizsgálók: Vitkovics József, Janosits Károly és Békés Mihily. Választmányi tagok lettek: dr. Steiner Lajos, Mirth László, Mozsgai Sándor, dr. Paulovics Sándor, Mikula Dezső, Horváth Ignác, Vitkovics Béla, Falusy József, Stockinger János, Stohl Alajos, Eszterbauer József Vesztergombj, Neiner János, Nagy Lajos Prandtner, Főglein János Nyéki, Frei Ferenc Orbán, Szűcs Mihály Morvái, Klézli Ferenc László, Steiner Ferenc Ve8ztergombi, Nagy Ferenc László és Keresztes János Neiner. — A Szekszárdi Temetkezési Egylet 1914. évi rendes közgyűlését folyó hó 18-án délután 4 órakor a Szekszárd Szálló nagytermében tartja meg. A közgyűlés tárgysorozata: 1. A közgyű­lés megnyitása. 2. Az 1913. évi rendes közgyű­lés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. 3. Elnöki jelentés az 1913. évről. 4. Fölmentés kérése a kereskedelmi törvényben előirt óvá»! fentartása mellett. 5. Elnök, alelnök, jegyző, szám­vizsgáló-bizottság és választmányi tagok lemon­dása. 6. Korelnök választás és ennek vezetése mellett. 7. Elnök, alelnök, jegyző, számvizsgáló, bizottság és választmányi tagok választása. 8- Beadott felebbezések II. fokú elbírálása. 9. Ne- I táni indítványok feletti hitározás. 1U. Elnöki | zárszó és 1 közgyűlés berekesztése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom