Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-28 / 43. szám
2 TOLNAMEGYEi KÖZEONY 1909 október 28 Szives adományok Máté József bátaszéki községi igazgató-tanitóhoz, mint egyesületi pénztároshoz küldendők. Biztosan hisszük, hogy szerény felhívásunk visszhangra talál mindazok szivében, akik ami magyarositó, szakavatott, lelkes és kedves tanfelügyelőnk működését ismerik. Legyen szeretett tanfelügyelőnknek fény nevére, áldás életére ! . _A »Tolnavármegyei Általános Tanítóegyesület nevében és megbízásából: Szekszárd, 1909. év október hó 21-én. Máté Károly Horváth Ignác alelnök. alelnök. Mit tehet a tanító a mindinkább terjedő nemzetközi szociálizmus ellen?* — Irta: Szalay Sándor. — Jelige.- »Valahányszor valamely lángelme a világot megvitatni j I jHIH törekedett, mindannyiszor äz" ifjúságra vetette szemét.» A Tolnamegyei Általános Tanító Egyesület a múlt évi közgyűlésén a fentebbi tételt tűzte ki kidolgozandó pályatételül; mint ezen egyesületnek egyik szerény tagja, szintén kidolgozás alá vettem a tételt, részint mivel a kérdés a mai viszonyok között teljesen aktuális, részint kötelességérzetből, mert »A rész az egészért lévén alkotva, munkálkodni kell«. Mindenek előtt morál bölcsészeti szempontból akarom megvilágítani a kérdést, azaz kutatni: mi tulajdonképen a szociálizmus és mily viszonyban áll az általános társadalmi evolutióval szemben ? A társadalmi fejlődés történetének beható vizsgálata mutatja, hogy minden korszaknak megvan a maga főeszménye, amelynek szolgálatába szegődik a szellemi és anyagi erők ösz- szege. Ezen eszmény nem a véletlen szüleménye, hanem egy erők törvény, a lársadalmi evolutió törvényének eredménye, legalább igy kell felfognunk, ha tapasztaljuk, hogy a kor irányát megváltoztatni senki sem képes s ily kísérletnél — ha egyidőre sikerülne is — előbb- utóbb még a hatalom és a lángész is elbukik. A hatalom megtörik a tömegerő ellenében, a Iángész a félreismerésnek áldozata lesz az ő — korát megelőző — eszméivel. Igep jól mondja Madách: »A kor folyam, mely visz vagy el- merit, úszója, nem vezére az egyén.« E mellett azonban az is nyilvánvaló, hogy gondolkodó elmék a társadalom főeszméire — a korszellemre — csaknem észrevehetetlenül ugyan, de folytonos befolyást gyakorolnak és éppen ez a főfolyamat az, amit evolutiónak, társadalmi fejlődésnek nevezünk. A társadalom egyedek millióiból áll és ezen milliók közül a gondolkodók eszméi felszívódnak a tömegbe és ott lassan működő erőkké válanak. így alakul ki és fejlődik lassan-lassan a korszellem. Nem célom a korszellem fejlődésének menetét fejtegetni, csak megállapítom, hogy a modern korszellem lényege — a főeszmény, mely homloktérben áll, — az egyén szellemi és anyagi szabadságának biztosításában, vagy jobban mondva, az erre irányuló törekvésben áll. Ezért küzd a tudomány, a politika, a morálfilozófia embere, ha a kor magaslatán áll; ezen eszméért harcolnak a társadalom életében alakult különféle pártok és iskolák ; különbözők ugyan fegyvereik, de a lényeg ez. Ezen küzdelemhez fűződik azon eszmekor s, amit a szó nemesebb értelmében szociáliz- musnjak nevezünk. Ne gondoljuk azonban, hogy ez tel esen uj dolog, bent volt ennek magva már a középkori utópisták — Campanetta, Cabot, Morus stb. — tanaiban is, de a tömegben mint mozgató erő nem szerepeltek, részint mert az utópisták tanai a nép által érthetetlen latin nyelven voltak irvá, részint azért, mert a néposztályok között fennálló válaszfalak oly erősek voltak, hogy ható erejüket nem érvényesíthették. Az uj kor nagy küzdelmei azonban ledöntötték a válaszfalakat, az előhaladó népmüveltség emelkedésével az irni-olvasni tudás közkincscsé vált, a szociális eszmék többé nem holt, hanem a nép élőnyelvén vannak irva, a tömeg számára ott van az órási apparátussal dolgozó napi sajtó, mely minden osztály és népréteg számára hozzáférhető : ily körülmények között a szociális eszmék átmentek a tömegbe s ott mint mozgató elemek szerepelnek. Nem volna ez baj, ha a szociálizmus a maga tiszta valóságában ment volna át, hisz korunk lényegével nemcsak, hogy nem ellenkezik, sőt annak egyes folyománya. A baj ott kezdődik, hogy a rosszakaratú spekuláció, mely a tömeg szenvedélyére alapítja számítását és még inkább korunk szociálizmusá* A Tolnámegyei Általános Tanítóegyesület által pálya- ipjjal kitüntetett dolgozat. nak hatása alatt a szociális eszmék rut árnyoldalaikkal mentek át a tömegbe. Jó talajra találtak itt, mert az óriási munkahalmaz, mely ma az emberiség vállain fekszik, háttérbe szőrit minden ideálisabb érzést: hazaszeretetei, vallás- erkölcsiséget, emberszeretetet, szóval mindazt, ami erkölcsi fék gyanánt szerepel az egyénben és társadalomban. Ez a szociálizmus nélkülözvén az ideálisabb elemet, oly eszközökkel törekszik célja elérésére, mely nem haladásra, hanem a társadalom degenerálására vezetheti. Nemzetközi, hazátlan szocializmusnak neveztetik, mert elve, hogy »a munkás hazája széles e világ« s a hazát »buta fogalomnak« nevezi; sőt az igazi szociálizmus elveit megtagadva, osztály- gyülőletet hirdet, nem is szólván a vagyonfelosztás és a jogrend megsemmisités-féle tervekről. Ez a szociálizmus — a továbbiakban csak erről szólok minden külön jelző nélkül — méltán megdöbbent minden gondolkodó embert. Megdöbbentő különösen az, hogy ez a hazátlan szociálizmus hazánkban is rohamosan terjed és pedig nemcsak az idegen munkásokkal szaturált gyártelepen, hanem ott is, ahol tősgyökeres magyar faj képezi a lakosság számát, az alföldi megyékben ; ez ránk nézve — nem is szólva a gazdasági hatásról — valóságos nemzeti veszedelmet jelent, amely ellen védekezni kell minden erőnkből. Szellemi fegyverekkel, mert a modern korban változtak a küzdelem fegyverei; ma véres háborúk helyett inkább eszmék küzdenek egymással s a küzdelem célja nem a népek vagy osztályok akaratának megtörésére, hanem inkább megnyerésére irányul. Hogy e téren mi a feladata az államnak és társadalomnak — arra nem terjeszkedem ki; csak arra, ami ránk néptanítókra háramlik, mert ez eszme harcból kétségkívül nekünk is ki kell vennünk a magunk részét. Jeligéül választottam egy angol pedagógus azon gondolatát: »Valahányszor valamely lángelme a világot megjavítani törekedett, mindannyiszor az ifjúságra vetette szemét«, Nem csak mint jeligét, hanem mint munkám vezérelvét is tekintem ezt, mert »Akié az ifjúság, azé a jövő.« Ránk tehát — akik nemcsak tanítók, hanem nevelők is vagyunk, egyszersmint nagy feladat vár e tekintetben az iskolában és kü'.önösen abból a positióból kifolyólag, melyet mint összekötő kapocs .a nép és intelligencia közé állítva elfoglalunk a társadalmi téren is. Mik legyanek azok a teendők, amelyek e téren ránk várnak, a következőkben fejtem ki: Magában a szorosan vett iskolában mást nem tehetünk, mint hivatalos kötelességünkhöz híven a leggondosabban lerakjuk a népmüveltség alapjait, mert, hogy népiskolai tanulókkal a szocialista eszmékről pró vagy kontra beszéljünk, ez túl lőne a célon. E cél érdekében csak az kell, hogy a hazaszeretetet és valláserkölcsi- séget a leggondosabban ápoljuk növendékeink szivében, mert hisz mint fennebb kifejtettem, az ideális eszmék háttérbe szorulása nyit tért a szociálizmus tanainak. Ha kevés az e célból a népiskolában véghezvihető különleges eljárás, annál több a társadalmi téren. A hivatása magaslatán álló tanító szeretettel érintkezik a néppel, ha észre veszi a veszedelmes tanok terjedését népe között, szeretettel iparkodik meggyőzni őket arról, hogy a munkás sorsának javítására a jött-ment szoci- álista izgatok nélkül is megtörténik. Nem kell azért a hazát, vallást és minden nemesebb érzést megtagadó népámilókat követni. De nem volna eredményes e munka magában véve, ha nem indulna ugyancsak e célért missióra az intelligens elem közé is. Az intelligens osztály a munkás munkaadója, ha ez érdeklődik a nép baja iránt, ha igyekszik helyzetén némi áldozatok árán is javítani, ha látja a munkás, hogy az »uri« osztály a »munkás vezérek lármája nélkül is kellőleg méltatja a munkát; a méltatlan adót követelő szociálisták táborából bizonyára kilép.« Magyarországon különösen veszedelmes az agrár-szociálizmus. Régi dolog, hogy ezt csak egészséges birtok-politika, helyes parcellázási rendszer és farm-bérletek által lehet megorvosolni. Közismert dolog ez, de mivel tárgyammal szorosan összefügg, reá kell térnem. Mit látunk ezzel szemben ? A parcellázandó birtokot megveszi a tulajdonostól egy parcellázó bank, ez jó nyereségre eladja 50—100 holdas parcellákban jobb módú spekulánsoknak, akik viszont eladják még nagyobb nyereséggel 5—10 holdanként földéhes munkásoknak, akik a harmad-negyed kézből drága pénzen vett föld mellett teljesen tönkre mennek és lesznek — szélső szociálisták. így van ez előttünk Tolnamegyében és igy van országszerte. E sorok írója tud olyan esetet, hogy a parcellázandó birtokon egyetlen vállalkozó 300.000 koronát nyert félév alatt. Az érték 20%-át félév alatt, ami egy évre 40°|0-nak felel meg. Ez az igazi földuzsora. A bérbe kiadandó nagybirtokok — nagyon gyakran potom áron — csaknem kizárólag nagybérlők kezébe mennek, holott a tulajdonos sokkal többet nyerne farm-bérletekkel s e mellett hathatósan közreműködnék a szociálizmus megtörésén. E téren természetes a törvényhozás tehetne legtöbbet s a tanító vajmi keveset; de valamit mégis tehet. A tanító ma már minden társaságban elfogadott egyén, az intelligens körökben az ily dolgokra reá kell terelni a figyelmet és ha az életből vett példákkal illusztrálja e dolgokat, nem egészen hatástalanul beszelt. Legtöbbet tehet azonban mégis a néptanító — nézetem szerint — az ifjúsági egyesület révén és azáltal, hogy felveszi a küzdelmet a »ponyvairodalom* ellen és ez ellen a leghatározottabban fellép. Lássuk először ez utóbbit. Ne gondolja senki, hogy én mikor ponyva- irodalmat említek, holmi Tatár Péter-fele het- fejü sárkányok, vasorru bábák stb. félékre gondolok. Ostobaságok ezek, de nem veszedelmesek, mert a nép a maga józan eszével tudja, hogy mit higyjen el belőlük és mit nem és hozzátehetem — mint olyan ember, aki a nép közt és a népet tapasztalásból-ismerem — hogy az a fajta művek le is járták már magukat a népnél, épenugy, mint a müveit közönség előtt szensuálisztikus irány naiv regényei.Más ponyvairodalmi termékekről szólok én, ami igazán veszedelmes. Ezek a par excelence szociálista lapok és az ezek irányát követő — minden tekintélyt sárba tipró és minden irodalmi értéket nélkülöző — boulevard néplapok. Válami két évtizeddel ezelőtt olvastam valahol dicsőíeg említve, hogy Németországban minden munkás megkívánja az estebédjénél a maga újságát; mi is itt állunk csaknem. Csakhogy nem a legor- vendetesebb módon! mert a fent emlitett lapok forognak nagyobb részint ma a nép kézén, ezekből szívjak fel aztán a munkások az osztájygyülöletet, hazátlanság, vallástalanság eszméit, ehhez járul, hogy Boulevard lapok a nemzet vezérfiainak tekintélyét kíméletlen támadásaikkal rontják, ami természetes a szociálizmus malmára hajtja a vizet. Ezeken a bajokon elsősorban csak az egészséges mederbe szorított sajtószabadság segíthet ugyan, de a néptanítónak szép tere nyílik itt a szociális eszmék terjedése elleni tevékenységre, irányítania kell a nép olvasmányait. Ezt teheti és meg is kell tennie. És ezzel kapcsolódik a kérdéshez az ifjúsági egyesület. Mert hol tehetné ezt sikeresebben a tánitó, mint éppen ott ? Az itt kifejtett tevékenység aztán kihat a nép közé is. A nemzetközi szociális-párt vezetősége körében újabban elég botrányos esetek fordultak elő. Az ifjúsági egyesületekben ezen botrányos esetekről beszélni kell és a munkás vezérnek felcsapott spekulánsokat kímélet nélkül le kell leplezni. Hogy ezen szó »spekuláns« félreértésre ne adjon okot, megjegyzem: osztály, nemzet és felekezetkülömbség nélkül értem mindazokat, akik ebbe a kategóriába tartoznak, akármilyen hangzású nevök legyen is. Hogy az ifjúsági egyesületekben e téren sok jó eredményt érhetni el, e sorok írója ismét tapasztalásból mondhatja. A korábbi években, mikor az agrár szociálizmus a legmagasabb fokát érte el s az arató sztrájkok réme fenyegetővé vált, az X-i ifjúsági egyesület egyetlen tagja sem vett részt e mozgalomban, sőt a helyi ellenmozgalom is innen indult ki. Az az ellenvetés támadhat itt, hogy az ifjúsági egyesületben politizálni nem szabad ; nem is politizálást akarok én oda bevinni, hanem ennek a társadalmi kérdésnek egészséges alaponi tárgyalását kívánom. Meg kell győzni az ifjúságot, hogy az országos törvények, maga a társadalom szelleme; az egyén anyagi és szellemi függetlenségének biztosítására törekszik. A munkasbiztositás, munkásnyugdij, a humánus cselédtörvény és számos más — csupán a munkások érdekeit szem előtt tartó — törvények létrejöttek anélkül, hogy a szociálista vezérek közreműködtek volna. Hangsúlyozni kell, hogy a szociálizmus a haza és a vallás megsemmisítésére tör; hogy nemcsak az anyagi, hanem a szellemi munkás sorsa is nehéz. Ilyen és ezekhez hasonló elvek hirdetésével kell az ifjúságot megnyerni s »akié az ifjúság, azé a jövő.« Ügyanezen elve-Y két kell hirdetni a nép között is. Az intelligen- \ ciát meg kell győznie, hogy a nép apróbb* nagyobb bajai iránt jóakaratulag érdeklődjék és ott, ahol alkalom nyílik rá, az egészséges birtok-politikát szóba kell hozni. És ha még ehhez a fentebb emlitett ponyvairodalom ellen is küzd : lehetetlen, hogy valami eredményt ne érjen el. Mindezekben elsoroltam a néptanító feladatát szemben a hazátlan szociálizmussal. Fel kell vennünk a küzdelmet: ezt követeli tőlünk a haza! és ha a haza szól, a néptanítónak elsőnek kell lennie.
