Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-15 / 15. szám

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1909 április 15 6 recipét használják, mint amit ő általános derült­ség között ajánlott, meg lehetnek győződve, hogy — soh’se lesz bajuszuk. Pedig a férfinak ez az egyik legszebb ékessége, persze ha — nem ősz. Tapsoltak neki bőven. Majd Tunczin- ger Vica és Pettrits Fererrc léptek a színpadra. Ez utóbbi a polgáriba járó kis .bakfisnak házi feladványait szokta kidolgozni, de most semmi eredményre nem tudott jutni, pedig eleget kín­lódott vele, helyette azonban más eredményre jutottak, mert egymásba szerelmesek lettek. Ez nem baj, legfeljebb annyiban kényelmetlen, hogy — csak a színpadon történt. Különben nagyon jól játszottak. A 6-ik pontnál Schnitta Antal bizonyítgatta, hogy mily válságos helyzetbe so­dorta őt az a balvégzete, hogy szereti a nőket, kövéreket, soványakat, szőkéket, barnákat, né­mákat és nyelveseket egyaránt. De azért szé­pen kievickélt a bajból, meg is tapsolták érte. A 7-ik pont egyike a legsikerültebb előadások közé tartozott. Kutnyánszki Veronka és Csontos György szerepeltek itt mint férj és feleség. A színpadot rögtönösen két szobává alakítottuk át s egyiket az asszony, másikat a férj foglalta el, úgy azonban, hogy egyik sem tudta, hogy a másik a szobájában van. A férfi gondolván, hogy felesége nincs itthon, amúgy nekiszila- jodva kezdte átkozni paradicsomi Ádám apán­kat, amiért megfeleségesedett; viszont a feleség is ama hitben, hogy egymaga van otthon, sza­badjára eresztette nyelvecskéjét és Istenigazá­ban szapulta a férjeket, lelkűkre kötvén a leányoknak, hogy minden kérőt kosarazzanak ki s ha nem használ, piszkafával verjenek ki. Mindez kitűnő párbeszéd alakjában ment 20 percen keresztül. A nevetésnek se hossza, se vége nem volt. Persze mint minden családi drá­mának, ennek is béké.s megoldása lett. A kö­zönség hosszasan tapsolt nekik. Ez volt a »Tolnai Kath. Legényegylet« téli programmja. Ha némelyek szemében tán alacsony jelentőségű is az egész, de minden­esetre bir annyi belértékkel, mint a — kár­tyázás. Ezen kis beszámolóban még kötelessé­günknek tartjuk valamiről említést tenni. Ugyanis a zászlószentelési emlékfüzetek szétküldése után is még jöttek adományok a legényegyleti zászló­alapra, melyek azonban még eddig nyilvános nyugtázásban nem részesülhettek. Ezen aján­dékok a beérkezés sorrendjében a következők : Erőss Károly (Lőcse) 3*02, Pártos Zsigmond (Mözs) 2, Thán .Nándor (Egerág) 2, Schveitzer József (Kalocsa) 20, dr. Povischil Richárd (Ka­locsa) 5, Tolnai Róm. Kath. Olvasókör 10, Ré- tay és Benedek (Budapest) 10, Rausz Alajos (Bellye) 5, Éber Géza (Feked) 2 korona. Jelen adakozóknak az egyleti elnökség ez utón is a leghálásabb köszönetét nyilvánítja. De köszö­nettel adózunk a fenntemlitett összes szerep­lőknek is, kik nagy fáradsággal járó munkájuk es dicséretes kitartásuk által az egyletnek jó hirt, önmaguknak pedig csak tiszteletet sze­reztek. Újra alakult tolnai kaszinó. Folyó hó 4-én újra megalakították a tolnai kaszinót, melynek elnökévé Maixner Jánost választották meg. Igazgató lett: Bányai Mór, I. jegyző: Tőzsér Miklós, II. jegyző: Pataki Izsó, pénztáros: Anaigl Ferenc, könyvtáros : Isgum Károly. Vá­lasztmányi tagok : Block Ármin, Krausz Béla, Schön Béla. Stern Árpád, Tenclinger Lajos, Veszprémy Győző, KÖZGAZDASÁG. A Triesti Általános Biztosító Társulat. (Assicurazioni Generali) f. é. március hó 18-án tartott 77-ik közgyűlésén terjesztettek be az 1008. évi mérlegek. Az előttünk fekvő jelentés­ből látjuk, hogy az 1908. december 31-én érvényben volt életbiztosítási tőkeösszegek 972.108,481 korona és 17 fillért tettek ki és az ev folyamán bevett dijak 42.33',825 korona és 78 fillérre rúgtak. Az életb ztositási osztály dij- tartaléka 19.086,145 kor. 05 fillérrel 283.242,702 korona 29 fillérre emelkedett. A tűzbiztositási ágban, beleértve a betöréses- és tükör-üveg biztosítást a díjbevétel 17.573.409,609 kor. biztosítási összeg után 28.866,290 korona 38 fillér volt, miből 10.652,942 korona 55 fillér viszontbiztosításra fordittatott, úgy, hogy a tiszta díjbevétel 18.213,347 korona 83 fillérre rúgott és ez összegből 13.079,112 korona 08 frjfér mint díjtartalék minden tehertől menten jövő évre vitetett át. A jövő években esedékessé váló dijkötelezvények összege 122.098,054 kor. 94 fillér. A szállítmánybiztosítási ágban a díj­bevétel kitett 3.577,201 korona 84 fillért, mely a viszontbiztosítások levonása után 1.655,086 korona 52 fillérre rúgott. Károkért a társaság 19ü8.-ban 39.751,656 korona 71 fillért és alapí­tása óta 938.794,591 korona és 91 fillért fizetett ki. E kártérítési összeg-bői hazánkra 184.687,233 korona 43 fillér esik. A nyereség tartalékok közül, melyek összesen 20.890,707 korona 37 fillérre rúgnak, különösen kiemelendők : az alap­szabály szerinti nyereségtartalék, mely 6.300,000 koronát tesz ki, az értékpapírok árfoly.aminga- dozására alakított tartalék, mely az idei átuta­lással együtt 13.017,104 korona 53 fillérre rúg, továbbá felemlítendő a 160,000 koronára rugó kétes követelések tartaléka és az ingatlan tar­talék, mely az idei átutalással 1.413,602 korona 84 fillért tesz ki. Részvényenként 600 at any frank osztalék kerül kifizetésre.' A társaság összes tartalékjai és alapjai, melyek elsőrangú értékekben vannak elhelyezve, az idei átutalások folytán 323.629,347 kor. 57 fill.-ről 346.151,371 korona 42 fillérre emelkedtek, melyek követ­kezőképen vannak elhelyezve: 1. Ingatlanok és jelzálog követelések 68.422,455 korona 68 fillér. 2. Életbiztositási kötvényekre adott kölcsönök 29.099,869 korona 33 fillér. 3. Letéteményezett értékpapírokra adott kölcsönök 3.124,531 kor. 51 fillér. 4. Értékpapírok 219.102,504 korona 80 fillér. 5. Követelések államoknál és tartomá­nyoknál 5.613,421 korona 24 fillér. 6. Tárca váltók 786,489 korona 29 fillér. 7. A részvénye­sek biztosított adós levelei 8.820,000 korona. 8. Készpénz és az intézet követelései, a hitelezők követeléseinek levonásával 11.182,099 korona 57 fillér. Összesen 346.151,371 korona 42 fillér. Ezen értékekből 68.8 millió kor. magyar értékekre esik. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Többeknek. Sok kellemetlenséget okoz nekünk, hogy a szekszárdi postán nemcsak a leveleket, lapokat, hanem még a g\ ászjelentéseket is megportózzák. Azért kérjük önöket, hogy jövőben elegendő bélyeggel lássák el leveleiket. Jelenkor legkiválóbb bőrfinomitó-találmánya és SZÉPITŐSZERE a növényekből készült kristályszerü massza KRISTALIN Hatása páratlan, a bőr lelemészti és ezáltal sima, üde, fehér lesz. Eltünteti az arc-, kéz-, nyak-, vállbőrről ráncokat, rendőket, pattanást, kiütéseket stb. 2—3-szori bekenéff után eltávolítja a szeplőt, májfoltot,'' mitesszert. KRISTALIN I Bámulatosan fiatalít. Vízben feloldódik, mert nem tar­talmaz olyan káros és ártalmas anyagokat. Ara I kor. Üvegdoboz ára 3 kor. Próbatégely 50 fillér. KRISTALIN Hatását emeli a Kristalin növényszappan I korona és növénypuder I korona. Kapható minden gyógytárban és drogériában Postán küldi „KRISTALIN“, Budapest Baross-utci 91. A megrendeléseket naponta elintézik, minden küldeményhez használáti utasítás van mellékelve. Értesítés! Van szerencsém a nagyérdemű közön­ség becses tudomására adni, hogy nálam I. rendű felsőgallai legjobb minőségű fehér mész, I. rendű beocsini román és portland cement, I. rendű bükkhasáb ölszámra, valamint felapri- tott tűzifa is, továbbá minden fajta csépléshez való szén nagyban és kicsinyben mérsékelt árszámitás mellett állandóan kapható. Raktár helyiségem Szekszárdon, Rákóci- utca 664. sz. saját házamban van. Tisztelettel: 3—3 Hirschfeld Ármin. 7/1909. sz. Hirdetmény. Sióagárd község telekkönyvi betéteinek szerkesztésére ki­rendelt bizottság közhírré teszi, hogy az 1886: XXIX., 1889. XXXVUI. és az 1891: XVI. t.-cikkekben előirt helyszíni eljárás végett és pedig egyelőre csupán az azonosító 1909. évi május hő 1. napján az azonosítás befejezte után pedig a bizottság a községben megjelenend. Ennélfogva felszólittatnak : 1. mindazok, akik a telekjegyzőkönyvben előforduló bejegyzésekre nézve okadatolt előterjesztést kívánnak tenni hogy a bizottság előtt a kitűzött határnapon megkezdendő' eljárás alatt jelenjenek meg és előterjesztéseiket igazoló ok- rataikat mutassák fel; , ■' . . 2. mindazok, akik valamely ingatlanhoz tuljdonjogot tartanak, hogy a tulajdonjog telekkönyvi bekebelezését a kitű­zött határidőig a telekkönyvi hatósághoz intézendő szabályszerű beadvány utján kieszközöljék, vagy a telekkönyvi bekebele­zésre alkalmas okiratok alapján a telekkönyvi bejegyzés iránti kérelmeik előterjesztése végett a bizottság előtt jelenjenek meg, ha pedig telekkönyvi bekebe'.zésre alkalmas okirataik nincsenek, az átírásra az 1886: >.XIX, t.-cz. 15—118 §-a és az 1889: XXXVIII. t-cz. 5., 6., 7. és 9. §-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és azokkal igé­nyeiket a kiküldött bizottság előtt igazolják, vagy oda hassa­nak, hogy az átruházó telekkönyvi tulajdonos az átruházás létrejöttét a bizottság előtt szóval elismerje és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét nyilvánítsa mert különben jogaikat ez utón nem érvényesíthetik és a bélyeg- és illeték-elengedés kedvezménytől is elesnek ; és 3. azok, akiknek javára tényleg már megszűnt köve­telésre vonatkozó zálogjog vagy megszűnt egyéb jog van nyilvánkőnyviieg bejegyezv., úgyszintén az ily bejegyzésekkel terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak tör­lését kérelmezzék, illetve, hogy törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött bizottság előtt jelenjenek meg, mert ellen­esetben a bélyegmentesség kedvezményétől elesnek. • Szekszárd, 1909. évi április hó 9-éo. Kardos Herman, Horvátit Ferenc, betétszerk. tlkvvezető. 1—3 kir. tszékí biró.v Egy 2% lóerejü teljesen jó­karban levő, kevéssé használt BENZINMOTOR villamos gyújtással,transmissio- val együtt — igen olcsón eladó. — Megtekinthető a Molnár-féle nyomdai r.-t.-nál Szekszárdon. Uj üzlet. Szekszárdon, á dr. Müller-íéle házban (polgári iskolával szemben) a mai kornak megfelelő tűzifa és szén kereskedést, azaz fióküzletet nyitottam fa­telepemhez, melyben kisebb elárusitást esz­közlök, egyúttal mindennemű nagybani tüzifa- és szénrendeléseket is felveszek. Ugyanitt vasalni való faszenet is árusitok 1 kilogram­mos csomagokban 12 fillérért. Nagybani vételeknél viszontelárusitók árengedményben részesülnek. Felapritott tűzifa, elsöosztályu száraz prima bükk vagy gyertyán hasábból métermázsája 3 korona és tiz kilónként 32 fillér. Tisztelettel Mutsenbacher Ödön tűzifa- és szénkereskedő. Telefonszám: 61—62. Benzinmotorok malom- és iparüzem hajtásra Benzincséplökészletek a legújabb, legtökéletesebb szerke­zettel Egyszeri! kezelés. Legcsekélyebb benzinfogyasztás. Teljes szavatosság. Müller Testvérek mügépészek gépraktára Szekszárd. Sióagárd község telekkönyvvi betétszerk. bizottságától.

Next

/
Oldalképek
Tartalom