Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-18 / 7. szám

1912 február 18. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 5 már az első kötetek és ezek között : Biró Lajos novellásköuy ve is. A 444 oldalas kötet csupa olyan elbeszélést tartalmaz, mely Biró írói kvafi- tásainak legértékesebbjeit mutatja. A novellák meséje éi'dekfeszitö, előadásukat az a lüktető elevenség, a lebonyolítást pedig az a drámai gyorsaság jellemzi, mely Bíró elbeszéléseinek egészen külön helyet biztosit a modern magyar litteraturában. Egy két szóval az emberi lélek legnagyobb mélységeibe világit bele, egykét vonással virtuóz biztossággal rajzol meg embere­ket és jeleneteket. Éppen olyan érzéke van a drámai, a tragikus iránt, mint a komikum, a különös iránt. Éles szeme meglát mindent, ami érdekes, ami jellemző, ami figyelemreméltó. Meg szólaltatja lelkűnkben az érzékeny búrokat, majd megdöbbent, majd pedig jóizü nevetést fakaszt ajkunkon. Szóval nem az élet egy egy zugát rajzolja meg, hanem mint minden igazi nagy iró : az egész életet, minden nagyságával és kicsinyességével, minden sötétségével és vidám­ságával együtt. Az Athenaeum Könyvtárt, mely­nek megindításáért a kiadó Athemeumot a leg­nagyobb elismerés illeti meg, jó előhírnök je­lenti be a nagyközönségnek. — Bizonyára hálás is lesz érte. — „Háztartás.“ A magyar gazdas^zonyok népszerű és bőtartalmu lapja a »Háztartás« immár a 18-ik évfo yamába lepett. Erdős József a lap uj kiadótulajdonosa felkérésének engedve, Kürthy Emilné, a »Háztartás« alapítója es 15 éven át volt szerkesztője két évi szünetelés után ismét átvette a lap szerkesztését és azt ezentúl is abban az irányban s szellemben fogja vezetni, melynek közkedveltségét köszönheti. A »Háztartás« minden hó 1-én, 10-én és 20-án jelenik meg díszes kiállítású képes füzetben. Tarta’mi felöli a magyar gazdasszonyvilág min den háztartási tudnivalóit. Természetesen első­sorban a konyhabeli dolgokkal foglalkozik, évente ezernél több kipróbált életreceptet kö­zölve, de amellett gondja van az időszerű (szezon) gazdasági és háztartási teendők ismertetésére is. Szórakozásul közöl regényeket, novellákat, humoros apróságokat, s rejtvényeket, melyek megfejtői között ertekes dijakat sorsolnak ki. Utóbbi számában ételrecept pályázatot hirdet, amelyben kizárólag a lap előfizetői vehetnek részt olyan jóizü ételek leírásával, amelyek vagy a saját, vagy vidékük kü önlegessegei, s amelyek semmifele szakácskönyvből, vagy köz­lönyből nem ismeretesek. A hét legjobb étel­recept jutalmául kb 150 — korona értékű dijak és kés-zpénz lesz kisorsolva. Beküldési határidő április 10-ike Időnként pályázatot hirdet egyéb közérdekű kérdésekre, igy egy or?-zágos gyermek- szépségversenyt rendez, melyek nyertesei nagy értékű dijakat kapnak jutalmul. A «Háztartás» negyedévenként egy-egy gazdag tartalmú ünnepi számban jelenik meg. Előfizetési dija lji évre 3.— korona, 1/2 évre 6.— korona, egész évre 12.— korona. A most belépő negyedeves elő­fizetők — kivételes kedvezményként — január elsejétől junius végéig, tehát teljes felévig kap­ják a lapot. Ingyenes mutatványszamokkal készségesen szolgál a «Háztartás» kiadóhivatala, Budapest, VI , Entvös-utca 36. TANÜGY. A tar.itok érdekében. Megbi/.ható helyről örömmel vesszük hirét, hogy a tanitók, alapítás alatt álló, társadalmi gyógyfürdője, üdülő és gyermeknyaraló telepe iránt, az egész ország területén nap-nap után igen meleg érdeklődés, általános támogatás nyilvánul meg. Székelyudvarhely város képviselőtestülete midőn nagyobb mennyiségű részvényt jegyzett, meleg hangú átiratban kereste meg Magyarország összes városainak és nagyobb községeinek kép viselőtestületét: a tanítók fürdőjének részvények jegyzésésével való támogatása érdekében. — A Tanítóegyesületek Országos Szövetsége külön felhívásban ajánlja támogatásra a tanítóságnak ezen alapítást. Az Udvarhely vármegyei Tanitó- egylet lelkes elhatározása alapján, erőjéhez mért tömeges részvény jegyzés után, kéréssel járult a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, hogy a szervezendő gyermeknyaraló-telep javára enge, délyezzen az ország összes népiskoláiban gyűjtést. Az ország különböző vidékein lelkes tanítók részvényjegyzésre és további pártolásra szervezik az egész helyi társadalmat. Bankok ajánlják fel legmeszebb menő támogatásukat, hitel és fogy asz tási szövetkezetek nemcsak üzleti munkásságát kívánják, de közérdekű ügyeiknek támogatásánál is ott vannak. Nincsen egyetlen foglalkozású kör, melyből az emberek ne a legmelegebb érdeklő­déssel szemlélnék és támogatnák ezen, a köz javára és végtelen nagy hasznára megalkotni tervezett társadalmi zóna-fürdő és üdülő-telep ügyét. Magyarország össztanitóságának, tanulóifjú­ságának és az egész társadalomnak használatára és gyógyulására megteremteni egy teljes modern berendezésű s emellett olcsó zónaárszabásu, az évnek minden részében használat allatt álló hideg, meleg és gőzfürdővel kapcsolatos gyógyfürdőt : a ISzékelyudvarheiy határában levő Szejke fürdőn, a felnőttek és gyermekek üdülő és nyaralótelepét a kitűnő levegőjű, ivó .és fürdői gyógyborvizü nagybaconi (erdővidéki) Uzonka fürdőn, a kije lölt cél, melynek szervezése a tervezett részvény- társasági alapon mar ez idő szerint is biztosítva lévén, igen sökan az építendő magán-villatelkek után érdeklődnek és lesznek előjegyzéseket. A tanítók társadalmi fürdője és üdülőtelepe az egész hazai közönség es gyermeksereg köz egészségügyét kívánja hathatósan szolgá ni a zónarendszerrel, miért is azt az egész közönség nek meleg pártolására a kibocsájtott részvényeink jegyzesevel való támogatására legmelegebben ajánljuk. A részvénytársaság szervezési munká’atait Gy-erkes Mihály igazgatótanitó Székelyudvar- helycn végzi, aki bármilyen irányú tájékoztatást kézséggé! megad és prospektust küld. — Az idősebb pécsi tanítók korpóíleka. Az a fizetésrendezés,, amelyet gróf Appouyi Albert al kotoit meg kpzoktatasugyi minisztersége időjén, bizonyos mellőzéssel sújtotta a tanítói kar idősebb tagjait. Az állam Ugyanis csak 1893-ig visszame­nőleg adja meg a korpótlékot, akik tehát 1893 eíőtt is működtek, azok arra az időre elestek a korpótléktól. A varos közgyűlése méltányolva a derek pécsi tanítói gárda erdemeit, ki akarta kö­szörülni a rajiuk esett sérelmet s ezért elhatá­rozta, hogy a differenciát a város pénztárából fogja pótolni. A korpótlék különbözet 1907 julius 1-től 1910 december 31 ig 9326 kor. 51 fillért tesz ki. Ezt az összeget teljes egeszeben meg­szavazta, hogy a további evekre e címen 27ü7 koronát állít be költsegvetesbe. Az értől szóló közgyűlési határozatot ma érkezett leiratában jóváhagyta a miniszter. — Tanítók fizetésrendeztse. A tanítóság körében aualauos megnyugvást keltett a vallás es közoktatásügyi minisztériumból kibocsajtoti azon Inr, hogy a taiinói fizetések tárgyában rö­vid idő alatt végleges döntés várható. Az összes tanítók fizetése méltányosan rendezve lesz. — Szemelj i pótlék. A vallás és közokta­tásügyi miniszter Mayául' Rezső bikád rk. kau- torianuónak és tílldtbiunU Miksa ízmenyi evan­gélikus tanítónak az i9ü7. évi XXVII. l.-c 4 § a értelmében évi 200—200 korona személyi pótlekot utalványozott. — Uj iskolák. Padányi Andor kir. tan- felügyelő jelenítse szerint Puiczehely, G h'bö és Pahs a jövő tanévben all. iskolát kap, S-CntcSe den és Bútuszéken uj községi iskolák szervezése van folyamatban. — Tan tóválasztás. A grábóczi róm. kaik. iskolaszék az újonnan szervezett osztály tanítói ál­lásra Cziyler Beter palósiiagy mezői tanítót válasz tóttá meg. — A buranyubuiii róm. kath. iskola szék a megüresedett osztálytanítói állásra Basch buciiéi■ Ferenc apari tanítót választotta meg. ■MULATSÁGOK. — A róm. kath. olvasókör mulatsága. Folyó hó 14 éli tartotta a róm. kath. olvasoüor farsangi mulatságának egyik iegszeob esiéiyet. A mulat Ságon városunk intelligens, közönségé igen nagy szambán jelent meg. Az ünnepély fényét emelte gróf Apponyi Géza főispán megjelenése is. A tulajdonképeni mulatságot „A bal királynő“ című egy felvonásos vígjáték előadása előzte meg. — Kazamér Emma és Hódi Mariska játszották a női szerepeket, Bakó Antal, Burner Lajos, Ta maska Károly, Wendl Karoly, Pamaska Janos, Hődl Gyula és Kriszt József * f«1'** szerepeket. Bar műkedvelőket elvből nem kritizálunk, mégis meg kell jegyeznünk, hogy H szepeD lepergett, összhangzó előadás keltette jó kedv és derültség már magában biztosította az est sikerét Elisrae rés nélkül nem hagyhatjuk különösen Szabó Géza ügyvezető elnököt, ki a rendezés és betaní­tás fáradtságát viselte. Az előadás után jött a tánc, mely vidám hangulatban, jó kedvvel tarlott reggelig. A jelen volt hölgyek névsora a következő : Leányok : Brebovszky Emma, Déman Mariska és Anna, Demelrovits Mimi, Erdey Ró/sika (Makó). Eszterbauer Mariska, Ferenci: lonka és Margit, Gyimóthy Erzsiké, Gottvald Gabi, Hódi Mariska, Hecht Inna, llaizler Mariska, Haudinger Lidia, Kamarás Jolán és Józsa, Kazamér Emiké, Kayos Bö>ke, Kriszt Mariska, Konstancer Mar ska és Margit, Kiss Aranka, Kréth Sarolta, Lauschmann Mariska, Mattiony Lidiké, Máli— c ek Jolán, Major Juliska, Németh Giziké és Mariska, Nagy Vilma, Nagy Juliska, Orbán Erzsébet, Earragh Juliska, Puskas Etelka, Rill Mariska, Széli M triska, cLtrutt Anna, Spehár Ida, Tamaska Aranka, Tóth Irén ^Fadd), Tóth Ilonka, Wendl Aranka és Böske Asszonyok: Bacikay Miklósné, özv Barakovics Ferencné, Bognár Albertné, Brebnvszky Elemérné, Ozillinger Lajosné, Déman Jánosné, Erdey Lajosné, Egry B-láné, Eszterbauer Ml- bályné, Franek Jánosné, Gottvald -Palné, Hódi Andorné, Haudinger Jánosné, Janosits Károlyné, Kiima' Ferencné, Kon- stancz r Lászlóné, Kom óssy Imr^né Kazamér Ferencné, Ka­marás Bélané, Lauschnjann Ödönné, L ngy 1 Sándor né, VI1- kula Dezsoné, Mutiony J nosné, Mihlicsek Ödönné, Mamsy L petné. VI irx nt Iné. Németh Aihná'né, Nagy Jánosné, Nagy Bélán1, Orbán lm éné, Pataki Jákóné, özv. Parratgh Jánosné, Rill Jözseíné, Rácz Jó/sefné, R duly Sándorné. Schu'cz Gnsztávné, id. Szabó Jánosné, Szüt-> Ferencné, Szabó Jánosné, Szél Fii őpné, Tamaska J nosné, Török Józsefné, Tihanyi Domokosné, Tóth Pálné, ifj. Ujj lánosné, Vargha Ferencné, Váczek Lászlóné, Zsigmond Dezsőné, özv. Zsig- mond Ferencné. F' lülfizeitek : Gróf Apponyi Géza 20 kor., dr. Szalay László 3 kor., Mikec' Endre, Szige h Béla-, dr Sonnevend Frigyes, Haudinger János Wáizek László 1 — 1 kort, Komlóssy Imre 6 - fillért. — Zártkörű táncestély. A Szekszárdi Polgári Olvasókör 1912. óvl február hó 19-én (hétfőn) saját helyiségében, könyvtára javára Garay Lajos nemzeti zenekarának közreműködésével zártkörű táncestélyt rendez. Belépő díj személyenkint 1 korona 20 fillér. Kezdete este 8 órakor. — Táncmulalság. A Szekszárdi Katholikus Legényegylet sajjat helyiségében pénztára javára, február hó 18-án, farsang vasárnapján, konfetti és szerpentincsatával, világpostával egybekötött farsangi táncmulatságot rendez. Rendezők ; Lehr Mihály, Groszbauer Lajos, CzankG'za, Prantner Ferenc, Prantner István, Simonberger József. Belépőjegy személyenkint 60 fillér, családjegy három személyre 1 korona 60 fillér. Kezdete fél nyolc órakor. Fe'lülfizetések köszönettel fogad­tatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Felkéretnek a hátralékos tagok, hogy hátralékukat minél előbb fizessék le. — A Hőgyésri Katholikus Legényegylet saját pénztára javára lwl2 február hó 18 án este 8 órai kezdettel a „Hőgyészi Szálloda“ nagytermé­ben világpostával, confetti és szerpentincsatával egybekötött farsangi táncmulatságot rendez. Belépődíj : szemelyjegy I korona 20 fillér, család jetry (bárom személyre) 3 korona. A világpo-üa nyeremenydja három diszes táryy, melyek kö'ül kettőt a legtöbb képeg levelezőlapot felmutató, p'-y(‘t jDedig a legtöbbet eladó hölgy nyer el Felül fizetéseket — melyek az egyleti könyvtár gyarapi tá-ára lesznek fordítva — köszönettel fogadunk és hírlapikig nyugtázunk. — A dunafö!dv rí kath. Lgényegy’et folyó hó 4 én SZ‘nlelőadassaI egybekötött táncmulatsá­got rendezett A jótékonycélu előadásra fe.ülfi- zettek : Bíró Imre prépostplébános 8 kor , özv aSnnon Gyorgyné 6 kor, A'bert Károly 5 kor, Gedeon Sándor, Németh András 4 — 4 kor , Haan Gyula, Krizsán őálint, Lászlóg V. Bódog, Schal József, Szá-tzy János 2—2 kor , Némedy Ivan, Rabi István, Slag Ferenc, Szőke Sándor, Tamási Mihály 1 — 1 kor, ifj. Kovács István 60 fid, Fábián J mos és Vermut Ferenc 20—20 fillér A nemeslel kü felüifizetésért ezúton mond köszönetét a rendezőség. A mulatság bevétele 428 korona 38 fillér volt, ezzel szemben a kiadás 208 kor. ;>6 fillér A fény s erkölcsi és anyagi siker a legényegylet vezetőség mek érd -me — Az o o ai „Ka h, Legényegyl t“ folyó hó 4 én az egyealilet nagytermében es összes helyi­ségeiben fényesén siki-rü't műkedvelői előadással egybekötött táncmulatságot remi- z tt A d fék műkedvelők előadták dr Okány k Lajosn k ,A párizsi éjszaka“ vagy , Szökik a polgármester“ cimii vígjátékot. A szerep ők kö/ül jó játékukkal különösen kitűntek: Pr jda Mátyás, ki Virág Péter hentes és korcsmáros szerepét igazán szi nészi ügyességgel játszotta; Árky Mariska, ki Ilonka szerepét a tőle megszokott élénkséggel és természetességgel adta ; Nagy Ferencné, ki mint Nefelejts Fám személyesitője mindvégig jó! bele­élte magát szerepébe; Matalics Aranka, ki mint Lepény Katica nyújtott ügyes alakítást; továbbá Oberling József (Kenderessy Kelemen polgár- mester), Nagy Ferenc (Szegedy Pista lientesle- gény), Pápay Jenő (Tintási Aladár lapszerkesztő), Nickmann István (Lepényi Mátyás pékmester), mint az ozorai „Katholikus Legényegylet“ régi műkedvelői ezúttal is kitettek magukért. De di­cséretet érdemelnek a többi kisebb szereplők is, nóvszerint Dézsy Zsigmond, Benkő János, Lázár József, Török József, Bognár József és Miklós József, kik szabatos előadásukkal szintén uagy- ban emelték a darab értékét. Az előadás végez­tevei megkezdődött a tánc, s oly fesztelen álta­lános jókedv uralkodott, mely csakhamar átra­gadt mindenkire, úgy, hogy még olyanok is voltak a vígan lejtő párok között, kiket nem igen láttak mostanában táncolni — Az erkölcsi sikernek megfelelő volt az anyagi is. Összes eddigi bevétel 290 korona 20 fillér volt. Ebből tiszta jövedelem 188 korona 30 fillér. — Felül­fizettek : Sebestyén Károly káplán 3 kor., Páhy Dezső gyógyszerész, Oberst Vencel hadnagy, Németh István káplán 2—2 kor., özv. Posszert Antalué, Molnár József (Külsősaári) 1 20—1 20 l

Next

/
Oldalképek
Tartalom