Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-23 / 38. szám
XXXVII. évfolyam _____ 38. szám Szekszárd, 1909 szeptember 23. Fü ggetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., bová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t. hová a lap részére mindennemű ______hirdetések és pénzkuldemények intézendők Felel ős szerkesztő ' Főmunkatárs t BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, */• évre 6 K, *f4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. Előfizetési felhívás. Október 1-vel uj előfizetést nyitunk a Tolnamegyei Közlönyre, mely a megyének legrégibb lapja s a függetlenségi és 48-as Kossuth-pártnak egyedüli képviselője vármegyénkben. Felkérjük tisztelettel azon előfizető- \ lukét, akiknek előfizetése lejár, hogy azt mielőbb megujitani szíveskedjenek. Lapunkat a t. megyei tanitók és ! tanítónőknek fél árért küldjük meg, mivel a | Tolnainegyei Közlöny11 a | Tolna- • / megyei Általános Tanitó-egyesiiletu -nek hivatalos közlönye. ' Előfizetési díjak:. Egész évre 12 kor. Fél évre 6 kor. Negyed évre 3 korona. Kérjük régi előfizetőinket, bogy előfizetéseiket megújítsák s ismerőseik körében mentői több bivet toborozzanak | lapunknak. Hátralékos előfizetőinket pe- dig nyomatékosan felkérjük," hogy hát*i ralékos dijaikat az ujjal együtt küldjék be, mivel ellenkező esetben a lap küldését beszüntetjük, mert a lap kiadása nagy anyagi áldozattal jár. . i Hazafias tisztelettel: A „Tolnamegyei Közlöny“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Szinház Szekszárdon. Úgy hallom, hogy nagy reményektől eltelve, valahol szedelődszködik egy szin- társulat s még az ősszel be akar vonulni hozzánk, Szekszárdra. A kilátások nem is rosszak. A cirkusz elment, a mozi készülődik. Nem csalódom, ha azt állitom, hogy ezek, mint a mézzel megrakodott méh, úgy hagyják el váró* sankat. Az élet nehéz, sok a munka, de sok a kereset is. Hiába drága a kenyér, jut a keresetből szórakozásra is. Máskép mozi, cirkusz nem lett volna tele napról- napra. Most jön a szinház. Azaz jönne, ha azt is úgy lehetne hozni, mint á cirkuszt, mozit. De a ház itt van, csak a színészek jönnek bele. Csakhogy a mi úgynevezett „Színházunkénak egy kis bökkenője van. Az alispán, közbiztonsági hiányai miatt azt a termet, amit mi, meglehetős fantáziával színháznak tartunk, bezáratta. E szerint fnts **a színháznak, futs az ide készülő színtársulat nagy reményeinek is. Engem vajmi keveset érdekel ebben a dologban az alispán eljárása. Az az ő dolga. Azzal se sokat törődöm, hogy a város mit szándékozik tenni a nagyterem, azaz: „Színházunk“ ügyében. Akármit csinál egyik vagy a másik, az a terem j szinház nem lesz soha. Pedig — Szek- szárdnak nagyon elkelne egy színház.’ De nem a mostani nagyterem, amelyet fantáziával, mikroskopon keresztül nézve, nevezhetünk színháznak, hanem egy való- I ságos szinház, amely Szekszárd ősi városhoz, úgy is mint Tolna vármegye szék- I helyéhez illik — dukál. Mert hát kellemes szórakozást nyújt I a cirkusz, kivált ha benne a zsonglőrön kívül, tudós kutyák^ kecskék, lovak és szemre való fehérnép szórakoztatja a közönséget ; érdekfeszitő és tanulságos a mozi is, amint megmutatja a bikaviadalokat, Niagarát, Himaláját, ‘tőlünk ezer és ezer kilométerre levő hegyeket, népeket, folyókat ; de még se mérhető ezek közül egyik se a színházhoz, ahol szerepeltetjük, megtestesítjük a szépet, a jót, hogy dicsőítsük és kövessük; szerepeltetjük, bemutatjuk a rosszat, hogy megvessük, eltaszitsuk. — A kifáradt, a szórakozni vágyó lélek legnemesebb mulatságai közé tanozik a szinház. Sokan azt mondják, hogy ledér, elfajult,; nem kell, el vele. - - En istenem! Az életet, a múltat és jelent mutatja a szinház. Abban pedig volt és van ledér. A tisztességes szinház ha * mutatja, hát ostorozza is azt. Tolnavármegyében egyetlen állandó hajléka sincs a magyar szinművészetnek, pedig arra legalább is volna olyannyira szükség, mint egy múzeumra. Miért is nincs nekünk itt a vármegye székhelyén, Szekszárdon, állandó színházunk? Kelleni kellene, meg is lehetne csinálni. Én azt hiszem tisztán csak azért nincs, mert még nem akadt ennek egy Wosinskyja. Mihelyt a Wosinskyja meg lesz, meg lesz a szinház is. Az anyagi kérdésen múlik, szokták mondani. Hát biz az igaz. — Ha valaki r ajándékozna Szekszárdnak vagy százezer koronát, egyszerre meg lenne a szinház. Csakhogy százezer koronákat nem igen szoktak ajándékozgatni, kivált nálunk. Még százszorta kisebb összegeket se. Magunknak kell azt az összeget előbb- utóbb valahonnan előteremteni. De honnan? I No hát jöjjön az a Wosinsky. Amint itt lesz, meg lesz a pénz is. Aki 15 évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy Szekszárdon 150 ezer koronával egy múzeumot fognak néhány év alatt építeni, annak minden komoly ember a szemébe nevetett volna. És ma áll a muzeum, mindnyájunknak, akik 20—25 évvel ezelőtt már itt éltünk, a bámulatára, de az igaz, hogy — örömére is. Valósággal szorong a lelkem, ha arra gondolok, hogy honnan lehetne azt a sok pénzt itt előteremteni. Mert biz ez anyagilag, nem volna „hasznos“ befekte- tetés, ha erkölcsileg igen nagy is lenne. Gyűjtés . . . még a hátam is borsódzik tőle. A város . . . koldus, azt mondja mindenki. Államsegély ... no ez egy. Ebből lehetne valamit remélni. A lapokból tudom, hogy mostanában majdnem minden város kap az államtól segélyt színházépítésre. Mi is kaphatunk. De ez nem elég. Ehhez hozzá kell csatolni a gyűjtést is, ha még úgy borsódzik is tőle a hátunk. De adni kell a városnak is, ha még olyan koldus is. Szekszárd az ilyen neme$ cél előmozdítását mindig kell, hogy támogassa. És még valamit. Ha lehetett a Beze- rédj szobor, Bezerédj emlékművé, akkor az az emlékmű szinház is lehet. Bezerédj- - szinház! Nem is hangzik rosszul. Bezerédj szelleme, dehogy tiltakozik ellene. Az a szinarany magyar lélek, égi honában csak örvendene a magyar színművészet és Szekszárd fejlődésén, a magyar nemzeti műveltség egy tényezőjének létrehozásán.* így össze lehetne hozni mindent, ami"1 a szinház építéséhez kell. Csak egy a | bibi! Ki hozza össze? Hol a szinház Wosinskyja? Meg van, itt él köztünk. Csak akarnia kell és 1—2 év alatt áll a szekszárdi | szinház. 4 Újságírók. — Irta: Horváth Rozső. — Olyannyira köz- — sőt rossz fogalommá vált ma már az a szó, hogy szinte hinni sem lehet azoknak az ajkaknak, amelyek kibocsátják. Mert manapság ugyszólva naponta bukkannak föl „újságírók“, akiket csakis igy, idézőjelek közé szorítva fogadhatunk el „kollégáinknak“, másképpen nem, minthogy nem is azok valójában, a szó valódi értelmében. Ezeket a — talán — urakat nálunk ál hírlapíróknak tisztelik meg, noha akkor, ha valamely kétes individium elemei egy fináncruhát és abban feszeget, sőt mitöbb, elmegy benne — bort kóstolgatni korcsmáról-korcsmára, hát az ilyen bácsikat rendszerint „szélhámos“ jelzővel, vagy címmel szokás világgá kürtölni. (Különben ez nekünk nagyon mindegy. • Akár hámot tesz az illető a szelekre, akár nem, ő mégis okos ember. Már azért, mert sok jó (?) bort össze-vi6sza kóstolt . . .) Hát mi köztünk, újságírók között is vannak ilyen álruhás hirlapironcok, vagy inkább újság- írnokok, akiket azonban a szónak még ebben a formájában sem illeti meg a titulus, amely már a vidéken is, mint a boldog fővárosban kezd becsületté, tiszteletté válni. Nehéz küzdelembe kerül az, ha valamelyik újságíró meg tudja értetni a közönséggel, vagy a polgárságnak azzal a részével, amely mint olvasó nem számit, hogy micsoda az újságíró hivatása, micsoda terhek járnak vele, mekkora nagy a vállán nyugvó felelősség és milyen fontos az a kulturmisszió, amelyet teljesít. Mégis akadnak ezek között a „fölvilágosodott“ egyének között olyanok is, akik még ezek után is kétségbevonják azt, hogy az újságíróra, a tisztességes, becsületes, pontos újságírókra múlhatatlanul szüksége van nemcsak az egyeseknek — itt tehát város értendő —, de sőt az egész országnak, amelyben szolgálatának még az analfabéta is hasznát veheti. Az újságíró fontos egyéniség nemcsak a nagyobb városokban, de azokban a nagyobb községekben, vagy mezővárosokban, amelyekben hetilap jelenik meg s ahol, sajnos, kevés az igazi a hivatásos újságíró. Nélküle aligha vehetne tudomást az országban megtörtént eseményekről az az ember, aki Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos ősszeget a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek.
