Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-28 / 26. szám
6 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1914 junius 28. talmat kaptak: Antal Ilona, Koroknay Ilona, Fejős Margit, Schiller Alice, Vitkovits Juliska, Vargha Mária I. o. t. és Horváth Margit II. o. tanulók. — Évzáró ünnepélyek Dunaföldváron. Az iskolai évzáró ünnepélyekről általában elmondható, hogy azok úgy a tanulókra, mint a szülőkre egyaránt kedves benyomást gyakorolnak, sőt az iskolára erkölcsi nyereséggel is járnak, mert belőlük hiven visszatükröződik az iskola jó szelleme, ami a hallgatókban az iskola iránt bizalmat és megbecsülést kelt. Amint a jó zeneműben a jól alkalmazott utolsó akkord adja meg a kielégítést a hallgatónak, ily hatást kelt az iskola életében a záróünnepély. Ilyen két jól sikerült ünnepélynek voltunk tanúi Dunaföldváron. F. hó 21 én délután tartotta az iparos-ta- nonc iskola záróünnepélyéf, melynek programmja egyszerű, de szép volt. A Hymnusz eléneklése után az iskola három növendéke lendületes hangon szavalt hazafias költeményeket. Ezután a szorgalmas tanulók megjutalmazása következett. Mintegy 40 tanuló kapott kisebb-nagyobb jutalmat. A minisztérium által kitűzött fő jutalmat, 50 koronát, Póth András géplakatos tanonc nyerte el kitűnő szorgalma és jó magaviseleté miatt. Igazán szép volt az a beszéd, amelyet ennek kapcsán Niertit B. elnök intézett a növendékekhez. A tudomány, az aviatika — úgymond — a közel jövőben úgyszólván lehetetlenné teszi tt háborút, amely szétválasztólag hatott a népekre. A nemzetek életében ma az iparra fektetendő a fősuly, mert ez lesz a nemzetek között az összetartó kapocs. A jól képzett iparos osztály lesz a vezető, a nemzeteket fentartó elem. Utal azonban arra, hogy az iparos osztályt nem a szociális szakszervezetek, hanem a munkaszeretet, a szak- képzettség fogja odaemelni, hogy ezzé váljék. Köszönetét mond a tanítói karnak, hogy ebben a szellemben vezették az ifjúságot. Mély hatást keltő beszéde után a Szózat eléneklése után az ünnepély véget ért. Nem szorosan tartozik ide, de mint szép jelenetet felemlítjük, hogy a tanítói kar lelkes ovációban részesítette ílótai Lajos tan- testületi tagot, aki éppen 20 esztendeje tanít az ipariskolában. Hótai megindultan köszönte meg az üdvözlést. — A dunaföldvári polgári leányiskola záró ünnepélye junius 23 án délután volt előkelő, nagy számú közönség előtt a következő sorrendben : 1. A Hymnus eléneklése után Szalai Gizi II. oszt. növendék Győri V. „Ima“ cimü költeményét szavalta el a hallgatók osztatlan tetszése között. 2. Lindinger Teréz II. oszt. tanuló Rónai J. „Mese“ cimü költeményét szavalta zajos tapsok között. 3. Ezután következett Borovitz Erzsi II. oszt. növendék, aki „Havasi rózsa“ (Tompa) cimü szavalatát gyönyörűen adta elő. 4. Ezen szavalatok után egy remek énekszám következett: a „Mese11 (Siklósitól). Énekelték Kronberger Erzsi III. oszt., Zsinkó Erzsi IV. oszt. és Hartmann Aranka IV. oszt. növendékek. Egyszerűen elragadó volt. 5. Mikor a szép darab elhangzott, a kis Sitkey Erzsiké I. oszt. növendék nagyon kedvesen szavalta el Reviczkynek „Csillagok“ cimü darabját. Nagyon megható volt Vince Gizi IV. oszt. növendék búcsúbeszéde, mellyel az intézetet elhagyó növendékek nevében búcsúzott el a társnői kartól. Beszéde alatt ott láttuk csillogni a növendékek szemében a gyémánt könnyeket, amelyeket a szeretet csalt ki rejtekökből, de ott voltak azok a hallgatók kö zül is sokaknak a szemében. A szavalatok közben az intézet énekkara gyönyörűen adta elő „Magyar dalok“ (Reviczky), „Barcarola“ (Donarotti) és végül a „Szózat“ cimü darabokat. Szándékosan hagytuk utoljára azt, ami az ünnepélynek legkiemelkedőbb pontja volt, a beszédet, amelyet Németh Olga igazgatónő intézett a növendékekhez és hallgatókhoz. Eszmékben gazdag beszédében utalt a nőnevelés mai — egyre fokozódó — nehézségeire. A nőnevelés e nagy nehézségekkel szemben csakis úgy oldható meg sikeresen, — úgymond — ha a szülők odaadólag működnek közre a tanárnői karnak nehéz és fáradságos munkájának keresztülvitelénél. És igaza van! A nőnevelés különösen az utóbbi tiz év alatt, sokkal nehezebbé vált, mint eddigelé. És ezért, a hivatásának oly magas fokán álló tanárnői kar, mint a dunaföldvári, nem csak mély köszönetét és elismerést érdemel a szülők részéről, hanem odaadó közreműködést részünkről és a tanügy- barátok, részéről. Az ünnepélyről mindenki kellemes hangulatban távozott. Sz. Földbirtokosok figyelmébe. A lugosi m. kir. földmivesiskola igazgatósága közli az érdekelteket, hogy a földmivesiskola 2 éves gazdasági altisztképző tanfolyamát f. c. ugusztus hóban több 26—28 éves egyén fogja végezni, kik nagyrészt katonaságot kiszolgált altisztek. Egyrésze családos ember. Vannak köztük magyarul, németül, románul, • szerbül és tótul tudók. Megbízható, értelmes, komoly és egyszerű emberek, kik kisebb gazdaságok vezétésére, vágy sáját.és tisztikezelésben levő gazdaságok- | ban altiszti, botosispáni minőségben kitünően használhatók. Gyakorlatukat az iskola 700 kát. holdas gazdaságában és más gazdaságokban szerezték. Felkéretnek azon földbirtokos és gazdaságot vezető urak, kik ilyeneket alkah mazni óhajtanak, hogy ebbeli kívánságaikat, a fizetés megjelölése mellet, az igazga’ósággal tudatni szíveskedjenek. Szőlősgazdáknak kik még bizalmatlanok a permetezéshez vegyileg oltott és finomra őrölt meszet használni, ez utón hozom ludomásukra, hogy az igy készült pormész — eltekintve a sok előnyeitől is — a legolcsóbb és legjobb az úgynevezett bordói lé készítéséhez, melynek bizonyításául szolgáljon a következő levél: M. kir. központi szőlészeti kísérleti állomás 2672/1914. sz. és Ampelólogiai intézet Budapest. Horváth V. József urnák Szekszárd. T. cim f. hó 12 én kelt beadványára és az azzal egyidejűleg beküldött pormész vizsgálatára nézve a következőkben értesítem. A beküldött pormész bordói lé készítésére alkalmas, 1 kgr. rézgálic közömbösítésére Va kgr. elégséges a bordói lé készítésénél. Budapest 1914 junius 19. hivatalos tisztelettel Dr. Gáspár János tanár fővegyész. Permetezőmész kapható: Szekszárdon: Sulczer Oszkár, L6wy Károly, Schwarcz Gyula, Fleischer Jakab és Kótay Lajos, Tolnán: Plank József, Decsen : Ledneczky István, Harczon: Steiner Ödön, Ocsény: Miskéri János, Sióagárd: Kilián István, Zomba: Radios Gábor kereskedő uraknál, valamint nálam a főraktárban Szekszárdon. Ti szelettel: Horváth V. József. ________IRODALOM. — Az Érdekes Újság előfizetési felhívása I Három tartalmas es Ízléses kötet: Az «Érdekes Újság» másfél évfolyamának kötött példánya jelzi Az «Érdekes Újság» eddigi törekvéseit, eddigi sikereit. Nehány ezer oldalon csupa beváltott ígéret, csupa Ízléses és művészi kép, csupa aktualitás és lelki szenzáció.r Aki látja, már ismerősnek üdvözli, mert «Az Érdekes Újság» másfél esztendő alatt fogalommá lett. Meglepetésül jött és úgy győzött, mint egy kellemes meglepetés: az első órában már meghódította, a közönséget. Azon a napon, melyen «ÄZ Érdekes Újság» először kopogtatott, bebocsáttatast nyert s azóta úgy hozzátartozik a csalad szükségleteihez, mint a kenyér. Ünnep, amikor friss szám kerül a család asztalára. «Az Érdekes Újság* ezt a gyors népszerűséget nyilván annak köszönheti, hogy nemcsak a közönség jogos kíváncsiságát elégíti ki gazdag és aktuális képtartalmával, de súlyt fektet a képek művészi szépségére és Ízléses kiállítására is. A legszebb, a legérdekesebb és a legaktuálisabb képek mindenkor <Az Érdekes Ujság»- ban találhatók. «Az Érdekes Újság» mély nyomású borítékai pedig egyenesen szenzációi annak a hétnek, amelyen megjelennek. Hozzájárunk «Az Érdekes újság» gyors népszerűségéhez mellékletei is, melyeket állandóan fejlesztett. Amit <AZ Érdekes Újság az asszonyok, a gyermekek, a sportok és a tudományos tudnivalók iránt érdeklődő közönség számára heten- kint nyújt, az igazán fölöslegessé teszi a családok számára a külön újságok járatását. «Az Érdekes Újság» számol a család minden igényével és öröme áz egész családnak, szülőknek és gyermekeknek egyaránt. Legújabb mellékletek sorozata kibővült «Az Érdekes Újság háziorvosá»-val, mely szintén gyorsan vált népszerűvé. Fokozott buzgósággal tökéletesíti magát «Az Érdekes Újság» és fokozott buzgósággal gazdagítja kedvezményeinek sorozatát. A lap technikai kiállítása- tekintetében pedig fölveszi a versenyt a külföld legelőkelőbb képes lapjaival és a legrövidebb Időn belül olyan művészi nyomásn újságot ad a közönség kezébe, aminő a legnagyobb külföldi nemzetek újságírásában Is kevés akad. Ebben a tudatban bizalommal és szeretettel kéri az uj teleszten- dőben is előfizetőinek és olvasóinak további támogatását. «Az Érdekes Újság» előfizetési ára negyedévre 2;80 K, félévre 5 60 K, egesz évre 11-20 K. Az «Érdekes Újság» kiadóhivatala, V., Váci-körut 78. alatt van. Nincs többé holt idény> Soha több igazsággal nem'lehetett ezt mondani, mint az idén, mikor a köz- igazgatási reformjáról szóló javaslatok tárgyalásával a parlamentben uj politikai harcok veszik kezdetüket épen júliusban. Nincs tehát intelligens ember, aki az ujságolvasát most mellőzhetné. Éppen ezért hívjuk fel tisztelt olvasóközönségünk figyelmét a legelterjedtebb napilapra, dr. Légrády Imre szerkesztésében megjelenő Pesti Hírlapra, melynek fő erőssége, hogy pártokon kívül és felül állván, szigorú ellenőrzést és igazságos kritikát gyakorolhat mindennel és mindenkivel szemben. Ennek köszönheti a magyar sajtóban páratlanul álló népszerűségét. — Mint a lap kiadóhivatala minket értesít, a cikkírók és tárcaírók jeles gárdáját uj munkatársakkal sikerült szaporítani, úgy, hogy a Pesti Hírlap munkatársai, sorába számíthatja ma hazánk legjelesebb és legkedveltebb íróit, kik közül legyen elég kiemelni Gárdonyi Géza, Molnár Ferenc, Heltai Jfenő, Móricz Zsigmond, Szomaházy István, Abonyi Árpád, Porzsolt Kálmán, Színi. Gyula, Murai Károly, Tömörkényi István, S. Bokor Malvin, Lux Terka, Szabóné-Nogáll Janka, Alba Nevis, Diplomata, Benda Jenő, Lampért Géza, Pásztor József, Pakots József, Peterdi Sándor, Kézdi-Kovács László, • Szász Zoltán, Mezei Ernő, stb. neveit. A Pesti Hírlap napról-napra a legnagyobb terjedelemben, vagyis legbővebb tartalommal jelenik meg; naponkint 12—16 sőt 20 oldallal is többet ad, mint más napilapok ; tehát járatása egyenlő előfizetési ár mellett a legelőnyösebb. A Pesti Hirlap ma kétségtelenül a legelterjedtebb lap, amennyiben példányszáma (hétköznap 120—130 ezer, vasárnapokon 160 ezer) a legolcsóbb és legnépszerűbb boulevard-lapokat is felülmúlja. Ezért van legtöbb hirdetése is, lévén a hirdetés a Pesti Hírlapban legcélravezetőbb. A Pesti Hirlap mindennap annyi szerkesztői üzenetet hoz, mint más lapok egész héten át, tehát a közönség igényeit útbaigazítás, tanácsadás szempontjából is legnagyobb mérvben elégíti ki. A Pesti Hírlap külön kedvezményeket is nyújt előfizetőinek, amennyiben a Divatszalon cimü kitűnő divatlapot kedvezményes áron rendelhetik meg és karácsonyi ajándékul kapják a Pesti Hirlap nagy képes naptárát. A Pesti Hirlap előfizetési ára egy hóra 2 korona 80 fillér, két hóra 5 korona 60 fillér, julius—szeptemberi negyedévre 8 korona. A, Divatszalonnal együtt negyedévre 10 korona 50 fillér. Az Érdekes Ujsággál együtt negyedévre 10 korona 80 fillér. A Pesti Hirlap kiadóhivatala, hova legcélszerűbb postautalvánnyal küldeni az előfizetést, Budapest, V. kér., Váci-köiut 78. szám alatt van. Őrző és biztonsági vállalat. Értt sitjiik a nagy közönséget, hogy Szekszárdon halósági engedéllyel és támogatással fifzfi és ülztonsógl vállalatot létesítünk. Hlyen intézményt létesitettünk már Arad, Temesvár, Versecz, Fehértemplom, Újvidék, Zom- bor, Pancsova, Nagyszentmiklós, Zsombolya, Uj- arad, Lippa, Oravica, Zimony, Nagybecskerek, Makó, India, Apatin, Hódság, Palánka, Zenta, Óbecse, Ujverbász, Rama, Kula, Cservenka, Ada, Szenttamás, Kiskunfélegyháza, Csongrád, Topolya és Dombóvár városokban és községekben, mindenütt a legnagyobb siker és elismerés mellett. Szekszárd város pénztáránál óvadékul 2000 koronát tettünk le. A rendőrség és polgárság részére jól kitanitott rendőrkutyákat állítunk rendelkezésre. Szőlők és földek biztosításánál a kárt megtérítjük. A vállalat kötelezi magát, hogy őrökül ide* genj katonaviselt, jó előéletű megbízható embereket állít} a hegyközségi területeken pedig és a város külső határában lovas őröket foglalkoztat. Az összes dijak igen - méltányosak és mérsékeltek A polgárság szives támogatását kéri az őrző és biztonsági vállalat Szekszárd, Bartina-utca 1515. sz. KÖZGAZDASÁG. Gazdasági altisztképző tanfolyam. A lugosi m. kir. földmivesiskola igazató- sága az iskola gazdasági altisztképző tanfolyamára pályázatot hirdet. A tanfolyam tartama 2 év s kezdődik minden év október hó 1-én. A két éves tanfolyam elvégzése után a tanulók bizonyítványt kapnak. Az iskolánál vannak: 1 fizetéses helyek, melyeken egy tanuló egész évre teljes ellátásért 300 koronát fizet. 2. Állami ingyenes helyek és 3. 17 alapítványi hely. A felvételi teltételek a következők : a) betöltött, legalább 22 éves életkor, a mely születési bizonyítvánnyal igazolandó ; ennél fiatalabbak csak kivételes és miniszteri engedéllyel vétetnek fel. b) magyarul irni-olvasni és a négy alap művelettel való számolni tudást igazoló iskolai bizonyítvány. Ha a folyamodónak iskolai bizonyítványa nincsen, de jelzett ismereteit az igazgató előtt bizonyítani tudja, annak hiányában is felvehető. c) orvosi bizonyítvány arról, hogy folyamodó erős, egészséges és munkabíró testalkatú, ragadós betegségben nem szenved s himlő el-; len újra oltatott. d) hatósági erkölcsi bizonyítvány. e) folyamodónak vagyoni állapotát* feltüntető hivatalos bizonyítvány. Katonai kötelezettségüknek eleget tett, külö-