Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-21 / 42. szám
XXXVIL évfolyam 42. szám Szekszárd, 1909 október 21. Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Szerkesztőség Beierédj István-ntcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomás r.-f., hová a lap részére mindennemű _______hirdetések és pénzküldemények intézendők Fele lős szerkesztő Főmnnkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjeleli hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, */» évre 6 K, */4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig S K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. Gyászmagyarok. Irta: Mányoky Gyula dr. Kemenesalja, a dunántúli fajmagyar evangélikusok e tulajdonképeni hazája központjából, a kicsiny, de élénk, fejlődő, erejét nem ajándéképitkezésekre fecsérlő Kis- cellből kiindulva, — jobbról a lánglelkü magyar ódaköltőkirály: a Berzsenyi Dániel által megénekelt messzesötétlő tetejű Ság hegyet, majd balról a páratlan zamatu óboráról hires Somlót elhagyva: — Csobáncról, Tátikáról, Reziről, Szigligetről, Badacsonyról a magyar szívnek mindig gyönyörűségesen hangzó, regéket énekelő Kisfaludy Sándor szülőföldje, a regényes fekvésű Sümeg felé robog a nagy Zalavármegyét derékban átszelő vasút, — Nyírlak, — kiáltja a kalauz. És a fehér derekú nyírfák közül kedvesen mosolyog feléd egy stílusában divatját múlta nemesi kúria. A zalai benszülött büszkeséggel, fölragyogó szemmel tekint annak százados falaira. Azok a falak sokszor fogadták ölelő kaijaik közé a vértanúhalált halt Csányi László legszűkebb hazájának legnagyobb fiát: Deák Ferencet. Az a ház, a kiegyezés alkotójának közeli rokonai, az Oszterhuberek Tarányi ágának meleg otthona. Zalában ugyanis az urak is magyarosítják nevüket. Amit megszívlelhetne, követhetne Tolnában sok rémnémet nevű ur. Tizenkét—tizennégy éve renoválva lett az ősi lak. És nemcsak kívül, — belül is modernizálódott. Minden része, minden terme meghódolt a változó divat változó igényei- aek, — csak egy lakószoba nem. A birtokot, kicsiny bár hitbizománynak, fideikom- misszummá tette a királyi kegy, — azt a szobát érintetlenül hagyta a családi kegyelet. Abban a szobában szokott lakni, időzni Deák Ferenc, mikor Kehidáról hosszabb- rövidebb tartózkodásra Nyirlakra jött És a zalai hagyomány szerint ebben a szobában történt, hogy midőn a rokonok évődtek a Feri bácsival: az osztrák sógortól a kiegyezéskor miért nem csikart ki többet? azt válaszolta, hogy ha minden magyar férfi szeméből egy-egy szuronyos puska kandikált volna ki, az asszonyok szájából pedig pergő rokka helyett ágyú, akkor többet kivívhatott volna. És hozzá tette: Az alapot leraktam, építsétek tovább. Úgy látszik, ezen a beszélgetésen Széli Kálmán nem volt jelen. Igen, maga az alkotó sem tekintette a hatvanhetes alapot olyannak, amit tovább építeni, tovább fejleszteni se nem lehet, se nem szabad, Ezt az azokat kezdetben oly vehemensen támadott Tisza Kálmán hirdette volt legelsőbben a fórumon. Természetesen a bihari pontok szegreakasztása és miniszterré levése után. Hirdette pedig az osztrák* füleknek ezen kedves muzsikát a saját és pártjának hatalmi érdekéből. Hogy az emberi kor legvégső határáig a hatalmon maradhasson s maradhassanak. A generális fia még tovább ment. Tisza Istvánnak a hatvanhetes alap érinthetlensége már nem eszköz, hanem egy dogma, egy nebántsvirág, egy bálvány; amelyet, mint Wampeticsnél azon az emlékezetei november tizenhetediki dáridón az asztalokat, — amiről Bonyhádon a Perczel kegyelmes ur bizonyára sokat tudna beszélni, — s amelyet, mint Izrael fiai az aranyborjút, csak körültáncolni lehet. Ennek a szerencsétlen érinthetlenségi elvnek a következményei a mai szerencsétlen állapotok. A hatvanhetes alap érinthet- lenségének elmélete Ausztriában, Bécsben, a Burgban a* hatvanhetes állapotok meg- változhatlanságává nőtte ki magát. Ami ahogyan volt hatvanhétben, úgy kell annak maradnia időtlen időkig. — Osztrák volt a bank, — maradjon annak. A cim lényegtelen. Közös volt a vámterület, — legyen ezentúl is az. Amig csak úgy tetszik Ausztriának. És ami akkor nem volt, az nem is lehet ma sem, máskor sem. Nem volt magyar hadsereg, — nem is lehet. Nem volt magyar vezényszó, — ez sem lehet. Nem volt államiságunknak megfelelő külképviselet, — ne is legyen. Mindez egy ezer éve alkotmányos, jog, törvény és hitlevél szerint önálló államban. Változás csak királyi gráciából, fejedelmi kegyből következhet be. Népképviselet, nemzetakarat, — hátrább az agarakkal 1 Hanem azért majd negyven évig nem más, mint vörös republikánus volt a hatalom kezelői szemében, aki el nem ismerte a korona birtokosát a legalkotmányosabb uralkodónak, és a fővárosban rosszmájú újságíró, a vidéken pedig rebellis fiskális számba ment, aki nem hangoztatta, hogy — boldog a magyar. Nem is lett abból megyei ur. Hacsak nem tévedésből, végszükségből. S ha lett, a megyei aljegyzői uj beosztás bizonyára kétszer annyi dolgot juttatott neki. Úti figura docet. Nálunk is. A legutóbbi választások nem szolgabirói önkény és csendőrszurony, nem megvesztegetés és lélekvásárlás, nem feles föld és szabad faizás, nem eszem-iszom és dinom- dánom jegyében folytak le. Nem Lónyai Gábor és Tisza Kálmán, nem br. Bánffy Dezső recipéje szerint. Az eredmény a hatvanhetes pártok összezsugorodása, mondhatnék — csődje lett. Akik hatvanhétben csak heten voltak, ma a képviselőházban kétszázhetvenhatan vannak. A függetlenségi párt oly föltétlenül, annyira kizárólagosan uralja a helyzetet, hogy nélküle, az ő akarata nélkül, az ország dolgában alkotmányosan semmi meg nem történhet. És ez a párt szivvel-lélekkel követi vezérét, Kossuth Ferencet, akinek zászlójára az ország gazdasági függetlensége, önállósága van fölirva. Amely alapja annak, hogy a magyar nemzet Ausztriával szemben, provinciális, lekötött helyzetéből kiszabadulhasson, hogy az egyszerű őstermelő államból iparos, kereskedő állam lehessen. Nem állásfoglalás ez az őstermelés ellen, Franciaország eklatanter bizonyítja, hogy a kifejlett mezőgazdaság együtt haladhat, fejlődhet és virágozhat az iparral és kereskedelemmel. Bátran el lehet mondani, hogy a fajmagyarság, kivétel nélkül, az ország választó polgárságának legalább nyolcvan százaléka, a függetlenségi párt mellett foglal állást. Hogy tehát a függetlenségi párt törekvése és programmja mellett az ország oly túlnyomó többsége sorakozik, amely a magyar nemzet akaratának el nem vitázható, el nem tagadható bizonyítéka. Amelynek érvényesülése a parlamentarizmus igaz államaiban: Angliában és Franciaországban kérdés tárgyává sem volt tehető. Nálunk azonban innen-onnan egy éve már, azt latolgatja a végrehajtó hatalom: meg lehet-e adni a gazdasági függetlenség attribútumait annak a népnek, nemzetnek, amely Mária Terézia idejében avval a katonai erénnyel, amellyel egykor — mint a költő mondja — Európa homlokán tombolt és ez hagyományos királyhűségével megmentette a Habsburg-ház hét oldalról megtámadott, végveszélyben levő trónját ? , . . Úgy van azonban, hogy a hatvanhetes alap érinthetlenségének számban igen, de reményben le nem tört hívei, a hatalom megújhodásának vágyában, nem a magyar néppel, nem az országgal tartanak, hanem a bécsi Burggal. Kossuth Ferenc számtalanszor fölkérte, fölhívta őket: Láthatjátok, hogy velünk van a nemzet túlnyomó többsége ; láthatjátok, hogy Ausztriában a legellentétesebb pártok, nemzetiségek a magyarral szemben mindig összetartanak, összefognak, egyesülnek, — tartsatok ti is velünk, küzdjünk együtt. Vagy ha a legfőbb hatalmi kegy elvesztése félelme miatt nem akartok velünk harcolni, álljatok legalább félre. A hatalmi vágy azonban halotti tort ül bennük a józan hazaliságon, a haza egyetemes érdekén. És Luegerrel és annak magyarfaló társaival szóban és Írásban együtt bizonykodnak, hogy igenis nem kell külön nemzeti bank, nem kell külön vámterület, nem kell önálló gazdasági berendezkedés. Oly szemérmetlenül kínálkoznak Bécsnek, mint pityókos fiatal uraknak az utcai női mákvirág. Bécs városából pedig, nyugatról, a honnét — mint a kuruc mondja — a magyarra hidegen fuj a szél, az a refrén, az a viszhang természetesen : hogy hiszen amit ti akartok, azt nem az egész ország akarja, csak ti, csak egy esetleg többségben levő párt, nem hajolunk hát meg, nem engedünk! ... És ha ennélfogva nem juthatna dűlőre a függetlenségi párt nemzetboldogitó törekvése, ha bizonytalan időre el lenne hántolva az ország gazdasági önállósága, — mit gondolnak azok az urak, mint fog vélekedni felőlük a jövő nemzedék? . . . Bármily nagynevűek legyenek, ezt fogja róluk tartani bizonyára: — gyászmagyarok. Vármegyei közgyűlés. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 16-án tartotta meg őszi rendes közgyűlését, mely iránt élénk volt a bizottsági tagok érdeklődése. A karzatot a szekszárdi főgimnázium VII. és VIII. osztálybeli tanulói foglalták el. Apponyi Géza gróf főispán üdvözölte a közgyűlésen megjelenteket, a törvényhatósági bizottságnak tudomására adta, hogy miután a kormány lemondott, ő is a belügyminiszter rendelkezésére bocsátotta állását. Ezt kérte tudomásul venni. Súnontsits Elemér alispán szép beszédben emelte ki a főispánnak kiváló érdemeit. A köz-
