Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-10 / 32. szám

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY de egyébként saját jószándékából tenni nem akarja, legyen az egyén, vagy intéz­mény, a segitő-akcióba való résztvételre, anyagi erejéhez mért arányban kénysze- rittessék! * * * Nemzeti repüiőverseny Szent Istvárwiapján Budapesten. Nagy napot ül meg a magyar aviatika Szent István napján. A múlt évi kevésbé sikerült lát­ványos mutatványok csak erkölcsi, de kevés anyagi eredméuyt mutattak. Az erkölcsi siker mondhatni minden anyagi támogatás nélkül er- nyedetlen szorgalommal és kitartással dolgozó magyar aviatikusainkban, a kevés eredmény pe­dig a társadalom nemtörődömségében leli alapját. Hogy az aviatikának, ennek az újabb fegy­vernemnek jövője vaD, azt már az is bizonyítja, hogy a modern hadseregek nagy összegeket ál­doznak repülőgépek beszerzésére, repülőterek be­rendezésére. De az aviatika nem csak hadi esz köz, hanem mint a polgári osztály egyik uj ke­resetforrása és mint uj iparág, végre a távolabbi jövőben mint közlekedési eszköz is nagymérvű támogatást igényel. Ennek a tudománynak, mert már ennek ne vezte pl. egy hazai bírósági ítélet is, támogatá­sára alakult önzetlen férfiakból a „Magyar Aero Szövetség4. A tudomány ezen ágának fejlesztésé­ben, nekünk magyaroknak, okvetlenül ki kell ■ részünket vennünk, mert a szükséges előfelté­telek a magyar bátorságban és a magyar láng­elmében megtalálhatók. De nem csak az egyéni erények, hanem anyagi támogatás is szükséges, hogy a magyar aviatikának diadalra jutását előmozdítsuk. A hadvezetőség szívesen rendelkezésére bo­csátja törekvésünk elérésének előmozdítására ka­tonatiszti'pilótáinkat, akik között sok lelkes ma­gyar embereket találunk. Törekvésünk azonban nem csak a repülés előmozdítására, hanem az ezzel kapcsolatos, fontos ipari és tudományos kérdések helyes megoldására is kiterjed. Előttünk lebeg az, hogy a magyar aviatika ne legyen a külföldi aviatikának uszály­hordozója. Az aviatika ipari része eddig hazánkban egyáltalában oly mérvben, hogy azt iparnak le­hetne nevezni, nem müveltetett. Törekvésünk oda irányul, hogy pilóta isko­lát szervezzünk, hol aviatikusaink az elméleti tudást is elsajátítva magukat a légjárás folytán bekövetkezhető szerencsétlenségektől megóvhas­sák. A magyar szerkesztők és feltalálók eszméi­nek megvalósítására az anyagi eszközökön kivül hiányzanak nekünk a szükséges ipartelepek is. Tekintve, hogy az ipartelepek létesítése a gyárt­mányok biztos piacával szerves összefüggésben van, erre nekünk a szükséges előfeltételeket meg kell teremtenünk. Az ipartelepekkel kapcsolatban, honosíthatnék meg csak az ipari tapasztalat, mely viszont hivatva lenne magyar szerkesztőket' és feltalálókat helyes irányban terelni; ez áltak sok aviatikus, aki elméleti tudás hiányában talán rossz utón halad, idejében még esetleg más iparág művelésére volna szorítható. Mind ezen kérdések láncolatának megoldása pénzt, pénzt és harmadszor is pénzt igényel, a mely csak közadakozásból gyűjthető össze. Miután a nemzeti közszellem folytán min­den egyes ember dicsőségét az egész nemzet di­csőségében leli meg, menjünk el mindnyájan a repülőnapra s áldozzunk filléreinkkel a magyar aviatika oltárára, hogy azt dicsőségre vezessük. Tiz-tizenkét repülőgép fog I történelmi ne vezetességü Rákos mezején egy időben keringeni. Ez olyan magasztos látvány lesz, amely meg fogja érni azt az egy vagy két koronás belépő­díjat. Feledhetetlen emlékekkel távozhatunk majd Budapestről és mindig megőrizhetjük hazai piló­táink dicsőséges szereplésének emlékét. A Magyar Aero Szövetség egy héten belül elkészül a szervezés munkájával s akkor azután mindenkinek rendelkezésére áll, úgy, hogy a kér- dezősködésekre szívesen ad útbaigazítást (Magyar Aero Szövetség I., Ráday-u. 4.) esetleg csopor tosan felrándulók részére is. A munkásbiztositó közgyűlése. A tárgysorozatban foglalt általánosabb ér­dekű kérdésekre való tekintettel a munkásbizto­sitó 1913. augusztus 3-iki közgyűléséről részle­tesebben kell megemlékeznünk. Az ülésen Stokinger János elnöklésével Szekszárdról és a vármegyéből 37 munkaadó és 46 alkalmazott, összesen 83 közgyűlési kiküldött volt jelen. Az I. számú (házépítés) javaslatnál Ketskés Győző igazgatóhelyettes, előadó ismerteti az ügy évtizedes előzményeit, megállapítván, hogy a pénz­tárnak sohasem volt az intézmény céljainak meg­felelő hivatalos helyisége és noha a mindenkori vezetőség állandóan felszínen tartotta a székház­építés kérdését, kiforrott tervek sohasem voltak, mert nem tudták megtalálni a megoldás helyes módját. Most végre az Országos Pénztár segítsé­gével megoldható a régen vajúdó kéi’dés. Kimutatja számszerűleg, hogy mivel az Or­szágos Pénztárnak 5 275 százalékos amortizáció­val törleszthető jelzálogkölcsön áll rendelkezésére, 60 000 koronás építkezést véve alapul, (az igaz­gatói és szolgalakásokat is beleértve) az amorti záció évi 31Ó5 korona lenne (ebből megtérül az igazgató és szolga lakbére címén 1020 korona, tehát a pénztárt csak 2145 korona terhelné), mig ha a jelenben 6 százalékot kamatozó fölszámolt tőke vétetnék igénybe, ugyanoly befektetés mel­lett 435 koronával több lakbér terhelné a pénz­tárt anélkül, hogy amortizálna. Abban az eset­ben is, ha a pénzviszonyok enyhülni fognak és a fölszámolt tőke nem fog 6 százalékot jövedel­mezni, kedvezőbb marad az Országos Pénztár amortizációs kölcsöne, mert a pénztárnak meg­állapodása van a Tolnamegyei Takarék és Hitel­bankkal, hogy a fölszámolt tőkéért az általános vannak. De azért már egyes elegánsabb része­ken — a sosszé és bulvardon — már villanyos is jár, de ők azért — nem tudom szórakozásból-e vagy mi okból — csak villanyosnak hívják a lóvonatokat is. * A város újabb része — modern. A régi város azonban óriási területen, girbe-görbe kis utcákból áll, legtöbbnyire földszintes házakkal, amelyek egy kis kertben állanak és ollyan villa­szerű látszatot keltenek. * Templom azt hiszem több van ott, mint ahány nap van az esztendőben. A legtöbb ki­csiny, apró, csak az érseki templom egy dombon emelkedő nagy templom. Persze mind görögke­leti, amely tulajdonképen ott államvallás. Van egy kath. érsekség is, de az érsek valami német szerzetes. Megyek a magyarok templomába, a bará- cia ba. Hát Ur Isten, egy hosszú szakálu pap mondja a „Dominus vobiscuuP'-ot. Ott van a templom mellett a — régente zárda volt — plé­bánia is. Valami 3 pap van a magyarok részére — mert 30—40 ezer magyar van Bukaresten — mind szakálos, mert ott szégyenszámba megy, akinek nincs szakála. A mi véreink is legtöbb­nyire szakáit viselnek. * Szép iskolánk is van: Egy fiú- és leány­iskola. Igaz, hogy csak a katholikus iskolában voltam, melyet akkor iskolatestvérek vezettek. De van protestáns iskola is. Az ott élő magyarok egy-két jobbmódu iparos kivételével — legtöbbnyire szegény ipa rosok, cselédek, napszámosok és — kocsisok. Intelligens magyar elem nagyon kevés. van. Van­nak ugyan egyletek is, de az óriási pressió foly­tán a második generatió teljesen elrománosodik. Kidobott pénz az, amit r^uk költenek, pedig szép kis summába kerülnek az iskolák és egy­letek, amiket ott fentartunk a szegény székely góbék részére, mert *az ott lévő magyaroknak legalább 8/io része az.- * Rendőrségük gyatrán néz ki. Kard helyett van egy fabunkója rövid nyéllel, amellyel alka­lom adtán nagyot lehet ütni. Az lóg az oldalán egy kis bőrhüvelyben. * Katonatisztjeiknek szép cifra uniformisuk van. Teljesen francia szabású ruha és sipka. Legtöbbnyire szép férfiak is, de a legénység ru­hája nem valami festői és az úgynevezett „snáj- dig“ ság, ami a magyar bakát annyira jellemzi, teljesen hiányzik. * A városnak egyes részei szépek : pl a piar Regele Carolo I., a strada Carola, callea Vikto­ria, Elisabeth és Mária boulevard, a sosszé. A strada Lipcsaui, a callea Rahorei és strada Carolo igen forgalmasok és a kereskede­lem gócpontjai. A királyi palota szép nagy emeletes palota, amely előtt egy szép térség is van. De mi ez, a budai várpalotához képest? Szép a nemzeti színház, Cassa de deponeri (letétbank), a .Generali Assecurautinak a palotája. CausecuzÍDÓnak szép emlékszobra is van. * Egy napon nyakamba vettem a várost. Vak szerencsémre bíztam a sorsomat. Sem kalauzt, sem mappát nem vettem. Gondoltam: Hires nagy városban vagy, majd csak eligazodom. Fölszállok I kamatlábnál 1 százalékkal a jövőbon is mindig többet fizet. . v A javaslathoz elsőnek Herger Nándor bony­hádi ipartestületi elnök kér szót. — Kifogásolja, hogy a javaslat az építési költségeket nem jelöli meg fix összegben si hogy az igazgatóság nem hozott a közgyűlés elé kész epitesi terveket. Attól tart, hogyha a befektethető tőke maximális ősz- szegét nem határozza meg a közgyűlés, a pénz­tárra oly terhek nehezülnek, hogy annak súlyát, esetleg járulékemelés alakjában, a munkaadók nagyon meg fogják érezni. Koretzky János kiküldött örömmel üdvözli I javaslatot, mert azt a pénztárra és a kötelé­kébe tartozó érdekeltekre föltétlenül szükséges­nek és üdvösnek tartja. Megleckézteti Hergert, hogy a munkaadóktól több jóakaratot és támoga­tást érdemel a pénztár, amely az elszerencsétle- nedett és a kenyérharcban megrokkant munkás­ság egyedüli támasza. Elitéli Herger felszólalását, hogy meg nem értő és szükkeblüsködő felszóla­lásával ártani akar az ügynek. Salamon Ármin, Stauber János és Szabó János mérnök lényegtelen változtatásokat ajánla­nak indítványaikat azonban az előadó fölvilágo- sitása és az elnök, valamint Mirth Gyula igaz­gató fölszólalása után visszavonják. A közgyűlés a javaslatot minden változtatás nélkül fogadta el, ellene egyedül Herger szavazott. A II. számú (szanatórium) javaslat az, a melyik a nagyobb nyilvánosság érdeklődésére számot tart. Ketskés előadó mindenek előtt meg­állapítja, hogy az I. számú javaslat elfogadásá­val a közgyűlés fölszabadította a fölszámolt pénz­tárnak ma mintegy 60-000 koronát kitevő vagyo­nát. E tőkét ugyanis egy régebbi (1907-ben ho­zott) közgyűlési határozat szókházépitésre kötötte le azzal a föltétellel, hogy a tőke jövedelmét a pénztár lakbér fejében biztosítani tartozik és e jövedelmek betegsegélyezési célokra, esetleg egy üdülőhely létesítésére fordítandók. Ez a határozat most tárgytalanná vált, mert a székházépítést a közgyűlés másként oldotta meg. Majd igy folytatja javaslatát: „Amikor az igazgatóságnak az említett vagyon mikénti föl- használására vonatkozó javaslatát szives elfoga­dás végett tisztelettel előterjesztem, legyen sza­bad fölhívnom az igen tisztelt Közgyűlés figyel­mét arra a kétségbeejtő és magában gzinte nem zeti veszedelmet rejtő valóságra, hogy a pusztító tüdővész mind sűrűbben szedi áldozatait éppen az intézményünk gondozására bizott munkásság soraiból. Magyarországon évenként 70—80 ezer em­ber pusztul el tüdővészben : csaknem mindannyian fiatalok. És éppen ez az, ami a veszedelem nagy­ságát megsokszorozza. Mennyi kihasználatlan és talán nagy alkotásokra képes energia pusztul igy el, mennyi család marad kenyérkereső nélkül, mennyi özvegy borul gyászba és mennyi árva siratja vigasztalanul elvesztett szülőit! Mindnyájan meglátjuk és mindnyájan föl tudjuk fogni a társadalmat, a nemzetet fenyegető eme veszedelem nagyságát, nem kötelességünk e tehát, hogy ellene minden erőnkkel küzdelembe tehát „villanyos“-ra. Egy gebe húzta azt. Oda jön a kalauz és kérdi, hogy hová. Nem szólok semmit, csak a markába nyomok 10 bánit. Megint kérdi, hogy hová. — Musti! — mondom, nem tudok románul. Elmosolyogja magát, valamit mond és ad egy jegyet. Megyek egy darabig. Megrántják a kocsi mennyezetén végigfutó szijat, amelynek a kocsis felé lévő részén egy kis csengő van. A gebe megáll. Több úri ember kiszáll. Magam is követem őket, kiszállok. Megyek utcáról utcára, nézem a nép életet, a forgalmat. Talán 2—3 óra hosszat mentem már, El is fáradtam. Megyek tehát haza. No de hát hol is vagyok ? Elmegyek egy rendőrhöz és — németül szólítom meg, mert hát magyarul nem lett volna tanácsos. — Nusti germani — vagy ilyenfélét mon­dott. No, gondoltam, elmehetsz hát a tengerbe miattam. Megyek tovább. Látok egy urat cilinder­ben. Ez biztosan tud — németül. Megkérdezem, hogy miféle „villanyosra“ üljek, ha a Rahovciba akarok jutni. — Nusti. Hogy esne le a cilindered a kobakodról ! Hát itt csak románul tud mindenki és más nyel­ven nem ? Megyek megint tovább, amerre gondoltam, hogy a Rahovci lehet. Látok egy hordárt. Talán ez tud. Megkérdezem, hol a Rahovci. — Nusti! Azt az erre-arra nusti mindenét, hát ezt hallom most már harmadszor. Mit csinál­jak hát ? Eszembe jutott a már nagyon sokszor használt nemzetközi nyelvmesterem : a pénz. Zse­bembe nyúlok és adok neki egy frankot (leit úgy hívják), amit a bitang rögtön elfogadott és még

Next

/
Oldalképek
Tartalom