Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-29 / 26. szám
XU. égfolynm. ___________________26. szám. ______ SzeKszárd, 1913. lunlus 29. Pé ler-Pál napján. Aranykalászt lenget a nyári szellő és az aranykalász Péter-Pál napjára már jóformán megérett a learatásra. A homokon a gyorsan érő rozsba már beállottak a vidám aratók s a hol a nyári égi háború helyenként kárt nem okozott, általában reménykedő munka folyik, hogy az Isten áldása megjutalmazza a munka verítékét, fáradalmát. Minden jel azt mutatja, hogy csendes, békés és megelégedett aratás lesz. És csak ott, ahol egy-két hangos szavú konkolyhintő kiabál és zavarbontást szitt, ott kell a hatóságnak rendet csinálni és az adott szó, a szerződés szentségének érvényt szerezni. Általában azonban a magyar munkás okult néhány évek keserű tapasztalásából, amelyet részint maga átélt, részint másoknál látott. Néhány év előtt olyan emberek, akik a gazdasági munkás helyzetét, megélését, kereseti viszonyait nem ismerik, kiadták a jelszót, hogy nem kell szerződni aratásra, csak az utolsó minitumban. Kényszerhelyzetbe kell hozni a gazdát, hadd ijedjen meg, hogy kipereg az érett búza a földre és egy évi küzdelmes fáradság semmivé lesz. Ha ezt látja a gazda, ugyancsak fog a munkással parolázni és annak minden kívánságát teljesíteni. De nagyon rosszul számított. Nagyon rosszul! Mert a gazda nem lehet kényszerhelyzetben s az utolsó pillanatban nem szaladgálhat aratókért. így aztán idegenből hozott aratókat s a régi aratók odahaza hoppon maradtak, Rózsika temetése. Irta: Farkas Ernőd. Rózsika markotányosnő volt a Kossuth- huszároknái. Szép, magas, barna, parázsszemti leányka, akit a szive hozott a táborba. Bujdosó Rózsi volt a neve és Deésen állott be markotá- nyosnőnek. Olyan üde volt mindig, mint a harmatos rózsa a májusi napsugártól körülragyogva. Híven követte a huszárokat mindenfelé. Ott volt Piskinél, Nagyszeben bevételénél. Pompás hangja, igéző termete, darázs dereka, tüzes fekete szeme a huszárok kedvencévé tette. Mindenki csak Rózsikénak hívta s valamennyien bolondultak érte. De ő csak egy daliás közkatonát szeretett, egy fiatal iparos segédet, aki szintén Deésen csapott fel huszárnak. Mindig vidám volt s örökké édes dal zen' gett az ajkáról. Követte a huszárokat a bánáti táborba is. A vidámság és kedves kacagás sohasem fogyott ki belőle. Amikor dörögtek az ágyuk, ropogtak a puskák s a füstfelhő, mint halotti szemfödél lebeget a csatatér fölött, Rózsikét rendesen ott lehetett látni, ahol a sebesülteket kötözték. Megmosta a vértől a sápadt huszárokat, aztán ment zsemlyét, gyümölcsöt és italt kinálgatni a csatatüzben álló bősöknek. Nem félt a golyóktól. Utána szaladt a fáradtan bukdácsoló vastekéknek s mikor veszett forgásukban végre megállották, tenyerébe kapta, megrázta és felkiáltott: — óh, te utálatos golyó, hány életet sodortál a másvilágra ? Sokszor figyelmeztették a huszárok, hogy ne tréfáljon a halállal, mert egyszer az is megtréfálja őt. Rózsika vállat vont és nevetve mondta: Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ százan és százan kereset nélkül. Igyekeztek volna már elszerződni a régi részkereset mellett, de hiába. Régi gazdájoknak már megvoltak az aratói és sajnálkozva mondotta, hogy mivel ismételt felszólítására nem akartak vele szóba állani, nem is vehetik rossz néven, ha ő neki — bár nagy sajnálattal tette — elkellett maradni régi aratóitól és idegen munkásokkal kellett szerződni. Ha jövőre vissza akarnak hozzá állani, kész örömmel fogadja őket, csak azt kéri, hogy az aratási szerződést idejében kössék meg. Persze, hogy ezt a kérdést a következő évben teljesítették is- a munkások. De abban az évben bezzeg keserves időt láttak az aratási részkeresetből kimaradtak. Csak az tudja, hogy mily mértéktelen nyomorúság költözhetett egyes munkás hajlékába, aki a munkásember kereseti viszonyait ismeri és tudja azt, hogy a kenyérre valót egész télre az aratási részkeresetből szerzi meg. Aki nem áll aratáskor munkába, annak csak nyomorúságban van része, ujjig. De el lehet képzelni, hogy az az idegen ember, aki az aratókat kiszavalta a rendből és mézes-mázos beszédével elhitette, hogy nem kell jó előre leszerződni, hanem meg kell várni a búza beérését, az az ékesszavu ember abba a határba — pedig jó pár esztendővel történt az eset — ugyan nem mer elmenni, annyira félti az irháját. De lesnek is rá gyönyörűségesen, mert hiszen a szenvedett nyomorúságokat nagy részben ennek az idegen izgatásnak köszönhetik. A mezőgazdasági munkásra nem szár— Ahol annyi hős honvéd van, oda én is szívesen elmegyek. A szőregi csatában, melyet Haynau a szegedi városháza tornyából nézett, szintén jelen volt Rózsika. Itt történt, hogy a honvéd tüzérek észrevették Haynaut, amint a toronyból látcsö- vezte őket s egy hatfontost röpítettek a toronyba. A golyó bele is csapott a torony falába s a lehullott vakolat mind Haynau fejére pottyant. A nagy hős' rémülten futott le a toronyból, mert tudta, hogy a második golyó már lekaszálná a fejét. Ebben a csatában is ott sürgött-forgott Rózsika a huszárok körül, akik rohamra készen állottak a mezőn, amelyre perzselő nyári nap tűzött. A tisztek szemet hunytak rá, bogy a huszársapkás, kackiás leányzó szilvóriumot, boros csutorát kínál a deli vitézeknek, noha olyankor amidőn már csak a rohamjelre várnak, igazi életveszedelem gyalog futkározni a rohamoszlopok között. Rózsikét azonban még a . paripák is szerették, mert gyakran etette őket a tenyeréből, őt tehát nem kellett félteni, hogy a paripák összetipoiják. Még táncol is előttük szilaj harci dalra gyújtva s olyan jókedvre derítette a komor huszárokat, hogy még meg is éljenezték. Az ágyúgolyók mind közelebb kezdtek Büviteni s Dembinszki elrendelte a visszavonulást. A huszároknak kellett fedezniök a hátrálást s mind sűrűbben röpködtek a golyók a Kossuth huszárok körül. Rózsika most is csupa derű és vidámság volt. Őt egy csöppet se ijesztgették a búgó ágyúgolyók, amelyek úgy ugrándoztak, mint bokrok között a felvert nyulak. A repülő bombák sivitó zúgással csaptak le előttük s amint szétpattantak tüzes vasforgáMegjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, Vs évre 6 K, V« évre 3 K. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 korona, további sor 30 fillér. — Nyilttér: garmond soronként 40 fillér. mazik semmi hátrány abból, ha jó előre, akár már télen is elszerződik munkába. Affelől egész bizonyos lehet, hogy ő munkája bérét, akármilyen termés is lesz, megfogja kapni. Hiszen az uj munkástörvény a gazdát a munkással szemben vállalkozónak tekinti, akinek el kell szenvednie az Isten látogató kezét, ha sújtja és termést nem ad. Ellenben a munkás, ha akár tizenketted, akár tizenegyed részére szerződött is a kicsépelendő búzának, nem kockáztat semmit, arra az esetre, ha a búzája meghibásodik, vagy semmi, vagy silány termés lesz. Mert azt mondja a munkástörvény, hogy gazdasági, balsiker esetén a munkásnak a munkába állás előtt jogában van kérni, hogy a megállapított részkereset helyett az azon vidéken akkor fizetni szokott napszámbért kapja. Vagyis a szerződésnek a részkereset kiszolgáltatására szóló része kötelezi a gazdát, de elfogadása, természetesen a munka megkezdése előtt, nem kötelezi a munkást. így tehát nem mondhatja munkásember, hogy ő eleve aratási szerződést nem köthet, mert hiszen nem tudja mire kösse ? Nagyon is tudja, hogy őt a törvény abban a részben, hogy ingyen ne dolgozzék, megvédi. — Bizony ez a törvény a gyöngéb védelme. Mert aztán ki védi meg a gazdát, akinek egy rossz termés esetén adóját és köztartozását éppen úgy meg kell fizetni, éppen úgy kell fizetnie a földjén lévő kölcsön kamatát, mintha jó termése lenne. Aki igazságos ember, annak el kell csők, hegyes szilánkok repültek szét belőlük, amik feltúrták a földet s Uszköt vetettek az aranykalászokra, melyek csakhamar lángba borultak. Néhány huszár leugrott parapájáról, hogy kardjával lekaszálja a tűz előtt a hullámzó ka- lásztengert s így megmentsék a szegény magyar nép életét. De alig fogtak munkához, mikor bomba csapott közéjük. A bomba néhány pillanatig forogni szokott s csak aztán robban föl, mikor a lőporhoz ér a gyujtózsinór. — Feküdj ! kiáltotta a huszárok őrnagya, amint észrevette a táncoló bombát. A kardjukkal kaszáló huszárok rögtön lebuktak a földre, csupán egy fiatal újonctársuk nem volt eléggé gyors. Mire körülnézett a bomba roppant dörrenéssel felrobbant s jobb karját leszakította. A fiatal huszár vértől borítva menten összerogyott. Rózsika rögtön letette a kosarát, korsóját, lehúzta a huszár véres atilláját és bekötözte a karját. A szegény huszárt eszméletlenül vitték a sebkötöző helyre. Rózsika pedig, mintha mi sem történt volna, összeütötte a bokáit, nagyot tapsolt apró tenyerével, csatadalra gyújtott, majd nagyokat rikkantva táncra perdült s rövid szoknyája libegett, lobogot, suhogott a szélben. — Oda se neki szép huszár, kiáltotta, szüksége van az Istennek is a magyar huszárra. Ezt egy másik huszárnak mondta, akit épp most csapott ki a sorból egy bolond ágyúgolyó. Amint lebukott a lóról, felugrott, de megint leroskadt. Egy szempillantás múlva ismét felugrott s elhalóan nyögte: — Fáj a szivem. Azzal holtan roskadt le. A fáradt ágyúgolyó úgy mellbe vágta, hogy megszakadt a szive. Rózsika most megint pajzán dalba fogott, hogy
