Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-28 / 26. szám

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY — Katonaorvosi kinevezés. A király dr. Treér József orvost, özv. dr Treer Józsefné szül. Wosinsky Katalin úrasszony fiát, katonai főor­vossá nevezte ki. — Előléptetés. Forster István janya-pusztai nagybérlő és földbirtokos, ellenőrét Ldszlóczky Kálmánt, ki szorgalmával és körültekintő mun kásságával a nagybérlő teljes megelégedését ér­demelte ki, intézővé léptette elő. — Elhunyt földesur. A dunaszekcsői ura­dalom derék földesura, Jankovich Bésán József somogyvármegyei öreglaki birtokán életének 89-ik évében elhunyt. Egyik legnagyobb adófize­tője volt Baranyavármegyének. Néha ellátoga­tott úgy Dunaszekcsőre, de állandóan somogy- vármegyében lévő öreg'aki uradalmának kasté­lyában tartózkodott. Az uradalom a községgel a legjobb viszonyban élt. Érdekes a fölemlitésre, hogy valamikor a dunaszekcsői uradalom a Sauska család birtokában volt s Bésan a hagyomány szerint a kártyaadósság fejében kapta az uradalmat. Az öreg Bésánnak nem lévén családja, se gyermeke, se örököse a gazdag Jankovichnak hagyományozta dunaszekcsői uradalmát, azzal a kikötéssel, hogy öröklő tartozik a Bésán nevet is fölvenni, igy keletke­zett a Jankovich-Bésán családi név s ijgy került Jankovich-Bésán József a dunaszekcsői ura­dalomba gazdának. Az elhunyt földi marad­ványait öreglakon helyezték nagy pompával ál­talános részvét mellet örök nyugalomra a családi sírboltba. Gyászolják gyermekei,. Jankovich- Bésán József és Gyula. A majorátust az el­hunyt legidősebb fiának a fia, Jankovich-Bésán József veszi át. A jelenleg 17 eves fiatal föl­desur lész a dunaszekcsői uradalom tulaj­donosa. — Nincs rendben a város szénája. Bizony nincsen ! Sőt azt sem igen tudják, hogy hová lett. Mert hogy magukat megnevezni nem akaió egyének csütörtök reggelre elhordták a város Sárvíz-menti rétjéről a széna állományt. Úgy ta lálták, hogy már eléggé beszáradt, — meg aztán a sok esőtől is féltették bizonyára és elszállították gondosabb gazdához. A város kára pár száz ko­rona — szénában.- — Egy 48 as főhadnagy halála. Ugrósdy Adolf volt szederkényi jegyző, aki a magyar dicső szabadságharcban, mint honvédfőhadnagy küzdött a zsoldosok ellen és többször kitüntette magát, hosszú szenvedés után folyó hó 23-án Kisdorogon elhunyt. Nagy részvét mellett Kis- dorogou temették el a nagy idők vitéz tanúját. Ugrósdy Aladár kisdorogi körjegyző és Ugrósdy Jenő kakasdi II od jegyző az elhunytban édes­atyjukat gyászolják. — Az aszfaltozás. Az aszfaltozások a jövő hónap elején megkezdődnek. — A már elkészült terveket a Bezerédj, Béri Balogh Ádám, Arany János, a Korzó-ut, báró Augusz, Selyemgyár, Wosinsky Mór, a Muzeum és a kisvásártér ut cákra vonatkozó aszfaltozási munkálatok terveze tei julius 9-ig a mérnöki hivatalban közszemlére ki tétettek. — A vármegye táblabirája. Ez a szép- nevü, ártatlan bácsi marad meg a régi, önér­zetes kuruc vármegyék politikai önállóságából. Nevezhették volna a vármegye prókátorának is ezt az uj néptribunt, aki sírból kiáltó szózat, a régi vármegye lelkiismeretének a gyenge és ártatlan szava lesz a • hatalmas főispánnal szemben. Milyen keserű humor: a jó öreg táb- labiró, akit Tisza István gróf csúfságból és a fajtája ámítása okán meghagyott állandóan til­takozónak. — Ennél pompásabban még soha­sem jellemezte magát Tisza. így szeretné ő kormányozni az egész országot, államilag ki­nevezett parlamenttel, amelyre megbízható főis­pánok vigyáznak s volna egy választott ellen­zéki tiltakozó táblabiró, akivel lehetne olykor szórakozásból vitatkozni, akit nem kell túlsá­gosan komolyan venni, utóvégre egymaga nem kezdhet harcot és ha kezd, hát az még csak a kedves tréfa, mikor a kuruc feliratozó, tilta­kozó néptribunt a vármegye — sárgazsinóros pandúrjaival viteti ki a főispán. Egy ilyen gyö nyörüen államosított vármegyének szeretné ő már látni az egész országot, amelyben ő lenne a teljhatalmú főispán és hogy ne legyen pa­nasz, megengedné, hogy. az összes ellenzéki pártok vezérei legyenek táblabirók és szimbo­lizálják a nemzeti ellenállást, az ellenzéki lelki- ismeretet s ígéri, hogy minden feliratra és til­takozásra válaszolni fog. Ez az egyenes tenden­cia ez a politikai operett komédia ordít ki az államosított vármegye szervezetéből, amelyben a legszánalmasabb operett figura az uj tekinte­tes, nemes, n^rzetes és vitezlő táblabiró; — TÜZOitO mulatság. A högyészi önkéntes tűzöl tóegyesület tisz'ikara és p lr<o!Ó t'gjai 1914 julius hó 5-én, a Kén skedelmi Kör nyári helyi­ségében, a hőgyészí ünk. ttízoltóegylet pénztára javára zártkörű nyári táncmulatságot rendez. — Államazámviteltani vizsga. Tarlós János máv. tisztviselő; Tarlós János szekszárd-ujvárosi igazgató-tanító fia, Budapesten sikerrel tette le az államszámviteltani vizsgát. — Tornaverseny. A szekszárdi áll. főgim­názium tanulói múlt vasárnap délután 5 órakor tartották meg a vásártéren tornaversenyüket, mely iránt általános nagy érdeklődés mutatkozott a szülők, a tanügybarátok és sportkedvelők részé­ről. A fehérkék uj dreszbén felvonuló ifjúság kedves jelenség volt. A csapatok minden moz­dulata, minden tornászati szabad-, katonai és szergyakorlata élénk bizonyságát adta annak, hogy a szekszárdi áll. főgimnázium tornatanára : Haypál Benő a legjobb irányban vezeti az ifjú­ság testedzését. Már fél 8 óra volt, midőn a de­rék csapatok a trombitabanda játékára vissza­vonultak a főgimnázium udvarába, ahol Wigand János igazgató pár szóval elismerését fejezte ki a tanulóknak sikerült tornaünnepélyük fölött. Az egyéni verseny eredménye a következő : 60 mé­teres síkfutásban I-ső Csapó II. osztályú tanuló 9 mp. Il-ik Szabó, III-ik Link I. osztályú ta­nulók. 8Ó méteres síkfutásban I-ső Veér IV. osztályú tanuló 11 mp. Il ik Német III-ik oszt. III-ik Koller IV. o. t. 100 méteres síkfutásban I ső Mikula V. oszt. tanuló 14 mp. Il-ik Bene­dek VI. o. tanuló. 400 méteres síkfutásban I-ső Dániel V. o. t. 60 mp. Il-ik GlaDtz. Távol ugrás I-ső Kolleu IV. o. tanuló 510 cm. Il-ik Rátz IV. oszt. tan. 484 cm. III-ik Veér IV- o. t. 484 cm. Magasugrásban: I-ső Ferdinand VI. oszt. tanuló 140 cm. II ik Mikula V. oszt. t. 135 cm. Suly- dobásban: I-ső Benedek'VI. o. tan. Il-ik Bállá VII. o. tan. Rúd magasugrásban I-ső Ferdinánd VI.- o. t. 210 cm. H-ik Rátz IV. o. t. 190 cm. 4X80 méteres staféta I-ső a VII. osztály csapata (Nádor-Balla-Kayos-Pápé) 45 mp. Il ik a IV-ik osztály csapata. Az igazgató a dijakat folyó hó 29-én a záróünnepélyen fogja kiosztani. — Halálozás. Weiner Emil kereskedelmi utazó életének 33 ik évében Budapesten elhunyt. A megboldogult fia volt Weiner P. József dom­bóvári kereskedőnek. A derék, szimpatikus fiatal ember holttestét Dombóvárra szállították és itt temették el múlt vasárnap. — Egy asszony karrierje. Henny Porten­nek, a legszebb dán színésznőnek ezen bájos 3 felvonásos színmüve kerül hétfőn, e hó 29 én a Világmozgóban bemutatásra, melynek felvételei és rendezése felülmúlja az eddig megjelent mozgó színmüveket. Azonkívül még egy 3 felvonásos színmüvet mutat be ,,Halállouaglás‘‘ címen, mely­nek minden egye? jeleneteiben a merészség diadalát látjuk. 1 , — A szekszárdi Dalárda Tolnán. Sokáig felejthetetlen dalestélyt rendezett a szekszárdi Dalárda folyó hó 20-án Tolnán a ,,Fehérló“ ven­déglőben, melyen Tolna előkelő közönsége tekin­télyes számban jelent meg, hogy végig élvezze a dalárda énekszámait és az ffAlkezlán szamará“ ■ nak előadását. A derűs művészi hangulatot, a kacagó jókedvet magas fokra hangolta a két hivatott műkedvelő, akikben valóságos művész lélek honol : Berényi Zsigmond és Tutsni Pál, előbbi sikerült kuplékat énekelt, utóbbi pedig monológizált. — A szekszárdi főgimnázium érettségit tett ifjai folyó hó 13-án jól sikerült nyári mulatságot rendeztek s a befolyó tiszta jövedelmet a főgim­názium segitő alapja javára fordították. Jegyeiket megváltották: báró Schell József 50, Bezerédj Andor 10, Szabó Ferenc, Tolnamegyei Takarék- és Hitelbank 5—5, Sztankovánszky János, Bern- rieder József, Wolf Henrik, Szekszárdi Népbank 4—4, Pazár Dezső 3, dr. Scharbert Vilmos, dr. Bartal Kornél, Meyer Lajos 2—2 koronát, dr. Rubinstein Mátyás, Zelenke Gyula P50—150. Felülfizettek: dr. Leopold Kornél 10-—, ifj, Leopold Lajos 5’—, Perczel Dezső 3 50, dr. Mayer G\ ula 2 50, Leicht Lajos, Boldus György Bajó Pál, Horacsko Sándor, Schmideg István 2—2, N. N T60, dr. Klein József, Szentiványi József, N. N , D.mielovicá Ernő, dr. Kramolin Gyula, dr. Czobor Miklós, N. N., dr. Éri Márton P50—1*50, Reichl Sándor, Wolf Arnold, Tóth Károly, dr. Hagymási Zoltán, Perlaky József, Plank Gyula 1—1 kor., Schmideg Mérné, N. N., N. N., ifj. Ifjú János, N. N., N. N., N. N., Schöffer Aladár, N. N. 50—50 fill., N. N. 10 fillért. — Botos Imre müasztalos Szek­szárdi Selyemgyár-utca 567. (Saját házában). Ajánlkozik elsőrendű szobabútorok készítésére, mérsékelt árak mellett. 1914 juriius 28. — Zenevizsga. A zene a művészetek leg­nagyobb lelki finomujtságot, legmegérzőbb bmső- séget igénylő művészet, s igy nevelő hatása is a legnemesitőbh a gyermeki lélekre. —- Ez az oka, hogy a dr. Zipser Jakabné, Kenézy Endre és Berényi István vezetése alatt immár két éve városunkban fennálló zeneiskola záróvizsgájáról külön is megemlékezünk, mert ha minden iskola a nagyközönség legszebb érdeklődésére érdemes, a mi a kezdet nehézségein alig túl haladt zene­iskolánk megérdemli, hogy mint valami meleghízi nemes növényt kisérje figyelemmel városunk kö­zönsége. És pedig azért, hogy ne mint idegen nemes hajtását az emberi léleknek, de mint kul- turlélek, a mi lelkünk vágyó élvezetét tekintsük, a zeneművészetet. S ez az iskola, ezt a célt szol­gálja. A főgimnázium tornacsarnokában kedden délután intelligens közönség érdeklődése mellett lefolyt zene-vizsga ennek a legszebb bizonyítéka, melyen az iskola növendékei művészeti készsé­gükről, zeneszeretetükről és tanáraik eredményes fáradozásairól a legszebb bizonyítékot szolgáltat­ták. Azonban ezeket elismerve, keveselniink kell a zenetanulók számát, és nem mulaszthatjuk el a szülők figyelmét felhívni ez iskolának, a zene­tan itásnak nemesitő nevelő hatásaira. Valamikor a kultúra mérvének a szappan fogyasztást nevez­ték, ma a kultúra mérője: a zene szeretete. — Aztán a vizsgán egyet kellett meglátnunk, külö­nösen a zenetanulók elemi iskolai részénél; a városi fiú- és leány elemi [.iskolák közül a zene­iskolában képviselve volt az izraelita népiskola s a többiek úgyszólván egyáltalán nem s ebből ki folyólag a polgári fiú- és leányiskola és gimná­zium növendékei is ugyanez a jelleg. Tehát nagyobb művészet szeretést kell gyermekeinkbe nevelni, hogy Szekszárd is eljusson arra a kultur-fokra, hogy kulturszolgálatból városi zeneiskolát állít fel. Az ilyen célra az állam is készséggel adott már segélyt egyes városoknak. — A hölgyközönség minden igényét teljes mértékben kielégíti — ruhaszükség­lete alkalmával Szekszárdon és a vár­megyében jóhirnévnek örvendő Schiffer és Straub angol és franczia női szabó cég Szekszárd, Széchenyi-utca 169. — Drága kenyér — gabona import. Tulaj­donképen nem kedvező jelenség a külföldi ga­bona import, a túlzott agrárius irányzata haran­got is félre veri miatta : azonban a kibirhatlan és első sorban az ország lakosságának szegényebb és igy nagyobb részét érintő kenyérdrágaság mellett mégis valamennyire megnyugtató Mert az éhes gyomor nem hazafi,- nem soviniszta és nem agrárius s bizony a gabonatőzsde spekulán­sain és a nagy agráriusokon kívül nem sir senki a külföldi gabona bejövetele miatt. Orosz és ro* mán búzát szállítanak Fiúméba, melylyel most az északamerikai búza konkurrál. Eddig a Cunard két gőzöse hozott nagyobb szállítmány észak­amerikai búzát és mint gabonakereskedői körök­ből értesülünk, az Ultónia szintén több száz ton­nát hoz Fiúméba. Északamerikai búzával érke­zett nemrégiben az Austro-Americana „Ociania“ hajója is. Legújabban a délamerikai búza tűnik fel piacunkon. Az Austro-Americana „Eugenia“ gőzöse ugyanis éppen most rakodik a fiumei kikötőben, ahova 630 tonna búzát hozott Bueno- sayresből. A rossz termések hatása ez első sor­ban, s a közélelmezés szempontjából bizony még örvendetes is, mert ha már a húst kiviszik és a külföldit elzárják az orrunk elől, legalább igy kenyeret talán majd ehetünk. S akármilyen szi­gorú agrárius marsutát adót; is a legutóbbi te­mesvári gazdagy ülésen Darányi Ignác a gazdák­nak, bizony az ország fogyasztóinak zöme, mi, akik csak azt tapasztaljuk, hogy a túlhajtott agrárius irányzat éhkoppon és drága kenyéren drága húson tart bennünket, nem szegődhet en­nek a rendszernek a támogatásául, s kénytelen lesz a kibirhatlan drágaság ellen az agrárius fel fegyverkezéssel saemben hasonlóképen szervez­kedni. Mert a drága hús, a drága kenyér jó annak a pár ezer latifundiumusnak, a jóból jut egy-két morzsa a közepes törpebirtokos paraszt­nak, de a mindennapi jóllakást nehezíti meg az ország dolgozó millióinak. — Anyakönyvi statisztika. Junius 20-tól 26 ig született 2 leány. Házasságot kötött Búzás József Bartos Katalinnal. Meghaltak özv. Búzás Istvánná, Hradek Erzsébet 30 éves, Tóth József 14 napos, Könczöl Pál 102 éves (kórházban), Méth János 55 éves, Skreko Jánosné született Bottyán Anna 64 éves,-T- Az ozorai országos vásár junius 29-én lesz. A hasított körmü állatok felhajtása a Nye- dám-pusztán uralkodó száj- és körömfájás miatt betiltatott. A lóvásárou a szakértői teendőket Witt Jenő körállatorvos látja el. —- Sziveit lőtte mágát. Bencze Péter paksi lakos, volt községi esküdt szivébe lőtt és meg­halt. Tettének oka családi viszályból szármázott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom