Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-22 / 43. szám
1911 október 22. — A tüdővészről. A József Királyi Herceg Szanatórium Egyesület országszerte rendezendő gyűjtés alkalmából a József Szanatórium igazgató főorvosa dr. Geszti József igen szerencsés módon egy kis alkalmi ismertetést irt a tüdővészről, mely népszerű modorban az összes tudnivalókat tartalmazza. Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy ilyen müvecskéknek a nép körében való terjesztésével mennyit használhatunk az ügynek. Hiszen senki se olyan naiv, hogy elhigyje, hogy a félmillióra tehető tüdőbeteg valamennyiét gyó- gyitóházba tehetné. De ez nem is szükséges, ha a profilaxis efféle munkák bőséges terjesztésével résen áll. ügy értesülünk, hogy az egyesület hálája némi jeléül ingyen osztogatja ezt az okos müvecskét azoknak, akik a halottaknapi koszorúból emberbaráti alapúkba nem sajnálják egy virágszál árát áldozni. Megyénkben a gyűjtést a járási főszolgabirók nagy lelkesedéssel indították meg ób ugyancsak sok helyen alakul bö'gyeink buzgóságából gyüjtőbizottság. Az bizonyos, hogy vármegyénk az egy virágszáí gyűjtésben úgy a mint a múltban, most is kiveszi a részét. — A szőlészeti és borászati felügyelőségek felosztása. A m. kir. földmivelésügyi miniszter újabban huszonhárom szőlészeti és borászati kerületre osztotta az országot. A II. a szekszárdi, melynek hatásköre Tolna és Somogy vármegyékre terjed; vezetője Csiszár Zsigmond szőlészeti és borászati felügyelő. — Eljegyzések. Csathó Egon, a szekszárdi posta- és távirdahivatal helyettes főnöke, tartalékos főhadnagy, folyó hó 19 én jegyezte el Gerenday Margitot, Gerenday Lajos nyugalmazott főszolgabíró leányát. Papp József Budapestről eljegyezte Led- vina János uradalmi főkertész leányát, Rózsikát. Stern Jenő jánosházi oki. gyógyszerész Dombóvárról eljegyezte Halmos Ibolykát. Ádám Antal gőzhajózási ügynök eljegyezte Szászy Lenkét Tolnáról. Rosner Emil gazdatiszt eljegyezte Kiss Lajos nagyszokolyi ref. lelkész leányát, Sárikát. — Wigand János müve Pécsett. A pécsi jótékony Nőegylet folyó évi november hó 5 én estélyt rendez, melyen előadják Wigand János szekszárdi főgimnáziumi igazgatónak „Hires szerelmesek11 cimü jeles művét. — Kardpárbaj Bonyhádon. Ifj. Perczel Dezső bonyhádi tb. szolgab'ró és Kreschka Gyula takarékpénztári titkár-főkönyvelő folyó hó 12-én Bonyhádon a Walter-szálló nagytermében párbajt vivtak, melyen mind a két fél megsebesült. A párbaj oka kaszinói szóváltás. — A gombosi dunai hid megnyitása A gombosi hid immár elkészült. November 7-én lesz a terhelési próba s november 10 én adják át a forgalomnak. A hidat Zsigmondy és társa cég építtette s a vasanyagot a magyar államvasutak gépgyára szállította. Ez a legnagyobb hid a Du nán és 7 millió 200 ezer koronába került, tehát kevesebbe, mint előirányozva volt. — Személyzeti hirek a posta köréből. A pécsi postaigazgatóság területén Szeiler János Zalaegerszegre távirdavonal felvigyázóvá, Tóth Mihály vonalfelvigyázó Budapestről Tapolcára, Grommer József Jabloncáról Dombóvárra, Dénes János Dombóvárról Nagykanizsára helyeztetett át. Czillinger Gábriella, Hall Mariska, Havassy Magda, Hild Anna, Keller Mária, Szabó Ida, Szikszó Kornélia postakiadóvá képesittetett. — Kecskés Erzsébet és Komáromi Pálné sz. Fran- csics Klementin kiadó elhunyt, Horváth Antal felügyelő Csáktornyáról Pécsre, Kisfaludy József postatiszt Fiúméból Marcaliba, Egyed József altiszt Paksról Dombóvárra helyeztetett, Jozipovics György Pécsre, Gulyás János Paksra, Csépi Gyula Pécsre, Kovács István (Dombóvár) Barcsra poBtaBzolgává kineveztetett. — Katholikus népszövetségi gyűlés Szek- Szárdon. A szekszárdi katholikus népszövetség 1911. október 29-én, vasárnap délután 4 órakor a katholikus kör dísztermében rendkívüli közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. Himnusz. 2. Megnyitó beszéd. Tartja: Szabó Géza a kath. nép szövetség helyi igazgatója. 3. A hitvallásos iskolák elleni támadások. Irta és felolvassa : Horváth Ignác igazgató-tanitó, a népszövetség kerületi képviselője. 4. A kivándorlásról. Irta és felolvassa: Haugh Béla főgimn. tanár. 5. Higyj, remélj és szeress. Pály Edétől. Szavalja : Kovách Annuska. 6. A nov. 12. 13. és 14-iki- budapesti katholikus nagygyűlésen való részvétel megbeszélése. 7. Indítványok. 8. Szózat. A gyűlésen nem tagokat is szívesen lát a Népszövetség. — Adományok. Gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspök a Dunántúli Széchenyi Szövetség céljára 50 koronát adományozott. — Holndonner Ferenc nyug. bátaszéki prépost-plébános a pécsi Pius-internátus javára 54 darab bátaszéki takarékpénztári részvényt adományozott, mintegy 5000 korona értékben. — [Halálos baleset. Sipos István Kezét- puaztai erdőőr, amint kocsival kukoricát szállított, véletlenül a fegyvere elsült és a golyó testébe fúródott. Behozták Szekszárdiba a kórházba, de már nem lehetett rajta segiteni. — Tegnap meghalt. Kántorválasztás Szakoson. A Kétyi László nyugdíjaztatásával megüresedett szakcsi kántor- tanitói állásra az iskolaszék Szíjártó László ottani osztálytanítót választotta meg, aki egyike a vidék legjelesebb tanítóinak. — Esküvők. Lunova János, Zomba község főjegyzője a zombai róm. kath. templomban oltár elé vezette ’sógornőjét, Hoffmann Fanni úrnőt: • Sárvári és felsővidéki Széchenyi Bartalan gróf a múlt héten vezette a budavári koronázó Mátyás templomban oltár elé csikszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Natála grófnőt, néhai Andrássy Manó gróf leányát. Győrffy János kurdi róm. kath. tanító múlt szerdán d. e. 11 órakor vezette a szekszárd-bel- városi róm. kath. templomban oltár elé Lengyel Szerénkét, özv. Lengyel LászlÓDé leányát. Horváth József szekszárdi előkelő iparos folyó hó 22-én, vasárnap esküszik Szekszárdon örök hűséget Sándor Mariskának. Váczy István, a „Tamási Hitelbank“ fő könyvelője ma esküszik Nagyszokolyban örök hűséget Kovarcz Mártának, Kovarcz József uradalmi főtiszt leányának. — Uj tanító. A sióagárdi rk. iskolaszék a megüresedett osztálytanítói állásra tiz pályázó közül Schnell Jánost választotta meg. Habich Ádám püspöknádasdi körorvos f. hó 10-én esküdött örök hűséget Püspöknádasdon Pongrátz Idának, — Epilepszia eilen sokféle gyógyszer van forgalomban. Bizonyos azonban, hogy a hány epilepsziás beteg van, annyi féle a betegség változata, ami természetes is, tekintettel arra, hogy az egyes betegek mennyire különböznek egymástól nemre, korra és testalkatra nézve. Ebből önként következik, hogy csak oly gyógymód eredményezhet tartós gyógysikert, mely minden egyes betegnek egyéni természetéhez alkalmazkodik. E követelménynek az a gyógymód felel meg leg inkább, melyet a hirneves speciálista orvos dr. Szabó B. Sándor honosított meg, amely több ezer esetben fényesen bevált és a szakirodalom részéről is elismerő méltatásban részesült. — E azért oly nagy értékű, mivel az epilepszia gyökeres gyógyítását teszi lehetővé, mit a gyógyult esetek nagy száma is bizonyít. — Gyógyulást keresők forduljanak felvilágosításért dr. Szabó B. Sándor orvosi rendelő intézetéhez (Budapest, V., Nagykorona-utca 18.) Figyelmeztetés. Azok, kik karácsony táján a szekszárdi polgári fiúiskolánál magánvizsgát óhajtanak tenni, kérvényeiket ez évi november hó 1-ig ezen iskola igazgatóságához nyújtsák be. — Pécsi joghallgatók dalárdája Szekszárdon. Rendkívül élvezetesnek Ígérkező estélyre folynak városunkban előkészületek. — November hó 29-én lesz az estély megtartva, melynek keretében többek közt a pécsi joghallgatók 30 tagból álló dalárdája is fellép s bizonyára pompás élvezetben fogja részesíteni a szekszárdi közön séget. Az estély tiszta jövedelme a belvárosi templom harangadósságának törlesztésére fordittatik. Az estélyre, melyet a jogász-dalárda szereplése kétségtelenül nagyon vonzóvá tesz, már most felhívjuk a figyelmet. A joghallgatók nagy am- bicióval tudásuk legjavát fogják felvonultatni s harmincán lévén, kitartó táncosokban sem lesz hiány. — A dunaföldvári vásár. Folyó hó 30-án és 31-én lesz Dunaföldváron a legközelebbi országos vásár. — Parcellázás. A Tolnai Polgári Takarékpénztár és Wéber János volt országgyűlési képviselő megvették a Dőry-féle Farkasvölgy és Mihály-domb pusztákat, melyeknek nagysága 1000 katasztrális bold. Mind a két pusztát parcellázzák, hogy a kisbirtokosok is földhöz juthassanak. — Hirtelen halál. Tóth Lajos, a pécsi posta- és távirdahivatal főnöke, folyó hó 16-án este 11 órakor Pécsett hirtelen, életének 61-ik évében elhunyt. — Halálos elgázolás. Sajnálatos automobil elgázolás történt a mohács—bátaszéki országúton Bár község határában. Dr. Schwarc Béla mohácsi ügyvéd ugyanis utomobilon ment Báta- székre menyasszonyához s közben a sebesen száguldó automobil elgázolta Petz János 71 éves vincellért, aki súlyos bordatörést szenvedett. A szerencsétlen embert Bárra vitték, ahol meghalt. — Véres párbaj. Mint értesülünk, Bogyiszlón súlyos feltételek mellett Széki Pál bogyiszlói aljegyző és báró Charge Edmond belga katonatiszt kardpárbajt vívtak. A párbajban Charge Edmond sebesült meg. A párbaj oka egy mulatóhelyen történt összeszólalkozás volt. 5 Dr. Ch. Mauriac, a párisi Hőpital du Midi orvosa Írja: A természetes Ferencz József-keserüvizet sokszor rendelem s eddigi tapasztalataim szerint hatása nagyon kedvező, úgy hogy ez a gyógyvíz a hashajtók között a legelső helyek egyikét foglalja el. Kapható gyógytárakban és füszerkeres- kedésekben. A Szétküldési-Igazgatóság Budapesten. — Halálozások. Súlyos csapás érte Hazs- linszky Géza szekszárdi kir. törvényszék elnökét édes anyjának, özv. hazslini Hazslinszky Fri- gyesné szül. Putz Teréziának halálával. Az agg úrnő 84 éves volt, aki nemrég súlyos operációt állott ki, azonban ez sem mentette meg életét. Sok jótékonyságot gyakorolt, amiért nagy tiszteletben állott. Koporsóját folyó hó 15-én Erzsébet- falván az ág. hitvallás szerint áldották meg és innen Eperjesre szállították s ott folyó hó 16-án d. u. 3 órakor helyezték el a családi sírboltban örök nyugalomra. Az elhuny ta,t gyászolják: hazslini Hazslinszky Gyula és neje tahvári és tarkeöi Tahy Kornélia; Marcel és neje horváthii Horváthy Mária, gyermekeik: Béla, Márta és László; Husztáv, Hugó és neje csokalyi és ér- endrédi Fényes Karola; gyermekeik: Tibor és Margit; Géza és neje jakobi Lányi Márta; gyermekeik : Bertalan, Teréz és Zoltán — gyermekei, menyei, unokái; hazslini Hazslinszky—Krull Emil veje és gyermekei: Hona és Géza; özv Dietz Gusztávné sz. Putz Friderika nővére nővére; Mágocsy Sándor féltestvére és neje; darolyáni Márton Erzsébet sógornője. Hónig Adolf dombóvári köztiszteletben álló kereskedő életének 70-ik évében elhunyt. Múlt csütörtökön temették el általános részvét mellett. Klug János dombóvári községi pénztárnok a kaposvári kórházban súlyos operációnak vetette magát alá, mely azonban már nem segített rajta. Á köztiszteletben álló pénztárnok meghalt és holttestét haza hozták, ahol általános részvét mellett helyezték örök nyugalomra. Juhász László pécsi ügyvéd, a pécsi múzeum megalapítója folyó hó 18 án életének 69-ik évében elhunyt. — Taniióválasztások. Kisdorogra Kühnel Sebestyén, Selmecbányára pedig Baier János szá- razdi tanító választatott meg osztálytanítóvá. — Adományok. A főgimnázium katholikus ifjúsági könyvtárára újabban adakoztak: Gróf Batthyány Tivadar országgyűlési képviselő 20, N. N. 2, Diósy József plébános (Harc) 2, dr. Romaisz Ferenc tb. kanonok (Bátaszék) 5, Arnbach Mihály esp. plébános (Nagynyárád) 2 koronát, Haidekker Béla és Pápé Lajos főgimn. VIII. o. t. 12 darab könyvet. Hálás köszönettel újabb adományokat kér az ifjúság nevében Szek- szárd, 1911 október 20-án Szabó Géza állami főgimnáziumi hittanár. — Fogorvos. Kovács J., a fog- és szájbetegségek specialistája, hazaérkezett és működését a gimnáziummal szemben fekvő Nikitits-féle házban megkezdte. — Szabászati próbaverseny. Két hete, hogy Dreschler szabászati tanár Szekszárdon megnyitotta tanfolyamát és máris bámulatos eredménnyel dicsekedhetnek tanítványai, kik a modern nőiruha szabászatot az ő ügyes módszere és szakszerű vezetése mellett hihetetlen gyorsasággal sajátítják el. Csütörtökön a leány tanulók közt egy kis próbaverseny szabászatott rendezett Drescaler tanár, melyen növendékei ügyességéről és gyors felfogásukról elismeréssel nyilatkozott. A tanfolyamot látogatók száma 35. Jelentkezők már csak folyó hó 24 ig fogadtatnak el. — Pótvásárok. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy Bonyhádon október hó 30-án, Dombóváron pedig október hó 31-én pótvásár tartassák. — Bezárt iskolák. A hatóság roncsoló toroklob miatt bezáratta a hőgyészi és mucsi-i iskolákat. — Teljes nappali szolgálat a bonyhádi postán. A bonyhádi m. kir. posta- és távirdahivataluál folyó évi november hó 1-től teljes nappali szolgálat lesz. Az üszög—8ZabolC8Í vasút. A pécs—bátaszéki vasútnak Mecsekszabolcstól Üszögig vezetett szárnyvonalát, melyet az államvasutak a részvény társulattól bérbe vettek, folyó hó 16-án adták át a forgalomnak. Ezen szárnyvasut kizárólag szenet fog szállítani a vasasi és szabolcsi bányákból Bátaszéken át az .Alföldre és Bátaszék—Szekszárdon át a Sárbogárdon túl levő állomásokra. Az uj szárnyvasutnak, mint a pécs— bátaszéki vasút kiegészítő vonalának személyszállításra való felhasználása egyszersmindenkorra kizáratott.