Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-07 / 23. szám

5

• > emun; fuel------------------1------------------|ro1y

, dr. FenTPerenc, p Széntkirályi Mihály, dr. hn Márton, dr: Sztünkován*zky> Imre, Madi Kovács István, dt. Drágíts Imre, Göde Lajos, dr. Pesthy Pál, Tóth Károly, dr. Tanárky Árpád, Padárigi Andor, Púig Iván, Tóth Henrik, Simontsits Elemér

A vidéki választmányok elnökeiPerczel Béla, Raswvszky Julián, báró Jeszenszky György, Szévatd Móric, Naoy István, Bajó Pál, Part Adolf, dr. Kiss István, Sass László, Csapó Dániel, Döry Frigyes, Reich Oszkár, Rartal Béla, Fe- K6te Ágoston, Döry Hugó, Fövdős Dezső, gróf Apponyi Géza, Singer Bálint, Hátai Endre, Kovács István, dr. Lévai Dezső.

Szerdától -szerdáig.

(Pesti levél.)-A- terrasszcn.

Erős a tüze már a napsugárnak s izzóvá melegíti fel a levegőt. Itt ülök egy csendes budai kávéház terrasszán és fejemet felkínálom a nap- nak, egesse, süsse barnára halovány, sápadt arco mat. Úgy mondják; hogy egészséges és jó dolog lenne ez, különösen nekem, ki egész életemet botorul avval töltöttem, hogy azt minél jobban és határozottabban rövidítsem és tönkretegyem.

Az asztalok körös körül megtelnek linóm, csendes és elegáns népekkel. Milyen különös dolog, hogy inig Pesten a kávéházban tűrhetetlen lárma, kiabálás hallatszik, ideát Budán tartózkodóan, szinte suttogva beszélgetnek, társalognak egymással az emberek. Az utcán is csendes élénkség hivalg. Itt nem sietnek az emberek, lassan sétálva :mennek, mendegélnek, mintha örök életükben egyébb dolguk sem volna, mint sétálgatni, járkálni. Egy fehérruhás nő, kis pesztra gyerekkocsival, egy öreg ur, egy magas fiatal ember, egy szőke lány, egy kövér asszony, két diák, egy önkéntes, egy rikkancs, egy katona, két cseléd, egy zöld napernyő, egy büszke urinő, egy sima arcú ifjú, egy fekete szemű lány, egy huszártiszt, két nyárspolgár, egy szomorú férfi, két gyászruhás nő, egy gyermek, .égy lila ruhás -dáma, egy kopasz ur, egy fehérarcu lány . .

végtelenül és simán suhaúnak el szemem előtt,- mint tarka, halk álomképek ■ csendes, zavartalan tavasz;-éjen. [ ;1 • ■ J

Hova mennek, mi céljuk és okuk van érre járkálva sétálni ? Tűnődöm és megkísérlem leolvasni arcukiól, ki merre tarthat, ugyan hova mehét ? Mindegyiknek bizonyára van valami vég céijá,'“é'ií tán találkára, az üzleté Után, ez uzsonnára, az beteget látogatni, ez tisztán sétálni, az kényszerítő okok folytán, ezhevásárolni, az hivatása után megy erre vagy arra, mig tűnődve bámulok' rájuk,' céljukat'kutatva. A lassúságukban is valami törekvés van, a sétájukban valami különösen siető, lázas nyugtalanság lüktet, amely kiül arcukra, valahova mennek, valahova tartanak, hova? Valami van bennük,, ami űzi őket a széles körúton, valami, ami engem nem tüzel: A céh

Otromba teherkocsi gördül az utón dübörgő lármával, mögötte zakatolva csilingel egy villanyos. A kocsin jóképű legény- fütyörész valami bus, hazulról hozott magyar nótát. Mellette úri fölénnyel pöfög el egy autó,; benne kényes uri- asszony s a szél lobogtatja a kalapjára lecsüngő tollbarétot. Hát ez hova megy ? ‘

Csupa kérdés ma egész lényem Nem tu dóm, nyájas Olvasóm, voltál-e már hasonló lelki állapotban? Mikor tudni vágyásod oly nagyon megrohan, hogy minden szembejövő, járó kelő ember arcáról szeretnéd leolvasni vágyát, törekvését és megkérdezni tőle, milyen cél felé halad és micsoda gondolatai vannak, erről és erről a dologról és egyáltalán meg tudja-e mondani: érdemes-e akár sietve, akár kényelmesen azon cél felé haladni, amit kitűz mindenki magának -és nem az lenne-e a leghelyesebb dolog, ha ülnénk és várnánk és nyugalomban telnének el

• szomorú óráink ? _

Mert úgy e milyen szép is lenne, ha valami messze pusztában, csendes, kis fehér házban suhanna el fölöttünk nap nap után es békésén bámulnánk a könnyi felhők játszi futását, amint kergetőzve úszkálnak a csodás kék égen. Vagy este a félhomályban kiülve a ház elé jó szagú akácok alá távoli pásztortüzek gyűrűző füstjét néznénk, amint kóvályogva száll, száll a magasba . . . messziről falusi ebek ugatnak . . . hazatérő kocsik tompa, fojtott zörgése hallatszik . . .

Úgy | jó lenne nem törődni'mással, csak ami bensőnkben végbemegy, elfelejteni minden küzdést és lármát, amit az Elet kínált és adott, csak valami szelíd, bus hangulat alatt-szőni föltolnámegyei közlöny

Ili

ről, a békérőL

Mert hát úgy e sokat küzdünk, akarunk és remélünk ? Dühösen vívjuk meg azt a nagy harcot, arait közönségesen megélhetésnek neveztek el, de amiben lekopik rólunk minden nemesebb zománc, amivel felruházott bennünket tiszta lelkünk és acsarkodva vágjuk egymásba éles körmünket, szitkozódva tépjük, rongyoljuk egymást és dulakodva kaparitjuk el a vad éhségünk győzelme célját : a kenyeret. S vigasztalanul telnek örök változatlanságban e borzalmas harcnak egyhangúan ugyanez és rémült órái. A hivatalok percegő, monoton, örök tollai róják a betűket, a gyár kerekek kattognak, csattognak végtelenül s dübörögve, sikongva száguldanak a nagy társzekerek rohanón, lázasan, örökön. Semmi pihenés, nyugalom, mert a pihenésre szánt időben is a hivatalból, gyárból még ide is elhozott munka, harc visszhangja kisér és zugó bugásuk belesüvit a lélekbe fájón, borzalmasán. Az Idő pedig száll visszatarthatlanul és múlásával elviszi a lélek egy-egy korai vágyát, álmát, ábrándját és csak a keserűség marad meg, ezt emlékül kapjuk és rágódhatunk rajta céltalan töprengve : ez hát az Elet?

Bocsáss meg, nyájas Olvasóm, hogy ma ennyire sötét és komor gondolatokat, küldök hozzád, de nem tehetek róla, mert ugy-e az Életnek vannak túlontúl is sötét oldalai, amik szinte váratlanul döbbentik meg a beléjük létét és ilyen gondolatokra ragadják. Utóvégre is ezek ellen védekeznünk lehet és eszközök is vannak rá, amelyekkel e sötét dolgokat rózsaszínű szelíd fénnyel bevonva csak napsütést, nyíló virágot, élvezetet láthatunk. Hogy mik ezek az eszközök ? Hát, kérlek szépen, elmondom : egy kis poézis, egy kis hangulat, egy szép lánynak édes arca, mosolya, egy könnyelmű társaság, egy kis mámor, hát kell még több ? Ugy-e nem ? Felejtsd el hát azt, amit fennebb irtani és képzeld, hogy helyette képes levelező-lapon baráti.; ijdvözletet küldök tréfás jó kedvvel ezen a, ragyogó tavaszi délután innen, ennek a csendes bűdai kávéháznak szellős terraszáról : üdvözöllek* nyájas Olvasóm 1

Budapest, 1-944' május,^... (k. e.)

Magyar, német és diktandó.

próbalapok

100 darabonkint I koronáért kaphatók a

ttOLlÍAR-féle rt.

könyv- éépapirkereskedésében Szekszárdon.

IRODALOM.

ezek körében megértésre és erősebb visszhangra találna — ami nagyon kívánatos — talán meg azt is el, lehetne érni, hogy a közoktatásügyi tanács által most készített és nemsokára a törvényhozás elé kerülő középiskolai reformjavaslatokra némi befolyással legyen. A könyv 3 koronáért minden könyvkereskedésben kapható.

=^Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. (Megjelenik h’avonkint kétszer : 5 én és 20 án. Évi ára 12 korona. Budapest, VIII., Horánszky-ütea 5. sz ) Legújabb-száma most jelent meg a következő gazdag és változatos tartalommal | Tanulmányok : Egyetemeink és a kath. érdekek. Dr. Fehér Güsztáv. A kultúra a büntetőjog világában Dr. Angyal Pál. — Tárca: Sárika. Pokorny Margit. Pajzs és kard : Levélszekrény 30. Miért ragaszkodik az Egyház az iskolához? Dr. Tóth Tihamér. Hol volt, hol nem volt . . | n. j. Budapest polgármestere elé . . . n. p. Mai lányok. — Szemlék és kritikák: Társadalomtudományi szemle. Burján Károly. Kárpátoktól Adriáig. Dr. Kovács Piusz. A trónkövetelők. —issa. — Napló: 1914 május 28. Kossuth Ferenc végrendelete. A besnyői zarándoklat, s. b.

— Tanítsuk-e a latin nyelvet ? (Tájékoztató a müveit nagyközönség számára; irta Vekerdi Béla főgimnáziumi tanár.) Sok mindenféle szempont érvényesült már a közelmúlt és régebbi idők iskolareformjaiban, csak egy szempont nem juthatott még soha diadalra és érvényesülésre: a gyermeki boldogság. Ebből a szempontból kiindulva veszi a könyv írója bírálat alá a közép iskola mai egész rendszerét és rámutatva az iskola hibáira, (melyeket mint tanár elég közelről ismerhet), oly reform szükségességét hangoztatja, amely ne az egymással vitázó elméletek és szakemberek valamelyikének diadalát, hanem a tanulók igazi nyereségét jelentse. Mivel pedig a mai gimnáziumi rendszer alapját és gerincét a latin nyelv képezi, azért főleg azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy van-e egyáltalán szükség e nyelv tanítására és sorra cáfolja azokat az érveket, amiket a latin nyelv hívei e tárgy tanítása mellett felhoznak. A könyv, mely elejétől végig eleven és érdekkeltő előadással van megírva, nem annyira a szakemberek és pedagógusok számára készült, mint inkább a szülőkhöz és általában az iskola iránt érdeklődő polgársághoz szól. Ha a szerző szózata

A világbéke és a népiskola.

Irta és felolvasta Jártas Róza szekszárdi tanítónő a Pécs- egyházmegyei Róm. Kath. Tanitóegylet szekszárdi esperesköri tanítói közgyűlésében Szekszárdon, május hó 28-án.

(Folytatás és vége.)

Ismétlem, ott a helyünk a béke hadseregében, az első helyen. Mert ott dolgozunk az élet virágos kertjében. Kezeink közt forgatjuk a jövő nemzedéket, mint nemesítésre szánt kis csemetéket ! Itt legyen a béke fő műhelye. A világbéke gyönyörű eszméjét nem a perifériákon kell kezdeni, hanem a központban s ez nem lehet más, mint a népiskola! Mint gr. Apponyi Albert mondja: „Az egyéni becsületnek, a vallás, polgári és hazafiui élet erényeinek csiráit a népiskola adja meg növendékeinek“.

Pompás eszközt ad kezünkbe a történelem, földrajz, alkotmánytan stb. De adjuk föl fogalmazási témának is a béke és a háború két eszméjét a felsőbb osztályokban, évvége felé. Meglátjuk igy mikép fogadta szivébe a gyermek és mint tudja átültetni azt a maga lelki világába. De a lelkes szeretet találni fog a béke eszméje számára egy-egy kis helyet, majdnem minden tantárgyban. Es kell is keresnünk és találnunk. Többé kevésbbé sikerülni fog ez mindnyájunknak- Hanem arra kell törekednünk, hogy évenként vagy évfolyamonként hatványozottabban dolgpa- hassunk a béke érdekében.

Lám, a világ legpraktikusabb nemzete, angol, mily leleményesen ad erre is példát, az iskolában* a slöjd és a kézimunka keretében ,a „Békés játékszerek“ címén. Nem kardot, puskát és csákót stb. készíttetnek a gyermekekkel,' hp- nem a békés munkálkodás szerszámait, melyekre az iparban, kereskedelemben, művészet terén majdan szüksége leend a gyermeknek.

S minálunk ? Ep az ellenkezőjét tesszük ; s ezt nem is tagadhatjuk.

A fiuknak szánt legnagyobb dicséret mindig a katonaság, a háború fogalmai közül kerül ki. Micsoda önérzet -csillogtat föl -az apa/szfcnídbéh, ha kis fia büszkén vágja ki, hogy „katona lé'szék ! Huszár!“ És a legnagyobbfoku lekicsinylés, ha valakire azt mondják: „anyámasszony katonája.“ — Továbbá mivel jutalmazzuk fiáinkat névnapira, karácsonyra ? Kara , puska-, csákó-, játéfcágyuk- kal stb. Mi ez mind ? Nem e a harc és hadakozás eszméinek magvetése ? 1

Pedig a gyermeki lélek erre igén termékeny talajnak bizonyul! Hisz benne vau őstermészetünkben : az örökös torzsalkodás, érvényésülni akarás, az esetleges jogtalanság éltörlése a lehétő legradikálisabb eszközzel. Ep azért igen fontos, hogy a belső béke csiráját vessük meg a gyermeki lélekben légelsőbb. A vallás és vallásra nevtelő módszer létre is hozza az egyéni, a benső, lelki, erkölcsi békét. Dé nem szabad itt megálláttünk. Hasson a gyermek benső békéje kifelé is. A békés, türelmes modor árulkodás,« civakodás kerülése stb.-ben fejeződjék ki’. S mi' tanítók, kövessünk el mindent, hogy a belső béke gyökeret is verjen a gyermekek szivében, lelkében. S lássék meg a külső viselkedésben is a jellemes békeérzelme.

Azért mondom jellemesnek, mert igen keskeny határvonal választja el a békés érzelem és békeszeretetet: a tunya, lusta vagy gyáva szolgai meghunyászkodástól. Itt vigyázzunk! Mert a „világbéke“ csiráját: a benső békét úgy hozhatjuk csak igazi fejlődésre a gyermeki lélekben, ha valóban mesteri munkát végeztünk, ha a benső békét meggyökeresitettük, azokban a picinyke kis szivekben és ingadozó, plasztikus gyérmek-lélkék- ben. Falusi és pusztán működő kartársaimnak pedig egy gyönyörű eszköz, jobban mondva, pompás alkalom kínálkozik e fenséges cél elérésére. Tudniillik falun, pusztán közelebb fórkőz- hetik a tanító a nép szivéhez. Jobban van módja kiismerni a növendékek szüleinek családi viszonyait. Hisz sokszor elpanaszkodik a szülő; erről, arról. Ha családi viszály, perpatvar dúl esetleg egyiknél-másiknál: mily nemes munkát végezne a tanító, ha kibékítené a gyűlölködő feleket egymással és sorsukkal. Az ilyesféle eljárás igazán a béke apostolaivá avatná a tanítót . . . $ a péilda acáltollként vésné be a szülők leikébe és a gyermekébe is: „ez a béke“ . , . „ilyen a béke“ Nagy szeretet, türelem és elnézés.

A felsőbb osztályokban a „Nemzeti Béke- biróság“ eszméjével is tisztába kell hozni a gyermekeket. Hogy a háború és fegyvermérkőzés helyett a választott nemzetközi békehírük döntsenek az egyenetlenkedő felek, illetőleg nemzetek közit | ép úgy, miként a perlekedőknél a polgári bíróság