Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-03 / 44. szám

XL. évfolyam. 44. szám. SzeKszárd, 1912 november 3. ■ ■ mm Szerkesztőség Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár : Egész évre 12 K, Va évre 6 K, V< évre 3 K. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K, 100—200 szóig 9 K, 200—300 szóig 10 K, minden további 100 szó 2 K több. — Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. Szózat a nemzethez! A szövetkezett ellenzek manifesztuma. A szövetkezett ellenzéki pártok a kö­vetkező manifesztumot intézik a nem­zethez : A magyar képviselőház szövetkezett ellenzéki pártjai a jelenlegi súlyos viszo­nyok közt sem teljesíthetik rendes alkot­mányos feladatukat, mert a képviselőház­ban a parlamenti jogrend uralma meg­szűnt, helyébe az önkény anarkidja lépett és ezzel megszűnt a rendes tanácskozás lehetősége. A képviselőház elnöksége tudatosan és durván megsértette a házszabályokat, törvényesen létre nem jött határozatokat mondott ki, karhatalmat rendelt be a házba, képviselőket onnan erőszakosan el­távolíttatott. A képviselőház hatvan képviselő tör­vénytelen kizárása folytán csonka, tehát törvényesen nem működhetik. A delegáció törvénytelenül választatott meg, határozatai jogilag semmisek. Mindezekkel a törvénytelenségekkel a kormány és a többség szolidaritást vállalt. A kormány adta azok egyrészV* ?-k végre­hajtásához a törvénytelenül igénybe vett karhatalmat. A többség pedig a törvényes előfeltételek mellőzésével uj házszabályt alkotott, mely jogilag érvénytelen, de a melyet mégis erőszakkal készülnek érvé­nyesíteni. — Ezekkel a tényekkel szem­ben hiába hivatkoznak házelnökség, kor­mány és a többség az elkövetett jogsér­tések kivételes jellegére, hiába fogadkoz- nak, hogy ezentúl alkalmazkodni kíván­nak a parlamenti jogrendhez, ebbe azon­ban beleértve a törvénytelenül megalkotott uj házszabályt is. Az nem jogrend, amelynek törvényte­len alkotó részei vannak. Az nem jogrend, amely olykor meg- tartatik, olykor nem. A jogrend lényege szabályainak abszolút kötelező volta. Mi­helyt megengedjük, hogy egyéni belátás ezen abszolút kötelezettség felé helyezked­jék, nincs többé jogrend, hanem csak önkény. A megsértett jogrend helyreállítása te­hát nem állhat egyszerűen abból, hogy annak további megsértését mellőzzék, ha­nem áll abból, hogy föltétien kötelező ereje újból biztosittassék. Ez pedig nem érhető el, ha jogérvé­nyesnek ismerjük el azt, ami a jogrend megsértésével jött létre. És nem érhető el, ha hatalmukat meg­tartják azok, akik egyéni belátásukat tény­leg a jogszabály kötelező ereje felé helyez­ték. Mert amit egyszer megengedhetőnek tartottak, azt megtehetik újból, annyiszor, ahányszor jónak látják. Személyükhöz ta­pad a jogbizonytalanság gondolata. A jogtalanul történtek tárgyi repará- ciója és a jogrend meg-..értéséért első sor­ban felelős házelnök és miniszterelnök tá­vozása tehát nem önkényszerüleg fölállí­tott ellenzéki követelés, hanem logikai kényszeren alapuló, egyaránt mellőzhetet­len kettős alkotó része a jogrend helyre­állításának. Mindaddig, mig ez meg nem törté­nik, parlamentünk a jogi anarkia állapotá­ban van. Ilyen parlament érdemleges mun­kájában az ellenzék részt nem vehet, sőt annak folytatását meg sem engedheti, mert ha ezt tenné, részességet vállalna a jog­rend megbontásában és hozzájárulna az önkény uralmának végleges meghonosítá­sához. Ellenfeleink azokra a kínos jelenetekre hivatkoznak, amelyekkel az ellenzék elleni- állása össze van kötve. De ezek, bármily kellemetlenül érintenek is minket, nem támadják meg gyökerében a parlamentá- rizmust, holott megtámadná azt a bele­nyugvás a jogbontásba s az a tapaszta­lás, hogy a jogrend félrelökését dekórum­mal lehet eszközölni. — Hisztérikus ér- zelgés az, vagy hipokrizis, amely eze­ken a visszatetsző külsőségeken akad meg és nem fordul felháborodással az erőszak kutforrása és lényege, a jogtipró önkény ellen, melyet — akár ilyen áron is meg­törni — jelenleg első alkotmányos köte­lességünk. Ilyen helyzetben találják a magyar parlamentet azok a külföldi események, amelyek visszahatást gyakorolhatnak ha­zánk fontos érdekeire. És ekkor megszólal a szemforgató hipokrizis és felhívja az el­lenzéket, hogy a fenyegető veszélylyel szemben tegye félre sérelmeit, teljesítse rendes alkotmányos feladatát, osztozzék a felelősségben azokért amik szükségesnek bizonyulnának, segítse elő annak a belső összhangnak a helyreállítását a nemzet lelkületében, amelyre válságos időben szük­ség van. Valóban cinikus kísérlet ez a súlyos külpolitikai helyzetnek önző hatalmi érdek­ből való gyümölcsöztetésére ! Hogy a lelki összhang helyreállítása Megjfogcicltam . . . Mogfogadtam, hogy nem sírom Többé dalba tenger kínom, Hogy lelkemnek panaszszava Soha se jő már ajkamra. — Temetővé teszem szívem, Melyben kínom némám pihen. Megfogadtam, — s íme megint Elzokogom a gyötrő kínt, Ame’i/ hangos jajjongással Tör lelkemnek sírján átal. Panaszkodom, — pedig nőért ? Hisz nincs senki aki megért. Özv. Brandeiszné Frey Melanie. Meranba megyünk. (Folytatás és vége) Igenis, kérem alássan, a mennyire szerény ségem engedte. A leányom ott volt férjnél. Igen ! Szabad tudnom kivel ? A vizmester volt a vom — válaszold. Igazán, sajnálom, hogy nem volt hozzá sze­rencsém. Magamban pedig gondoltam, ha pince­mester lett volna, akkor azt hiszem, ismerném, de mi közöm nekem a vizmesterhez, nem vagyok én gólya. Majd a matróna kiszállt s beszállt egy pénz ügyőri tisztviselő. Majd ő is kiszállt. A nap már majdnem leszállt. Szomorúságunk felszállt, ked­vünk leszállt. A határnál egy stájer leány inte­getett felénk. Úgy látszik örült, hogy látott bennünket — gondolhatta magában, no nemsokára két magyarral kevesebb lesz — vagy ürült, bogy a vonatot látta, vagy talán csak azért, hogy egy­általában látott ; a három közül valamelyiknek örült, mert nevetett. Ö örült, mert ártatlan volt, mi búslakodtunk, mert ártottak voltunk. Már t. i. a bacillusok ártottak nekünk. A nap lement, az est leszállt, a vonat meg­állt, mi kiszálltunk s az étkezőbe mentünk Pra gerhofban. Itt már németül beszéltünk, németül ettünk s minden egyébb dolgainkat németül vé­geztük. A végén vettem egy üveg Giesshübler-t. hogy legyen, ha éjjel megszomjazom. Beszálltunk, Marburgnál kiszálltunk Rögtön átszálltunk s a fülke ajtaját bezárni óhajtottuk. Nem sikerült. Mit csináljunk ? Szerettünk volna ketten maradni, a Dr. ur és én, hogy legalább alhatnánk egy kicsit. A lámpát setéire csavartuk, a függönyöket behúztuk. De mind hasztalan. Belép egy sógor szivarral. Elég tisztelettudó volt, úgy köszöntött bennünket, hogy nálunk azt nem látjuk. Mi föl­kelünk s ránézünk. A sógor is néz. Miután néz- tünk, a Dr. ur megszólal németül, pardon kérem — mondja — ez nem dohányzó ! A sógor bocsá­natot kért s odább állt. Mi az ajtóhoz rohantunk, már t. i. lassú tempóban s azt befogtuk, hogy senki be ne jöhessen. Majd néhány kívülről eredő kinyitási kísérlet s utána csend. Rövid ideig még némi félelemmel vegyes boldog érzés — mely diadalunkat követte — nyaldosta körül bágyadt szivünket s egymással szemben helyet foglaltunk. Jön a kalauz. Kérem kalauz ur — jelentőségteljes kéz- fogás-szerü mozdulat, részéről szalutálás stb. — nem lehetne ezt az ajtót lezárni, hogy magunk maradnánk, mert szeretnénk nyugodni ? Betegek vagyunk. Meránba megyünk. Kérem — válaszold — azt hiszem nem kell a kocsit kinyitnom. Eltávozik. Tudja mit Dr. ur ? — mondám. Ha bejön­nek a kocsinkba, én rosszul fogok lenni. Leesem a helyemről, Ön fölkap s kétségbeesve kiabál : kolera, kolera ! Mindenki itt fog bennünket, hagyni s nyugodtan utazhatunk. Az kérem nem jó lesz,, válaszold a Dr. ur. És miért nem ? kérdem. Mert akkor kiraknak bennünket és zár alá tesznek bennünket oly irányú meggyőződés szerzése vé­gett, ha vájjon tényleg kolerásak vagyunk-e? Igaza van ! De akkor milyen betegségben legyek rosszul? Tüdőbajban! Kérem — mondd a Dr. ur erős meggyőződésétől mintegy megittasulva — attól ma jobban félnek az emberek, mint a kole­rától. Mert tüdőbajt ma még nem tudnak gyó­gyítani Egyet operáltak eddig úgy, hogy levág­ták tüdőjéből a megtámadott részt s az illető­belehalt. És egyébként is a tüdőbaj ma oly beteg­ség, melyben dicső dolog meghalni, mint hajdan a hazáért. Ma t. i. már nem kell meghalni, háború nélkül Í3 el lehet a hazát veszteni. De ha a halál dicső, akkor az erre előkészítő tüdőbajos életnek is dicsőnek kell lennie. Dr. ur ! ez megható ! De azért szomorú is. Tehát csak tessék rosszul lenni — mondá — én majd tüdőbajt kiabálok. A bacillusok által meg­fertőzött levegőről s ama nagy veszélyről fogok deklamálui, melyet ilyen fertőzött levegő magában rejt s észre sem vesszük, hogy magunkra ma­radtunk. Említettem segédeszközt azonban nem kel­lett használnunk, mert szerencsénkre — két fiöl- gyet kivéve — senki sem akart fülkénkkel köze­lebbi érintkezésbe lépni. A két hölgy óriási eről­ködése is dugába dőlt, mert ajtónk még az erő­szaknak sem engedett s hölgyeink méltatlankodva a szomszéd fülkében kerestek és találtak meu- helyet. A kalauz utána bejött s elmondta a höl­gyekkel folytatott . beszélgetést, ők ugyanis ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom