Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-12-15 / 50. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1910 december 18. A drágaság. Irta: Sándor Sándor Politikai pártók értekezletein épugy mint a háziasszonyok összejövetelein egyformán szereplő téma a drágaság. Tiz újságcikk közül pedig öt biztosan erről szól. Társadalmi osztályok összeségét, épugy, mint az egyes embert vagy családot méltán érdekli a kérdés, amelynek egészséges és gyors megoldása létérdeke az ország lakosságának. És látva a drágaságnak mindenkire nézve nyomasztó jeleit, hallva minden oldalról a szanálás iránti vágyakat, önkéntelenül felmerül az a kézenfekvő kérdés, hogy hát akkor mért van mégis drágaság, mért nem igyekszik az ország dolgozó népe egy radikális megoldást keresni és azt megtalálva, gyors intézkedésként végrehajtani ? Addig, amig egy élelmi cikknek vagy fogyasztási anyagnak aránytalan megdrágulásáról volt szó, nem volt annyira sürgős, mondhatni égető az olcsóbbá való tétel lehetősége. De most, amikor minden vonalon horribilis mértékkel lépte túl a piaci ár a rendes árakat, most, amikor egészségtelen spekuláció küzdőterévé tették bizonyos körök a piacot, le kell szegezni azt a tényt, hogy itt már tovább várni nem lehet. Szükséges, hogy törvényhozásilag lépjenek az illetékes körök a rendezéshez, elkerülhetetlen és elodázhatatlan, hogy a munkája arányában az életet élvezni akaró emberek milliói megtalálhassák számításukat és hogy ne legyenek kénytelenek, aggódva kelni és rémképekkel feküdni azzal a gondolattal: vájjon ehetünk-e holnap egy darab húst és hozzá egy darab kenyeret. Anélkül, hogy példákat hoznék fel a tűrhetetlen állapotok jellemzésére és bizonyítására, mindenki be fogja látni, mert körülötte ezer és ezer számra tolakodnak elő a bajok, a nélkülözések, az életért való rettenetes küzdelmek, hogy igazam van és hogy a gyors segítségre szükség van. A mai állapotok szemlélésénél meg kell állapítani azt, hogy bizony a nemzetgazdaságtan számos tétele mond csődöt. Hasábokon keresztül lehetne adatokat felhozni arra vonatkozólag, hogy bizonyos termelési ágakban a fogyasztás egyenes arányban áll a termeléssel, nincsenek rendkívüli körülmények és mégis az árak emelkednek, emelkednek, emelkednek . . . Intéző körök mindinkább kezdik is belátni az általános drágaság okozta viszonyok tarthatatlanságát. És ankéteznek, tanácsokat kérnek és adnak és minden marad a régiben. Nem akarok most arra sem hivatkozni, hogy más országokban, városokban, ott ahol a nép szava még döntő erővél bir, tudtak módokat találni a bajok leküzdésére. Hol szép szóval, hol erősebb kiáltással. Bécsben hozzáláttak az argentiniai hús behozatalához, Berlinben kikényszeritették a szén árának a normális fokon való maradását, egy másik városban az asszonyok állottak össze és erős fogadalmakkal, bojkottokkal szabályozták az árakat, — és csak nálunk ne lehetne semmit sem csinálni. Ilyenkor látszik meg, hogy a nép mire Marika az orvos tanácsát óvatosan közölte az apjával. Az öreg Szánthó hallani sem akart róla. Ugyan, bolondság! Majd rendbe jön ilyen szamárság nélkül is. Pedig érezte, hogy csakugyan elkelne a meleg napsütés, a más levegő. De gondolt valamire és ettől összeszorult a szive. Nem, nem és nem 1 Es konokul rázta a fejét. Hanem egy erősebb roham után, amikor piros, meleg vér ömlött ki a száján, mégis belenyugodott az utazásba. És elutazott Marikával. A nevelőnőt is magukkal vitték, hadd legyen Marikának még valakije. A tengeri levegő, a melengető tüzes nap mintha használtak volna az öreg Szánthónak. Az első hét végén kezdte jobban érezni magát. Kerekes széken kivitette magát a tengerpartra és félnapot átszunyókált a napon. Utána szinte újra erősnek érezte magát. Mikor visszatért a hotelbe, jókedvűen mondta a hoteltulajdonosnak, akivel a hallban találkozott: — Küldje fel kérem a heti számlát! A hotelier felküldte a számlát. Az öreg Szánthó, amikor megpillantotta a drága költségjegyzéket, majd elájult. Rettentő pénzt emésztett fel ez a fürdőzés. Nagyon levert lett. Nem szólt senkinek semmit, de másnap ismét rosszul érezte magát. A második héten az idő sem kedvezett annyira, a tengeren bóra volt, hűvös szelek borzongatták meg a part pálmafáit s a betegnek a szobában kellett tartózkodnia. A hét végén pedig megint kérte a számlát és aznap este újra tüdővérzése támadt. Az orvos azt mondta, hogy valami nagy belső felindulás miatt. Nagyon rossz éjszakát töltött rá. Másnap reggel aztán a következő különös parancsot adta Marikának: képes. Még a látszatát is el akarva kerülni annak, hogy erőszakos lépésekre buzdítanánk valakit, egyeseket vagy osztályokat, mégis igy kell felkiáltani: meddig még 1 ? Mikor lesz ennek vége, mikor lesz az, hogy milliók és milliók felébredhetnek emberi öntudatukra, mert az, amit keresnek, sokszor még arra sem elég, hogy a száraz élelmet és a nyomorúságos lakást mégszerezhessék. A kulturális szükségletekre pedig semmi sem marad. Idfeig-óráig ez még igy tarthat, ahogy most van, de tovább már nem mehet. Lehetetlennek tartom, hogy normális időjárás mellett, akkor, amikor különös elemi csapások nem látogatnak meg egy országot, akkor, amikor élelmi készletek nem pusztulnak el, csak egyetlen cikkben is áremelkedés álljon elő. Ez előidézné a gyomor forradalmát, amely a legréme sebb eredményekkel járhat. Össze kell most itt fogni mindenkinek. — Kormánynak, törvényhatóságoknak, városi magisztrátusoknak, testületeknek és egyeseknek egyaránt. Meg kell alkotni azt a regulátort, amely az élet nehéz viszonyai közepette egészségesebb állapotokat teremteni képes. Ki kell kutatni azokat a rugókat, — mert vannak ilyenek — amelyek párnázott, jól elzárt szobákban működnek, hogy drága legyen még az is, ami olcsó lehetne, mert annak kellene lenni. A nagy politika szövevényei között nehéz az eligazodás, de lehet ott olyan világosságot gyújtani, amely megmutatja a kivezető utat. Csak becsületesen kell akarni. KÜLÖNFÉLÉK. — Kitüntetés. A király Prie Tamás volt szakadáti községi bírónak sok évi buzgó szolgálatai elismeréséül a koronás ezüst érdemkeresztet adományozta. — Kinevezések. Budapest székesfőváros tanácsa folyó évi november hó 24-én kelt határozatával Budapest székesfőváros gázmüveinek szolgálatában Szigeth Gábort, özv. Szigeth Gáborné sz. Traiber Györgyike fiát mérnöki minőségben kinevezte és megbízta a Il ik ferencvárosi gázgyár és a vizgázgyár üzemének vezetésével. Tabi Károly sárbogárdi vasúti hivatalnok Döbröközre állomásfőnökké neveztetett ki. — Áthelyezések. Novakovich Frigyes vasúti mérnök a cameralmoravicai fütőháztól a dombóvári fütőházhoz, Pártos Fülöp döbröközi állomásfőnök pedig Betegre helyeztetett át. — Kölcsönös áthelyezés- Zichy Gyula gróf pécsi megyéspüspök Jung Adám dunaszekcsői és Zserdin József apari káplánokat kölcsönösen áthelyezte. — Fegyelmi feljelentés- Tolnavármegye köz- igazgatási bizottsága folyó hó 14-én tartott ülésében foglalkozott Nayg Józsefné, volt szekszárdi lakosnak a vármegye alispánja ellen beadott fegyelmi feljelentésével, melynek azonban helyt nem adott. — írd meg a Trézsinek, hogy csomagolja be gondosan az édesanyád olajfestésü képét és küldje el ide! A harmadik hétnek is végére járt, amikor a kép megérkezett. Éppen a heti számlát forgatta kezében a beteg. A képet odafüggesztette az ágyával szemközt és mindenkit kiküldött a szobából. Láza lehetett, mert rögtön elkezdett a képpel fenhangon vitatkozni. — Beláthatod anyjukom édes, hogy nem tehetek róla. Ez a komisz betegség levert a lábamról. Ötszáz pengő forintot költöttem el három hét alatt. Sok, ugy-e nagyon sok ? Az édes lányunktól veszem el. De hát mit csináljak ? Mondd, mit csináljak ? A beteg makacsul nézte a képet és egyre jobban elborult az arca. Aztán keserűen tört ki: — Látom, jól látom, hogy haragszol rám. Igazad van. Meglopom a lányomat. És mi lesz még, Istenem mi lesz még ? Evekig elhúzhatom igy és lassanként elfogom herdálni a lányunk minden pénzét. Nem lesz majd semmije. Koldus lesz, úgy marad mint az ujjam. A mi édes gyermekünk, a mi szép virágszálunk . . . Jaj 1 . . . Kint hevesen zörgette a bóra az ablakot. Nagyon viharos csúnya idő járta a tengermelléken. A beteg felnyögött és tovább beszélt. A szavai egyre zavarosabbak lettek és könnyek perregtek végig öreg, megviselt arcán: — Rossz, kutya ember vagyok, anyjukom. Ne nézz rám olyan szemrehányóan. Rossz, kutya ember vagyok. Elhallgatott. A képet nézte sokáig, éles vércse-tekintettel. Egyszerre csak valami különös gondolata támadhatott, mert arca kifényesült az örömtől és levegő után kapkodva, mohón tördelte a szavakat: — A szekszárdi járványbizottság ülése. A szekszárdi járványbizottság folyó hó 17 én délután 5 órakor a városházán ülést tart dr. Szent- királyi Mihály polgármester elnöklésévcl. — Fizetésrendezés. A szekszárdi izr. hitközség képviselőtestülete dr. Leopold Kornél elnöklésével tartott ülésében, tekintve az egyre növekvő drágaságot, Összes tisztviselőinek és alkalmazottjainak 15 százalék fizetésemelést és drágasági pótlékot szavazott meg. — Végrehajtói kinevezés. Az igazsügy- miniszter Mehrfels Lajos gyönki kir. közjegyzői Írnokot a topánfalvi járásbírósághoz végrehajtóvá nevezte ki. — Napidijasok küldöttsége a miniszterelnöknél. Az állami Napidijasok Országos Egyesületének nagyobb küldöttsége tisztelgett múlt szombaton délben a képviselőházban Héderváry Károly gróf miniszterelnöknél. A küldöttséget Batthyány Tivadar gróf, tiszteletbeli elnök, a szekszárdi választókerület népszerű képviselője vezette. Utalt beszédében arra, hogy a napi- dijas szolgák az állam összes alkalmazottai között a legsanyarubb helyzetben vannak, jólehet nagy buzgalommal és odaadással végzik munkájukat. E kérvényük már a miniszterelnök előtt fekszik és annak mielőbbi elintézését kérik a miniszter- elnöktől. Ezután a küldöttség egyik tagja is mondott beszédet, amelyben arra utalt, hogy a törvény még a cselédeknek is 14 napi felmondási időt állapit meg, mig nekik semmi felmondási idejük nincs és azonnal elbocsáthatók. Héderváry Károly gróf miniszterelnök válaszában kijelentette, hogy a legnagyobb jóindulattal veszi kérésüket tárgyalás alá, az ügyet azonban minisztertársaival együtt kell megbeszélni, mivel itt olyan napidijas szolgákról van szó, akik különböző minisztériumok hatáskörébe tartoznak. Reméli, hogy sikerülni fog az ügyet teljes megelégedésükre elintézni, addig is azonban türelmet kér. Biztosítja a küldöttséget, hogy tőle telhetőleg segíteni fog az állami szolgák helyzetén. Ezután a küldöttség Székely Ferenc igazságügy miniszternél is tisztelgett abból az alkalomból, hogy legutóbb az igazságügy minisztériumból 12 napidijas szolgát minden felmondás és kárpótlás nélkül el- bocsájtottak. Az igazságügyminiszter kijelentette, hogy kérésüket tanulmányozza és amennyiben sérelem ért volna bárkit, úgy gondoskodni fog az orvoslásról. — Gróf Apponyi Sándorné csillagkeresztes és palotahölgy 20 koronát küldött a szekszárdi nőegyletnek jegy megváltás címen. — Sárközi baba. Budapesten, a Károlyipalotában fényes babakiállitást rendeztek, melyen Dőry Lászlóné szül. Nagy Erzsiké egy sárközi népviseletet feltüntető babát állított ki. A zsűri Dőry Lászlónét elismerő oklevéllel tüntette ki. — Adományok a szekszárdi népkonyhára. A népkonyhára adakozott: gróf Apponyi Géza (Hőgyész) 50 koronát. Ezen kegyes adományt számos szegényeink nevében hálás köszönettel nyugtatom. Szekszárd, 1910. évi december hó 13. Bexerédj Pál, s. k. — Meg van! Meg van 1 Nem vagyok már kutya ember, anyjukom 1 Ismerd be, hogy nem vagyok. Nem teszem koldussá a lányunkat. Meglátod. Na, mosolyogj már rám. Nem mosolyogsz ? Látom, nem hiszel nekem. Hát várj csak. Mindjárt látni fogod. A beteg nagy erőlködéssel föltápászkodott az ágyból és le lépett a földre. Úgy, ahogy volt hálóköntösben, odavánszorgott az ablakhoz és közben folyton a képet nézte. A keze az ablak kilincsét kereste. Kint fújt, sivitott, nyöszörgött a hűvös szél, a tenger nekilendült a szigetnek és mintha ágyukat sütöttek volna el, olyan dör- düléssel csapkodta a sziklás partot. A bora dühöngött. Az öreg Szánthó sugárzó arccal nézett a képre és lázassan motyogta: — Hát ide nézz. Minden rendben lesz. — Rögtön rendben lesz. Ahá! Már kezdet mosoly- gani. Igen, tudom, már sejted a szándékomat. Eltaláltad. Én meg fogok halni, hogy a pénz megmaradjon. A pénz minden, a beteg apa semmi . . . Rögtön . . . Az ablak zára nyikorgott s a félszárny kipattant. A szobába élesen, vadul süvített be a szél, nekicsapott az egy száll ruhában álló, lázas testű embernek. Az öreg Szánthó még akart valamit mondani, de a hideg levegő belesivitott a tüdejébe, elakadt a lélekzete, kinyitotta a torkát s a. következő pillanatban forró, piros zuha- tag tört ki a szájából. Eszméletlenül esett össze. Mire Marika bejött a szobába, már árva volt. Gazdag árva. A háta mögött a francia kisasszony ijedten csapta össze a kezét: — Pour le Dieuz! Quelle malheur 1 Quelle grande malheure! . . .
