Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-04 / 1. szám

TOLNAMEG'VÉÜ KOZL.ON'V e m Mérleg. (1913.) Irta: Várady András. Az elmúlt esztendőt vígan temetjük. Nagy idők óta a legfeketébb évek Leggyászosabb esz­tendőjét temeijük benne. Nemcsak Magyarország, de talán az egész világ megkönnyebbült lélekkel veszi tudomásul, hogy 1913. végét jelentjük. Nem vagyunk babonásak, nem hiszünk a jövendölések­ben, de ezúttal a tizenhármas számban szomorú balsejtelmeket hívőknek volt igazuk. Különösen Magyarországra minden rosszat rázuditott ez a csúnya esztendő. Fiaink elszenvedték egy véres háború minden gyötrelmét, anélkül, hogy legalább hősi babérokat arathattak volna, a rettenetes és a fegyverek falai közé zárt békében vérzett el országunk. — Az 1913-as év fekete temetője lett országunk jólétének,' országunk alkotmá­nyának, országunk önállóságának. — Világo­san megismerhettük tartományi mivoltunkat, érez­hettük az osztrák helytarló, gróf Tisza deszpo- tikus kormányzását. Az osztrák birodalom érdeké­ben kihúzták fejünk alól a párnát, hogy fiainkat nyakig fegyverben tartja fenyegessék meg hatá­rainkról a jogos szabadságukat kivívó balkáni népeket. Egy esetleges uj tartományokat hódítani akaró háború miatti félelem megakasztotta a zsenge magyar kereskedelem és ipar gyönge vér keringését, a leendő nagy háború árnyéka kol­dusa, nyomorult földönfutója lett Magyarországon minden második kereskedő és iparos. A perek száma megháromszorozódott és soha ebben az országban olyan jó dolga nem volt a perekből élősködő modern hiénáknak, mint ebben az esz­tendőben. A kivándorlás hihetetlen arányokat ért el egyes vidékekén. Hiába lépett életbe az uj ki- vándorlási törvény, mely drákói szigorral sújt le a szabad költözködést gyakorló magyar proletárra I szigora egészen azonos a Dózsa-féle lázadást követő hirhfedt Verbőczi féle törvényekkel, a ma gyár föld és a magyar gyárak proletárjai a leg furfangosabb módon igyekszenek menekülni ebből az országból. Politikai pártjaink még mindig a régi gra- vamenes magyar politika meddő utjain járnak. Még mindig a sérelmek politikája a gazdasági, a kulturális politika helyett. Bár el kell ismer­nünk, hogy a magyar ellenzék az év utolsó hó napjaiban megemberelte magát és igen becsületes, igen elszánt, igen nivós kritikákkal kisérte a munkapárt hazafiatlan és az országgyűlésnek egy tartományi gyűlés színvonalára sülyesztő politiká­ját, azonban még mindig nélkülöztük a negyven nyolcas magyar ellenzéki politika forradalmi len dületét, mindent feláldozó elszántságát és kérdjük, hogy miként lehet az, hogy amikor valaha Mária Terézia trónja veszélyben forgott, akkor olyan lelkesülten tudtak „Vitám et sanguinem“-t kiál­tani és tudtak tényleg vért és életet áldozni is és most, amikor a haza forgott és forog még mindig veszélyben, a kardok még mindig ott csücsülnek az ősi hüvelyben. Ismételjük, hogy az utóbbi hónapokban, főleg, mióta Károlyi Mihály gróf nagy koncepciójú alakja kerül előtérbe, már sok szép dolgot tapasztaltunk;, de tnég giindig hiáirKj. zanak az ellenzéki politikánkból azok a ^Rákóczi és Kossuthra emlékeztető heroizmusok., í Állapítsuk meg tehát, hogy Magyorországra nézve az 1913-as év teljes veszteséggel zárult- S ha nem volna ezen ország fundamentuma vér és könnyáztatta sárral megkevert vakolattal építve, és ha nem volna fölöttünk ezeréves a roskadozó tető és ha nem éltek volna őseink még szomorúbb esztendőket át a Kárpátok között, teljes kétségbe­eséssel kellene fogadnunk az uj esztendőt. Úgy fogadjuk tehát az uj esztendőt, mint amelyik rosszabbat már úgy sem hozhat. És az 1914 ik esztendő hajnalán szivünkben ismét ki- gyuladnak az uj reménytüzek, hogy hátha tán ... Mert hisszük, hogy országunk méhe egy szebb jövendő magzatát hordja és hisszük, megérdemel­jük annyi balsors után sorsunk jobbra fordulását. POLITIKAI HÍREK. Állami törvényhatósigok. A Tisza kormány­nak az uj évre hangoztatott legfontosabb munka- programmja bevallottan is a vármegyék államo­sítása. Hagyományos ragaszkodással csügg a füg­getlenségi politika a vármegyék autonómiájának elvén, annak dacára, hogy az utolsó évek tapasz­talatai szerint az alkotmány védőbástyájának tar­tott vármegyék voltak a mindenkori kormánynak vidéki szekértolói és kritika nélküli bizalom- szállítói. A politikai horoskop nem sok reményt nyújt arra nézve, hogy a kormány a jövő évi válasz­tások előtt távozik helyéről s igy sok helyen már komolyan kezdenek foglalkozni a m. kir. állami vármegyék fából való vaskarikájával. A kérdés politikai oldalait figyelmen kívül hagyva, már most felvetődik a kérdés, hogy ha a vármegyei tisztviselők államosítása bekövetkezik, mi lesz a vármegyei nyugdíjalapokkal ? A vármegyei pénzkezelés, pénztár, szám­vevőség, könyvvitel tisztviselőinek államosítása­kor a vármegye az államosított tisztviselők be­fizetett nyugdijalápjárulékaiból egy fillért sem adott át az államnak. A viszonosság elvénél fogva az állam betudta a tisztviselőknek a törvény ható ság szolgálatában eltöltött idejét. Ha meglenne a vármegyei tisztviselők államosítása az egész vo­nalon, akiket az állam . át fog venni, azokról vagy az állam gondoskodnék s akiket nem vesz át, vagy akik önként lécnek nyugdíjba s mind­azokról, akiket a vármegye már nyugdíjazott, továbbá is a vármegye gondoskodnék és ha va­lamikor mind elhalnak az államosítás előtt nyug díjazott tisztviselők s ezek özvegyei, akkor a vármegyei nyugdíjalap felszabadulna terhei alól s a vármegye közönsége szabadon rendelkeznék az alap fölött. Szóval, a vármegye nyugdíjalapja az államosítás után is vármegyei alap maradna. Ez az egyik eshetőség. Ezzel a fölfogással szemben egyes várme­gyék úgy okoskodnak, hogy átadjak az állam­nak a terhekkel együtt nyugdíjalapjaikat. Fizesse az állam a régi nyugdíjasokat is. igy leginkább , ,„azqk a, vármegyék gondolkodnak, amelyeknek a tayugdijalapja‘folytonosan nagy deficittel küzd g a vármegye közönségét a deficit eloszlatására ; állandóan pótadóval kell terhelni. Ha átadják a nyugdijalapjukat, a vele járó terhektől is meg­szabadulnak. Az államnak jóformán mindegy, akár át­adják a vármegyék a nyugdíjalapjaikat, akár megtartják. Az esetben, ha ezeket az alapokat a vármegyék átadnák, pár száz millióhoz jutna az állam; de rettenetes terhet kellene érte vállalnia, mert rendkívül nagy a vármegyei nyugdíjasok száma s az államosítás esetén a mostani állomány egy harmadát nyugdíjaznia kell, mert egy har­mada a tisztviselői létszámnak részint magasabb korban van már, részint nem megfelelő munkaerő s csak a fizetési nyugták aláírása képezik mai hivatalos funkcióját. Szóval tisztán tárgyi szempontból tekintve e kérdés elé, az állami költségvetésre újabb te­her emelkedést jelentene az államosítás, s a most említett nyugdijalapo ki vili a megyei hivatalok épületeinek és felszereléseinek visszatérítése is csak növelné ezt a teher szaporodást. A kormány önmagával, az utón útfélen hangoztatott takaré­kossági elvvel is ellentétesen jár . tehát el, mert a vármegyék államosítása adminisztrative alig indokolható terheket rak csak az államra, mig ha pusztán csak a közigazgatási hivatali ügy­menetet akarná jobbá tenni, a kormány, felügye­leti jogkörénél fogva megtehetné azt az államosi tás nélkül is. Tehát azért, mert néhány sőt sok vármegyében nem a legjobb lábon áll a köz igazgatás, nem kellene feltétlenül államositani. Ellenbeji azért, hogy az amúgy is függő és kor­mányozható tisztviselők számát növelje és a leg­teljesebb centrálisadét keresztül vive a minden­korivá tett mai kormány működését minden bí­rálattól mentesítse: erre igen jó az államosítás, s ezért meg lehet terhelni a költségvetést. Bizalmas rändelet. Még nincs teljesen lenyű­gözve a hajdani Kánaánnak nevezett szép Magyar- ország, de készül már a választókerületek olyan beosztása, amelynek alapján ezentúl még bősége­sebben szállíthatják a mungó képviselőket Tisza István gárdájába. A kerületek beosztását Némethy Károly államtitkár dolgozta ki, melyről valami sokat nem lehet tudni, mivel féltékenyen őrzik a nagy titkot, még a munkapárti képviselőknek is megtagadják a felvilágosítást. A kerületek uj beosztását majd csak akkor tudjuk meg, ha a javaslat a képviselőház asztalára kerül. Amint ez meglesz, nyomban sorra kerül a vármegyék államosítása. A belügyminisztériumból bizalmas rendeletet küldtek a főispánokhoz, igy Kovács Sebestéiig Endréhez is, amelyben sürgős fölvilágositást kér a kormány arról, hogy a szavazó polgárok milyen számbeli arányára számithat uj általános válasz­tás 'esetén. Legfeltűnőbbek enuek a bizalmas rendeletnek azok a kérdéséi, amelyeknek burkolt pártpoliti­kai szándékából a kormány készülő választási visszaéléseinek törvénytelensége beszól ki. Neve­zetesen : bemondani a levélíró tollába? A töprengések óráiban hallota, hogy az Országos Népoktató Egyesület foglalkozik felnőttek tanításával, itt minden csúfolódás nélkül, szeretettel tanítják a jelentkezőket ingyen ? A férjétől elszakadt asszony jelentkezett vtehát Emhő Gyulánál, az Országos Népoktató Egyesület fáradhatatlan titkáránál, aki Varga Jánosnét fölvette az analfabéták tanfolya­mára. Ennek a tanfolyamnak eredménye ez a kis levél: Kedves férjem ! Tudatlak, hogy neked most levelet írok. Ez még nem szép, majd a második szép lesz. Maradok kedves feleséged Sírig 1912 február 28 Varga Jánosné. Persze iromba betűk ezek. Ez még nem szép levél, — mondja Vargáné róluk — mi pedig azt mondjuk, hogy nagyon szép Az a lelki világ, ahonnan ez az írás szárma­zott, bizony nagyon szép, mert őszinte, mert hűséges kifejezője az örömnek. Egy eleven vádo­lás azok ellen, akik a Varga Jánosnék tanításá­val nem törődnek s ha nincs Országos Népoktató Egyesület, Vargáné sohasem írja meg első hitvesi levelét. Elképzelhető, mikor megtudjuk, hogy hazánk­ban száz ember közül harminchárom nem tud írni, olvasni. Megrenditően nagy szám ez, ha elgondoljuk, hogy Németországban az írástudatlanok száma 0 94, Norvégiában 0 1, Svájcban 0-2 százalék. Nem menti az Magyarország bűnös könnyelmű­ségét, hogy Romániában 75, Portugáliában 70, Oroszországban 62 százalék az analfabéták száma. A hadsereg, mely annyi pénzt von el tőlünk, annyit emészt fel az állami költségvetésből, hogy kulturális kiadásokra csak kevés juthat, szégyen­kezve vonulhat fel Ott vannak csak tömegével az analfabéták. -Pedig meg lehet őket tanítani, amit Márk Tódor, az egyik hadfi az alább követ­kező levelében is tanúsít: Kedves Anyám. Tisztelettel értesitem, hogy nemsokára haza jövök. Magam írom most már tudok írni is olvasni is Kedves anyámnak miden jót kíván fia Márk Tódor. Mennyi érzés, mennyi önérzet van ebben a levélben ! Éj, a katonaság még mindig elzár­kózik az analfabéták tanításától, nem akarja szer vezni a katonai-tanitó állásokat, pedig az állam­nak alig kerülne egy pár ezer koronájába. Hogy mit jelentene a katona-tanítói állások szervezése, csak arra utalunk, hogy a katonaságtól hazajött emberek egész életében meglátszik az, hogy kato­nák voltak, rendhez, fegyelemhez, következetes­séghez szoktak s ha ezek mellé a betű ismerete is járul, akkor egy két évtized alatt egy-egy el­maradt falu külső képe is megváltozik. Mindezeket hiába újuk, követeljük a sajtó­ban. A süket fülek nem hallják. Meg kell eléged­nünk azzal, hogy három ember, Katona Béla, Árkay Kálmán és Emhő Gyula vállalkoznak a nagyszerű feladatra, hogy az öt és félmillió Írás- tudatlanok számát apasszák. örvendünk szívből, hogy a közel jövőben Árkay Kálmán az utcaseprőknek is nyit tan- folyamot, Bárczy István polgármester készséges hozzájárniásával. A köztisztasági hivatal igazga­tója, Valló Alfréd ad mindenben megfelelő, példás helyiséget. De milyen más volna az az öröm, ha hire jönne, hogy az állam a maga súlyával, költség- vetésével mindenütt az országban, főleg Mára- marosban, ahol száz ember közül C3ak huszonhat ismeri a betűt, százezreket áldoz e célra. Az Országos Népoktató Egyesület lelkese­dése az egekig érhet, őt támogaihotja a jó ügy iránt érző polgárság sok-sok fillérrel, ám mindez keveset lendít egy olyan húszmillió lakosságú országban, amelynek több, mint egynegyedrésze felnőtt, mint a fü s az állattól abban különbözik, hogy beszél és gondolkozik. Persze, sötéten gon­dolkozik. Vetési Jenő. Kapható villanyszerelési üzletekben, villanytelepeken és a # á ilACYAR slFMFHS-SCHUnKFRT-yŰVÉK-nál. Budanest. VL. Teréz-körut 36. Gvár-utcza 13. ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom