Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-07-07 / 27. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1910 julius 10. Ami előre látható volt, bekövetkezett. A Szekszárd lakosságát egyedül tápláló bortermelés, egy vagy' talán több" évre felmondta a szolgálatot. Már most, hogy a jövedelmétől# megfosztott városi lakosságtól mi módon lehet a terhes állami és községi adókat behajtani, az bizonyára sok fejtörést fog okozni,azoknak, kik nem számolva a maihoz hasonló szerencsétlenségekkel, a mostani helyzetet megteremtették. Boda Vilmos. Az idei aratás. Ebben az «vfipn az enyhe tél következtében még hamarább aratunk. Már Péter-Pál napján igen sok helyen* szántják is a tarlót és a kévék keresztbe vannak rakva. Az aratással nem is igén I^sz baj^a-télen elszerződött aratók java bizony nem is volt oly reménységgel, hogy ily jó vetési, kereset lesz. Nem bánták megf. hogy. még a télen elszerződtek az aratásra. De föltév^, hogy a-jó Isten áldása nem volna is olyan bőséges, az .élőre való gondoskódájg. az aratási rész- kejdí&etröl a munkára nézve csak*|jőnyös, ®>éta az ő áldott törvénye,, a mezőgazdasági munkástörvény érvényben van., . Nagy jelentősege §s hordereje *van annak, hogy a munkástörvény megadta- a lehetőségét, hogy a munkásember a munkába 'állás előtt nyilatkozzék :. részre akar-e dolgozni vagy pedig holdszámra, termény vagy pénzbeli díjazásért ? Mikor gyengébb a termés, akkor szokott meglátszani, hogy ez a kikötés a gazdára terhes, de a munkásra határozottan áldott törvényes intézkedés. Emlékezzünk csak vissza, hogy a lelketlen izgatok annak idején ezt a törvényt, mely a munkásról is gondoskodik, merte-e rabszolgatörvénynek elnevezni ? Hány nehéz esztendőben világosodott ki minden szónál szebben, hogy e törvény a gyöngének védelmeért született meg. A törvény méltányos, emberséges és keresztény szellemtől van áthatva. Az a . törvény, amelyet a munkásosztály feltolt apostolai oly csufondárosan megrágalmaztak, az a törvény a szeretet, a méltányosság, a gyöngék védelmére állt és a munkásosztályról való gondoskodást ez évben sok száz aratópár igénybe is fogja venni. A dolgozó mezőgazdasági munkásoknak ezt a törvényt dicsérni nem kell. Több egy évtizednél, hogy érvényben van és ahol meg volt az egymást megérteni vágyás szándéka, ott tiz év óta békés aratás van, nem egyszer tapasztalták a munkások, hogy mennyire igazságosan szabták meg ebben a törvényben a gazdák és munkások jogait és védték meg a gazdát is és a munkás anyagi érdekét is. Nem is azért Írjuk meg ebben a nehéz, sokféle súlyos gondokban való időben ezeket, mintha az érdekelt munkásosztályt — Nincs a teremtésben vesztes csak én: végsemmiség az életem. Leesett a karosszék lágy párnái közé. Egész valójára szürkület borult, lelkét nehéz köd szállta meg lomhán s észrevétlenül. Lelkében nincs összhang, szivének minden indulata egészségtelen s keblének sötét háborgása Boha- aem szűnik meg. — El fog esni, meg fog hallni ... és sirt tovább. Apja lépett be hozzá. — Miért sírsz Margit? Margit odanyujtá a levelet, keblére borult s ott sirt, ott zokogott keservesen. * Teltek a napok. Margit sokszor eleimélázott. Sokszor gondolt Bélára. Sajnálta szegényt. Semmi hir róla, talán már el is esett. Ilyenkor alig tudta, magát visszatartani, hogy könnyekre ne fakadjon. Egyszer az apja levelet vitt be hozzá, melyben egyik gazdag rokona nyaralni hívja. Margit elment. Nagyon jól mulatott a várszerü kastélyban. Megtanult lovagolni is. A vidék regényes volt. Óriási hegyek re- kesztenek be völgyeket. A hegyek oldalait dús erdők borítják, melyek közt füboritotta rétek váltakoznak sziklás vadonokkal. A meredek hegyoldalakról tiszta vizű patakok sietnek le a róna- ságra, hogy lelket öntsenek a szomjas talajba. A szakadékok torkában a vízesés zuhatagja örök morajjal ömlik alá a kemény sziklákra és millió gyönggyé porladva parányi vizcseppel telíti a levegőt. Itt volt Margit, itt feledett. Szomszédban lakott báró Halmos, kinek fia sokszor átjött Margithoz beszélgetni; tetszését szellemes mondásaival, leereszkedő udvariassággal megnyerte. akarnék felvilágosítani és meggyőzni. Fel vaunak világosodva és meg vannak győződve enélkül is. Erre tehát nincsen szükség. De rámutattunk a mai gyöngébb termésű évben a gyöngébb félnek aránylag kedvezőbb helyzetére azért, bogy egyszer már a tartalmatlan, a széllel bélelt, csu- fondáros rágalmazó szónak vessünk véget. A hogyan ezt a becsületes szándékú, a társadalmi békét hivén szolgáló törvényt „rabszolga-törvénynek“ lehete% legyalázni, éppen olyan jogosak, éppen olyan igazak az egyéb csúfolódások is, amelyek törvényes intézkedések lészólására, a békétlenség, az elégületlenség komoly hintésére, a keserűség érzésének felköltésére vannak szánva. Céljuk a rendbontás, zavar teremtése és a zavarosban való halászás. Ez azonban az idén* sem fog sikerülni. Ennek elejét vette a helyes, az emberséges törvény, hogy még akkor is, mikor Isten áldása szűkösebb, még akkor is a munkás munkája bérét megkapja, mert rajta áll: részt akar e, vagy holdanként való készpénzt ? A magyarság helyzete Amerikában. Nem én vagyok az első, aki állítom, hogy 'a magyar ember élete Amerikában tiz esztendővel megrövidül. Megemészti a fárasztó, testet-lel- ket gyilkoló munka. Aztán emészti egyéb is. Nagy hányada a magyarságnak Amerikában az, amely neki adja magát az ivásnak, különösen a vhisky ivásnak, amelyhez képest a mi törkölypálinkánk valóságos limonádé. Aki pedig egyszer ezt az italt megszokta, annak az élete meg van már pecsételve. Borzalmas seb az amerikai magyarság életében a burdosrendszer, amely abból a körülményből származik, hogy n'agyon sok a család- talan magyar ember. Mikor a hajón mentem, a kivándorlók háromnegyed része férfi volt s ezek háromnegyed részének sohasem volt családja. Az ilyen magános ember Amerikában egy-egy családos embernél szokta felütni a tanyáját. Ot magát burdosnak, a házat pedig burdosháznak szokták nevezni. Egy-egy ilyen helyen 10—20 férfi is szokott lenni, akikre a burdosház asszonya szokott takarítani és főzni. Hogy ez a helyzet mily borzalmasan sok tragédiának a színhelye, mutatja az a körülmény, hogy ahány magyar embert Amerikában felakasztottak, vagy villamos-széken kivégeztek, az mind a burdos- rendszert átkozza a szomorú végéért. Aztán még egy. A családi élet szétzüllése. Aki itt hagyja a hazát és benne feleségét, gyermekeit, nemcsak magát teszi ki a folytonos kísértésnek, hanem itthon maradt családját, gyermekeit és főleg feleségét. Magyarországon talán minden megyének megvan a maga szomorú krónikája , ezekből a történtekből. Éppen az utón panaszkodta el a keserves sorsát egy jóképű magyar honfitársam. így lön a báró menyasszonyává. Egy év múlva akarták az esküvőt megtartani, de ezen idő alatt sok minden történt. Az ellenség előbbre nyomult s már Csongorék háza körül szórták az ágyuk a tüzet. Egymásután vitték be a sebesülteket és átalakították kórháznak, Margit búcsút vett rokonaitól, elhagyta a gyönyörű vidéket, baza ment. * Tél volt. Az égbeli dunyha megrepedt, halkan, szitálva apró pelyhekben pitinkéit a hó s szűzies, csillogó, szép fehér takaróval boritá a földet. A pelyhek gyémánt cseppekként ragyogtak az ablakon. A fákon megpihent a szellő s titkos susogással szállt tovább. Csak zúzmara- lombot láttunk a kertben, jégvirágot az ablakon. A szoba csendes volt, csak a szu percegett, csak az óra tik-tak-olt. A kandaló tüzének lángja kíváncsian néz ki a nyíláson, mintha kérdené: él-e még itt valaki. Margit gondolatainak súlya alatt kővé meredten ül asztalánál. Kiadatott a parancs: Csongor Gyulát el kell fogni. Azzal vádolták, hogy az ellenséggel cimborái, hogy egy idegen tisztet eldugva ápol lakásán. A parancs Bélának szólt. A szomszéd szobából nesz hallik. Mailáth volt ott, ki azon tűnődött, hogyan tudna kötelessége alól kibújni. Minden követ megmozdított, de mind hiába. — Béla, B-é-l-a maga az. — Kezeit csókolom én vagyok. S ezzel Margit szobájába megy. — Kedves Bélám! . . . Erőt vett rajta az érzelem s könnyekre fakadva csak nagy nehezen és szaggatottan tudta szavait befejezni. — Segítsen rajtunk. Mentse meg szegény édes apámat; ne engedje a vértörvényszék elé állítani. Ha kiviszi, egymásé leszünk. • — Nem volt mi köztünk uram — szólt szegény feje J— soha egy »árva rossz sző sem. Szerettük egymást. S mégis mire most hazaérek, üres lesz a tanyám. A gyerekeim a lelencházban, a feleségem Isten tudja hol .van. Vagyis, tudom, hogy hol van, de tudni .sem akarok róla többé* Miért nem mnradt meg olyannak, ahogyan ígérte V Mondjuk inkább igy: ő éppen olyan gyarlónak mutatkozott, mint maga, csakhogy őnála borzalmasabbak lettek a következmények. Mikor otthagyta őt — barátom — az ó hazában, nemcsak az ő Ígéretét kellett volna kivennie, hanem az ördöggel is kontraktust kellett volna kötni, hogy ne közelítsen hozzá. Szóval: egy szomorú tanulsággal több, hogy ne menjen a magyar Amerikába. Ha már benne vagyok a visszavándorlók panaszainak az elsorolásában, azt is elmondom, hogy minden hazaérő hajó hoz magával egy csomó bénát, rokkantat, vagy lelki szerencsétlent, akikre ránézni is fájdalom. Az „Ultonia“ magával hozott egy derék székely embert, akinek a lábát temették el Amerikában. Eros, hatalmas mint egy tölgy, hogy szinte kalapot emel neki az ember mikor fölnéz rá. Most tanul mankón járni. Az erdőben rázuhant a fa s béna lett. Pár hétig tűrték a kórházban aztán azt mondták neki, hogy fizessen hetenkint 5 dollárt. Ahelyett inkább visszajött az ó hazába. Egy szép fiatal menyecskének a karját vágták le. Velünk utazott egy szép fiatal széfcely leány, aki félesztendő alatt odakünn az elméjében háborodott meg. Csöndes őrült lett. Amerika visszaküldötte, mert szerencsétlenekre nincs szüksége. Neki csak erős, izmos, dolgozni tudó magyarok kellenek, akik végzik helyette a munka durva részeit, hogy a nagyobb hasznot ő vághassa zsebre. Aggok intézetét, szegényházakat, nyomorékok ispotályát ott nem szoktak építeni. Az legyen Európa dicsősége. Amerika leszedi a tejfölt, Európa meg örüljön, ha fiait visszakaphatja igy. Bizony mondhatom, hogy le sem merném irni azokat a keserű kifakadásokat, amelyeket a visszavándorlók ajakáról Amerika rovására hallottam. Amerikai honfitársaim azt hinnék, hogy a túlzott hazaszeretet beszél belőlem. Valamennyi vallja, hogy Amerika kizsarolta őket s ha Magyar- országon annyit dolgoztak volna, mint Amerikában, legalább is elérték volna ugyanazt az eredményt. Meglátogattam az amerikai magyar temetőket is. Sirt a lelkem, mikor azokat a szomorú fejfákat láttam. Itthon is szomorú a temető, odaát százszorta siralmasabb. A nagyobbik részén apró fehér keresztek sorakoznak. A nagyobbak 20— 50 év körüliekre vetik árnyékukat.- Majdnem minden másodiknál egy-egy tragédiát beszéltek el: gyilkosság áldozata lett, vagy valamelyik gyárban, vagy vasútnál szerencsétlenség érte. Végelgyengülésben elpusztultat nem láttam egyetlenegyet sem. — Nagyon nehéz feladat, de mindent megteszek. Isten hozzád s ezzel szobájába tért vissza. Másnap kora reggel, midőn a kis tündér javában álmodott, Béla Csongort a közeli korcsma egyik zugába rejté el. De a kötelesség érzete diadalt aratott az ifjúban s megmondá huszárjainak, kik csakhamar nyomára akadtak. Láncra verve viszik az agg, ősz embert a kaszárnya börtönébe. Csak két napot töltött ott s szívta a dohos levegőt. Kiderült ártatlansága, elbocsájtották. Névtelen levél érkezett a kaszárnyába. Margit saját kezével irta: „Mailáth főhadnagy önként szöktette meg Csongort, mert leánya a kezét ígérte neki, ha apját megmenti . . . Elárulta hazáját!“ A vizsgálat megindult, minden kitudódott. A bárnóczai kaszárnya udvarán elhangzott a vezényszó. — Tölts . . . — Céloz . . . — Tüzelj . . . A puska elsült, Mailáth összerogyott. Csak egy mosoly vonaglott végig ajkain s meghalt. * Eljött az ősz, megjött az est holdvilága. Felhőrongyok úszkáltak a hold előtt, a vidék eztislfényben úszott, fekete éjszakába borult. Margit báró Halmossal karöltve az akácfa alatti pádon, azon a helyen tilt, hol először találkoztak. Együtt nézték a hulldogáló sárga leveleket, együtt a szendergő természetet.* Bélának nyakába borult, könnyeket hullatott s halkan suttogott mintha mondani akarná : Minden szenvedés emlékezetét Egy szent őröm könnyűje mossa szét. Tarjái Jézasf.
