Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-22 / 25. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1913 junius 22. A bonyhádi választás. A bonyhádi választókerületben f. hó 10 án rendben lezajlott képviselőválasztás eredménye már közismert: Simontsils Elemér volt főispánt 546 szótöbbséggel a kerület képviselőjévé válasz tották. A választás esélyei bár Simontsilsnak kedveztek a helyi kombinációk szerint is, mégis igen nagy érdeklődés nyilvánult meg a választás iránt Szekszárdról is. A telefonnak volt dolga, azonban nagyon sokan kapták egész nap azt a választ a központtól: „vonal lefoglalva“. Bonyhádon egy század katonaság tartotta fenn a rendet s a magyar ajkú választóknál sok kai nyugodtabb temperamentumu németek nem is nagyon zavarogtak. A függetlenségi táborban volt erősebb a lelkesedés, a kormánypárti tábor szigorúan össze terelve, hajtatott fel. Volt alkotmányos evés ivás, 2 héten át járták a „zetlik“, melyek a korteskorcsmákban arany értékkel bírtak s melyen a választók elveiket élelmezték. Szóval alkotmányos élet járta, mint közönségesen s általában örülnek, hogy vége lett s immár lehet dolog után is nézni. Beltnúr nem csatlakozott Visontaihoz — mint várták — azonban tekintve azt, hogy a függetlenségi jelölt későn kezdte meg agitációs útját s hogy a bonyhádi kerületben mindig a kormánypárti jelölt győzött és pedig 1000—1200 szótöbbséggel ezelőtt, kétségtelen, hogy a függetlenségi jelöltnek esett közel 700 szavazat igen szép erkölcsi sikert jelent. Bettnár egy 50 ezer koronás „trük“-kel próbálta a hangulatot tüzesiteni, hogy t. i. annyit ígértek neki, ha visszalép; azonban első hallomásra heccnek látszott a dolog. Hogy ki tette ez ígéretet, azt nem árulta el Bettnár. A 2 jelölt pártja kívánságára aztán kinyomozta a csendőrség. Egy szekszárdi önkéntes műkedvelő politikus volt, akiben nem kisebb érzék van a mindennemű jó üzlet, mint a tréfa iránt. 0 azt mondja, tréfából tette az ajánlatot, vannak, akik azt mondják, hogy az üzleti jó ösztöne késztette, hogy először opciót szerezve Bettnárnál, a só- jövedéknél komoly ajánlattal lépjen fel. Minden esetre találnak rá paragrafust, hogy elvegyék a jövőben a kedvét az ilyen komolynak való rossz tréfától. A „Pécsi Dalárda“ hangversenye. Feledhetlen emlékek nyoma vésődött bele a lelkckbe, a ,,Pccsi Dalárda1' szekszárdi hangversenye alkalmával. Mindazok a remények, vára kozások, melyek édes álomba szenderitettek bentiünket, édes gyönyör volt a felébredés. A vendég dalosok hírneves énekművészeié oly vonzó erőt gyakorolt müértő közönségünkre, hogy bizony alig alig lehet a „Szekszárd-Szálló“ hatalmas termében több érdeklődőt elképzelni. A 30 tagból álló daloscsapatot zajos, szűnni nem akaró lelkes taps köszöntötte, mintegy tanú jelét adva az igazi vendégszeretet kezdetének. Az est műsora 8 számból állott, úgy klasszikus, mint műdalokból összeállítva, melyek előadásában bátran állíthatjuk, hogy igazi szakavatott tehetségek, elismert dalosok. A 1 egszövevéüyesebb, változatos dallamok nagy nehézségeit leheletszerű könnyűséggel, igazi precizitással, bámulatos készültséggel oldatta meg. Első kar Wagner „Zarándokok kara“ és Lányinak „Rákos nymphájához“ cimti versenykara. E két művészi összeállítású dalmű hivatásos, lelkes, énekesek és zeneértők ajkairól hangzottak el oly bámulatos összhangban, melyben tömörül a dal technika mondhatni összes kívánalmai. Ez mind arra vall, hogy a dalosok nagy része egyszersmind müértő zenész avagy énekes is, kik saját énjükké alakítják a legnehezebb dallamokat is. Az a páratlan fegyelem, összetanulás, a modu laciók betartása, mind-mind fényes bizonyság arra, hogy a törekvés elkerülhetlen érdeme az osztatlan elismerés és a szűnni nem akaró hála. Második szám Schumann János celló solója volt zongorakiséfettel. Megérdemelt jutalom ré szese volt művészünk akkor, midőn a közönség tapsviharban tört ki, mintegy kifejezve azt, hogy a kedves, bájos zöngésü cell8 művésze rzép zenei készültséggel lépett a nagyközönség elé. ,,Falu végén kurta kocsma“ c. dal zárta be a hangverseny első részét, melynek változatos művészete élvezetes technikával jutott érvényre. Biber Mátyással, a dalkar kedves hangú baritonistájával találkoztunk „őseink emlékébé“-- ben. Biber igazi solista, ki iskolázott hangjával, szép előadásával méltán kiérdemelte az elismerést. Majd ezután „Temetésre szól az ének“ c. ének kedves melódiával nyújtott élvezetet. A kellem, báj s az elragadtató gyönyörben volt része közönségünknek, midőn a szekszárdi születésű Hidasi S tudor lyrai tenorista Gound Faust operájából a Cavatinát és a Mascagni Szi- ciliánaját énekelte. Kellemes, csengő hangja oly behízelgő, hogy a közönség ünneplését érdemelte ki. A kedves dalosok ezután még néhány népdallal nyújtottak élvezetet, melynek mindegyike az osztatlan lelkesedés részese volt. A legnagyobb elismerés illeti a dalárda karmesterét, Haksch Lajost, ki a dalművészet terén elismert tekintély, kitűnő zenetehetség, energikus temperamentum. A hangversenyt megelőzőleg a „Pécsi Dalárda“ szerenádot adott dr. Szentkirályi Mihály polgármesternek, ki meleg szavakban köszönte meg a megtiszteltetést. Másnap, vasárnap délelőtt 11 órakor gyönyörű koszorút helyeztek a Garay szoborra, ahol a Hymnusz oléneklése után Vende Ernő főreáliskolai tanár emlékbeszédet tartott Garay Jánosról. A közönség a szónokot lelkes ovációban részesítette szép előadásáért s úgyszintén a dalárdát szép énekéért. Innen a belvárosi templomba vonultak, hol előadták Mitterer Ignác latin miséjét. Délben a Kaszinó vendégelte meg kedves dalosainkat, hol villásreggeliztek, honnan 1 órakor átmentek társas ebédre a „Szekszárd Szállódba, melyet a város közönsége adott. Itt dr. Szent- királyi Mihály polgármester éltette a pécsieket a közönség nevében, melyre Kiss József, a dalárda elnöke mondott köszönetét kedves hangulat közepette. A pohárköszöntők egymást követték, mig végre elérkezett az idő az indulásra. A vasútállomáson Haraszti József mondott búcsút kedves vendégeinknek. KÜLÖNFÉLÉK. A hirlapi közlemények díjazása. A vidéki újságkiadók nagygyűlése, mely f. évi május 25 én Budapesten tartatot*, egyhangúlag kimondotta, hogy tekintettel a lapok nyoma- tási, előállítási és szerkesztői költségeinek folyton emelkedő irányára, szabályozza a hirdetési ügyet, melynek ellátására központi hirdető irodát létésit és egyúttal a lap kiadóhivatali és szerkesztőségi költségeinek csökkentése és fedezése céljából beszünteti az eddigi gyakorlatot, mely szerint a nem közérdekű közlemények díjtalanul vétettek föl a lapokba, minők: eljegyzési és esküvői hírek, gyászjelentések, műkedvelői és színi előadások, hangversenyek, belépti díjazás mellett tartandó mulatságok, látványosságok és felolvasások, egyleti kimutatások és felülfizetések, elszámolások, jelen voltak névsora, tanintézetek beiratási közleményei, üzleti, közgazdasági és sok egyéb magán természetű hiradások. A szekszárdi lapkiadók a nagygyűlés egyhangú határozatához hozzájárulván és azt magukra kötelezőnek elismervén, közös megállapodással közhírré teszik, hogy e sorok megjelenésével kezdődő határidőtől fogva a fent jelzett természetű közleményeket ingyenesen nem, hanem csupán mérsékelt díjazás mellett jelentetik meg és kérik az egyesületek, intézetek, vállalatok vezetőit és a nagy közönséget, hogy e megállapodásukat tudomásul venni és azt irányadóul elfogadni szíveskedjenek. Mindegyik lap a közügyeket szolgálván és a társadalom egyetemes érdekeinek erején túl anyagilag is tetemes áldozatokat hozván, a lapok elvárják, hogy azok, akik tisztán magántermészetű, vagy anyagi haszonnal járó ügyben veszik igénybe a sajtó közreműködését és hir szolgálatát, ennek honorálásául az illető lap kölségvetési terheinek fedezéséhez hozzájáruljanak. Szekszárd, 1913 junius 15. A „Tolnamegyei Közlöny“ kiadóhivatala. — Tiszti orvosi képesítés. Dr. Berky József dunaföldvári községi orvos a Budapesten tartott tiszti orvosi vizsgát sikerrel kiállotta és elnyerte a tiszti orvosi képesítést. — Bábatanfolyam befejezése. Dr. Tanárky Árpád igazgató-főorvos vezetése alatt álló bába- tanfolyamot a Ferenc-közkórházban folyó hó 26 án fejezik be ünnepélyes vizsgával, melyre egy miniszteri biztos érkezik Szekszárdra. szólt az életről, a régi, homokos, durva sírkő l e szélt még egy régi történetet. # Régen, éviizedekkel ezelőtt, mikor még a falu berke tele volt sással, kákával gyékénnyel, náddal, még akkor, mikor a bölömbika zúgása rázta fel az esték néma csendjét, még akkor, mikor a virágillatos nyári estéken a vad madarak zengték el az altató dalt, akkor élt a faluban egy ember, akit csak Mór bácsinak hivtak. Ez a Mór bácsi nagyon szegény ember volt. Szegény de becsületes ember. Kicsiny, nád- fedeles házikóban lakott. Sokszor el kellett ringatnia térdén éhségtől siró gyermekét. Sokszor el kellett ringatnia didergő, beteg nejét. És a hideg, kenyértelen szobában csak maga volt ébren. Küzdve a megélhetés nehéz gondjaival. Szegény Mór bácsi, mikor elfáradt a gondolatokban, elővette a nagy bibliát és imádkozott, sirt, könyörgütt Ábrahám engesztelhetetlen Istenéhez. De az Urnák még nem' méltóztatott meghallgatni az ő szolgáját. így múlt az idő. Szegény Mór bácsi küzdött az élettel az őletért. De sokszor meg-meg állt a keskeny gyalogösvény előtt, könytől ázott tekintete átfúrta a nagy tölgyfakaput, bánatos arcán ott ült a vágy : szeretnék pihenni, az orgonabokrok meg csak «uttogták : várj még Mór bácsi, még nincs itt az idő. A 'Móric bácsi kis Béla fia már nagy fiúvá nőtt, eljárt az iskolába és szorgalmasan tanult. Este, ha elaludt a sok éjelezés miatt könyve felett, anyja, az a jóielkü Judith asszony ölébe vette és úgy fektette szegényes ágyába. Ilyenkor az apja végigsimitotta fekete szakáilát és halkan, nyögve sóhajtott fel: Elég már Izrael Istene. Én szegény vagyok, ez a fiú néhány év múlva tudni fogja, hogy ő elhagyhatná leikével a föld porát és átkozni fog engem, az apját, aki nem adhatok neki mást, mint a becsületet és a nyomort. Az egyik kő, a másik vékony fonál ; te láttad Uram, hogy én nem dobtam tőlem a követ, hogy azért ép maradjon a fonál. A becsület vékony fonala hozzám köti a nyomor kövét, de a fiam, félek, aggódom miatta. Láttad-e ezt Izrael Istene V Az izraelita hitközség már akkor is szivén viselte azoknak sorsát, akik kötelékébe tartoztak. Néki volt gondja a kis Bélára is. 0 mihamar fölfedezte Mór bácsi nádas házának kincsét. Egy szeptember estén a tanitó ur fölkereste Mór bácsit és elmondta neki, hogy a hitközség gon doskodott arról, hogy Bélából ember legyen. El fogják vinni Budapestre, tanulni fog és ha jól viseli magát, ha szorgalmas ember lesz, akkor ur lesz belőle. Judith asszony sirva fakadt. A kis Béla kezet csókolt a tanitónak és így szólt: olyan jó és szorgalmas leszek, mint eddig voltam, de még jobb és szorgalmasabb leszek. — Móric bácsi meg kételkedve rázta a fejét: ur, ur, a szegény ember fiából ur lesz ? A tanitó ur elment. És néhány nap múlva csakugyan elvitték a Móric bácsi kis Béláját Pestre tanulni, hogy ur legyen belőle. $ Szép nyári estéken Móric bácsi kiült a ház előtti falócára és pipálgatott, a füstgomoly fölszállt a légben és utána szállt az öreg, ezüst- szakálu ember gondolata is: Béla ur lesz, leteszi a vizsgát, állatorvos lesz és én nem leszek sze gény, földhöz ragadt szegény Móric bácsi, hanem a fiam után Mór urnák hívnak majd. Béla derék, jó fiú, aki eldobja a- követ anélkül, hogy a fonál elszakadna. Móric bácsi egy levelet kapott. Béla irta. Azt írja, hogy a vizsga jól sikerült. Kezében az oklevél és már állása is van, az egyik tanára szerezte. Szegény Mór bácsi most érezte magát először boldognak életében. Béla már ur ! Izrael Istene áldd meg a te népedet, áldd meg azt a népet, amely nagylelkűségével örömet szerzett nekem, szegény embernek, önmagának pedig örökké tartó életet. Két nap múlva jött egy másik levél. Ezt is Béla irta. Apám, jöjjön el értem. A jó öreg Móric bácsi előkereste a ládából néhány pár forintját és elment a fiáért, de már ’csak a fiához. Mert az nem jött haza, az ott maradt . . . meghalt . . . Egy ifjú, aki elérte ugyan a boldogság virágát, de nem szakíthatta le. Béla háziasszonya elmondta Móric bácsinak a halál okát : „Tegnapelőtt a tekintetes ur, hogy ment a kávéházba, az útban talál feküdni egy beteg lovat. A ló esés közben sebet kapott, a seb vérzet, a tek. ur hozzányúlt, a kezén egy karcolás volt, a ló vére ráfreccsent és ő vérmérgezést kapott.“ Mór bácsi nem tépte haját, szakáilát, nem sirt, nem jajgatott. Temetés után hazament. — Judith asszony eléje szalad : hát Béla hol van ? Móric bácsi a földre mutatott és igy szólt: „Béla már ur, Pesten vett maginak házat. Ur lett, szótalan, néma, büszke ur. Meghalt az én Bélám !“ Sírtak, jajgattak, de hiába. Azóta sok év elrepült egymásután. Egyszer megjött az idő és Móric bácsit is elhozták ide a keskeny ösvényen át a tölgyfakapu mögé az orgonabokrok árnyékába. Csend volt, halgatott minden, csak a milliárd homokszemek táncoltak és a fűszálak rezegték a virágtalan dombok felett : „könnyebbítse meg az Ur a békén nyugovók felett a nehéz hantokat“.
