Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-26 / 34. szám

• XXXVII évfolyam ___________ 84. szám . Szekszárd, 1909 augusztus 26. Fü ggetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Kétféle szüret. Magyarország lakossága nagy remé­nyeket főzött úgy a politikai, mint 'gazda­sági téren az ősszel bekövetkezendő szü­rethez. Abban a jogos hitben élt, hogy szentesitett törvényeiben megállapított azon jogának érvényesítése, miszerint a gazda­sági önállóság egyik előfeltételét, a külön bankot, a jövő évben felállíthatja, elhárit- hatlan akadályokba nem fog ütközni. Szörnyen csalódott. Úgy az alkotmányos tényezők másika: az uralkodó, mint a velünk szövetségben élő másik állam : Ausztria, a leghatározottabban tiltakoztak ellene. Már most a nemzetnek törvényes jogai érvényesítéséről vagy le kell, ez idő szerint mondani, vagy pedig fel kell venni azt az ádáz harcot, melyet pár évvel ez­előtt a magyar nyelv jogaiért folytatott. A nemzet érdekeit szivükön hordozó államférfiaink azonban azon tanácskoznak, hogy ezen dillemából kiszabadítsanak ben­tiünket s ezt oly módon vélik elérhetőnek, hogy a most létező pártokból az ország­gyűlésen oly többséget akarnak össze­hozni, mely elég erővel bírna az Andrássy- féle választási törvényt, némi módosítással, megalkotni. A pártegyesülés tisztán és egyedül ezen feladatot szolgálná, minden egyébb vitás kérdéseknek elintézését pedig áthárítanák az uj választási törvény alap­ján összeülendő országgyűlésre. Sikerül-e nekik ily módon a szükséges nagy többséget létrehozni, az a legköze­lebbi jövő kérdése. Egy azonban bizonyos, hogy akár sikerül, akár nem, nem messze időben egy általános képviselőválasztás izgalmait kell átélnünk. Ha sikerül, akkor kitolódik a választás az uj törvény meg­alkotásáig s a szükséges előintézkedések megtételéig, tehát, körülbelül a jövő év végéig; ha nem sikerül, akkor már az uj választásoktól csak néhány hónap választ el bennünket s az uj országgyűlés még december hónapban össze fog ülni, hogy a jövő évi költségvetés tárgyában hatá­rozzon. Méltóztatnak ebből látni, hogy az idei politikai szüret semmi esetre sem kecseg­tet valami bő terméssel, mert külön bank helyett valami bankprovizórium, békés munka és fejlődés helyett pedig választási küzdelem van kilátásban. Hasonló a helyzet, a bennünket oly közelről érdeklő másik szüret dolgában. Az év elején telekürtölték az érdekelt felek az egész világot, hogy a folyó évben olyan bortermés lesz Magyarországon, hogy majd annak fizetnek bizonyos összeget, ki vál­lalkozik a bort meginni; a termelő pedig rémségesen fog örülni, ha az Isten bő áldásától, minden ellenszolgálmány nélkül, megszabadul. Hát itt is csalódás fogja érni mind­azokat, kik ebben az ügyben bármiként érdekelve vannak. Itt Bécs szerepére a tavaszi fagy, Ausztria szerepére pedig a peronoszpora_ vállalkozott. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH ICÍNÁCZ Eddig, tudvalevőlég, a bor mennyisé­gét, túlnyomó részben a búzaföldekbe ülte­tett lapi szőlők nagy termése állította elő, a hegyi szőlők bő terméséről nem igen szólott a híradás. Minden, a bortermelés terén tapasztalattal biró birtokos, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy nem ok nélkül mentek, régibb időkben, a mi jó öregeink, a hegyre, szőlőt plántálni, előre megjósolta, hogy a lapszőlőknek meg fog­nak jönni a maga ellenségei, melyek vissza fogják terelni a szőlőkulturát oda, a hova való, vagyis a hegyre. Egy szerencsés évtized, melynek lefolyása alatt a lapi szőlők ellenségei: a fagy és a peronoszporá nem garázdálkodtak s igy a lapszőlők busás termést és ebből kifolyólag nagy jövedelmet szolgáltattak, már-már halomra döntötte' ezt a jogszerű okoskodást. Ám már a folyó évben megváltozott az idők járása fölöttünk s a lapszőlők kultusza hanyatlásnak indult, A múlt évben neve­zett szőlők óriási termése már sok helyen nem volt értékesíthető s a hordó hekto­literjéért nagyobb árt követeltek a pin­térek, mint mennyiért a silány bor eláru­sítható lett volna. Nem is ültetett már az idén a búzaföldbe senki szőlőt'. Betetőzte azután a helyzetet a tavaszi és nyári idő­járás, mely a hegyi szőlőkben, különösen azoknál, kik a védekezést el nem mulasz­tották, nevezetesebb bajt nem okozott; mig ellenben a lapszőlők, legnagyobb rész­ben, a pusztulás képét mutatják. A termés egy jelentékeny részét elvitte a tavaszi fagy s a mi megmaradt* jó részben meg­semmisítette a nagyban fellépő peronosz- pora, mely az alacsony fekvésű szőlőkben sokkal nagyobb fejlődést szokott produkálni. Szóval az idei borszüret elé sem néz­hetünk valami rózsás reményekkel s igy az a két szüret, melyet tán nem egészen mindenki ízlésének megfelelőleg, fejtege­téseim tárgyává tettem s kapcsolatba hoz­tam, sikerrel nagyon kevéssé biztat. De talán a szorongatott politikai és gazdasági helyzet megszüli azt, amire nekünk, magyaroknak, a legnagyobb szük­ségünk van, tudniillik: az egymás közti egyetértést. Tanuljunk e tekintetben az osztrák népektől. íme, ott a német és cseh halálos ellensége egymásnak s folytonos torzsalkodásuk már-már az alkotmányos kormányzást teszi lehetetlenné ; legyen azonban Magyarország törvényen alapuló jogainak érvényesítéséről szó, mint a kezes bárány, úgy simul egymáshoz a két ellen­fél s vállvetve iparkodik Jminden remé­nyünket letörni. Mikor jutunk mi el ezen eszményi magaslatra, azt megjósolni bajos volna, de el fogunk jutni, az már kétségtelen. Az a tömérdek ellenség, mely körül­vesz bennünket és napról-napra szaporo­dik, előbb-utóbb rá fog kényszeríteni ben­nünket, hogy legyünk türelmesek egymás nézetei iránt s ne legyünk mindjárt ellen­sége annak, ki más véleménynek mer ki­fejezést adni. Az Istenért — ne gyűlöljük, hanem már egy kicsit szeressük is egymást, hisz mindnyájai! ennek az édes hazának va­gyunk közös gyermekei! Boda Vilmos. Perczel Mór szobrára. Minden kultnrnemzet megbecsüli nagyjait, írásban, kőben, ércben, képben vagy más módon teszi nevüket balbatatlanná. Ezt teszi a lovagias magyar nemzet is. Kiváló egyházfejedelmeknek, bölcs államférfiaknak, hadvezéreknek, nemzeti ideálokért küzdő politikusoknak, tudósoknak, Íróknak, költőknek, festőknek; szóval mindazok­nak, akik lángeszükkel, tudományukkal, törhe­tetlen hazaszeretetükkel és hősies vitézségükkel a nemzet háláját kiérdemelték: szobrot emel. Dicsőséges és szomorú emlékezetű önvé­delmi harcunk hősei között oroszlánként küzdött a nemzet ellenségeivel a mi vármegyénk dicső szülötte: Perczel Mór honvéd tábornok, akinek a lelkes bonyhádiak felhívására a magyar nemzet szobrot fog emelmi. Ily módon lesz Perczel Mór 48-as honvédtábornok örökké halhatatlan nem­csak a történelem lapjain, hanem ércben is. A honfiúi kegyelet tehát neki is, mint a többi 48-as és 49-es vértanúnak és hősnek, em­léket álfif. A bonyhádi "nemes gondolkozást! hazafiak felhívása találjon visszhangra mindenütt, szerte bérces-völgyes szép hazánkban, ahol csak magyar él; mert Perczel Mór nemzeti hősként a vértől ázott magyar hazáért s annak függetlensége- és önállóságáért harcolt a magyar nemzet ellen­ségeivel. Perczel Mór nemcsak a mienk, tolname­gyeieké, hanem az egész országé volt; azért tegye le filléreit a haza minden önzetlen fia és honleánya az ő szobrára. A kegyeletes és hazafias célra lapunk szer­kesztősége is készséggel elfogadja a hozzá be­küldendő adományokat és azokat rendeltetési helyére, a szoborbizottsághoz küldi. Fölhívás! Tud-e még lelkesedésre buzdulni a ma­gyar kebel ? A dicsőség és honszeretetért való önfeláldozás képes-e még pezsgésbe hozni az ősi magyar vérből ötökölt utódok lankadó erélyét ? Haza! Honszeretet! önfeláldozás! Csak­nem frázisszerü fogalom a mai korban, midőn e kitételeket uton-utfélen, vásáron és azonkívül unos-untalan és igen gyakran piaci hősök mos- datlan szájából halljuk elhangzani, legtöbbnyire oly célból, hogy saját önös céljaikat e nagy eszmék megtámadhatatlan hatása alatt előbbre vigyék. De hol az eszményi kép, melyet a magyar e szózatok elhangzásakor lelki világa előtt meg­elevenedve a megvalósulás formájában — látott!? A mindennapiság és az eszmék leple alatt bujkáló valótlanság elfásitotta az érzés magasz­tosságát, megingatta a hit szilárdságát és porba fojtotta a lelkesedés lobogó lángját. Nem mi vagyunk a hibásak, de azok, kik e nagy esz­méket feláldozták, hogy azokkal önös céljaikat szolgálják. Hol vagytok nemzeti nagyjaink, kik tud­tatok még szívből lelkesedni, nem szóval, de tettel is beigazolni honszerelmeteket! ? Ám jöj­jetek és buzdítsátok utódaitokat! 1899. évi május 23-án a ragyogó tavaszi nap fényes pompájába zsongott belé a lélek­harang komor csendülése. A mámoros lelkeket egy pillanatra megrázta a halandóság gondo­lata. A harangzúgás a szivekig hatolt és egy pillanatra minden halandó lelke megnyílt a nagy eszmék befogadására. — Kábító láz fogta el az I embereket. Felébredt mindenkiben a szabadság-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom