Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-05-05 / 18. szám
6 TOLNAMEGYEi KÖZLÖNY 1910 május 8. teljesitik, ha a nevezett egyesületnek mennél több lelkes hívet toboroznak össze. Az ég áldását kéri a katb. tanítók működésére, a gyűlést megnyitja. A választmány tudomásul vette az igazgatóság jelentését és a közgyűlés tárgysorozatát a következőkben állapítja meg. Az idei évi rendes évi közgyűlés Pécsett lesz megtartva, még pediglen junius hó 30-án. Tárgysorozata a következő : I. Reggel 8 órakor a szakosztályok ülése ; 2. 9 órakor sz. mise; 3. múlt ülés jegyzőkönyvének felolvasása. 4. Szakosztályok és a bírálóbizottságok jelentése. 5. Koródy Miklós képzőintézeti tanár szabadelőadása. 6. Seregély László előadása Kisszél Andor 40 éves működéséről. 6. Titkári jelentés. 7. A számvizsgáló-bizottság jelentése. 8. Indítványok. Tamásiban, 1910 május 2 án. ____ x—y. Ny ugdíjaztatás. Mányok Ferenc szakcsi, Peszler György tolnanémedii és Lánc Ignác szakcsi tanítók beadták a nyugdíjaztatásuk iránti kérvényüket. Uj kántortanitó. A dunafóldvári rk. iskolaszék Schőnveitz István ottani osztálytanítót választotta meg kántortanitóvá. Iskolalátogatás. Gurgulits Antal szakfelügyelő Tihanyi Domokos kir. tanácsos, tanfelügyelő megvizsgálták a szekszárdi polg. fin és leányiskolát. Mind a két iskolában kitűnő eredményt és példás rendet tapasztaltak, ami az igazgatóknak és az ügybuzgó tantestületnek az érdeme. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Dr. P. Teljesen igaza van és jogos is felháborodására a főispán korteskedése miatt; de tekintve a párt jól felfogott érdekét, cikkét félretettük. T. J. Somogy-Csurgo. Tárcáját, amint terünk engedi, közölni fogjuk. Szives munkásságát köszönjük. K. M. Ügyével forduljon a bírósághoz, ahol feltétlenül igazat fognak önnek adni. 2091/tkv. 1910. szám. Árverési hirdetményi kivonat. A paksi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Halász Dezső végrehajtatónak Gyömrei Sándor végrehajtást szenvedő ellen 669 korona tőke, ennek 1907. április 1-től járó 5 °/o kamatai, 55 korona 30 fillér per, 25 korona 90 fillér végrehajtási költség és jár. iránt indított végrehajtási ügyében a szekszárdi kir. törvényszék területén levő a paksi kir. járásbírósághoz tartozó a nagypaksi 9105. sztjkvben foglalt f 825. hr. 883. npszámu házból a Keskeny utczában Gyömrei Sándort és nejét a B. 7, 9, 10. sorszámú bejegyzés szerint illető rész 1804 kor., a kispaksi 3572. sztjkvben felvett f 870/4/VI. hrszámu szántó és legelőből Gyömrei Sándort illető rész 46 kor., a kispaksi 3574 sztjkvben felvett f 870/4/YIII. hrszámu szántó és legelő 85 korona kikiáltási árban 1910. évi julius hó 4. napján délelőtt 10j órakor Paks község házánál megtartandó árverésen az alábbi feltételek mellett elfog adatni. Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10 °/o-át, vagyis 185 kor., 5 kor., és 9 koronát bánatpénz fejében letenni és vevő a vételár 3 egyenlő részletben a paksi kir. adóhivatalnál 6 % kamattal lefizetni köteles, végre, hogy a megállapított árverési feltételek a hivatalos órák alatt alulirt telekkönyvi hatóságnál és Paks község elöljáróságánál megtekinthetők. Paks, 1910. évi április hó 23-án. Szentpétery kir. járásbiró. 2121 szám tkvi 1910. Árverési hirdetményi kivonat. A paksi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság részéről kőzhirré tétetik, hogy Grünfeld Adolf végrehajtónak Cseh István paksi lakos végrehajtást szenvedő ellen 60 korona tőke, ennek 1909. december 7-től járó S % kamatai 23 kor. 40 fillér per, 27 korona végrehajtási költség és jár. iránt indított végrehajtási ügyében a szekszárdi kir. törvényszék területén levő, a paksi kir. járásbírósághoz tartozó a nagypaksi 6736 sztjkben foglalt, f 4737/114. hrszámu pascum 82 kororona, a nagypaksi 9131 sztjkvben foglalt f 11480/a hrszámu urihegyi szőlő 4S6 korona, a nagypaksi 9133 sztjkvben f SOáO/2. hrszámu kishegyi szántó S3 kor. kikiáltási árban 1910. évi jnliu» hó 5. napján délelőtt 10 órakor Paks községházánál megtartandó árverésen az alábbi feltételek mellett el fog adatni. Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10 százalékát, vagyis 9 kor. 46 kor. és 6 koronát bánatpénzfejében letenni és vevő a vételárt 3 egyenlő részletben a paksi kir. adóhivatalnál 6% kamattal lefizetni köteles és végre, hogy a megállapított árverési feltételek a hivatalos órák alatt alulirt telekkönyvi hatóságnál és Paks község elöljáróságánál megtekinthetők. Paks, 1910. évi április hó 23-án. Szentpétery, kir. járásbiró. Villa eladás. Alulirt a tisztviselő telepen épült znm iaj villámat szabad kézből eladni szándékozom. Netán venni kivánók'sziveskedjenek hozzám fordulni. BODA VILMOS. Van szerencsém szives tudomására hozni, hogy Szekszárdou a Wosinszky Mór-utca 480. szám alatt saját házamban szohiifestő és mázoló üzletet létesítettem. Elfogadok e szakmába vágó mindenféle munkákat a legjutányosabb árak mellett. Legújabb minták dús válasz- ' tékban állanak rendelkezésre, zuzz: Szives támogatást kérve, kiváló tisztelettel if j. Klincsák Béla. Gyógyhatású ártézi víz!! Hungária gőzfürdő Szekszárd. Fürdőmegnyitás reggel 6 órakor Vasárnap d. e. férfiak d. u. nők (mérsékelt áron). Hétfőn d. e. férfiak, d. u. nők, Kedd > » » » Szerda » » » » Csütörtökön d. e. férfiak, d. u. nők, Pénteken férfiaknak \ Szombat d. e. férfiak, d. u. nők. Uszodai rend s Délelőtt: 5—8-ig férfiak,58—11-ig nők, 11—2-ig férfiak. Délután: 2si/*5-ig nők, %5—6-ig csak diákok és gyermekeknek, 6—8-ig csak felnőtt férfiaknak. 2313. sz. tkv. 1910 Hirdetmény. Nagydorog község telekkönyvi betéteinek szerkesztésére kirendelt bizottság közhírré teszi, hogy az 1886 : XXIX., 1889 : XXXVIII. és az 1891.: XVI. törvénycikkekben előirt helyszíni eljárás végett és pedig egyelőre csupán az azono sitó 1910. évi május hó 25. napján, az azonosítás befejezése után pedig a bizottság a községben megjelenend. Ennélfogva felszólittatnak: 1. Mindazok, akik az a telekjegyzőkönyvekben előforduló bejegyzésekre nézve okadatolt előterjesztést kívánnak tenni, hogy a bizottság előtt a kitűzött határnapon megkezdendő eljárás alatt jelenjenek meg és előterjesztéseiket, igazoló okirataikat mutassák fel; 2. Mindazok, akik valamely ingatlanhoz tulajdonjogot tartanak, hogy a tulajdonjog telekkönyvi bekebelezését a kitűzött határidőig a telekkönyvi hatósághoz intézeti szabályszerű beadvány utján kieszközöljék, vagy a telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okiratok alapján a telekkönyvi bejegyzés iránti kérelmeik előterjesztése végett a bizottság előtt jelenjenek meg, ha pedig telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nincsenek, az átírásra az 1886 : XXIX. t.-c. 15—18. §-ai és az 1889 : XXXVIII. t.-c. 5., 6., 7. és 9. §-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a kiküldött bizottság előtt igazolják, avagy oda hassanak, hogy az átruházó telekkönyvi tulajdonos az átruházás létrejöttét a bizottság előtt szóval elismerje és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét nyilvánítsa, mert különben jogaikat ez utón nem érvényesíthetik és a bélyeg- és illetékelengedési kedvezményétől is elesnek. 3. Azok, a kiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog, vagy megszűnt egyéb jog van nyilvánkönyvileg bejegyezve ttgyszmtón az ily bejegyzésekkel terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve, hogy törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött bizottság előtt jelenjenek meg, mert ellenesetben a bélyegmentesség kedvezményétől elesnek. Pakson, 1910. május hó 4-én. Veréb János Szentpétery József betétszerk. 1 — 3 kir. járásbiró. Hosszú évek tapasztalatai alapján a legjobb anyagból készülnek a „Styria“ és „Styria-Demokrata“ kerékpárok. Kerékpáralkatrészeket és kerékpár- gummikat, lámpákat stb. szállítunk olcsóbban, mint bárhol S Kerékpár-javítások^ gyorsan és pontosan eszközöltetnek Müller Testvérek C 9 mechanikusoknál C 9 Szekszárdon, Kaszinó Bazár. Két évi jótá 1 lás I Kérjen árjegyzéket! 0 0 V Gyökeres Riparia Portalis I. r. 30 kor. » * » II.. » 20 » 0 > Rupestris mettalic I. » 30 » > » » II, » 20 » 0 Sima » » II. * 3 » » Riparia Portalis II. » 3 » V Európai Sima, Csaba gyöngye, zöld 0 sylvani, Szlankamenka, Cabernet, Merlot, #k burgundi, Oporto, Arramon, Muse ottonel. V Két igen szép bonyhádvidéki vörös- 0 tarka 13/4 éves tenyészigazolvánnyal Q ellátott bika. A Egy 8 HP. Schuttleworth-féle csekély javítást igénylő cséplő- w garnitúra. 0 Egy 6 HP. ugyanilyen cséplőQ szekrény 0 Willinger Márton Q gazdaságában, Q Zomba, Tolna megye. É .Amlfa Separator r.-t. képviseletet és raktárt létesített Szekszárdon. ÁLLANDÓ NAGY RAKTÁR: Separatorok, hűtők, [kopülők, vajgyu- — pók, tejes kannák és bödonök; = Separator olaj ás mindennemű tej" gjazdaságilgápekhez szükséges alkatrészekből* IRKADI ANDOR ?"*da8|jéchenfi'Utca 648. szám. w