Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-28 / 4. szám

2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1909 január 28 tülvitelére sem nem hivatott, sem nem alkalmas. . ' ■ j. Elszomorító dolog, hogy míg Ausztriá­ban egymással késhegyig menő harcban és ellenségeskedésben álló elemek, rögtön egye­sülni tudnak, ha a magyarság jogos kíván­ságainak teljesítéséről van szó, addig nálunk politikai életünk jelentékeny szereplői, soha­sem velünk tartanak, hanem mindig a bécsi hatalmi körök szája ize szerint foglalnak állást jelentékeny kérdésekben. Ily hadsereggel nem lehet győzelmes hadjáratot folytatni. Azért, ha. Kossuth Ferenc, kinek állas* foglalásától sok függ a függetlenségi párt jövő magatartásai illetőleg, arra határozza el magát, hogy az osztrak-magyar bank szabadalmának meghosszabbítását nem el­lenzi, az nem azért fog történni, mintha a hatalom megtartása érdekében, elveit fel­áldozni hajlandó volna ; azért sem, mert ot a Bécs által felkínált engedmények kielégí­tenék, hanem tisztán és egyedül azért, mert egy nagy, ellenséges hadsereg legyőzésére, egy hasonló elszánt és egyetértő haderő volna szüksége. Ilyen hadsereg pedig, sajnos, ezúttal nem áll a függetlenségi párt vezérének rendelkezésére. Boda Vilmos A nagy koldusok. Ez a cim nem illik semmire másra annyi joggal, mint Magyarország városaira. Különö­sen az utóbbi években alig látunk egyebet, minthogy a városok, nagy üres tarisznyával a nyakukban, koldus alázattal ácsorognak a kor­mány és a budapesti bankok pitvaraiban — egy kis alamizsnáért. Nagy koldusoknak nem lehet kiverni a fogát két krajcárral, százezrek pedig még a pénzverdében is lassan gyűlnek. A váró­—§\jiv—cn\lj? mt i «vaon törve fejüket, mikép lehetne az eladósodást a lakosság nyakába sózni. Ez végső esetben sike­rül is. Széles köpönyeg a pótadó, minden kol­dus város ez alá bujt. De éppen itt a bökkenő. A helytelen gaz­dálkodás eredménye az igazságtalan adókivetés. Ismerünk városokat, hol 180—200 százalékos pótadóval nyomorgatják a po’gárságot. Ez az oka városaink stagnálásának. Nincs fejlődés semmi téren. A magyar nép csak az élet kény­szerítése alatt húzódik a városokba, mert a városokban nehezebb, terhesebb az élet, mint a falvakban. Pedig éppen megfordítva kellene en­nek történni. A nyugati államokban a kultúra gazdasági élet fejlődését az erőteljes városi élet mutatja. A keleti államokban a gazdasági élet elmara-. I dottságának jelei a néptelen, apró, anyagiakkal I küzdő, csenevész városkák. Minél alacsonyabb, rendszertelenebb a nép gazdasági élete, annál j ritkábbak a városok. Németország, Franciaor­szág, Angolország lakosainak 42°/ó-a alkotja a városok lélekszámát s 58°/o -a a falvakét, nálunk már óriási az esés e számarányban. Magyar- ország népességének 19%-a lakik a városokban és 81% a a falvakban. E bántó számaránynak oka az, hogy úgy a kulturális, mint a közjogi, közgazdasági, ipari intézményekben rendszer­telenül s egészségtelenül mindig csak a jelent tartották szem előtt Nem építettünk előre soha, csak a meglevő primitiv falakat javítgattuk. Nálunk a városi okos, ügyes gazdálko­dáshoz eddig senki sem értett. Politika, rokon­ság vagy korteskedés emelte rendszerint a vá­rosi elöljáróságot a vezetés helyére. Nem csoda, ha igy a leggazdagabb városok is koldusbotra fanyalodtak. A lakosság pedig, mely a falvak­ból a városokba szándékozott telepedni, sem falujában nem maradt, sem a városokat föl nem kereste, hanem ment egyenesen Amerikába. Magyarországon tehát a nép természetes szapo­rodását a rossz gazdasági politika akasztotta meg. 1900-tól kezdve minden polgármesteri kongresszus foglalkozott a kérdéssel, hogy mi­ként lehetne a városok megszorult gazdasági politikáján segíteni. Nem tudtak segíteni a saját hatáskörükben. Bekopogtattak most tehát a kor­mányhoz, kevésbbé szerényen, mint ahogy kol­dusokhoz illenék s előterjesztették a városok rendezésében a következő pontokat: 1. A városok szervezése mielőbb törvény- hozásilag oly módon szabályoztassék, hogy autonómiájuk teljesebb és valódibb legyen ; ön­^wrmánvzatuk. D^j^/ttt ^Ql jgázi _.érdekelj-kí­vá nják, a kormány által hatályosan ellenőriz­tessék ugyan, de ne legyenek érdekeik a min­denkori kormányok jó vagy rossz indulatának kiszolgáltatva. 2. A városok és a városi lakosság érdekei, jövőben demokratikus, kulturális, gazdasági és nemzeti jelentőségüknek megfelelő figyelemben és gondozásban részesüljenek. 3. A városokra a jövőben olyan terhek ne hárittassanak, melyek jövedelmeikkel és az or­szág lakosságának többi része áltál viselt köz­terhekkel arányban nem állanak. 4. A városok jövedelmeit hibás vagy igaz­ságtalan adózási módokkal ne csökkenthessék. 5. A városok súlyos pénzügyi helyzeté rendeztessék, e végből az állami költségvetésbe olyan összeget vegyenek föl, amely megfelel a vármegyék államsegélyének s a vármegyei és városi lakosság száma között levő aránynak. 6. Ezen államsegély a városok között né­pességük arányában osztassák föl. E pontok még kiemelhetnék a városokat a zökkenésből. De mi azt hisszük, megint csak üres tarisznyával bocsájtja útnak a kormány a szegény koldus városokat. Sz. L. KÜLÖNFÉLÉK — Előléptetés. A vallás- közoktatásügyi miniszter Bolgár Kálmán baranyavármegyei kir. tanfelügyelőt a megfelelő személyi pótlékkal a VI. fizetési osztály III. fokozatába léptette elő. — Műszaki tanácsosi kinevezés. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter Alacs Zoltán szekszárdi m. . kir. főmérnököt műszaki taná­csossá nevezte ki. Alacs ifoltán ezen előlépte­tést méltán megérdemelte kiváló szaktudásával és lelkiismeretes közhasznú munkásságával. — Adományok. Gróf Zichy Gyula pécsi megyés püspök 1000, a pécsi székeskáptalan szintén 1000 korona segélyt adományozott a messinai földrengés által sújtottak felsegélye- zésére. — Uj igazgatók. A Tolnamegyei takarél^- és hitelbanknál Kiinger .Ferenc elhalálozásával és Ujfalusy Imre leköszönésével két igazgatói állás üresedett meg, . melyekre Szeghy Sándor szekszárdi gyógyszerész és dr. Martin József szőlőbirtokos és bornagykereskedő választat­tak meg. — Esküvő. Mosonyi Ferenc szigetszent- mártoni kántortanitó folyó hó 23-án tartotta j® küvőjét Gyönkön Marksz Terézkével. — A szekszárdi nj dalárda. A régi l hctcs' szekszárdi dalárda tagjait 'Boda Vilír volt elnök múlt vasárnap délután 3 órára polg. iskolába értekezletre hívta meg. Az ér­tekezletre megjelentek beható tanácskozás után egyhangúlag kimondották, hogy újból megala­kítják a dalárdát és folyó hó 30-án már meg is tartják az alakuló ülést. A régi tagok mellé sorakoznak városunk legkitűnőbb hangú dal­kedvelői, úgy hogy az uj dalárda 30—40 tag­ból fog állani hivatva a régi dalárda országos dicsőségű hírnevét fokozni. — Múzeumi felolvasás. László Géza, a szekszárdi áll. főgimnázium jeles tanára, folyó hó 30-án felolvasást tart a múzeumban Petőfi Sándorról vetített képekkel. ­egy jóbarátja, aki szintén könnyelmű élet után vagyona roncsaival odamenekült s most mint farmer marhatenyésztéssel szép vagyont szer­zett. Ezen régi barátja már régóta buzdítja, hogy kövesse példáját. Zenó reméli, hogy ha megmaradt tőkéjét belefekteti egy farmba, és szorgalmasan dolgozik, úgy igen gondtalan életet biztosit úgy magának, mint társnőjének. Murayné (meglepetéssel felpillant): Társ­nőjének ? Szalánczy (érzéssel): Igen asszonyom, társnőjének. Zsadányi egész jövőjét az ön ke­zébe helyezi. Ön elvált asszony, százszor mondta, hogy unja életét, mely volt férje pazar­lása miatt már nem is egészen gondmentes. Határozzon. Ha rászánja magát, hogy elkíséri Zénót s megosztja vele az uj élet örömeit és keserveit, úgy ő még ma felel barátjának, elintézi ügyeit s mint egy uj, egy boldog em­ber, fordít hátat régi életének s a régi világnak. Engem bízott meg, hogy ezt önnek meg­mondjam, nehogy önkénytelenül is befolyásolja határozatát. Hogy szabadon választhasson. Murayné (hallgat. Arca lágy, mélázó kife­jezést ölt. Ajkain szomorú mosoly játszik. Hir­telen hangos, dallamos, . szűnni nem akaró kacagásba tör ki): Zsadányi. mint farmer. Pompás ! Milyen nagyszerűen nézne ki az ő nyúlánk diplomata alakja a nyersvászon-zeké- ben. Blazirt, szőke arcával a gyűrött búr kalap alatt. Vékony lábszárain a goromba, sáros csizmákkal. Igazán érdemes volna elmenni ezért a látványosságért!. Szalánczy (megbotránkozva): Ön nevet? Gúnyolódik ? Ez az ön válasza, midőn egy férfi egész életét, sorsát, szerelmét az ön lábai elé teszi ? Murayné (lassanként megkomolyodva) '• Maga nagy bébé 1 Megbotránkozik a nevetése­men, pedig ez az egyetlen válasz, melyet erre a kalandos propozicióra adhatok. Szegény Zsa­dányi ! Farmernak akar menni. Egy olyan em­ber, ki, ha nem kaphatja meg a szokott illat­szerét, hát beteg. Ki még a kabátját sem tudja felvenni egyedül. Ki nem tud egy lépést sem tenni olyan cipőben, mely nem Londonból való Ilyen ember akar negyvenéves . korában marha- tenyésztéssel pénzt szerezni! Beláthatja, hogy ezen csak nevetni lehet. Szaláncy : Ez mind csupa apróság. Erős férfiakarat legyőz mindent. Murayné: Az ám, erős férfiakarat. Hisz éppen ez az, amivel Zsadányi nem rendelkezik többé. Az ő jellemében minden [’csavar megla­zult. Nemcsak az idegei koptak el. Elkopott a lelke is. Maga a szememre veti, hogy ő szeret és én nevetek. Dehogy szeret, azaz legalább nem úgy, mint azt egy olyan nagy gyerek, mint a milyen maga képzeli. Ő támaszt keres az én lelkemben, azt hiszi benne találná meg az uj erőt az uj életre, ha elkísérem. Melegedni kíván az én szerelmem tüzénél. (Sóhajtva)! Pedig annál megfagyok majdnem magam is. Szalánczy : Tehát nem szereti Zenót ? Murayné: Ő az egyetlen férfi, ki valaha érdekelt s valószínűleg szeretném is, ha tudnék egyáltalában szeretni. Ha nem volna az én lel­kem is olyan kopott . . . Csodálkozik ? Pedig úgy van. Ugy-e azt hiszi, hogy egy tökéletesen korrekt,' rendezett körülmények között élő asz- szonynál az lehetetlen. (Szilajon felvetve fejét.) Higyje meg kedves barátom, sokkal több érzést és áldozatot várhat egy férfi az olyan nőtől, kinek ő az ötödik szeretője, mint attól, kinek ő az ártatlan fürtje. Látja, mi már leánykorunk óta megszoktuk, h°gy vigyázunk, nehogy valami »ostobaságot« csináljunk. Azaz ne engedjük, hogy szivünk megszökjön az eszünkkel, mert hát ostobaság volna elszalasztani a jó parthit egy kis érzel­gősség miatt. Ugy-e ? Ha aztán megcsináltuk a jó parthit, ott áll a »convenance« nevelésünk, elveink stb., miknek újra meg kell hozni az áldozatot. De megmarad a hiúság és a kíváncsiság. Belenézni egy férfilélekbe, kicsit megbolygatni a nyugalmát, s ha érezzük, hogy egyik-másik esetben a mi nyugalmunk is veszé yben van, akkor óvatosan és biztosan lekoppintjuk a kis érzelemvirágocskának első rügyeit s még örü-

Next

/
Oldalképek
Tartalom