Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)

1910-03-03 / 9. szám

6 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1910 március 3. — Uj segédjegyzö. Bonyhád nagyközség képviselőtestületé a megüresedett segédjegyzői állásra Loosz Károlyt választotta meg. — Nem írják ki a szekundákat. A közép­iskolai uj rendtartás, amely már évek óta készül, a többek között azt a lényeges újítást fogja tar­talmazni, hogy a tanulók érdemjegyeit ezentúl az év végén megjelenő nyomtatott értesítőben nem szabad nyilvánosságra hozni. — Veszedelmes kaland az országúton. Reisz István bonyhádi lakos a Kocsiján Dombó­várra igyekezett. Útközben fölkéredzkedett a ko­csira Gartmayer József. Mikor Hosszuhetény község tájékára értek, Gartmayer hirtelen revol­vert vett elő és — nyilván rablási szándékkal — ráfogta Reisz Istvánra, aki maga hajtotta a lova­kat. A golyó azonban szerencsére nem talált. Elkeseredett dulakodás támadt erre a két ember között. Reisz, miközben a revolvert ki akarta csavarni a támadója kezéből, lecsúszott a kocsiból. Erre aztán futásnak eredt és a közeli faluból akart segítséget kérni, de senki sem mert arra vállal­kozni, bogy a revolveres merénylővel szembeszál- jon. Reisz erre óvatosan visszaindult a kocsijá­hoz. Vérben fekve találta a merénylőt, a halán­tékán hatalmas seb tátongott, a jobb kezében a revolverét szorongatta. Reisz a hetényi községhá­zán jelentést tett az esetről, ahol gyilkosság gya­núja miatt őrizet alá helyezték, de a helyszínén megejtett bírói vizsgálat után szabadon bocsátot­ták, mert kiderült, hogy Gartmayer, miután a Reisz ellen tervezett gyilkossági és rablási szán­déka nem sikerült, a törvény szigorától félve, maga ellen fordította a fegyverét. Fogorvos KOVÁCS J. vásártér-utcai műtermében hiányzó fogak pót­lása, csaposfogak, arany koronák és szájpadlás nélküli fogak (hídmunka) készíttetnek. Fogtömés foghúzás és fogtlsztltás a legjobb módszer sze­rint eszközöltetik. — Szegényeknek rendel d. e. 8—9-ig és d. u. 1—2-ig. — Zongora oktatás. Waldmann Rózsa, a budapesti nemzeti zenede kitünően végzett növen­déke, kezdőket és haladókat saját lakásán vagy házon kívül zongorázni tanít. Jelentkezéseket el­fogad Krammer Vilmos szekszárdi könyv- és zenemükeresk edése. EGYLETEK, TÁRSULATOK. — Közgyűlés. A szekszárdi Népbank rend­kívüli közgyűlést tartott Boda Vilmos elnökié sével, melyben a felügyelő bizottság rendes tag­jaiul megválasztották : Mehrwerth Ferenc keres­kedelmi tanácsost, László Lajos ügyvédet és Holub János polg. isk. igazgatót. Póttag * lett Nikitits Imre városi jegyző. Fogzás. Ne ijedjen meg, hanem adjon gyermekének egy kevés SCOTT-féle Emulsiót és vessen véget az álmatlan éjjeleknek. A könnyedség, amellyel ezután a fogak jönni fognak, meg fogja Ont lepni. A SCOTT-féle Emnlsió Az Emnlsió vásár­lásánál a SCOTT- féle módszer véd­jegyét — a halászt — kérjük figye­lembe venni. kellemesen emészthetőmában for tartalmazza éppen azokat az anya­gokat, a melyek megkivántatnak fehér, egyenes és erős fogak növéséhez. A SCOTT-féle EMULSIÓ tisztaságát és erejét semmisem múlja felül. Ize a legkellemesebb. A SCOTT-féle EMULSIÓ a legkiválóbb. Egy eredeti üveg ára 2 K 50 fillér. Kapható minden gyógy tárban. TANÜGY. Versenytárgyalási hirdetmény. — Felhívás Tanítókhoz. Felhívom tankerü­letem azon tanítóit, kik ez évben nyugdijaztatni óhajtják magukat, bogy kérvényüket kellően felszerelve hozzám legkésőbb május 1 éig ter­jesszék be, mert ellenkezőleg kérvényük kellő időben elintézést nem nyerhet. Ez ügyben bő felvilágositást ad a „Néptanítók Lapja“ 1905. évi 22. száma. Szekszárd, 1910. február 22. Tihanyi Domokos kir. tanácsos, tanfelügyelő. — Tanügyi hírek. Bezárt iskolák. A szekszárdi Májer-Arlow-féle nyilvánossági joggal felruházott nevelőintézetet és a szekszárdi izr. iskola I—II. osztályát a tanulók között fellépett kanyaró miatt hatóságilag bezárták. A mözsi iskolát káhyaró járvány miatt a hatóság bezárta. — Felolvasás az üstökösökről. Paraté György paksi polg. isk. igazgató múlt hó 20-án a polg. iskola dísztermében igen érdekes és aktuális felolvasást tartott. — Felfüggesztett iskolaszék. A pécsi püspök a döbröközi iskolaszéket felfüg­gesztette és gondnokul Ridlinger Dezső ottani vikáriust nevezte ki. Tihany! szobaalapra adakoztak: Kápoi- nay József Dunaföldváf 2 kor. Kápolnay Jó- zsefné Dunaföldvár 1, Fábián Gergely Tabód 2, Czay György Tabód 2, Hildebrand Miksa Iz- mény 3, Töpfer Gyula Izmény 2, Dézsi István Gerjen 3, Somogyi Béla Gerjen 2, özv. Denk Miksáné Paks ,2, Griszhaber Henrik Mucsfa 3, Luttenberger János 3, Czipott Áron 1, dr. Lon- csár József Dunakömlőd 3, Bayer Vanda Duna- kömlőd 1, Sánek Izabella Dunakömlőd 4, Scheuer János 1, Schönveitz István Dunaköm­lőd 1, dr. Onczay Géza Németkér 1, Polgárné Feld Emma Németkér 1, Tedeskó Róza Német­kér 1, Vélsch Károly Németkér 1, Polgár József 1, Máté József gyűjtése Bátaszéken 60 korona. Adakoztak: Jéhn Béláné, Gundrum Paula, Tóth Ágota, Máté József 10—10 kor. Gundrum Já­nos, N. N. 5—5 K, Müller Emilia 3 K, Kiss Anna, Kazamér Konrád, Öllé Mihály 2—2 kor. Geh- ring Tamás 1 kor. összesen 97 kor. HIRDETÉSEK. 2254/tkvi 1910. m Árverési hirdetmény. A szekszárdi kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Dr. Albers Rezső ügyvéd mint ifj. Fisch- hof Jakab csődtömeggondoka kérelmére, a szekszárdi 1336. sz. betétben + 1. sorsz., 969. hrszám a. Fischhof Jakab nős Strasser Bettivel tulajdonául felvett lakház 436/a. Öisz. alatt udvarral a Beltelekben s a szekszárdi kir. törvényszék terü­letén fekvő ingatlan végrehajtási árverés joghatályával biró Önkéntes árverésen 4000 korona kikiáltási árban, 1910. évi május hó 10. napján, d. e. 9 órakor a kir. törvényszék 8. sz. hivatalos helyiségében megtartandó árverésen eladatni fog. Szekszárd, a kir. törvszék mint tkvi hatóságnál, 1910. évi február hő 16 án. DR. SONNEWEND, kir. törvényszéki biró. A pálfüi (Tolna m.) róm. kath. iskolaszék egy tanítói lakással kapcsolatos uj tanterem fel— építésére és a régi iskola átalakítására 1910. ÓVÍ március hó 13-ának d.u. 3 órájára nyilvános I árlejtést hirdet. Költségvetésileg előirányzott összeg az aj épület emelésére 12843 korona 76 fillér, a régi iskola átalakítási munkálataira pedig 317 korona 35 fillér; ezenkívül a régi padlózatnak esetleg ujjal felcserélésére négyzetméterenkint 5 korona 40 fillér és a régiek helyett uj padoknak be­állítására folyóméterenkint 9 korona 40 fillér. A pályázaton részt vehet minden magyar honos építő, ki hasonló építkezésekre jogositva van és pályázat előtt az előirányzott építési összegnek 8°/0-át a hitközség pénztárába kész­pénzben leteszi. Az ajánlatok a fent kitett időre a plébánia­hivatalban írásban nyújtandók be, azonban az Írásbeli ajánlatok felbontása előtt a 8°/o bánat­pénz lefizetése mellett szóbeli ajánlatok is el­fogadtatnak. Ajánlatok csakis az összes építési munká­latokra tehetők. Az iskolaszék az építésre való megbízás tekintetében magának a teljesen szabad kezet fentartja. Ha az építéssel nem a költségvetés- és tervrajz-készítő, bizatik meg, a vállalkozó ennek az előirányzott épitési összeg 10°/o-át tartozik munkálatai dija fejében megfizetni. A költségvetés és tervrajz az árlejtés nap­jáig a plébániahivatalban naponkint bármikor betekinthetők. Pálfa, 1910. március hó 1-én Szánthó Ignác pleb. isksz. elnök. jOOOOOOOOtOiO €M0»0«€M€3« ÜZLETMEGNYITÁS Van szerencsém Szekszárd és vidéke n. é. közönségét értesíteni, hogy Szekszárdim, a Kaszinó-bazár épületében, a főgimnázium át- elienében, a mai kornak teljesen megfelelő nap- és esőernyőkészitő-üzletet nyitottam, hol a legjutányosabb gyári áron mindennemű nap- és esőernyő-ujdonságok kaphatók a legszolidabb kiszolgálás mellett. Mindennemű javítások és behuzatások mér­sékelt áron és pontos kivitelben eszközöltetnek. Üzletemet a n. é. .közönség becses pártfogá­sába ajánlva, vagyok kiváló tisztelettel LANDAUER GÉZA nap- és esőernyőkészitő Szekszárd} Kaszinó-bazár-épület. i I 8 é 0 9 0 © © 0 I 0 9 © ®í | ooooeooooooo «»ooookhoo Olcsón eladók 1 gőzturbina 200 lóerő teljesítménnyel, centri­fugál szivatytyuval vagy anélkül; 1 csöves gőz­kazán 80 m2 fütőfelület- tel, 9 átm. feszültséggel; 1 Robey lakomobil 4Ó P. S. 10 átm.; 2 orsós prés; 3 excenterprés, kés és nagy gőzberendezé­sek; 1 szivógázberende- zés, 30—35 P. S. dina­móval, elektromotorral és 1 Tudorrendszerü akkumulátor teleppel; 1 gőzmotor 3 és 4 P. S.; 1 vágógép; 1 shöping- gép; 1 centrifugálgép 800 mm. dobátmérővel, alsó üzemmel; központi fűrészek, csövek, transz- missziók, szerelvények, mezei vasúti sínek, gazd- sági kocsik és tartányok. Minden egyes rész a sza­vatolt legjobb állapotban Winternitz Ervin mérnök, II. Aus* Stellungstrasse 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom