Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1911-07-23 / 30. szám
o eredmény, melyet uj választásokból várnak, bizonyára még jobban összezsugorodik. Szóvál minden jel arra mutat, hogy az ellenzék el van határozva a katonai javaslatok megbuktatására s a kormánynak s az azt támogató többségnek nem áll rendelkezésére oly eszköz, mellyel a javaslatok sorsát biztosítaná. De odáig, mig az újabb harc sorsa eldől, mint mondani szokták, sok viz elfolyik a Dunán. Talán Bécsben, látva a felmerült nehézségeket, meggondolják magukat s késznek nyilatkoznak a magyar nemzeti kívánságok teljesítésére. Erre azonban, valljuk be őszintén, vajmi kevés kilátás van. Boda Yllmds. A véderöjavaslat sérelmei. Irta: Dr. Bognár Oszkár. A becsületes magyar sajtónak, amely meri és akaria véleményét kimondani, annak a sajtónak, amely nincs a kormány aranybéklyóiba verve, ma olyan fontos misszió jutott, amely őt, — bátran mondhatjuk — oly szerephez juttatta, amely semmivel sem csekélyebb fontosságú, mint az országgyűlésé. A becsületes magyar sajtóra hárul a feladat, hogy a közvéleményt kioktassa a véderőjavaslatok tartalmáról és — nem a szenvedély, de a tanítás higgadt érvelésével —■ a maga valóságában ismertesse a készakarva bonyolult és komplikált szerkesztésű, homályba burkolt véderőjavaslatokat. A sajtóra hárul a feladat, hogy a néppel megértesse, hogy a katonai javaslatok elfogadásával micsoda elviselhetetlen és a népet anyagi romlásba döntő terheket akarnak a munkapártiak reá rakni. A sajtó oktató szerepére ma szükség van, mert a kormány akarattal oly nehézkes, nehezen érthető összeállításban adja a javaslatokat és a legsúlyosabb ökölcsapásokat és legborzasztóbb közjogi sérelmeket oly ártatlannak látszó mezbe burkolja, hogy a beavatott és járatos politikusnak is becsületére válik, ha a való tényállást kideríti. A kormány eljárása oly példátlanul cinikus és annyira a nép érdeke ellen törő, hogy egy leigázott nép nyakára küldött katonai diktatúra nem járhat el könyörtelenebből a hadi- sarc behajtásánál. A sajtónak igazán nem kell izgatnia, elég, ha a kormány terveit és tényeit regisztrálja, ezek a tények maguk is elég izgatók. Vakmerőén mondja a kormány és többsége, hogy emelt fővel fogják megszavazni a javaslatokat, — amire ugyan nem kerül a sor, — mert a nép az adók emelése nélkül bírja el a katonai terheket, másrészt pedig jelentékeny közjogi vívmányokat hoznak. Ezzel szemben a sajtónak a feladata rámutatni a következő, a kormány állításait meghazudtoló cáfolhatatlan tényekre: 1. A kormány a dohány árát minden voTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY nalon emelte és még ezentúl is emeli. 2. A kis- üstöket már szabályozza. 3. Küszöbön van a szaccharin-monopólium. 4. A gyufamonopolium rövid idő alatt életbelóp. 5. Végül ami a legsúlyosabban érinti az ipart és kereskedelmet: a vasúti tarifát emelni fogja a kormány minden vonalon. Ez neki nem adóemelés ? És ki sinyli meg ezeket leginkább, nem a legszegényebb néposztály, amely amúgy is roskadozik a terhek viselése alatt ? A közjogi téren elért úgynevezett előrehaladást is sokkal jobban lehetne hátrafelé való haladásnak nevezni. A katonai javaslatok alaptónusa az, hogy a felség haduri jogait minél inkább kibővitse, ezzel szemben az országgyűlés katonai jogait megnyirbálja, hatásában csökkentse. Nézzük csak a legfőbb sérelmeket: 1. Eddig az ujonclétszám, a besorozható legények száma meg volt állapítva. A javaslat szerint nem lesz megállapítva, tehát derüre-borura besorozhatnak akárhány embert. 2. Mint vívmányt tüntetik fel a honvédség fejlesztését, az óriási terhekről azonoan, amibe ez kerül, hallgatnak szépen. Látszólag emelik a honvédség létszámát, de tényleg csökkentik, mert mig eddig minden közös katona a 12 évi szolgálati idő utolsó két évét a honvédség tartalékában töltötte, ettől a javaslat a honvédséget megfosztja. 3. Eddig 10 évre állapították meg a véderőreformot, most 12 re akarják. Beszél a kormány holmi szociálisnak nevezett reformokról, amivel a szegényebb néposztályt támogatja. Ebből a támogatásból azonban azt hisszük nem igen kérnek sokat a támogatottak. Azt mondják, hogy két év lesz csak a szolgálati ide. A valóság az, hogy a honvédségnél is felemelték — nagyrészt — három évre, a közös hadseregnél pedig csak oly kvantum szolgál két évet, mint ma. A legénység majdnem részére megmarad a régi három, illetve négy eves szolgálati idő. Ezek után szociális reformokról beszélni, hogy ezen ürügy alatt a népet megsarcolhassák, legalább is szemérmetlenség. A szociális fejlődésre nézve a legnagyobb baj nem ez. Hanem abban áll, hogyha a javaslatok keresztül mennének, akkor a demokratikus választói jognak lőttek. Mert kit érint leginkább a katonai reform terhe? A közép és alsó osztályt. Képzelhető-e, hogy ez a kormány, mely leginkább a közép és alsóosztályt sújtotta, majd ezen osztályokfjogfosztottainak szavazati jogot ad vagy akar adni? Hiszen a nép haragjának vihara úgy seperné el ezt a rendszert a legközelebbi választáson, mint az orkán a pelyhet. Csakhogy ez a kegyetlen véderőreform nem megy ám keresztül. Az ellenzék már leeresztette a kormány előtt a sorompót. Hogy mi fog történni, azt ma senki sem tudja megmondani, csak annyit, hogy ezekből- a javaslatokból törvény nem lesz. Valószínű azonban, hogy igen hamar lesz majd házelnapolás, esetleg házfeloszlatás és őszi vagy téli választás. Ekkor a Demzet tanúságot tehet arról, hogy megérdemli-e az önálló létet. nyakába csimpaszkodott és olyan csókot cuppan- tott arra a bozontos bajuszára, hogy visszhangzottak tőle a szoba falai. — Jól van, jól van aranyos kis feleségem, úgy is tudom, hogy szeretsz — mondá a varjú kanárijának. — Örökké — mondá Gizella könytelt szemekkel és annak a varjúnak mellére horgasztva fejét boldogan sirt. — Ugyan ne sírj kis kanárim — vigasztaló csókolózva kis feleségét Viola. — Mikor olyan jól esik . . . Hanem tudod mit ? — mondá hirtelen Gizella — becsapjuk ezt a páviánt, akár ki is legyen az. — De hogyan ? — kórdé a varjú félje. — Csak bízd azt rám — mondja csicsergő nevetéssel Gizella-kanári. * Másnap ment a levél „poste restante", a melyben Gizella találkát ad a Népszínház és a régi Nemzeti színház között. O majd piros szegfűt, a férfi meg piros pipacsot tűzzön ki. * Ott sétált izgatottan piros pipacsával Adám a gomblyukában ezerszerte is ismételve magában, hogy miképen fogja a társalgást bevezetni, egyszerre csak látja az imádott alakot piros szegfüvei, méltóságos tartással közeledni. Adám kezdett nevetni az izgatottságtól, de megemberelte magát. Közeledett a piros szegftts hölgy felé. Barátságos arcot vágva, megemelte kalapját, hogy üdvözölje és abban a percben megcsúszott egy átkozott — narancshéjban és odavágta magát hosszában a piros szegfüs hölgy elé. Általános nevetés minden oldalról. O pedig fölugorva rohamlépésben távozott. Átkozott narancshéj! Jogot a nőknek! Ha hitelt adhatunk a hírnek, mit a Budapesti Hírlap egyik múlt heti számából olvashattuk, úgy a legnagyobb megbotránkozásunknak adunk kifejezést a hallottak fölött. Az emlitett kis hir t. i. röviden azt mondja, hogy Rómában mozgalom indult meg a nők között az iránt, hogy a büntető törvénykönyvnek töröltessék az a pontja amely a házasságtörést bűntettnek nyilvánítja s mint ilyent büntetéssel is sújtja, mert úgymond ez gátolja a szabadszerelem gyakorlását. Szégyenpir futja el arcunkat e hir elolvasásakor s mintegy kérdőjellé válunk — mi lesz ennek a következménye ? Mert a római nők ezen indítványa páratlanul áll a maga nemében s valóságos arculcsapása a szeméremnek. Sőt több 1 Hadüzenet a családi élet szentségének. Hát azért agitálnak ők folyton a női választói jog érdekében, hogy azután ily szörny- szülöttekkel lepjék meg az emberiséget ? Köszönjük, nem kérünk belőle. Ugyan, hol lehet szó a szabadszerelemről ? Sehol. Az oktalan állatnál talán, ámbár őket meg befolyásolja abban az időnek bizonyos szaka. Annál kevésbbé lehet szó arról a müveit embernél, akinek minden dolgában a józan észnek kell előljárni. Bennünket csak annyiban érdekel ez a római nők mozgalma, amennyiben nálunk is — bár nem annyira — lehet hallani ezt a követelést. Jogot a nőknek! Jogot, még pedig azért, mert szerintök le vannak szorítva a cselekvés színteréről s jog nélkül nem tudnak a férfiakkal szemben érvényesülni. Hát nem nevetséges ilyet állítani ? Ugyan kik szorították le őket a cselekvés szinteréről ? Talán a férfiak ? Óh dehogy. Ők maguk szállottak le onnét. S aztán, hol akarnak ők mindenáron érvényesülni ? A műhelyekben, gyárakban vagy egyéb munkatelepeken ? Hisz ott képviselve vannak annyira, hogy egyenesen rendeletet kellett kidolgozni, amely szerint korlátozzák, sőt eltiltják a nők alkalmazását. Ott vannak több hivatalok női tisztviselőkkel. Tanár és tanítónők. Vannak többféle egyletek, ahol ugyancsak ők a megmondhatók. Ez még mind nem elég! No igen, mert még hátra van a politika. Mert ők mindenhol ott akarnak lenni, csak ott nem, ahol természetöknél fogva lenniök kellene. Nagyon szép, sőt bizonyos tekintetben szükséges is, hogy a nő lelkesedjék a tudományért, művészetért stb. De nem ez a legszükségesebb. Minden férj szívesen elengedi nejének politikai szereplését, vagy akár a diplomát is, mert más a kívánni való. Legyen csak a nő hü feleség, gondos gazda- asszony és szerető édesanya. Ez a fő! A többi mind mellékes. Ez az a tér, amelyen igazán érvényesülhetnek, amelyre hivatva is vannak s a honnét nem szoríthatja le őket soha senki. A nő hűsége az az erős kapocs, amely elválaszthatatlanul össze köti a családot. A nő gondos beosztásán múlik a család jóléte. Itt sok a tennivaló. Mennyivel másként állnák ha a gazdálkodásnak helyesebb módját alkalmaznák. Eszünkbe jutnak azok a régi teins asszonyok, nemzetes nagyasszonyok, amiket oly szépen leirt Vas Gereben az ő müveiben, ők nem divatbábok voltak (tisztelet a kivételnek) hanem igazi nagyasszonyok, Bizony vissza kívánjuk őket. Hát az édesanyáról mit mondjunk ? Itt érvényesülhet ám a nő igazán, itt van egyedül az ő kezükben letéve a jövő, mert nem csak a gyermekre, nem a családra, hanem az egész társadalomra kihat az ő tevékenységök. Le a kalappal. Eltörpül itt a politika, tudomány, a művészet. A maga teljességében ragyog a szerető édesanya az ő magasztos hivatásában. Legnagyobb tudomány, legszebb művészet embert nevelni a gyermekből, olyan embert, aki hasznára válik önmagának, családjának s az egész társadalomnak. S az a szerető édesanya az, aki a zsenge, fogékony gyermeki szívbe féltő gondossággal bele csepegteti az Isten félelmet, a hazaszeretetett s embertársa iránti kötelességét. ő nevel szentet az égnek, munkás embert a földnek. S ha átérzik a nők ezt a nagyszerű hivatást, amit a sors keze mintegy kötelezőleg reájok rótt s híven teljesítik is azt, nem lesz okuk telve. Drága, aranyos, imádott alakja kisér éber és alvó állapotban. Nem tudok már nyugodni. Azért esdekelve könyörgöm, hallgassa meg alázatos kérésemet, ha csak kissé is viszonozza hü érzelmeimet és adjon egy kis biztató reményt „Örök szerelem" poste restante-nak". — No hát most jöjjön, aminek jönni kell mormogott Adám. Ha pokol jön, hát had jöjjön e pokol, ha halál,' hát meghalunk és punktum ! Bepecsételte és elküldte postára. * — Hihihihi 1 — No mit nevetsz ? — Nézd csak kis uram, mit kaptam! — No mit kaptál ? — Hihihihi, egy gyönyörű szerelmes levelet. — Ah! — Igen. — Kitől? — Jó volna azt tudni, csak olvasd magad — mondá Viola Gizella főijének, annak az állítólagos varjúnak, akit pedig ő paradicsommadárnak nézett. Viola csák olvasta. Eleinte krétafehór, azután paprikavörös, utóbb hupikék lett az arca. Mire azonban a végére ért a levélnek, már megint rendes pergament színét nyerte vissza. — No lám, ennek örülök, hogy szép kis feleségem # van, aki másnak is tetszik. — Örülsz neki ? — Igen örülök neki. — Es nem vagy féltékeny? Egy csepet sem vagyok az. Már hogy volnék féltékeny? Csak nem bántom meg az én aranyos kis feleségemet ilyen otromba gondolattal is! Tudom ón azt nagyon jól, hogy az én kiB tubicám szeret engem és nem csal meg. — Úgy van, drága kis uram — és azzal
