Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-26 / 48. szám
XXXIX. évfolyam _________ 48. szám Szekszárd, 1911 november 26. Fü ggetlenségi és 48-as politikai' hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-ntcza 6. sz.. hová a lap szellemi részét Illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Városi ügyek. Hogy miként jutott Szekszárd rendezett tanácsú város a »Szekszárd Szálló« birtokába, annak története van. A város és vármegye régi óhaja, hogy területén egy teljes középiskola létesüljön, a megvalósulás felé közeledett. A városnak egyetlen — egy szálló helye volt, az úgynevezett: urodalmi nagy korcsma, mely régi, elavult külsejével, piszkos, elhanyagolt szobáival s udvarán nyitott félszerével csakugyan nem látszott arra alkalmasnak, hogy a létesítendő állami főgimnáziumba beiratkozó növendékek szülőit kényelemmel ellássa s ily módon őket ideédesgesse. — Az urodalom elhatározta a korcsma eladását, de nem akadt magán vállalkozó, ki a vételárt fedezni tudta s egyúttal egy modern szálló építésére elég anyagi erővel rendelkezett volna. Ily körülmények között határozta el a város képviselőtestülete s mindjárt hozzátehetem, egész helyesen, a korcsma megvételét s uj szálló létesítését. Az uj szálló, igaz, nem bizonyult, kezdetben valami nyereséges üzletnek s a vétel ellenzői s talán még inkább azok, kik az idővel nyereséggel biztató vállalatot szerették volna a maguk részére biztosítani, kiröpitették a jelszót, hogy a szállóra ráfizet a város s igy azt el kell adni. — Természetesen az ő elfogult álláspontjuk kizárta annak mérlegelését, hogy a főgimnázium népességének alakulására befolyással bir azon körülmény is, hogy a gyermekeit idehozó szülőnek van-e alkalmas helye, hol megszáljon. A régi korcsma bűzös helyisége bizonyára nem volt alkalmas arra, hogy a szülőket ide csalogassa. Felelős szerkesztő Főmunkatars BODA VILMOS HORVÁTH IGNACZ Szerencsére a kiröpitett eszme a városi lakosságnál nem talált viszhangra s az eladásban buzgólkodók sikert nem arattak. Mert ha ennek a nagyobb arányú izgatásnak sikerült volna eredményt elérni, ma nem szerepelne azon erkölcsi és anyagi előny mellett, mely a középiskola látogatottságát lényegesen befolyásolni alkalmas volt, az a szép jövedelmi összeg, mely a város jövő évi költségirányzatában 17.410 koronával van felvéve s mely a befektetett tőke 6 százalékos kamatainak felel meg. Lehet, hogy a múlt években ráfizetett a város a vállalatra, de sohasem szabad feledni, hogy a vételt nem tervezték az akkori intézők nyereséges üzletnek, hanem a szükség parancsolta áldozatnak, melyet a felállítandó középiskola érdekében meg kellett a városnak hoznia. Természetesen ezt a közvetett erkölcsi és anyagi hasznot nem lehet számokban megállapítani, de minden elfogulatlan ember előtt, ki az akkori viszonyok ismeretével birt, egész természetesnek tűnt fel, hogy a város egy rég szükségesnek Ítélt intézmény létesítése érdekében, anyagi áldozatok hozatalától sem riadt vissza. Az eladást sürgetők természetesen másként gondolkoznak most már, mikor sok fáradtság és utánjárás után sikerült egy a várost közhasznú intézménnyel ellátni. De hagyjuk a szálló ügyét s foglalkozzunk egy másik, sokkal fontosabb és a város anyagi helyzetét igen közelről érdeklő üggyel. Városunk pótadója a következő évben, legalább a hivatalos költség előirányzat szerint, 82 százalékot fog kitenni. Csakhogy ebben a 82 százalékban bentfoglaltatik az a 10.00) korona, melyet a város a főgimnázium fenntartási költségeire évenként — nem fizetett, hanem fizetni tartozott volna. Ez a tízezer korona minden évi költségvetésben szerepel, de az állampénztárba hét év óta beszolgáltatva nem lett, sem mint pénztári maradvány nem szerepel, hanem más, a költségvetésben meg nem nevezett célokra fel lett használva, ami legalább is a képviselőtestület azon jogába ütközik, hogy az átruházási jog megadása nélkül, semmit sem lehet más célra felhasználni, mint a mire megszavaztatott. Azt mondják, hogy azért nem fizetik be az évi hozzájárulást, mert azon a főgimnázium mellé tápintézetet akarnak felállítani. De akkor nem lett volna szabad azt a már 70.000 koronára rugó összeget más célra felhasználni, mert ha még létesülne is az internátus, ami bizon nagyon kétséges, azt a más helyre fizetett összeget újra meg kellene fizetni. Hát az idén a bortermés — mint mondani szokták — beütött Szekszárdon. Az árak is egészen kielégítők, úgy, hogy lakosságunk, habár kedvetlenül, de nagyobb felzúdulás nélkül, elszenvedi ezen rávetendő nagy terhet; de mi lesz akkor, mint a múltban már többször megtörtént, ha két-három rossz boresztendő lesz a lakosság osztályrésze. Akkor tessék a folyton emelkedő állami adó mellett, még ugyanannyi városi pótadót behajtani. Hogy mi lesz akkor, megfelelek reá. Mindennemű jóstehetség nélkül előre megmondhatom, hogy beáll a város fizetési képtelensége. De ezen kívül még más is lesz akkor. Megérik a városi lakosságban a nagyközTÁRCA. A vár szelleme. — A „Tolnamegyei Közlöny* eredeti tárcája. — Irta: Huszár Vilma. Egy vadásztársaság élénk csevegése hallatszik az erdőben, már a „Kukla hegy“ tetejét is bejárták (ez a Kis-Kárpátok egyik középmagas hegycsúcsa) s úgy látszik még nem fáradtak ki, mert ugyancsak kedélyesen lépkednek és dicsőítik a nap hősét: a kis hadnagyot, aki a legszebb szarvast megsebezte és hosszú keresés után nyomára is akadt, de nem is adja sokért, hogy ő lőtte le azt a szép 12-es szarvast; majd büszkén fog arra az agancsra tekinteni, ha a vadásztermében láthatja a többi sok között. Egy pompás útra értek s itt a fenyőfák alatt egy kis pihenőt tartottak az esti szürkületben. Csendesség volt, a nap már nyugodni készült, bi bőrszínű sugarai egy utolsó csókot hintettek az erdő fáinak és halvány rózsaszínűvé varázsolták az erdő félhomályát s az egész társaságot. Itt ültek egy darabig csendben, mig a nap elbújt és sötétség váltotta fel az előbb leirt tüneményt, de ők azért még nem tértek haza . . . vártak ; lesték az erdő legerőteljesebb állatainak: a szarvasoknak a bőgését. Néma csend, meghatottság, senki meg sem mozdul. íme fel kél a hold és tulvilági fényével elárasztja az erdő titokzatosságát és ők izgatottan várják a pillanatot, hogy mikor lép elő s mikor szólal meg az erdő büszke királya ? A néma hallgatást, a félelmetes csendet ime megtörte : erős hangon, hosszan, méltóságteljesen hangzott a néma-csendes estében egy szarvasnak a bőgése; szinte rezegtek bele az erdő fái, a vadásztársaság is remegni kezdett, nem a félelemtől, hanem a meghatottságtól, mert ime az erdő rengetegéből kilép egy büszke állat, gyönyörű fejdiszével és ezt követi a sok kísérője : a szarvastehenek és a borjuk, előlépve nappali rejtekhelyükből élvezik a szabadságot s jóízűen lak- mározzák a vadgesztenyefa lehullott gyümölcsét; majd megállnak a kristály tiszta patak partján és tán árnyékukat látva a vizben még büszkébben lépdelnek, ők is fenségesnek, az erdő legtekintélyesebb urainak képzelik magukat. Azok a bájos kis őzikék, okos tekintetükkel a boldsugár fényétől halvány ezüst fényben úszó őserdőben csak képzelet jelenségei voltak tán ? Nem, óh nem, hisz az a kis szomorú, ábrándos szőke lány is látta őket és szive, lelke a természet isteni szépségétől elragadva — csodálta volna ezt a fenséges látványt még nagyon sokáig, ha egy hang meg nem szólal: „Hej de jó lenne lelőni azt a 14-estu. Ekkor ébredt fel képzelődéséből a kis szomorú Irma, nem tudva tovább titkolni fájdalmát, igy szólt : „Óh maguk önző emberek, csak végezni, gyilkolni vágynak, nem is a fenséges állatban gyönyörködnek, amint életerőben áll a maga pompájában, a saját birodalmában : az erdőben, hanem holtan, hányát, tehetetlenül, élet nélkül, vérben szeretnék látni és a szép fejdiszétől megfosztani! óh maguk igazán önző emberek és gyilkosok, mert szeretik látni, amint kínlódik az erdő fenséges állata ;— nem, nem mennék többé vadászatra, nem nézhetném azok fájdalmas félelmét, menekülését a gyilkos kezek elől.“ Ugyan az a hang, mely az imént felriasztotta képzelődéséből Irmát, most ismét megszólalt és a válasz egy erőteljes hang volt, mely utánozta a szarvas bőgését. Mintha a halálkürt hangja szólalt volna meg: az a sok gondtalan állat, mely nem rég hideg, kimért léptekkel jött tápláléka megkereséséért, majd kényelmesen bevert a lehullott falombok közt, most felriadva, a leggyorsabb futásba iramodtak és eltűntek egy rövid pillanat alatt. Ez a jelenség, ez a félelmet gerjesztő látvány, mikor a halálos ítéletet sejtve fut, rohan, az előbb gondtalanul szórakozó állatsereg, valami különös leírhatatlan. Az emberi vágy ki volt elégítve, a kirándulás célja el lett érve s most már a szép zöld,, harmatos pázsiton siettek haza, a várba. Most.is csak élénken csevegtek, különösen jó kedve volt a hadnagynak, ez nagyon bántotta Irmát (az erdőmester legnagyobb leánykáját) és elhatározta, hogy valamit ki fog eszelni arra nézve, hogy ezt a büszke, bátor hadnagyot valamivel megijessze. Támadt is azonnal egy gondolata most, amikor a fellegvár hídjára értek, mely erős pilléreken nyugszik és bárom erős fal tartja fent s a bid alatt három folyósót képez; mellette mély árok tátong, melyen felvonóhíd vezetett be a várba régente, ma azonban már nem. A fellegvár ezen árkát egy nagyon magas sánc szegélyezi, mely rettenetes meredek, mellette van még egy kisebb sánc is. Már kinyitották a fellegvár kapuját, mely szép négyszögü renaisanc ízlésben faragott kö. vekből áll s a legmagasabb csúcsán Szűz Mária Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.
