Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)

1910-06-09 / 23. szám

2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1910 junius 11. pártsajtónak s a leghangosabb ellenzéki uraknak az ilyen ártatlan csalás, megtéveszteni akarás. Aranyigéretekkel, mindenféle mutatós csecsebe­csékkel rakják meg a kirakatot.“ Nem folytatom az idézést. Ennyi is elég arra, hogy a csikkről mindenki megalkothassa a véleményét. Én azonban szégyenlem magamat. Szégyenlem magamat, nem magamért, erre nincs okom, hanem azért, hogy egy lap, a mely azt vindikálja magának, hogy komolynak vegyék, — ennyire meg tud feledkezni magáról. Hol van a lap felelős szerkesztője, a ki költő ember is volna, s mint ilyentől kétszeresen elvárhatnánk azt az elemi jó Ízlést, a melyet a czikkei megválasztásában tanúsítania kellene? Végezetül még egyet. A czikkiró aközben, hogy engem nevetségessé iparkodik tenni, gon­doskodott néhány hizelgő jelzőről, nehogy túlsá­gosan elbusuljam magamat. Ne tartson oly egy- ügyünek, hogy nem veszem észre a lólábat. El­lenben a czikkiró és a lap vegye tudomásul, hogy nem várok tőlük semmiféle kimagyarázást, mert ők nekem annál nagyobb elégtételt úgy sem tudnak adni, mint amelyet a nagyközönség ré­széről kaptam, a mely pártkülönbség nélkül a legnagyobb megbotránykozással Ítélte el a rosz- szul sikerült szellemeskedések — és Ízléstelensé­gektől hemzsegő czikket. Szekszárd, 1910. junius 10-én. Özy. Barakovlcs Peronomé. HÍREK. Koronázási évforduló- A király koronázta- tásának évfordulója alkalmából múlt szerdán a szekszárd-belvárosi róm. keth, templomban ün­nepélyes nagymise volt, melyet dr. Fent.Ferenc apát-plebános celebrált Kapossy Iván és Kun Lajos káplánok segédletével. A szentmisén a tisztviselők testületileg, a tanulóifjúság pedig a tanári és a tanítói kar vezetése alatt jelent meg, Pápa! kitüntetés. X. Pius pápa Ő Szentsége gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspök előter­jesztésére Horváth Ignác szekszárdi róm. kath. tanítót, a »Pécsegyházmegyei Róm. Kath. Tanító­egyesület« világi elnökét, lapunk főmunkatársát^ a >Pro Ecclesia et Pontifice« diszkeresztjével tüntette ki. Az erről küldött okmány igy szól: Tekintetes Tanító, Elnök Ur! Azon lelkes és buzgó munkásság elis­meréséül, melyet Tekintetes Uraságod a kath. tanügy érdekében több évtizeden keresztül kifejtett, X. Pius pápa Ő Szentsége alázatos előterjesztésem alapján tekintetes Uraságod- nak a »Pro Ecclesia et Pontifice« diszkeresz- tet volt kegyes adományozni. Midőn Krisztus földi helytartójának e kitüntető ténye felett, mely tekintetes Uraságodban az egész egy­házmegye kath. tanítóságára is fényt vet, őszinte örömömet kifejezem, egyben értesí­tem, hogy a diszkeresztet a kath. tanítók orr szágos Bizottságának f. évi julius 5-én tar­tandó közgyűlésén személyesen kívánom te­kintetes Uraságodnak átadni. — Adja Isten, hogy Szentséges Atyánknak e leiemelő kegye úgy tekintetes Uraságodat, mint az egyház­megye egész kath. tanítóságát az Egyházhoz való őszinte ragaszkodásban s a kitartó lel­kes munkásságban megerősítse. Pécs, 1910. junius 2-án Tekintetes Uraságodnak őszinte jóakarója Zichy Gyula pécsi püspök. Jegyzőkönyvi elismerés. To Ina vár megye közigazgatási bizottsága f. hó 8-án tartotta meg a vármegye székházában havi ülését Apponyi Géza gróf főispán elnöklete alatt, melyben Fors­ter Zoltán főjegyző indítványára a nyugalomba vonuló Tihanyi Domokos kir. tanácsos tanfel­ügyelő 40 éves szolgálata alatt kifejtett hervad­hatatlan érdemeit jegyzőkönyvben örökítette meg. A pécsi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Fischer Miksa ügyvédet Paks szék­hellyel az ügyvédek lajstromába folytatólag felvette. Hitközségi és iskolaszéki gyűlés. A szek­szárdi róm. kath. iskolaszék és hitközségi ta­nács folyó hó 7-én d. u. 5 órakor gyűlést tar­tott dr. Fent Ferenc apát-plebános elnöklésével, aki a napirend előtt szép beszéd keretében az iskolaszék és hitközségi tanács tudomására hozta, hogy X. Pius pápa Ö Szentsége gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspök előterjeszté­sére Horváth Ignác tanítót, a »Pécsegyházmegyei Róm. Kath. Tanítóegyesület« világi elnökét lel­kes és buzgó munkássága elismeréséül, melyet a kath. tanügy érdekében több évtizeden keresz­tül kifejtett, a »Pro Ecclesia et Pontifice* disz­kereszt adamányozásával tüntette ki. — Ezután Huber Ferenc gondnok-végrehajtó letette a hi­vatali esküt. — Az iskolaszék megállapította az évzáró vizsgák sorrendjét és kijelölte a vizsga elnököket és biztosokat. A vizsgálatokat folyó hó 15„ 16. és 17-én tartják meg. A szorgalmas és jó magaviseletü tanulók megjutalmazására 70 koronát szavaztak meg; ugyanezen célra dr. Fent Ferenc apát-plebános 10, dr. Steiner Lajos ügyvéd pedig 5 koronát adományozott. — A hitközségi tanács a két káplán-hitoktató­nak tiszteletdiját, mivel hittani órájuk megsza­porodott, 100 koronáról 200 koronára emelte fel. — Végül Mosgai Sándor újvárosi plébános bejelentette, hogy a szekszárdi sztrájkoló nyom­dászok múlt szombaton a Remete-kápolnában oly botrányosan viselkedtek, hogy e miatt a járás­bírósággal gyűlik meg a bajuk. A hitközségi tanács mély megbotránkozását fejezte ki ezen cselekedet felett és a vallásgunyolók ellen Mosgai Sándor plébános megteszi a feljelentést. A nemzet Ítélt ? A diadaltól megrészegült munkapárt most teli torokkal kiáltja, hogy a nemzet ítélt, hogy a munkapárt diadala teljes. Nem volt ez józan ítélet, mert a választópolgá­rokat leitatták és azután összevásárolták. Ahol a hivatalos hatalom nem ért el sikert, ott győ­zött a pénz. Van még vármegyénkben is olyan kerület, a melyben százezer koronánál többet költöttek el, ahol nem paprikást, hanem pecse­nyét és pezsgőt élveztek a szavazók. Hogy mi­lyen utón szerezte meg a munkapárt a többsé­get, azt jól megírta Búza Barna volt ország­gyűlési képviselő a »Magyarország« vasárnapi számában. Különös, hogy a nagy többségnek legjobban Ausztriában örülnek, mivel azt hiszik, hogy most már nem kívánhatja a magyar nem­zet a gazdasági függetlenséget. Hát álljon elő az a megválasztott képviselő és merje a sze­mükbe mondani, hogy ti a szavazatotokkal azt dokumentáltátok, hogy nem kívánjátok sem a gazdasági, sem a közjogi elkülönítést Ausztriá­tól. Hiszen azok a választók, akik a borgőztől elbutitva szavazatukkal mandátumhoz segítették, kinéznék őket a határból. — A nagy többség lélekvásárláson jött össze. r. A bőgyészi községi ipartestület f> hó ő-én gróf Apponyi Géza „Nyúlás“ nevű erdejében Hőgyész község közvilágítására szolgáló lámpa alap javára, úgy anyagilag mint erkölcsileg ki­fogástalanul jól sikerült zártkörű nyári mulat­ságot tartott. A jókedvű fiatalság a kellemes nyári estét reggelig végigtánczolta. A mulatság anyagi sikerét részint felülfizetések, részint jegy­megváltásokkal a következők voltak szívesek támogatni, kiknek adományait ezennel nyilvá­nosan köszönettel nyugtázza a hőgyészi ipar­testület elöljárósága. Jegyeiket megváltották: Gróf Apponyi Géza 10 k., Leicht Ferenc 5 k., Kolbach Johanna, Kölber László, Rauschenber­ger József, Szvetics József 3—3 k., Krausz Géza 2*40 k., Dürr Henrik, Dr. Kóhn Árminná, özv. Kühstaller István, Vincze János 2—2 k., Braier Salamon, Burgermeiszter Jánosné, Feith Ferenc, Rauschburg Salamon, Strausz Jakab egyenkint 1*20 k. Felülfizettek: Kovács Béla 5*60 k., Dr. Holndonner Adolf 2*60 k., Marőtzy György 2 k., Dr. Baumgartner József, Goldschmidt Ármin, Petrovich Alajos, Rauschenberger Károly 1*80— 1*80 k., Kompánik János, Téry Aurel 1*60—1.60 k., Felker László és Hakl Antal 1—1 k., Eibek István, Fleischmann József, Fleischmann Miksa, Gestettner Konrád, Happ Károly, Krámolics I Rezső, Kuncz Ferencz, , Paku Mihály, Rell Bol­dizsár, Rell Rezső, Szűcs Pál, Stocker János^ Theisz Ferencz, Tillmann Ferencz, Weber Antal, Winkler Jakab 80—80 fill., Bienszák Ede, Walcz Jánosné 60—60 fill., Tinódy György 40 fill., Mártin Lőrincz 30 fill. Végül köszönetét mond az Ipartestület Fleischmann Adolf fakereskedő urnák, aki a táncztéren felállított padokhoz szük­séges deszkákat díjtalanul engedte át. A mulat­ság tiszta bevétele 68 kor. 26 fillér. • Elismerés. Nagyságos Tihanyi Domokos kir. tanácsos, tanfelügyelő urnák Szekszárd. Midőn Nagyságodnak saját kérelmére történt nyugdíjaztatása alkalmából a pénztári intézke­dést másolatban megküldöm, az elemi népokta­tás terén négy évtizeden át kifejtett buzgó és eredményes munkásságáért őszinte köszönete- met és elismerésemet fejezem ki. Budapest, 1910. május hó 24. A rhiniszter helyett: Molnár s. k. államtitkár. Nyugdíjazott tanfelügyelő. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Tihanyi Domokos kir. tanácsos, tanfelügyelőt hosszú 40 évi áldásos működése után — saját kérelmére —» folyó évi julius hó l-étől kezdve 6400 koronával nyug­díjazta. Áthelyezés A pénzügyminiszter Ohnmacht János sásdi kir. adótisztet hason minőségben Szekszárdra helyezte át. Eljegyzés. Stark Árpád magántisztviselő eljegyezte Wertheim Vilmos paksi kereskedő leányát, Regmát. Az érettségi. A szekszárdi főgimnázium­ban lefolyt érettségi vizsgálaton Váradi Károly tankerületi főigazgató elnökölt, melynek ered­ménye, hogy jelesen érettek lettek : Eicher Ja­kab, Fáy Károly, Fischhof Géza, Ihrig Károly és Steinfeld Béla ; jól érettek : Stockinger Sándor és Szollár Dénes ; 8 egyszerűen érett, 1 három hónapra, l pedig egy esztendőre utasittatott vissza. Elnevezés. Apponyi Géza gróf főispán, a szekszárdi Ferenc-kórházba Nagy Béla adótisz- tet ellenőrré nevezte ki.' Halálozások. Némediben elhunyt özv. Oravszky Lászlóné szül. Schränk Mária f. hó 2-án életének 75-ik évében. Az elhunytban Oravszky László némedi főjegyző édes anyját gyászolja. — Gombás János, herceg Esterházy Miklós magántitkára, hosszas szenvedés után Kismartonban elhunyt. Betörés a templomba. Ismeretlen tettesek múlt szombaton éjjel betörtek a dombóvári zsidótemplomba és a perselyeket, melyekben 50—60 korona lehetett, kifosztották. A csend­őrség a tetteseket nyomozza. A kölesdl választás. Ezen cim alatt lapunk előző számában megjelent közleményünkre a »Tolnavarmegye es a Közérdek« egy brüszk hangú cáfolatot eresztett meg. Cikkünk Írója a közlemény minden szavát, sorát fentartja úgy a szolgabirói és választási elnöki okvetetlenke- désről, mint a Sztankovánszky-párti vesztegeté­sekről.. Förmedvényekkel az ilyeneket elütni nem lehet. Ha rágalom, tessék sajtópert indí­tani. Hogy a nyílt dolgok közlése a gyaláza­tosság-e, vagy pedig azok arrogáns letagadása? — ezt az olvasó közönség ítéletére bízzuk. A kölesdi választással különben lapunk jövő szá­mában részletesen fogunk foglalkozni. A nyomdász sztrájk. A kereskede­lemügyi minisztérium közbenjárásával kiküldött kir. iparfelügyelö közbejöttével a nyomdai munka­adók és munkások között történt ujabbi tárgya­lások eredményre vezettek s a mai napon létre­jött a kollektiv szerződés, úgy a munkások, mint a munkaadók kölcsönös engedékenysége folytán az egyezség megkötése most már hosszabb időre biztosítja a békét a nyomdaiparban. — Lapunk előfizetőinek és olvasóinak szives elnézését kér­jük e mostani kis terjedelemért, amenyiben la­punk nyomdájának munkásai csak a jövő héten vehetik fel újból a munkát. Uj plébános. Zichy Gyula gróf pécsi megyés püspök, Alagics János kisszékelyi plébánost Her- cegszőllősre nevezte ki plébánossá.

Next

/
Oldalképek
Tartalom