Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-08-11 / 32. szám
XXXVni. évfolyam __________________32. szám__________Szekszárd, 1910 augu8ztusy4 Sz erkesztőség Bezerédj István-ntcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon II Kiadóhivatal Telefon 11 Uolnár-file nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Az egyke. Irta: Horváth Rezső. Kötetet, vagy helyesebben köteteket tenne ki az a sok, temérdek sok újságcikk vagy egyéb hírlapi közlemény, ha összegyűjtésére valaki vállalkoznék, amelyek az egyke, vagyis az egygyermekrendszer ellen íródtak szerte az országban. Természetes, hogy valamennyi cikk iránya egy közös végső cél felé mozog: a kérdés okának — esetleg okainak — föltárása és esetleges orvosolhatása felé. A legtöbbje közülük vajmi kevés újat mond. Letárgyalja e fontos kérdést anélkül, hogy a gyógyító eszközéről csak egy kis sejtéssel is bírna az illető szerző; anélkül, hogy legalább csak lelkiismeretesen tárgyalná meg e sok hozzászólást igénylő bajt. A legtöbb cikkben arról van szó, mint ha az egygyermekrendszernek nem' is volna olyan igen-igen nagy jelentősége, mint sokan hiszik s azért a természetre bízza, hogy annak ősereje majd csak meggyógyítja a bajt, mert — szerintük — más nem is hivatott a gyógykezelésre, mivelhogy ember nem tudja helyesen és ami a fő: hatásosan megorvosolni. Én azonban tagadom mind a két állítást — akárki légyen is, aki ezeket állítja — de különösen az utóbbi ellen emelem föl tiltakozó szavamat 1 Nem igaz az, mintha az egyke ellen nem lehetne emberi — tehát társadalmi — utón védekezni. Nemigaz az, hogy az egygyermekrendszert nem lehetne hatásosan orvosolni. Lehet, nagyonis lehet. Sőt többet mondok: végkép kipusz- titani is lehetne. Csak egy kell hozzá: de Felelős szerkesztő Főmunkatárs BOOA VILMOS HORVÁTH I6HÁCZ ez az egy erős legyen kemény és kitartó: akarat. Olyan akarat, mely megtörjön mindenféle ellenkezésen, ellenvetésen és tiltakozáson. Elvégre is ilyen helyen, mikor nemcsak egy járás, egy megye vagy vidék, de az egész ország lakosságának létkérdéséről van szó, akkor nem lehet kicsinyeskedni, hanem bátran és erősen kell kézbevenni azt a gyeplőt, amely a kellemetlen helyzetből kivezessen. A bajból kigázolni természetesen nehéz, igen nehéz lesz. Ez azonban nem baj, hisz tudni kell, hogy minden nagy bajnak keserű, nagyon rossz szokott lenni az orvossága. Az egyke pedig nagy baj. Rosszabb a kivándorlásnál. Rosszabb a tömeggyilkoló kórnál: a háborúnál. Mert ez nem a népnek ocsuját irtja ki, de a leghasznavehe- tőbb részét, a középbirtokos osztályt, mely már a jómód egyik legfelső fokán áll. Vannak, akik az egyke okául azt akarják feltüntetni, mintha azért, de pusztán csak azért keletkezett volna, mivel a napszám nevetségesen kevés s az azzal foglalkozóknak megélni belőle a lehetetlenséggel határos. Hát ez nem áll. Mert tudni kell, hogy az egygyermekrendszer éppen azokban a községekben dívik, amelyekben kizárólag fél, vagy negyed telkes gazdák laknak túlnyomó számmal, mig azokban a községekben, ahol a napszámos elem dominál, ugyszólva, sőt a legtöbb esetben, egyáltalán nem észlelhető az egyke. így állván a dolog, önkéntelenül is előtérbe tolul a kérdés: mi az oka tehát e nemzetpusztitó kórnak, ha sem a gyenge Megjelen hetenként egyezer, szombaton Előfizetési ár: Egész évre 12 IC, */* évre 6 K, */« évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona, 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soron kint 30 fillér. napszám, sem a birtoknélküliség nem szerepelhet ok gyanánt ? Megmondom én. Nem lehet, sót nem is szabad mást elfogadni e kérdésben ok gyanánt mint azt, hogy a telkesgazda birtokának egészben való megtartására törekedvén, más módot erre nem tud, mint hogy egynél több gyermek születését lehetetlenné teszi. Nem azért teszi ő ezt, mivel a születendő egyen fölüli többi gyermekektől a birtokát sajnálná, hanem, mert bölcsen előrelátó a gazda, vagyis nem akarja azt, hogy — mivel a negyed telekből 2—3 gyermek kezén bizony nem lenne semmi — napszámmunkából tartsák fönn magukat közvetlen utódai. Ok gyanánt egyedül ezt lehet és kell csak elfogadnunk s ha még egynéhány jelentéktelenebbet hozzávesszük, akkor tulajdonképen meg is találtuk a gyermekrendszer valódi okait. Ilyen jelentéktelenebb ok lehet az is,hogy az egyke nem lesz katona, legfeljebb póttartalékos, meg aztán gazdag ember marad, mert birtokához, ha lehet, szerezhet is. De ok még a nők nagyfokú, szinte túlzásba vitt fényűzése, meg a hiúsága is. Már most megtalálván az okokat, keresnünk kell alkalmas és elfogadható orvoslási módokat. Ezek többfélék. Legelsőnek szerepelhetne talán az, amellyel a nagymértékű kivándorlást is meglehetne orvosolni : a földszerzés megkönnyítése s lehetővé tétele; — itt szó lehet mindjárt arról a tarthatatlan állapotról is, amely Baranya- vármegye déli sarkában uralkodik. Itt tudvalevőleg rengeteg területek állanak viz alatt. Ha már most ezeket lecsapoltatnák, a környéken élő polgárság alkalmas és nagyNévnapodon. . . Azt kívánom néked én a mai nappal, Mosolyogjon feletted örökös hajnal. Mivel virágcsokrot nem lehet most vinnem; Szüljön rád bő didás s segítsen az Isten! E világon midőn dicsőt, jót és szépet Tárt kezekkel gyorsan hozzon a sors néked. Ha akad azután néha üres perced, Gondolj arra, aki irta ezt a verset! STEFANOVITS. Esküvőre. írtam hozzád lángyoló szavakkal, Dalba öntve nagy szerelmemet. . . És most, a ragyogó forró nyáron Szivem egy édes álmot temet. Tenéked boldogság és csupa öröm A napsütötte meleg nappalok. . . Én kínlódva, dideregve fázom, Te uj életbe lépsz ... én meghalok. SÁNDOR SOMA. Hullámzó Balaton tetején. Irta: Mányoky Vilma. — A «Tolnamegyei Közlöny* eredeti tárcája. — Irigykedve néztem a fürdőház korlátjánál elmélázva azt a fehér sapkás fiút, aki néhány lépésnyire tőlem kis kék-piros csónakjának hófehér vitorláját feszíti ki, hogy ügyes kezekkel irányt parancsoljon a szél erejének. No, most egy ugrással benn! terem, belekapaszkodik a szél a dagadó vászonba és röpül a könnyű jármű a bodros hullámok tetején. Egy pillanatnyi benyomás a félénkből bátrat, a tétovázóból elszántat müvei. Dehogy bíztam volna eddig magamat egy ilyen lélekvesz- tőre, még csak gondolatba sem. Hogyisne, hogy kiszédüljek belőle, vagy, hogy az a viz közepe táján felbillenjen velem V . . . S most ezzel a kis vitorlással képzeletem együtt száll, mint egy szárnyára bocsátott madár, amely kacérkodik a szabadsággal, csapong ide, csapong oda, egyszer jobbra, egyszer balra . . . Egy karcsú csónak suhan el mellettem, benne ismerős rokoni arcok ... A következő pillanatban átszököm a korláton, az ugrástól meg lódul a sajka, arcomban csap a viz. Annak a víztömegnek néhány cseppje, amely úgy ringatja most velem ezt a csónakot, mint egy jóságos anya bölcsőben szunnyadó gyermekét . . . Mind, mind azokat, akik eljöttek hozzád, hogy élvezzék a te lágyan cirógató, bársonyos vizedet, tarajos hullámaidat, te tündéri szép Balaton, az Isten szeméből jó kedvében a földre hullott csillogó könnycsepp. Belecsap az evező a vízbe. Indulunk. A felkavart víztömeget hasítja csónakunk, gyűrűző, színes vizbuborékokat gyöngyöző habokat hagyva maga után. Gyönyörködöm e testet-lelket üdítő szórakozásban, e minden izmot igénybe vevő férfias szép mulatságban s mig gondtalanul rábízom magamat a jártas kezek ügyességére, addig gondolataim szerteszét csapongnak. Hogy tűnik tova a part; hogy maradnak mind messzebb a fürdőházak, a lubickuló, a napon sütkérező emberek, állatok l . . . Kendők lobognak a partról, most szaladt ki a vonat vasút a tomaji állomásról. Melegtől eltikkadt, kiváncsi emberfejek sóvár pillantásaira vígan, kacagva pacskolja a vizet a vidám, gondtalan, tarka ruhájú fürdőzők serege. Úgy tetszik, mintha már is a tó közepe táján járnánk, pedig a túloldalt még ködíátyol takarja. Amott füstöl egy nagy gőzhajó kürtje, felszántva kerekeivel mélyében a víz tömegét. Az oldalában megtört hullámok a mi kis sajkánkat könnyedén vetik tova, hullámhegyről hullámvölgybe ujjongva szökelünk. Vijjogó sirálymadarak szelik a levegő-eget, hol meg le lecsapva szétterjesztett szárnyakkal himbálóznak a tarajas hullámokon. Légnek és víznek egyaránt szabad, független lakói, ti vakítóan fehér tollú, piros csőrü madárkák, hangotok mégis miért oly panaszos ? Nini, eljutottunk a kis CsuAu-szigethez, amely tenyérnyi zöld hely — oázisként'tünik fel az ezüstszürke viz — pusztaságában. Sűrű nádason át haladunk tova. Nincs itt egy darabka szárazföld sem. Ugyancsak megjárná, aki ezt a csalóka szigetet választaná úszása célpontjául. Viz, víz, mindenütt viz, evezőnk hiába keres talajt. Fuj a szél, ide hallik a hajlékony parti nád zizegése, a buzogány suhogása. Talán izenetet visz tőlük a szellő vizben elszórt társaiknak, addig is, mig télen, a zajgó jégtömbök közül meg- sárgultan, elszáradtán kivágatva, nem találkoznak esetleg egy fehérre meszelt házacska tetején. Itt született e dal: „Nádfödeles kis házikóm leégett az este . . .“ Feldiszitjük náddal, sással, hinárral csónakunkat, a kardalaku, sötétzöld leveleket lengeti a szél, mig nem a hosszú, vékony szálak egyenként derékban meg nem roppannak.
