Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-06 / 27. szám
Xll. épfolgnm. _____________27. szóm. Sz ehszörd, 1913. Julius 6. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illelő minden közlemények intézendők. Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 1/a évre 6 K, V4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 korona, további sor 30 fillér. — Nyilttér: garmond soronként 40 fillér. Szünidő. (V.* L.) Csakugyan benne vagyunk egészen a szünidőben. Parlament elnapolva, a megyeházán nem lesz gyűlés, a törvényszéken nyári szünet, elutazik mindenki a meleg elől, csak a gazda arat javában. És a szünidőre mindenkinek egyaránt szüksége van. 'Minél idegesebb, minél nehezebb időket élünk, minél jobban koptatjuk idegeinket, annál jobban rá leszünk utalva, hogy a julius és augusztus vak melegében izzó agyunk szellemi munkát ne végezzen. Az iskolába befogott gyermeket valahogy ne erőltessük rá, hogy a szünidőben is a könyveket bújja. Úgy látszik, nagyon egészséges felfogás kerekedik fölül, amely turista botot ad a diák kezébe,_ hátára a turista zsákot, zsebébe néhány nikkel pénzt és menjen a diák világot látni, jobbára az apostolok lován. Kellő ellenőrzéssel, kellő okossággal egészségesebben" eltölteni a szünidőt diáknak nem lehet. Hanem ha a magyar középosztály belenevelődik abba a tudatba, hogy gyermekének önálló lépéseket kell tenni a szünidőben és testét az egészséges gyalogolással némely részben mosollyal fogadott nélkülözésekkel kell el- töltenie, akkor a diák-szállók intézményét meg kell honosítani, éppen úgy, mint a külföldön. Az is okos dolog, hogy a városok csenevész gyerekeit a szünidei gyermek- telepekre elviszik jótékony adakozás alapján. És bámulatos, hogy a zebegényi, a balatoni nyaralás két hónapja micsoda csodás változást hoz a gyermek minden szervében. Vére több lett, fakó arcszinét ott hagyta az erdő fái alatt és a városba, ahol néhány hónap múlva ismét fakó szinü lesz, elvitte üde, piros, egészséges arcocskáját. Persze, hogy a sok szaladozás és gimnasztika testi súlyát valami nagyon nem gyarapította, de átlag az egészségesen fejlő testi súlyt a gyermek megszerezte. És ne tagadjuk, hogy az a hivatalnok, aki néhány hétre otthagyja hivatalos helyiségét és testét-lelkét csendes elvonultságban pihenteti, nem hasznos a közre, amelyet szolgál. Mikor újra hivatali asztalához ül, egész más lélekkel kezdi meg újra robotját, a testi és lelki pihentségnek jeleivel, ami munkája minőségére jelentékeny tényező. Az a hivatalnok, aki pihenés nélkül bent ül hivatalában, a taposó malom egyhangú munkáját véli végezni. Lehetetlen, hogy alkotó munka az agyonsanyargatott és agyondolgozott emberben megteremhessen. De a mi klimatikus viszonyaink is olyanok, hogy szinte embertelenség lenne kívánni sok meleg gyötrő, kánikulai napon a szellemi munkát. Azért Örülünk, hogy a közhivatalnoki működésben szinte intézményesen kidukál a hivatalnoknak a nyári pihenő. Csak hivatali pályájának és munkájának javára van ez. Ezek előrebocsájtása után felvethetjük azt a kérdést, ami a nyári cikkíró részéről szinte elmaradhatatlan, t. i. hogy hol nyaraljunk ? Ha a hazafias érzésünk szerint az az ember, aki a külföldre megy, vét hazája ellen, de viszont okos cselekedet a maga javára. Aki hazai fürdőké megy, hazafias dolgot cselekszik ugyan, de viszont annyi bosszankodásban lesz része, hogy szinte nem érte meg a pihenés óhajtott óráit. Mégis csak oda kell kilyukadni, hogy ha igy is áll a dolog, azért okosságunk és előrelátásunk azt parancsolná, hogy menjünk csak a hazai fürdőkbe. Mert ha egy-egy fürdőt sokan felkeresünk, a vállalatnak a közönség igényeihez fel kell fejlődni. Igaz, hogy egy pár esztendeig a magyar fürdők nem fogják tudni kielégíteni a közönség igényeit, de minél következetesebben megmarad a közönség amellett, hogy a hazai fürdőket istápolja és idegenbe pénzt nem visz, annál bizonyosabb, hogy rövidesen a helyzet megváltozik és a magyar fürdő vállalkozás kedvet kap. Csakhogy mindezeket hírlapi cikkekkel megcsinálni nem lehet. Ide a közönség egyöntetű tervszerű és szívós kitartása kell. Képes-e arra a magyar középosztály ? — kötve hisszük. Azért marad minden a régiben és a nyáron ki erre megy, ki arra. Nagyközséggé visszafejlődés. Ismeretes, hogy a szekszárdi kisgazdák egyesületében még a tavasszal megindult egy oly irányú mozgalom, mely Szekszárd városi szervezete helyére a város nagy adósságai és a súlyos közterhek folytán az olcsóbb és kisebb költség- vetéssel dolgozó nagyközségi szervezetet akarja visszaállitani: A fejlődés és a haladás korszakában mint minden retrográd dolog, úgy magában véve ez sem rokonszenves, azonban a dolgok mélyebb ismerete és vizsgálata feltétlenül megtalálja ezen mozgalom magyarázó és indító okait, mely mozgalom tulajdonképen nem uj, hanem csak fel- lijulása annak a mozgalomnak, amely mindjárt a várossá alakulás után nyomban reakcióképen TÁRCA. A síró fa. Irta: Farkas Ernőd. Vasárnap este van. Szép, langyos tavaszi este, a lombosodó fák suttogva borulnak össze, amint a lágyan éneklő szél ringatja őket. Az ozdoni fiatal tanító ott ül az iskola tornácán és boldogan simul hozzá a felesége. Nézik az eget, ezt az örök nagy rejtélyt, mely az Isten fölséges gondolataival van teleirva s emberi szemnek olvashatatlan. Csak csodálni lehet, de megfejteni soha. Ott csillog felettük a fiastyuk, a göncöl szekere, odább a hajnalcsillag, amely vakítóan fehér, mintha a lehunyt nap szivének utolsó vércseppje volna. És a gyönyörű kék mezőn, amelyet mintha angyalokká lett ártatlan gyermekszemek sírtak volna oda, arany kalászok fejeként ringanak a csillagok miriádjai. Oly szép, oly harmónikus, oly zsongitóan édes csönd reszket a természeten. Csak a szellő sóhajtása rebbenti meg a fák leveleit. A földből párás illatok szállnak s átsuhannak a fiatal pár lelkén, mint egy rózsaszirmokon lebegő tündérálom. A férfi az asszony vállára hajtja a fejét és. hallgatja azt a bájos zenét, amelyet egy édes női kebel dobogó szive ver. Milyen boldogság is annak a szivét hallgatni, aki minket szeret. Mennyit mond annak a rejtelmes alkotásu kis cimbalomnak minden pengő húrja. Az örök üdvösségnek a kelyhe minden dobbanása, amelyből vért forraló italok gyöngyöző habja árad a lelkünkre. Minden, mi sz<5p a földön, ennek varázsát hordja, minden, mi gyönyörű a világon, ebből fakad, mint a nap szerelmes csókjától a virulás, az élet, az ifjúság. Tekintetük egymásba omlik, mint a harmalméz, majd megint az eget nézik, amelyen minden csillag egy-egy szerelmes gondolat. A férfin azonban egyszerre csak gyenge remegés fut át, megfogja felesége kezét és halkan, titokzatosan mondja: — Hallod, megszólalt a siró fa. Felesége meglepetve fordul feléje: — Siró fa ? Mi ez ? — kérdi csodálkozva. — Nem hallottad még, szivem, hogy az ozdini hegyen áll egy magányos fa, amely gyakran sir ? __ De hogyan sirhat a fa, talán valami el átkozott királykisasszony lakik benne ? __ Szomorú történetet sző a népmonda e fá hoz — felelt a tanító. — Mond el, kérlek — biztatja a menyecske szelíden simogatva a tanító állát. A hegy felől csakugyan siró hangok foszlányait hozta le a szél. Hasonlítottak ezek a távoli sikoltáshoz, amelyeket már csak tépett foszlányokban repít tova a szél. A tanitónó figyelt és finom fehér bőrén remegés futott végig, ő is hallotta a rejtelmes sírást. Szakadozott, csukló, el-elfuló női zokogás volt, amelyben nagy, de eltompult fájdalom hör- gött. Fázni kezdett és jobban hozzásimult az urához. — Hajdan hatalmas vár állott az ozdoni hegyen — kezdte a tanitó. — A vár ura Ba- róczy volt. Mátyás király kedves, fő embere. Gazdag és független nagy ur, akinek sok ezer jobbágya volt. Mátyás^ királyt híven segítette minden hadjáratában. Özvegy ember, egyetlen leánya bátor és férfias amazon, aki gyakorta maradt egyedül a várban; de nem félt, mert az őrség neki is esküt tett s a vidéken kóborló cseh rablók hasztalan ostromolták a várat, nem sikerült bevenniük. Uzdrál, a hírhedt cseh rablóvezér a szomszédos hegyormon erős favárat épített, ahonnan az egész vidéket rettegésben tartotta. Uzdrál nagy, öles ember volt, fiatal, de rut, békaszemü, ferde orrú, nyulszáju, ám erős, mint a bölény. Uzdrál ismerte Baróczy Etelkát. A rózsás ujju hajnal már rendesen ott találta Etelkát a vár erkélyén, amint mélázva nézte a világos díszben pompázó vidéket, vagy vergináját pengetve lágy, szeráfi hangon énekelt. Szép szőke, selyem hajával pajzánkodva enyelgett a szellő, odalibbentette fehér homlokára, majd a szemébe fordította, amely kék volt, mint a friss ibolya, és ragyogó, mint a napfényben a tenger habja. Uzdrál csapatával majd minden reggel el- lovagolt a vár alatt, A szive ilyenkor úgy verte a mellét, mint .Cyklops a nagy üllőt. Szerelmes volt Etelkába. Nyájasan emelgette a süvegét és alázatosan köszönt, majd csókot hintett feléje. Etelka eleinte megelégedett azzal, hogy hátat fordított a rablónak. Később azonban, amikor Uzdrál szerelmes levelekkel zaklatta, amiket felbontatlanul küldött vissza, mihely meghallotta a lovak dobogását, azonnal felállott és visz- szavonult szobájába. A szerelmes Uzdrál, csakhogy láthassa, szalmával kötötte be a lovak patáit. De igy is csak egyszer sikerült Etelkát látnia. Ezentúl őr vigyázott s mihelyt jelentette, hogy Uzdrál közeledik, Etelka rögtön távozott a vár erkélyéről. Uzdrál bosszútól lihegve fenyegetőzött, hogy
