Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-14 / 28. szám

4 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1912 julius 14. — A szekszárdi munkásbiztositó. Az igaz­ságügyi miniszter a szekszárdi iuunkásbiztositási választott bíróság elnökévé Salamon Iván szek­szárdi kir. törvényszéki bírót, helyettes elnökévé ;pedig Fejős Imre szekszárdi kir. járásbirót 3 év tartamára kinevezte. — Hatvanéves érettségi. 1852-ben volt az első. Azoknak a fiatalembereknek, akik mai na­pon nálunk nagy drukkolással és még nagyobb magolással is kerültek az érettségire, meglesz az a sovány büszkeségük, hogy az ő érettségi vizs gájuk ennek a sokat szidott intézménynek a hatvanéves jubileuma. 1852-ben hozták be Magyar- országon az érettségit és azóta minden évben egypár száz fiatal ember szenvedi át ennek az •elavult, középkorba való tortúrának idegbomlasztó gyötrelmeit. A hatvan év alatt szomorú, hosszú névsor gyűlt össze azoknak a fiatal gyermek­em'ereknek a neveiből, akiket az érettségi hiába­valósága küldött a korai halálba. Körülbelül tiz évvel ezelőtt a kultuszminiszter egy radikális rendelettel jelentékenyen megkönnyitette az érett­ségi vizsgálatot. Azóta is minden évben ilyenkor junius felé tele vannak a lapok vezér és egyéb cikkekkel, amelyek rendíthetetlen szívóssággal argumentálnak az érettségi eltörlése mellett, de nincs reményünk, hogy a magyar közoktatásügy vezetői végre egy meiész és okos elhatározással megszüntetik ezt az öreg intézményt. A tanár urak nem volnának tanárok, ha nem lennének szentül meggyőződve arról, hogy az érettségi kell. E sorok Írója nem bírja leküzdeni azt az erős kísértést, hogy ne mondjon egy régi, találó •rossz viccet az érettségi jubileuma alkalmából: — Mii en szép öreg már az érettségi és milyen szép halott lenne belőle ! — A földmivelesügyi minisztérium ménló- Vásárlása. A földmivelésügyi miniszter felhívja mindazokat a tenyésztőket, akiknek birtokában három és fél évet töltött, de a nyolcadik évet meg nem haladt ménló van és azt eladni óhajt­ják, hogy ebbeli szándékukat, annak kitüntetésé­vel, hogy a ménló melyik vármegyében, város­ban, község, vagy pusztán áll, továbbá a mén származását, valamint az eladási árt is legkésőbb folyó évi augusztus 1 éig jelentsék be a föld­mivelésügyi minisztériumhoz bélyeggel ellátott beadványban. Az eladandó méneket egyes köz­pontokon bizottság fogja megvizsgálni, amelynek döntése alapján, megegyezés esetén, a miniszté­rium azonnal megvásárolja az állatokat. A 165 centiméternél alacsonyabb méneket a minisztérium nem veszi meg. — Műkedvelői előadás Bonyhádon A bony­hádi ifjúsági önképzőkör julius 14 én, vasárnap népünnepélyt rendez, amely alkalommal a főgim názium tornacsarnokában szinielőadás is lesz. — Színre kerül Abonyi Lajos : „A betyár kendője“ cimü 4 felvonásas népszínműve, amelyben a kö­vetkező műkedvelők játszanak: Haag Annuska, Weisz Armin, Berkó Vilmos, Bocos János, Szo- kolics Ilonka, Eibenschütz Vilmos, Strohmayer Margitka, Radácsy Antal, Kari Évike, Bischof Mariska, Haag József, Pollák Dezső, Pausch János, Glaser Gyula, Franki Samu, Pausch Jó­zsef, Sajó Jenő, Weisz Mór. Rendező : Heisler Jenő. — A földmunkások biztosítása, fölmivelés- ügyi minisztériumban Bartóky József államtitkár elnöklete alatt értekezlet volt, amelyen kimodották, hogy az árviztársulatoknál felfogadott munkásokat be kell íratni baleset ellen való biztosításra a gazdasági mukássegitő pénztárba. Ha a munkás nem baleset következtében, de másként ágynak esik, akkor a társulatok olyan segítséget köte­lesek adni, mint az ipari betegsegélyző pénztárak szoktak adni tagjaiknak. — A szekszárdi polgári leányiskola növendé­keinek találkozója. A szekszárdi polgári leány­iskolában az 1906/7. évben végzett növendékek julius 5-én délelőtt 10 órakor tartották 5 éves találkozójukat. Az ötévvel ezelőtt megkötött szer­ződés értelmében a találkozásnak az uj polgári leányiskolában kellett megtörténnie, azonban erről az elnöknek, Csepke Irmának közbejött családi akadálya miatt az iskolatársak nem értesültek s igy a 34 közül csak 10 en jelenhettek meg. Ézek : Dicenty Anna tolnai állami iskolai tanitónő, Farda Mária pénztároBnő, Hoff Ilona oki. tanitónő, Kovács Jolán az ,.Erzsébet nőiskola“ II. éves növendéke, Martinelli Gabriella, Simon Erzsébet, pénztárosnő, Strasser Erzsébet, Török Julia, Tóth Anna óvónőjelölt és Szondy Katalint. Az egy- begyült növendékeket szeretett volt igazgatónőjük, Kovtícsné Nagy Lujza fogadta s a nála meg­szokott kedves és szívből jövő őszinte szavakkal üdvözölte volt tanítványait. Az osztálytársnők egyúttal elhatározták, hogy összejövetelüket 5 év múlva ugyanazon a helyen és időben tartják meg, melyre elnökül Dicenty Annát, titkárul pedig IIoJ] Ilonát választották meg. — Az egyévi önkéntesség költségei. A közö3 hadügyminiszter rendeletet intézett, valamennyi hadtestparancsnoksághoz, amelyben kiveti azt áz összeget, amelyet a saját költségükön szolgáló egy­éves önkéntesek ez év október 1 tői fizetni tartoz­nak. Tudvalevő, hogy az uj véderőtörvény már nem tűri az ,,extrát“ s az önkéntest, felszerelése beszerzése tekintetében is a kincstárhoz utasítja. Valamennyi csapattestnél fizetnek az önkéntesek kosztért, zsoldjukat is beleértve, 330 koronát, ruházatért 121 koronát, felszerelésért 16 koronát, a fegyverért és rendbe tartásért 7 koronát. Ezen kívül a mezei és hegyi tüzőrség kölcsönzött lóért 661 koronát, a lovasfelszerelésért a huszároknál 32 koronát, a mezei és vártüzéreknél 29 koronát fizetnek. Az önkéntességet szolgáló orvosok lakás ért és legénységi kosztért átalányösszegben negyed évenként 66 koronát fizetnek. — A dunaföldvári vasúti betörőket csak nem találták meg. Megemlékeztünk annak idején, hvgy a dunafüldvári vasúti pénztárba betörtek és 410 kor. készpénzt elraboltak. A tetteseket már harmadnap Gallai István kovács mester, Bagjas János földmives és Skuta Ferenc föld - míves személyében vélte a cseDdőrség megtalálni, akiket le is tartóztatott. Mivel azonban a nyo­mozás velük szembe semmi terhelőt felkutatni nem tudott, a gyanúsítottakat a dunaföldvári járásbíróság most szabadon bocsájtotta. A csend őrség most más irányban nyomoz. — Tűzoltó ünnepély Faddon. A faddi önk. tűzoltó testület f. hó 7 én tartotta ez érben utolsó gyakorlatát szép ünnepség keretében a következő programmal: 1. Reggel 4 órakor zárógyakorlat Györgymajorban, 2. d. e. 8 órakor hálaadó isteni tisztelet, 3. délben közebéd a halászkunyhónál, 4. d. u. 4 órakor táncmulatság. A gyakorlatnak a korai idő miatt kevés nézője volt s igy csak nehányan gyönyörködhettek derék tűzoltóink pél­dás fegyelmezettséget eláruló, meglepő szabatos­sággal végzett mozdulataiban. A közebéden annál számosabban vettek részt a hely be !i intelligencia is szépen volt képviselve, de szinte feltűnő sokan jelentek meg a polgárok közül, élénken doku­mentálván ezzel, hogy a tűzoltóság ügyeit élénk figyelemmel kisérik s helyeslik a vezetőségnek a tűzoltóságot folytonosan fejlesztő politikáját s az egész testület ambiciózus munkáját teljes mér­tékben átérzik és méltányolják, amint ez az el­hangzott számos pohárköszöntőkből is kitűnt. Este jól sikerült táncmulatság fejezte be az ün­nepélyt. — Közigazgatási bizottsági ülés. Tolna­vármegye közigazgatási bizottsága f. hó 10-én, szerdán tartotta rendes havi ülését, melyen a szokásos havi közigazgatási ágazati jelentéseket tárgyalták. — A Tolnamegyei Gazdasági Egyesület f. hó 10 én látogatott közgyűlést tartott. A közgyűlés legfontosabb határozata az az újszerű terv, amely- lyel a megyei állattenyésztést óhajtja az egyesület előbbre vinni. Kimondták ugyanis, hogy az uzd- borjádi határban levő Kazalos majori 185 kát. hold földet megveszik 122,000 koronáért szarvas- marha legelőnek s ezen legelőre a megyebeli ga dák szarvasmarháit díjfizetés mellett legelte­tésre és gondozásra veszik fel. A cél szép és nemes, a választott mód azonban aligha fog prak­tikusnak bizonyulni. Az ülésen Széchenyi Domo­kos gróf elnökölt. — Begyulladt bőrös bolt. Günsz Sándor szekszárdi bőrkereskedő boltja folyó hó 11-én éjjel V411 óra körül eddig ismeretlen okból be­gyulladt. — Nagyobb baj nem történt, mert a Kaszinó-Bazár épületben levő üzlethelyiségben a csendőrj^rőr még idejében észrevette a veszedel­met s a tűzoltóságnak gyorsan sikerült a tüzet elnyomni. — CirkU8Z Stutzbart. Szenzáció számba menő cirkusz ütött sátrat nehány napra váro­sunkban. A Stutzbart igazgatása alatt álló egyik legjobb vidéki cirkusz kezdte meg szerdán nálunk előadásait. Úgy a bemutató előadás, mint a min­dennapi változatos műsor a legszebb és legjobb ilyfajta produkciókat foglalja magában. Igazán kár, hogy a publikum nem oly nagy számban látogatja, — az első, második előadásról Ítélve — mint a társulat megérdemelné. Stutzb-art igazgató csoportos lóidomitásai igazán bámulatra keltők. Emilia k. a. céllövészete, Ecclair motorkerék­párosok bravúros mutatványai a vidéken ritkaság számba menő produkciók, az egyik a budapesti hires Beketow cirkusznak, a másik a Fővárosi Orfeumnak volt feltűnést keltő slágerje. A kínaiak, meg a többiek, mind kiválóan alkalmas erők arra, hogy a közönségnek kellemes és nem hamar felejthető szórakozásu estét nyújtsanak. — Eladom a Bartina utcai 7 szo­bából álló lakóházat 6000 korona kész­pénzért, a hátralék 5 százalékos kamattal maradhat. Dr. Hilbert István ügyvéd. — Hetipiac Tolnául. A kereskedelemügyi miniszter Tolnának ketenkint keddi napon tar­tandó heti vásárt engedélyezett. — Mikor nem ad kártérítést a Máv. A Máv. vasutüzleti rendtartása szerint a pálya mentén fekvő birtokok tulajdonosai mezei terményeiket a sínpártól számított, legalább kilencvenöt méter távolságra kötelesek elhordani, a learatott termé­nyek előtt pedig apálya felőli oldalon másfél méteres széles barázdát kell vonniok. Ha a birtokosok ezeket az óvintézkedéseket nem teszik meg s a mozdonyból kipattanó szikrától tűz támad, a Máv. nem ad kártérítést.-— Műkedvelői előadás. A tolnai kath. le- gényegylet kitünően sikerült szinielőadást rende­zett a következő műsorral : „A miniszterelnök bálja“, személyek : Kovács városi tanácsnok Wit- tenbart László, Lotti neje Rézler Vilma, Eliz leányuk Rédeki Annus, Tollagi hírlapíró Szabó Imre, házmester Belasits Gyula, inas Götz János, hordárok Müller János és Morschhauser Károly. Ezután rövid szünet volt, mely alatt Rézler Vilma és YVittenbart László szép ének számait élvezte- a közönség. Következett „Valami hibája van“, szereplők: Dr. Lussan André orvos Babka Sán­dor, Cecil neje Gyeney Böske, Baloncourt ma­gánzó Wittenbart László, Nanette szobaleány Hotter Mariska, A műkedvelői est szokatlan nagy számban vonzotta a közönséget, mely mindvégig jól is mulatott. Bár csak elismerőleg emlékez­hetünk meg az összes szereplőkről, mégis ügyes játékukkal kitűntek az összes nőszereplők és Wit­tenbart László. A rendezés fárasztó, nehéz mun káját Antal István végezte. Fogadja ezért az ifjúság őszinte köszönetét és háláját. — Verseny tekézé3. A Szekszárdi r. kath. olvasókör f. hó 17-én (szerdán) d. u. 5» órakor ismét nagyszabású tekeuersenyt rendez. Este fél 9 órakor pedig Garay Lajos zenekara a kör tündérfényben ragyogó' udvarán az „uborka-szezon“ feledtetésére hangversenyt tart, melyre az igen t. hölgyeket is már ezúton tisztelettel meghívja a rendezőség. — Pompás nyereménytárgyak ! Halpaprikás! Ökörsütés ! Confetti és Serpentin csata! stb. stb. ... A verseny és az estély kedvezőtlen idő esetén is megtartalik. Belépődíj nincs, de önkéntes adományok a tekepálya asphal- tozására köszönettel fogadtatnak. Tekintettel a jótékony célra a kör t. tagjaitól bárminemű versenytárgyakat kér az elnökség és azokat az adakozók szerda délig a kör kelyiségében küldeni szíveskedjenek. — A véderőtörvény és a kereskedelem. Az uj véderőtörvény néhány olyan intézkedést tar­talmaz, melyek sok fiatalembert a kereskedői pályától vissza fognak tartani. — Ugyanis az uj törvény az egyéves önkéntességhez szükséges, úgynevezett Intelligenzprüfuog ra való bocsájtá- sát megnehezíti, amennyiben kimondja, hogy erre a vizsgára csak azok bocsájthatók, akik legalább hat középosztályt vagy pedig valamely szakiskola két évfolyamát elvégezték. Az ilyen szakiskolák is C8ak azok lehetnek, melyeket a m niszter ren­deletben fog megjelölni. Már most kereskedői és ipari körökben attól tartanak, hogy a véderő­törvények ezen intézkedése még inkább elő fogja segiteni a fiatalságnak a középiskolákba, illetve a hivatalnoki pályára stb. való tolulását, viszont a fiatalembereket vissza fogja tartani attól, hogy már korán lépjenek a kereskedői pályára. — Mi fán terem a tarhonya. Egy budapesti felsőleány a mamájával Szegeden meglátogatta egyik rokonát. A tűzről pattant háziasszony pom­pás, magyai os ebédet tálalt vendégei elé. A töb bek között tarhonyával köritett bélszint is. A speciális, szegedi tarhonya különösen Ízlett a fő­városi leánykának s hogy elismerését szavakban is kifejezze igy tudakozódott: — Kedves néni, fán vagy bokron terem a tarhonya ? Persze, lett erre kacagás. A felsőleány ma­mája irult pirult, a szegedi rokon pedig odasu- gott neki : — Ugyan, Róza miért nem nevelsz jó házi­asszonyt a leányodból ! — Kérlek, — felelt kissé sértődötten a mama — tehetek arról, hogy abban a hires iskolában ilyesmire nem tanítják ? — Nem is az iskolában tanulhat ilyesmit, de ott van a „Háztartás“, a Kürthy Etnilné hi­res lapja. Ez 18 év alatt ezer meg ezer kitűnő gazdasszonyt nevelt a hazának. Fizess rá elő (Budapest VI., Eötvös u. 36.) meglátod, hogy nem bánod meg. Ha most bekiildesz 6 koronát a Háztartás kiadóhivatalának félévi előfizetés gyanánt, akkor kedvezményként az elmúlt félév­ben megjelent számokat ingyen kapod.

Next

/
Oldalképek
Tartalom