Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1911-06-04 / 23. szám

2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1911. junius 4. májának megoldására komoly törekvéseket ez ideig nem láttunk, sőt szakadatlan láncolatát tapasztalhattuk a különböző trükköknek és poli­tikai rafinériáknak, amelyekkel ezen ígéret alól kibújni akartak. A trónbeszéd, amellyel őfelsége a mostani országgyűlést megnyitotta, a legsürgősebb fela­datnak jelezte az általánosság ^ elvén nyugvó választói reform behozatalát, és ime, eltelt egy év anélkül, hogy az őfelsége által garantált Ígé­ret beváltásához komolyan hozzáfogtak volna. A katonai kérdések odiózus voltától elte­kintve már abból a szempontból is érthető és indokolt a nyugtalanság, amelyet a választói re­form őszinte hivei körében keltett a kormánynak az eljárása, amikor a megoldandó kérdések leg­utolsó csoportjába helyezi az őfelsége által sür­gősnek jelzett választói reformot és jön előbb egy véderőjavaslattal, amely töméntelen vér és pénzáldozatot igényel a nemzettől anélkül, hogy csak legparányibb részét is hozná azon jogos, törvényes és igazságos követeléseknek, amelyeket nyelvünknek és államiságunknak a hadsereg kö­rében való érvényesítése -tekintetében támasz­tottunk. Ilyen viszonyok között nagy kérdőjelként áll az ország előtt a véderőreform sorsa. Való­színűnek látszik legalább abból a lázas sietség­ből, amellyel a javaslatot az országgyűlés elé hozták, hogy a kormány még a nyári szünet előtt akarja azokat keresztül forszírozni. Ez a taktika, amely egy parlament elernyedettségére és ellenállási képességének csökkenésére van ala­pítva, évtizedes tapasztalatok szerint súlyos ka­tasztrófával fenyeget. Nagy csalódás vár azokra, akik azt hiszik, hogy tisztán csak azért, mert nyári időben egy kifáradt képviselőház elé kerül a véderőjavaslat, el fognak némulni mindazok a jogos szemrehányások, amelyek a fennálló ano­máliák megszüntetésére irányulnak, el fognak csitulni a nemzet azon aspirációi, amelyeknek nyelvünk és államiságunk paritásos ki domborí­tása érdekében kifejezést adtak még azok is, akik a 67-es közjogi alapon állanak és igy mi­nimumot követeltek olyanok, akik függetlenségi programm alapján állva, az önálló magyar had­sereg harcosai. Amennyire biztos, hogy ezek a nagy nem­zeti szempontok kellő domináló szerepre jutnak a vitában, annyira félreismerése volna a hely­zetnek, ba vérmes optimizmussal remélnék a kormánykörök, hogy nem fogják számon kérni tőlük azt a léha játékot, amelyet a választói reform kérdésével űznek. A támadás tehát a véderőjavaslatok ellen a legagresszivebb lesz, egyrészt azok tartalmi fogyatékossága és nem­zetietlen volta miatt, másrészt, mert a legfonto­sabb feladat, melynek megoldása erre a parla­mentre vár: az általános választói jog sürgős törvénybeiktatása. Kedvező auszpiciumok nem kisérik tehát a véderővitát, legkevésbbé, ha forszírozott nyári tárgyalással akarnának rajta túlesni, mert Szél Kálmán és Tisza István kabinetjének bukása legjobb intő példa arra, hogy ilyen taktika és a nemzet aspirációinak ilyen megligálása csak kor­mányok és pártok katasztrófájához vezet. KÜLÖNFÉLÉK. — Gróf Batthyány Tivadar beszámolója. Mint lapunk múlt számában közöltük, kerületünk illusz - trís képviselője vasárnap délben Szekszárdra érke­zik, hogy egy évi munkásságáról a kerület pol­gárai előtt számot adjon. Gróf Batthyány a vasárnap reggeli gyorsvonattal Hőgyészre érke­zik és ott látogatást tesz Apponyi Géza gróf vbtt. főispánnál. A hőgyészi vasúti állomásnál dr. Szentkirályi Mihály polgármester üdvözli képviselőnket, aki a főispánnál tett látogatása után a polgármester társaságában a város négyes fogatán Szekszárdra hajtat, melynek határán a pártvezetőség tagjai és nagyszámú elvbarátai köszöntik. Gróf Batthyány megérkezése után a plébániára megy és résztvesz a dr. Fent Ferenc apátplébános által tartandó ebéden. Vasárnap délután 1/a4 órakor tartja meg Batthyány Szek­szárdon a városház előtti téren a beszámoló beszédét, melynek meghallgatására — mint érte­sülünk — a választópolgárok pártkülönbség nél­kül nagy számban fognak megjelenni. A rend fentartására a díszben kivonuló tűzoltóság és a pártvezetőség által kiválasztott egyének ügyel­nek. A képviselőnek fontos politikai enunciációt tartalmazó beszédét külön gyorsíró fogja jegyezni és igy módunkban lesz az érdekesnek ígérkező beszámolót lapunk következő számban egész ter­jedelmébe közölni. A beszéd befejezte után Batthyány a rendelkezésére álló idő rövidsége miatt azonnal Sióagárdra hajtat és ott ugyan­csak pünkösd vasárnapján délután 6 órakor be­számolót tart, amely útjára elkísérik a pártveze­tőség és sok választó polgár. Sióagárdon a köz­ség határán lovas bandérium és fehérruhás lányok csoportja fogadja a képviselőt, aki beszédének elmondása után részt vesz a polgári olvasókör helyiségében tartandó társas vacsorán. Asztalbon­tás után a gróf kiséretével együtt visszajön Szek­szárdra és éjjeli szálláson — mint eddig is — Adler N. János háztulajdonosnál lesz. Hétfőn reggel Batthyány az *^9 órai vonattal átrándul Decsre, ahol előzetesen látogatásokat tesz, majd pedig délelőtt 11 órakor, az istentisztelet után elmondja beszámoló beszédét és részt vesz a tisz­teletére rendezendő társasebéden. Az eddigi meg­állapodás szerint a gróf ugyanaznap délután 4 órakor Decsről egyenesen visszautazik Budapestre. Mint értesülünk, gróf Batthyány a folyó és a jövő hó vasárnapjain a kerület összes községeit meg fogja látogatni. — Kinevezések. A m. kir. honvédelmi mi­niszter Kletzl Béla rk. rácmecskei és Köuy Árpád ref. dunaföldvári segédlelkészeket honvéd- segédlelkészekké nevezte ki. — Gyermeknap Szekszárdon. Az Orsz. Gyermekvédő Liga szekszárdi bizottsága, mely­nek dr. Szentkirályi Mihály polgármester az elnöke, folyó hó 1-én tartotta meg a gyermekna­pot. Konstatálhatjuk, hogy az áldozatkészség és az érdeklődés az idén már nagyon megcsappant a gyermeknap iránt. Ugyanezt észlelték a fővá­rosban, valamint a vidéken is. Ennek egyik oka az, hogy felette drága az élet és igy különösen a tisztviselői karnak, mely a legnagyobb mérték­ben járul a jótékonysági intézmények fentartásá- hoz, nem telük fizetéséből bőséges adomány jóté- konycólra. A gyűjtés d. e. 11—1 óráig és d. u. 5—7 óráig tartott. Három urna volt felállítva: a kaszinó sarkán, a Pirnitzer-féle ház előtt és a Szekszárd Szálló sarkán. Délután 5—7 óra közt Garay Lajos zenekara Bétahangversenyt rende­zett, melyet az eső azonban szétvert. Az urnák tartalmát Rácz József, az Országos Gyermekvédő Liga helyi megbízottja és Hámori Antal zárták le. Az adakozás körülbelül 100 korona lesz. A kereskedők még csak ezután szolgáltatják be adományaikat, melyeket a ^bizottság gyüjtőivvel szed be. Az urnák körül a következő úrasszo­nyok és urleányok szorgoskodtak: Scholtz Gusz­táváé, Schröder Gézáné, Matzon Béláné, Janosits Károlyné, Mirth Lászlóné, Jakab Lászlóné, dr. Káldi Gyuláné, Hámori Irénke, Hámori Elluska, Szabó Erzsiké, Treer j Ilonka, Wigand Hedvig, Salamon Bözsike, Hau^h Margit, Sigora Piroska, Stanu Sárika, Kristofek Margit, Matzon Annuska, Stann Mariska, Hillebrand Zórika, Péchy Mariska, Kiégi Annuska, Kamarás Józsa, Kamarás Jolán, Hoffman Edit, Hercegh Mariska, Hercegh Olga. — Adományok. Gróf Batthyány Tivadar, kerületünk népszerű és szeretett képviselője 50 koronát küldött a szekszávdi Kath. Olvasókör elnökségének a kerti székek beszerzésére. A Simontsits Béláné alapítványra újabban adakoztak: gróf Apponyi Géza és neje szül. gróf Széchenyi Paula 100, egy ismeretlen 100, Sztankovánszky Mária 50, Vizsoly Ákos 30, N. N. 24, Perczel Lajosné 10 és Hetényi Alajos 5 koronát. — Gróf Batthyány üdvözlése. Junius hó 1-én volt évfordulója annak a titáni harcnak, mely a függetlenségi és 48-as párt győzelmével végződött kerületünkben. A szenvedélyeket fel­csigázó választás izgalmas napjai óta a kedélyek lecsillapodtak és a kerület összpolgársága ma már büszkeséggel hajtja meg zászlaját országgyűlésünk nagynevű képviselője előtt, akiről bátran elmond­hatjuk, hogy a magyar parlamentnek legszorgal­masabb és legagilisabb tagja. A politikai gyűlölet helyét lassanként a tisztelet és szeretet melege váltja fel, melyre gróf Batthyány rokonszenves egyénisége méltán rászolgál. Az emlékezetes nap évfordulójáról a függetlenségi és 48-as párt veze­tősége a következő távirattal emlékezett meg: „Gróf Batthyány Tivadar országgyűlési képvi­selő urnák Budapest. A győzelem évfordulója alkalmából megújítjuk hűségűnk és ragaszkodá­sunk kifejezését, kívánva, hogy méltóságodnak a haza és kerületünk érdekében kifejtett tevékeny munkásságát siker koronázza. A függetlenségi és 48-as párt vezetősége.“ Batthyány a követ­kező sürgönyben válaszolt: „Győzelmünk évfordu­lójáról való szives megemlékezésüket hálásan kö­szönöm. Magam is örömmel gondolok egy év előtti gyönyörű alkotmányos küzdelmünkre. Batthyány11. — Halálozás. Mély gyász érte Paulay Kornél zombai postamestert édes atyjának: Paulay József laskafalvi postamester, arany érdemkeresztes halálával. Az elhunyt 89 éves volt, nagy népszerűségnek örvendett és 73 évig volt postamester. Ösztöndíj adományozás. A pécsi káptalan a jogakadémiai tanárok ajánlatára a Szeredy-féle 225 koronás ösztöndíjat Prantner Ferenc II. éves joghallgatónak, földinknek adományozta. — Esküvők. Angster Oszkár pécsi orgona­gyáros, dr. Eri Márton tb. vármegyei főjegyző sógora, múlt vasárnap vezette a Rátót melletti Vasszentmihályon oltár elé porpáci és csókakői Por- páczy Irmát, Porpáczy Kálmán földbirtokos leányát. Pelánszky József dunaszentendrei keres­kedő múlt vasárnap esküdött Pakson örök hűsé­get Szikora Ilonkának. — Eljegyzés. Garai György Sándor tarta­lékos hadnagy, okleveles vegyész pünkösd napján tartja eljegyzését felső és alsó gelléri és nemes- bogyai Takács Gyula nyug. jegyző és neje süvedi Haypál Mária leányával, Irénkével. Strényer Árpád Dusnokról eljegyezte Cziráky Ilonkát Szekszárdon. — Közigazgatási bizottsági ülés. Tolnavár- megye közigazgatási bizottsága szokásos havi ülését folyó hó 14-én d. e. 9 órakor tartja meg a vármegye székházában. — A szakcsi petíció. Mint tudva van, a kisebbségben maradt Jeszenszky-párt petícióval támadta meg Szluha Pál mandátumát. A Kúria el is rendelte a vizsgálatot. A pécsi kir. ítélő­tábla dr. Neusidler Antalt küldötte ki, aki már befejezte a tanúkihallgatásokat. Kihallgatott háromszázhusz tanút. A tanúkihallgatási jegy­zőkönyveket a kir. tábla felterjesztette a Kúriá­hoz itélethozás végett. — Kölcsönös áthelyezés. Az igazságügy- miniszter Pintér József gyönki és Trietsch Samu dunaföldvári kir. járásbirósági végrehajtó­kat kölcsönösen áthelyezte. — Lelkigyakorlatok. A Pécsegyházmegyé- hez tartozó tanítónőknek julius 3-ától 7-ig, a tanítóknak pedig augusztus 7-től 11 ig lesz lelki- gyakorlatuk Pécsett. A tanítónők a Miasszo­nyunkról nevezett női rendházban, a tanítók meg a pécsi papneveldében végzik a lelkigya­korlatokat. Úgy a tanítónők, valamint a tanítók is ingyen ellátásban részesülnek. — Vörhenyjárvány Szekszárdon. Már évek óta, úgyszólván állandóan van Szekszárdon vör- henybetegség, mely most újabban járványszerüen lépett fel. Az izraelita iskola zárva van, a főgim­názium 6-ik és 7-ik osztályát és a belvárosi rk. leányiskola III-ik osztályát pedig az alispán most záratta be vörhenyjárvány miatt. Ha a betegség nem hagy alább, sőt újabb megbetegedések is lesznek, akkor az összes iskolákat be fogják zárni. — Drágább lett a hús. Mindenütt, úgy Szekszárdon is ismét emelkedtek a húsárak. Ä borjúhús kilója 2 korona, a marhahúsé pedig 1 kor. 68 fillér. A húsárak emelkedését a száj- és körömfájás okozza, mert nem hozhatnak be vidékről vágómarhát. Szekszárdon van egy ható­sági husszék is, ahonnan' a szegényebb néposz­tály szokta szükségletét kielégíteni. Sajnos azon­ban, hogy a hatósági husszék már hónapok óta zárva van. — Tanitói közgyűlés. A szekszárdi róm. kath. tanitói espereskör folyó hó 22-én d. e, 10 órakor Szekszárdon, a belvárosi iskola egyik tantermében közgyűlést tart Pártos Zsi gmond kér. tanfelügyelő, plébános, esperesköri egyh. elnök vezetése alatt. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Fél 10 órakor Veni Sancte. 2. Elnöki meg­nyitó. 3. Múlt ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. 4. Orbán Julia szekszárdi taní­tónő k. a. gyakorlati előadása. 5 Koródy Mik­lós pécsi képezdei tanár, szerkesztő javaslata a tanitói fizetésrendezésről, 6 Pénztárnok jelentése és a tagdijak beszedése. 7. Az esperesi jutalom- dij odaítélése és kiadása. 8. A IV. kath. tanitói nagygyűlésre küldendő képviselők választása. 9. Indítványok. — A tanítók és tanítójelöltek egyévi önkén­tesek. Az uj véderőtörvény szerint a tanítók és tanítójelöltek mint egyévi önkéntesek fognak az állam költségén szolgálni a hadseregben. — Uj kaszinói tagok. A szekszárdi kaszinó választmánya múlt szerdán tartott ülésében uj rendes tagokul felvette: dr. Dobrescu. Aurélt, dr. Szalay Lászlót, dr. Parragh Ottót, dr. Scheffer Lászlót, Haraszti Józsefet és Szigriszt Antal Tibort; uj vidéki tagokul: dr. Orbán Mártont és Minder Ernőt. — Elismerés. Dr. Schőbitz Ferenc áll. számvevőszéki tanácsos vizsgálatot tartott a szekszárdi m. kir. pénzügyigazgatóság mellé ren­delt számvevőségnél, melynek befejezése után teljes elismerését fejezte ki a tapasztalt rend és pontosság felett Bacskay Miklós p. ü. számtar nácsos, számvevőségi főnök előtt. — Iskolalátogatás. Pártos Zsigmond espe­res, kerületi tanfelügyelő múlt szerdán délelőtt meglátogatta a szekszárd-belvárosi róm. kath. fiunépiskolát dr. Fent Ferenc apát-plébános kísé­retében. Iskolalátogatás után megvizsgálta a templomszámadásokat a templomatyák és Kiss Károly kir. táblabiró jelenlétében. Dr. Fent Fe­renc apát-plébános barátságos ebédet adott ven­dégei tiszteletére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom