Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-19 / 33. szám
2 politikai párt képviselőivel és a lelkes osztrák főiskolai ifjúság. Peter Rosegger, az imádott stájer népköltő például maga gyűjtötte a mürzzuschlagi protestáns templomra szükséges pénzt; az ő verse disziti a bejáratot. Rajonganak II. József császárért, kinek szobrára nemrégiben kék buzavirágos koszorút tettek e felirattal: „Dem Los von Rom Kaiser“ („Az el Rómától császárjának“). Kis merészséggel azt állíthatnánk, hogy az alldentschok rokonszenveznek a magyarokkal, kiknek a nemzetiségiekkel való harcát ismerik. Ez az egyedüli párt, mely elismeri Dalmácia és Boszniának magyar koronához való tartozását, hivatkozva az 1867. junius 6-iki királyi oklevélre. Persze, ezekről is a német létkérdés szempontjából mondanának le, hogy kevesebb legyen a szláv az „Ostmark“-ban. Kívánják Ausztria politikai és gazdasági különválását Magyarországtól és a personál uniót. Szeretnék, ha Magyarország is közelebbi barátságba lépne Németországgal. — Schönerer 1906. február 20-án ezeket mondja: „Az alkotmányos piros—fehér—zöld és az alkotmányos fekete—fehér—piros színek, reményiem, együttes erővel fogják az önkényes fekete—sárga színeket legyőzni.11 Ily gondolkodással találkozunk minálunk is; sváb, sőt magyar házakban sem ritka a német császár képe. Az „Alldeutschtum“-nak' nem jövendöltek hosszú életet és ime, 25 év alatt nemhogy megfogyott volna az elvtársak, a követők száma, hanem lavinamódra nőtt. Eszméik s velük a nép fölvilágosodása, lassan bár, de határozottan terjed s ha valami váratlan esemény föl nem tartja, okvetlen katasztrófát fog Ausztriában előidézni. Knábel Vilmos. Az úr. Az úr ?! .... Minél nagyobb a szegénység, annál nagyobb a mutatás. Manapság csaknem mindenki „úr!“ .... A földművelők még sok helyütt büszkék arra, ha magyar parasztnak titulálják őket. Mifelénk ez már nem existál.... Nemrégiben egyik országgyűlési képviselő programbeszéd alkalmával „becsületes paraszt“ népnek nevezte a földművelőket. Eget verő tiltakozás volt a válasz. „Paraszt az úr! Mi földmivelők vagyunk!...“ A ruházat a földmivelőknél is teljesen elveszti magyarosságát, a német s ki tudja milyen viselet dívik s nemsokára nem lehet magyar ruhát látni ............ Az úrhatnám, a nagyzás, vagy ki tudja, milyen okok vezetik a népet a nagyobb és nagyobb, legtöbbször indokolatlan költekezésbe a ruházatban is.... Otthon inkább megkoplalja, semhogy kisebb legyen külsőleg, mint más !.... Ha manapság becsületes parasztgazda az ember elé áll, jól meg kell fontolni, hogy János gazda-e, vagy János úr a titulusa, mert ha a megszólítás nem jó, bezzeg visszavág! Az úrhatnám aztán fokonként halad az egyes társadalmi osztályokban. Az iparos, a hivatalnok, a magánzó, a birtokos stb. legtöbbje (tisztelet a kivételnek), egy-egy fokkal szintén feljebb képzeli magát s ha másban nem, külsőleg, ruhában kifejezésre is juttatja ezt. Ez áll a férfiaknál, úgy mint a nőknél. A ténsur, ténsasszony már kiment a divatból, ezek „tekintetes urak“ és „tekintetes asszonyok“, a „nagyságos ur“ vidéki községekben még csak ritkább, de nőknél már gyakori az illetéktelen „nagysága“. A cim- kórság aztán teljed nemcsak ruházatban, de Írásban és szóban is s biz sokszor fejtörésre ad okot egyesek önszabta titulusának kitalálása! Napokban egy budapesti egyszerű szakácsnő jött a faluba. Ismerősei „ténsasszonynak“ titulálták. Mily önérzettel fogadta a titulust s boldogan „kezelt“ ismerőseivel, nemhogy visszautasitóttá volna az őt meg nem illető megszólítást. — S emellett ő a többit le ,,asszonyság“-ozta. — Ilyen körülmények között nem csoda, ha a „ténsasszony“ a „tekintetes“ címre vágyik. Szóval temérdek sok az „úr“ sok az „úrnő“ szóban és papíron s mégis panaszkodás jobbról is, balról is „nagy a szegénység!“ Hejh de sok helyütt könnyíteni lehetne a szegénységen, ha nem volna a nagy „úrhatnám1*, a selyem, a bársony, az ezerféle divatu ilyen, meg olyan ruházat. No, de azért nem mindenki úr ám, az sem, akinek a zsebjében csörög a pénz, akinek tehát módjában van a legdrágább és legdivatosabb öltözködésre! Az „úr“ intelligenciát követel s csak ezzel lehet igazán dominálni. Az intelligencia sokszor nagyobbá emeli az egyszerű embert, a magát magasban gondoló egyénnél, mely utóbbinál ez hiányzik. Múltkoriban történt, hogy egy gazdag földesur vendéglőbe tévedt. A vendéglőben hosszú asztalok mellett társasvendégek ültek. A cigány húzta a közönségnek s a közönség kellemesen mulatott. Mikor bejött a földesur, a cigány azonnal hozzáment, otthagyta faképnél a nagyközönséget s Ő egyedül danolt, vigadott, mert ő derekasan fizet, hát ő az úr a csárdában. A cigánytól nem lehet rossz néven venni, neki ez a kenyere. De a földesúr már csak nem hiszi, hogy egy sok tagból álló úri társaságot el lehet űzni a vendéglőből csak azért, mert ő valaki ?! Egy-két nótát huzasson, huzathat, fizesse, ahogy jól esik, de állandóan nem foglalhatja le akkor, mikor a nagyközönség csupán zenére megy a vendéglői helyiségbe s a szebbnél-szebb magyar nóták helyett kénytelen hallgatni egy vagy két duhaj borozó-nótát, mely előbb-utóbb tömegesen űzi el őket helyükről ?! Ez csak egy példa az ezer közül. Csak addig takaródzni, ameddig a paplan ér, lenne az igazi követendő dolog, címben is, ruházatban is, viseletben is. Akinek meg nagyon jó módot adott az Isten, használja fel az ő egészségére, de hát sohsem a műveltség, illem rovására ! Crassus. Kántorválasztás az Újvárosban. (Válasz Hermann Frigyes ur hasonló oimG cikkére.). Minden egyes megválasztott, legyen az orsz. képviselő, valamely egyesületnek elnöke stb., bizonyos programmal lép választói elé. Oly esetről azonban eddig még senkisem hallott, hogy egy tanító, vagy bántortanitó a nagy nyilvánosság előtt beszámolhatott volna leendő terveiről. Egyébként nem is volt ez edd igeié szükséges, mert annyira és oly határozottan körülirvák a tanító jogai, de főleg kötelességei, hogy azt kommentárral ellátni felesleges dolog. Midőn azonban a „Tolnamegyei Közlöny“ igen tisztelt cikkírója kántortanitói érdemeket méltató sorai után az i\j kántortanitóról — tehát rólam is megemlékezik, — már ha más nem: az udvariasság kötelez arra, hogy az általam nagyrabecsült cikkére válaszoljak. Hála és köszönet érte, hogy alkalmat szolgáltatott programmom leközlésére. De hát mi is tulajdonképpen az én programmom ? Azt hiszem, legjobban tájékoztathatom erre vonatkozólag azokat, akiket illet és a m. t. olvasóközönséget, ha szóról-szóra idézem a pályázati hirdetménynek azt a részét, mely a szekszárd- ujvárosi kántortanitó kötelességeiről szól: fi. Az iskolaszék által kijelölendő osztályban a tanítói teendők lelkiismeretes végzése; 2. az összes szokásban levő s az ezután életbe lépő kántori teendők végzése; 3. énekkar szervezése és vezetése, főleg az egyházi énekek épületes begyakorlására; 4. a kath. egyesületi életben szociális tevékenység kifejtése; 5. jártasság a gregorián-énekben és orgonában, vagy kötelező ígéret annak megszerzésére.“ íme, ezek a rám várakozó teendők ; — ez az én programmom. Szívesen vállalom! Idegen, ismeretlen vagyok és ezért nem is csodálom, hogy idegenkedve, tartózkodólag, félve és holmi előítéletek szem előtt tartásával tekintenek leendő működésem elé. Tudom, hogy bizalmatlansággal, talán itt-ott rosszindulattal is találkozom, de feltett szándékom, kötelességeim hiv- séges teljesítésével, mindennemű akadállyal megküzdeni. Ennek fejében nem kívánok mást, csak egy kevés jóindulatot! Akkor biztosíthatom Önöket, hogy ugyanaz a tisztelet, szeretet és nagyrabecsülés fog környékezni, ami az én m. tisztelt Tarlós kar társam iránt megnyilvánult és akinek én minden' tekintetben nyomdokaiban akarok haladni. A jó Isten fog nekem ehhez erőt, egészséget és kitartást adni. A viszontlátásig, mély tisztelettel vagyok : Szentlászló, 1909 augusztus 16. Hazafias üdvözlettel Hiller Gyula, kántorta nito. KÜLÖNFÉLÉK. — A király születésnapja. Szekszárdon is hagyományos hűséggel ülték meg I. Ferenc József apostoli magyar király 79—ik születésnapját. A templomokra, hivatalokra és az iskolákra kitűzték a nemzeti zászlót. A templomokban isteni tiszteleteket tartottak. A hivatalok és testületek főnökeik vezetése alatt jelentek meg a szekszárd-belvárosi róm. kath. templomban d. e. 9 órakor tartott ünnepi nagymisen, melyet dr. Fent Ferenc plébános, szentszéki ülnök segédlettel végzett. — A szekszárdi izr. templomban pedig a rendes isteni tisztelet alkalmával Dr. Rubinstein Mátyás főrabbi mondott imát a királyért. — Szent István napja. A magyar nemzet kegyelete, de a törvény is nemzeti ünneppé avatta első királyunknak, Szent Istvánnak napját. Ezen a napon is hivatalosan jelennek meg a tisztviselők a szekszárd-belvárosi róm. kath. templomban d. e. 10 órakor tartandó ünnepi misén, melyre dr. Fent Ferenc plébános, szentszéki ülnök hívta meg a hivatalokat. — Szomorú omlékezés. A magyar nemzetnek légszomorubb napja 1849. augusztus tizen- harmadika. Ezen a gyászos napon hullott porba szabadságharcunk dicsőséges zászlója, mikor Világosnál honvédeink letették a fegyvert. Hatvan év pergett már le a gyászos esemény óta, midőn tizenegy tábornok, 1426 tiszt, 23,163 gyalogos honvéd, 4830 huszár és 2551 tüzér állt hadsorokban 1849. augusztus 13-án a világosi várromok alatt. Körülöttük orosz dzsidások, kozák lovasok álltak készen és háromszáz ágyú nyitott torka tátogatott. A magyar fővezér megtette jelentését Rüdiger orosz tábornoknak s a diadalmas magyar honvédség végig vonult az orosz vezér előtt. Köztük a vörös sapkások, a 3-ik és 9-ik zászlóalj, a hires vörös sapkások, akik szuronynyal ostromolták a várfalakat s beszegezték az ellenség bömbölő ágyúit nevetve, most zokogtak, sírtak és volt okuk reá. Temetésen voltak, temették a magyar dicsőséget, a magyar szabadságot. Az ő könyük s e könyek után még sok száz özvegy könye, amiket nem a vitéz ellenség, hanem a gyáva pribék okozott, máig sem szárad föl s nem szárad talán soha. — Kinevezések. Apponyi Géza gróf főispán Parányi Ferenc szigorló orvost a szekszárdi Ferenc-közkórházhoz alorvossá nevezte ki. A kereskedelemügyi miniszter Nyári Dezső felmérési gyakornokot kataszteri segédmérnökké nevezte ki. — Miniszteri megbízások. A földmivelés- ügyi miniszter Morvay Jenő miszlai gazdálkodót gazdasági tudósítóvá nevezte ki. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a szekszárdi kereskedő-tanouc iskola felügyeletével Kirchner Béla szolgálattételre beosztott felső kereskedelmi iskola igazgatót, — a tolnamegyei iparostanonc-iskolák felügyeletével pedig Scho- ditsch Lajos budapesti áll. felső ipariskolai tanárt bizta meg. HA NINCS SZALMA, NINCS TRÁGYA*. Ez a veszély fenyegeti a gazdaságot az idén, amely pedig nagyon megsínyli az állati trágya hiányát, mert annak különösen fizikai hatását a műtrágyáit sohasem pótoljáK. A szárított hiz^ ^rtéstrágyáva! kitűnő eredménynyel, jutányosán és biztosan pótolhatja mindenki BUDAPEST-KŐBRNYRI TRRQYRSZRR1TÓQYRR a hiányzó istállótrágyát, ha ismertetést és ajánlatot kér a Bosinyi, Schletrumpf és Társa cégtől, Budapest, IX., flllfif-űt 21. szám.
