Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-18 / 7. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1909 február 18 o »ele ez ügyben kifejtett, tiszteletreméltó munkálkodása, a tizenkettedik órában kárba ne vesszen. Azt hiszem, nem akad városunkban egyetlen-egy számbavehető tényező, ki ne egyesülne velünk abban áz elhatározásban, hogy az iskola építése keresztülvitele körül lölmerült akadályok okvetlen ideje korán eltávolitandók. Hiszen melyik város van az ország határain belől olyan szerencsés helyzetben, hogy egy 140.000 korona értékű épületet mondhat magáénak, melynek megszerzése körül anyagi áldozatot nem kell hoznia s csak az a teher hárul reá, hogy kölcsönt közvetítsen. Legújabb hir szerint az a terv merült lelj hogy a vármegye által kezelt Styrum— Limburg-féle alapitványnyal lehetne 1 kölcsönügyletet megkötni, csakhogy ez a művelet az iskola-alapra meglehetős nagy terheket róna, mert ott a kamatláb 5 és fél százalék s ezenfelül 2 százalékot kellene törlesztésül fizetni s ilymódon a kamatteher és törlesztés -évenként 75Q0 koronára rúgna. De ha nincs más mód, aminthogy nincs, az épitkezés keresztülvitelére, akkor ezzel is meg kell barátkozui, mert nincs kizárva, hogy idővel, a pénzügyi viszonyok javultával, a most ránk háruló teher kon- versió utján jelentékenyen kevesbíthető lesz.* Boda Vilmos. Súlyos vád. Napjainkban már alig van csak valamire való község, hol a téli hónapokon át egyletekben, vagy iskolákban nem tartanának népies felolvasásokat, hol nem volna még iskolán kívüli — felnőttek oktatása. Sajnos, ezen felolvasásokat faluhelyen nem szakemberek, mint teszem az egészségtan köréből az orvos, az országos törvényekről a jegyző stb., hanem rendesen a tanítók tartják. Hogy ennek mi oka, nem nehéz kitalálni. (Tisztelet a kivételnek!) És dacára a tanítóság ezen igazán feláldozó munkájáért, akadnak lelketlen emberek, vki)v a. tani tó ezen munkáját lekicsinylik vs ígjr fan ahhoz való kedvét is veszik. Nem rég Binarvármegye kérdést intézett íőbiráihoz, miként lehetne a közegészségügyi viszonyok ziláltságán és elmaradottságán segíteni. Közlöm a »Népszava« nyomán egy tiszteletbeli főbíró erre vonatkozó nézetét, mely egyszersmind súlyos váddal illeti a tanítóságot. * Mint lapunk zártakor értesülök, a Szegzárdi Takarék- pénztárral sikerült megegyezni, méh' szerint nevezett pénzintézet hajlandó 51/* °/0-kos kamat mellett a városnak 13U.000 koronát kölcsön adni. B V. »A közegészségügy javítására tagadhatatlanul legfontosabb tényező a nép felvilágosítása, erre tehát a néptanítók (?) volnának hivatva- Nekik azonban hiányzik az egészségtan oktatására való képzettségük és igen nagy részük még nem is áll a kultúra azon magaslatán, hogy a kérdés nagy fontosságát mérlegelni tudnak-« Tehát a nép felvilágosítására kizárólag a tanító van hivatva. Szóval, legyen egy valóságos Universum : orvos, ügyvéd, főbíró, suszter és ki tudná megmondani, mi minden még. Először is ezen kizárólagosságot cáfolnám meg azzal, hogy felnőttek oktatásánál az elemi ismereteket már szakembernek kéll bővítenie, különösen egészségtani tekintetben, ha igazán ered ményt akarnak elérni !Következnék a vád első része, mely szerint »a tanítóságnak, hiányzik az egészségtan oktatására való képzettség !« Éppen az-egészségtanra és annak .oktatásra való képzettségre nézve nem áll a tiszteletbeli főbíró ur vádja. Úgy látszik, nem tudja, hogy épp az egészségtant többnyire szakemberek, tehát orvosok tanítják a képzőkben és még hozzá meglehetős részletességgel. Lehetetlen, hogy főbíró Uramnak lett volna már kezében egy képezdei értesítő. Megengedem, a negyven évvel ezelőtt képesítőt tett tanítók tán nem bírtak ezen képzettséggel, hisz csak négy gyimnáziumot végeztek, de a mai tanítói nemzedéket ilyen váddal illetni nem lehet. A vád második része, hogy »a tanítóság igen nagy része nem áll még a kultúra azon magaslatán, hogy az egészségtan nagy fontos- I ságát mérlegelni tudná.« Ez már nem is vád, hanem a magyar tanítóság és tanügy arcul- csapása. Szegény Magyarország ! Ily miveletlen néptanítók vezetése mellett valóban ázsiai ország maradsz. Hogy megörül majd ennek a beismerésnek az agg norvég és a többi külföldi jó barát. És mit szól majd hozzá a közoktatási miniszter Ur ? Ezen lekicsinyléssel sincsen még vége, következik még egy kirohanás a felekezeti iskolák ellen. »Mert, ha ki is oktatnánk a tanítókat, mondja tiszteletbeli főbiró Uram, a siker csak problematikus lesz, mert kevés az iskola és mert az a kevés is felekeí e.i, hol csak dogma- I tikus felfogás fejlesztésére fektetnek súlyt, a természettudományos megismerésre nem. Az ilyen iskolákból kikerültek, a beléjük nevelt fatalizmusuk folytán, csak tuívilági erőkben és nem a tudománynak hisznek. Hiába prédikálunk ilyeneknek egészségügyi dolgokról. Mindezeken csak ügy lehet segíteni, ha az állam veszi kezébe az összes iskolákat.« Lám, milyen logikus! Ha az iskolák államosítva lesznek, akkor egy csapásra a kultúra magaslatán fog állani a tanítóság, minden külön tanítás nélkül, érteni fog az egészségtanhoz s tán még fel is csap orvosnak. Nem lesz többé vallásoktatás, vagy ahogy főbiró Ur gondolja: népbutitás, hanem „mivelődűnk (majd) szörnyű módon“. Ez aztán „hatalmas korbácsütés a mi valláserkölcsös, hazafias — istenes állapota- j — Maga, barátom, csak gondoljon a tanulásra. ff elkedvetlenedve vágtam vissza: Hát maga mire gondol ? nyedén felelte: n is arra, lássa, most is francia könyvet inyleg francia regény volt a kezében yenkezve ismertem el felsőbbségét ért bizony nekem elég volt a latinnal iggel megbirkóznom a piaristáknál, nemhogy még franciát is tanultam volna. Ágnes eszes, okos leány volt, kitünően , igezte a polgárit és szüleinek ezzel nagy örömükre is volt. De már azzal kevésbbé, hogy nem igen látszott meg a viselkedésén, hogy apácának készül. Hangos jókedve volt mindig és fiukhoz kedvtelései voltak. így például nagyon szeretett kocsikázni, de csak úgy, ha maga hajthatta a lovakat. És úgy hajtott, mint akármelyik urigyerek bent o városban. S azután nagy passziója telt abban, hogy a mezőt járta az apja vadászkutyájával, vagy az erdőt bújta félnapokig, nem egyszer elcsenve Istenes Ambrus valamelyik könnyebb vadászfegyverét is s rendszerint egypár fogoly- lyal, vagy nyullal térvén haza, a mit a kukoricás szélén ejtett el. És szerette a heged üszőt, imádta a táncot s ha zongorázott, mindig a legújabb dárabot játszotta. S csak nagy ritkán j valami egyházi éneket, a minthogy ájtatos tartalmú könyvek is ritkán fordultak meg a kezén, hanem a Jósika és Jókai regényeit olvasta mind. És ha Istenes Ambrus néha kifogásolta az ő leányának ilyetén való, apácának készülő leányhoz éppen nem illő szórakozásait, Ágnes a nyakába csimpaszkodott két puha karjával, csattanós csókot nyomott jobbról-balról az arcára s igy duruzsolt: — Ugyan, édesapám, ha úgyis apácának szántál, legalább most hadd élvezzem a szép szabadságot. Elég időt tölthetek még úgy is az örökös rabságban. ÍL Az örökös rabságra nézve azonban kettőn állt a vásár. Tudta ezt Istenes Ágnes és az ő tizenötéves lelkében erős elhatározások fogamzottak meg. Annyira erősek, hogy titokban bírta őket tartani és megőrizte a külszínt továbbra is olyannak magát illetőleg másokkal szemben a | milyennek eddig ismerték. Ezzel a külszínnel szülei nem voltak tisztában, de hagyták, hogy Ágnes hadd mulassa ki magát, hiszen úgyis apáca lesz. Engedelmes jó leányuk volt mindig, hát annyit ők is elnéztek neki. A kedves testvérek ott bennt a zárda falai közölt élénk, jókedvű leánynak ismerték Ágnest szinte. Talán néha psintalannak inkra“ mondja a »Népszava«, melynél „többet kívánni egy szolgabirótól nem lehet“. Valóban nem ! (Csak nem is foglalkozott más lap vele !) Hát mégis, hogy lehetne a közegészség- ügyén segíteni | Cikkem elején néhány szóval iparkodtam arra rámutatni. Tanítsuk a téli hónapokon át a népet, de álljon be mindenki, biró, orvos, gyógyszerész, jegyző, állatorvos stb. tanítónak s meglesz minden bizonynyal a várt eredmény. Persze félre kell majd tenni a vaskalapot, de ezáltal tiszteletet — becsületet fogunk a kabátnak szerezni ! Knábel Vilmos eV. tanitó. A cigány és cigányügy rendezése. Irta: Pápay Géza. Ezen cim első pillanatban valószínű egy már agyoncsépelt dolog mintegy ismétlését látszik magában foglalni s tagadhatatlanul van is ebben valami igazság, mi azonban készakarva történik igy, amennyiben lélektani tény,' hogy mindaz, mit nem ismétlünk, kivész a lélekbőí. Pedig fontos társadalmi, sőt állami érdek, hogy a cigánykérdés a napirendről le ne kerüljön, mig az elengedhetetlen, sürgős orvoslás meg nem valósult. ‘ Midőn e gálád faj egy rémtettet követ el, a külföld előtt amúgy is oly ferde szemmel szemlélt országunkban, magyar közmondásként »rossz hir lóháton jár«, de ez még annál is gyorsabban terjed el egész Európában s nem kevés külföldi előtt, a rólunk bírt ferde fogalomból, minthogy nála cigány, mágnás, magyar egy, megerősítést nyer, hogy már ismét ezt, vagy amazt a vadállatias kegyetlenséget követték el embertársaikkal szemben, nem a cigányok, hanem a cigány-magyarok. Nálunk pedig ilyenkor, a Kárpátoktól az Adriáig visszhangzanak ezen állapotok megszüntetését célzó reformtervek, sőt kísérletek is történnek, alig van lap, mely ezzel ne loglalkoznék, de mihelyt a rémtettet elkövetők felett kimondatott az ítélet, megszűntnek tekinti a magyar társadalom az ügyet, mi pedig csak a bűnösök, de nem a társadalom részéről szűnhetett meg. — AZ elitéltek elszenvedik méltó büntetésüket, mialatt vagy ismét támadnak újabb Párnók, Vranák, Dolák, Bajkák, Tuták, Kunák, vagy ha ezek egyike-másika kiszabadul, valószínűbb mint nem, hogy az fog felcsapni haramia vezérnek. Hisz a legrosszabb esetbeni 15 év elegendő lesz arra, hogy a leg- javakorabelibb férfiúvá legyen, a táplálkozás nélkülözéseket, az időszakok viszontagságait már mintegy el is feledve, természetadta kézügyességében többféle irányban, sőt szellemileg is bizonyos fokig kiképezve. A közbiztonság, közrendészet, közerkölcsi- ség, közművelődés, közegészség és még számos, egy modern kulturáltamban levő intézmény őre, intézője a községekben tulajdonképen a jegyző, ki már-már görnyed a nap-nap után keletkező is gondolták, de Ágnes a legjobb növendékük volt s nemcsak szellemi leendő részét nézték benne a rendnek, de azt is tudták, hogy bizony nagy vagyont fog majd utána a rend örökölni, hiszen egyetlen tagja családjának, a melynek magva fog szakadni. így hát ők is elnézték kis hibáit, sőt kedvét keresték, nehogy romba hulljon a számításuk. Ágnes pedig a zárdában a tanitónőképzőt hallgatta most és vakációra se ment haza a szüleihez, * azzal okolván meg ezt, hogy a szünet alatt is tanulni akar, mert az alatt az egy év alatt, a mi még a rendbe való belépésétől elválasztja, szeretne két vizsgát tenni, hogy a tanítónői oklevelet annál gyorsabban megszerezhesse és minél hamarább hasznára legyen a rendnek a tanítás terén. Persze a kedves testvérek ennek is csak örülhettek s maguk járták ki a tanfelügyelőnél az engedélyt s igy Ágnesnek ez az óhajtása is teljesült. Most azonban igénybe vette a nyári szabadságot és haza ment a szüleihez,' annál >c inkább, mert hazulról azt irta az apja, hoj anyja nagyon gyengül már, gyakran bett kedik és szeretné a leányát látni. Ebben a leányban kedve is telhetett Istt Ambrusnénak. Mert Istenes Ágnes nem volt többé a csintalan gyereklány, de komoly, szinte hid' szépség, olyan, mint a márványszobor. Meg*
