Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-13 / 19. szám

4 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1909 május 13 • — Áttérés. Ritka szép ünnepély színhelye volt a bedegi róm. kath. plébániatemplom folyó hó 2-án délelőtt Somogyi Vilmos községi II*od jegyző és neje szül. Barth Hedvig, valamint László és István nevű gyermekeiknek ez alka­lommal történt megkereszteltésekor. Nevezettek a zsidó vallásból léptek át a róm. kath. anya- szentegyház kötelékébe. A keresztelési szertar­tást Francsics Pál bedegi róm. kath. plébános teljesítette, a község egész lakosságának óriási módon megnyilatkozott érdeklődése mellett. A keresztelési szertartás után Francsics Pál plé­bános megható beszédet intézett az uj keresz­tényekhez, buzdítván őket arra, hogy rendület­len hivei legyenek jó és balsorsban Krisztus Urunk tanításainak. A gyönyörű gondolatoktól kisért szép és tömör egyházi beszéd a jelen volt ájtatos hívekre mély benyomást tett és sokak szemeiből könnyeket csalt ki. A keresztszülői tisztet Hainrikffy Pál országgyűlési képviselő és neje, valamint Sárika leányuk töltötték be, kik megjelenésükkel emelték a magasztos ünne­pély fényét. — Idegenben elpusztult földlnk. Amerikai lapok híradása nyomán arról értesülünk, hogy a tolnai származású Hirling József volt vác- egyházmegyei plébános, ki öt évvel ezelőtt ván­dorolt ki, Newyorkban meghalt. Halála igen tragikus módon történt. Hirling, ki a tróphi magyar kath. hitközségnek lelkésze volt, New- Yorkban tartózkodott s innét híveihez akart visszautazni, de a központi pályaudvar helyett, annak szemközt levő Belmont-szállodába tévedt s akkor vette észre a hibát, mikor már a 3-dik emeleten haladt. Gyorsan egy elevátorhoz sietett, hol magát leeresztetni akarta. Senki sem segí­tette s ő ideges sietségében önmaga oldotta el az elevátort; de ebben a pillanatban lezuhant a pincehelyiségbe, hol iszonyúan összezúzta magát. A mentők kórházba vitték, hol a leg­gondosabb ápolás és orvosi kezelés dacára, egy napi szenvedés után meghalt április hó 14-én. Temetésén megjelentek az összes newyorki magyar papok. A megboldogult 43 éves volt s Tolnán lakó édes anyja gyászolja. Hirling közeli rokona volt Szekszárd első polgármesterének s tragikus halála nagy részvétet kelt. — Segédjegyzöi állások. Bajó Pál központi járási főszolgabíró pályázatot irt ki a tolnái és a hátai segédjegyzői állásokra. A tolnai segéd­jegyzői javadalom évi 1000 korona fizetés és 120 korona lakbér; a pályázati határidő május 30-dika. A bátai segédjegyzői állás javadalma évi 1000 korona fizetés és 100 korona lakbér. — HÓ és ÍSgy. Széles Magyarországon mindenki arról a nagy csapásról panaszkodik, mely múlt pénteken, szombaton és vasárnap az egész országra ránehezedett. Sok helyen hava­zott és ennek következtében a levegő annyira lehűlt, hogy fagy állott be. A kár óriási. A veszedelem Tolna vármegyét sem kímélte meg. A fagy, illetve erős dér legnagyobb volt vasár­nap virradóra, ekkor még azokon a lapályos helyeken is elfagyott a szőlő és korai vetemény, ahol az előző napon kár még nem volt észlel­hető. Szekszárdon a lapi szőlők szintén a sze­szélyes időjárásnak lettek áldozatai; a hegyi szőlők rosszul fakadnak ugyan, de ezekben nincsen hiba. — Rendelet a selyemtenyésztés érdekében. Dr. Szentkirályi Mihály polgármester, a selyem­tenyésztési felügyelő megkeresésére elrendelte, hogy a szederfák lombját senkinek sem szabad beföcskendezni, mert ezzel a leveleket használ­hatatlanná teszik. A törvény értelmében senki­nek sem szabad megtiltani a lombszedést, mert a selyemtenyésztők a szederfa leveleit, bárkinek háza előtt áll is a fa, szabadon szedhetik. — Iskolai ünnepély. A bátai róm. kath. iskolákban május 1-én a szokásos módon ünne­pelték a «Madarak és fák* napját. Reggel isten- tiszteletre gyűltek össze a növendékek tanítóik vezetése mellett, utána az alszögi iskola egyik termében Hamberger József tanító magyarázta a nap emlékét. Jól esett hallanunk Hamberger szavait, aki az ő megszokott komolyságával, nem a szónoki, mint inkább az oktatói hangon szólt a növendékekhez s ennek tulajdonítható, hogy a gyermekek élénk figyelemmel csüngtek szavain. Nem hallgathatjuk azonban el, hogy túlságos védelmébe vette a verebet, s azt igye­kezett magyarázni, hogy hasznos (?) Hogy azt miért tette, ő tudja! ? — Hol van ? Ez a kérdés támadt fel ben­nünk a napokban, midőn Nunkovits Ferenc volt központi főszolgabíró nevére a postán Szek- szárdra Brixenből érkezett újságot megpillan­tottuk. - Ez a derék ember, aki fiatalon ment nyugdíjba és azután ingatlanait eladva, eltávo­zott messze Afrikába, hogy betegségére enyhü­lést és gyógyulást nyerjen, úgy eltűnt, hogy senki sem tudja merre jár és hogy életben van-e ? Utoljára Krisztiániából irt, hogy nyugdiját fel­vehesse, de ennek már több mint egy esztendeje. Nagyon valószínű, hogy már nincs a nagytudásu és szorgalmú főszolgabíró az élők sorában; mert különben életjelt adna magáról, mivel egy évi hallgatás után a törvény értelmében nyug­dijától is elesett. — Nagy idők tannja. Bonyhádon elhunyt 84 éves korában Limbacher Sámuel, gróf Apponyi Sándor nyug. kastélygondnoka, volt 48-as hon­véd, ki több ütközetben vett részt. — Felakasztotta magát a börtönben. A szekszárdiak rettegett alakja, Rudolf Márton, ki Zemán János meggyilkolása óta a fogház lakója, tegnap virradóra börtönében felakasztotta magát. A többszörös gyilkos látva, hogy most nem sikerül megmenekülnie, önmaga tette nya­kára a rég kiérdemelt hurkot. Öngyilkosságának hire gyorsan terjedt szét és sokan megköny- nyebbülve lélegzettek fel. — a bátaszék — mohács — pélmonostori vasút- A kereskedelmi miniszter értesítette Ba­ranya vármegye közönségét, hogy a belügy­miniszterrel egyetértőleg feloldotta Mohács köz­ségnek azt a véghatározatát, melylyel a báta­szék— mohácsi helyiérdekű vasútnak Pallós Ignác által tervezett létesítéséhez 160.000 korona hozzájárulási összeget szavazott meg. Azzal indokolja a miniszter ezt a határozatát, hogy nem hosszabbította meg a nevezett cégnek ezen előmunkálati engedélyét. — Pótvásárengedólyezés. A m. kir. keres­kedelmi miniszter megengedte, hogy Tolna vár­megye területéhez tartozó Báta községben a folyó évi április 5-ikére esett, de elmaradt or­szágos vásár helyett folyó évi május hó 24-én pótvásár tartassák. — Halálozás. Bátán elhunyt özv. bonyhádi Kliegl Sándorné szül. Leimetzer Emilia életének 73-ik évében. Temetése folyó ho 8-án délután 3 órakor ment végbe nagy részvét mellett. Ha­láláról a gyászoló család az alábbi jelentést adta ki: «Alulírottak úgy a maguk, mint a ki­terjedt rokonság nevében mély fájdalomtól meg­tört szívvel tudatjuk a hőn szeretett anya, test­vér, anyós és nagyanya, özv. bonyhádi Kliegl Sándorné szül. Leimetzer Emilia folyó évi május hó 6-án éjjel fél 1 órakor, életének 73-ik évében, a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos elhunytét. A megboldogult hült tetemei folyó hó 8 án délután 3 órakor fognak a róm. kath. egyház szertartásai szerint beszenteltetni és a bátai sirkertben örök nyugalomra helyez­tetni. Az engesztelő szent mise-áldozat ugyanaz­nap reggel 9 órakor fog a bátai róm. kath. templomban az egek Urának bemutattatok Báta, 1909. évi május hó 7-én. Áldás és béke poraira! Leimetzer Anna, Leimetzer József, testvérei, bonyhádi Kliegl Lajos, bonyhádi Kliegl Janka, bonyhádi Kliegl Sándor, bonyhádi Kliegl Béla, gyermekei, bonyhádi Kliegl Lajosné szül. Braj- kovits Katica, Sörös Gyula, bonyhádi Kliegl Béláné szül. Györkös Janka menyei, illetve veje. Sörös Olga, Gyula és Blanka, bonyhádi Kliegl Annuska, Lajoska, Katóka, Mariánna, Janka, Mariska, Böske, Béla, Margit, Pistika és Ilonka, unokái.» — Flórián napja. A bátai önk. tüzoitó- testület, folyó hó 4-én, Flórián napján szokta tartani majálisát. Az idén is a legnagyobb buz­galommal készült e napra; de fájdalom, más­ként határoztak az egek. Olyan könnyelműen ontotta könnyeit a menny, mintha bizony fizet­tünk volna érte. A szürke fellegek csak nem akartak utat engedni a nap fényes sugárkéveinek s az egész nap olyan volt, mint a durcás kis­lány : csak azért sem engedett. A majális igy beázott. A testület mégis megjelent a reggeli istentiszteleten, délután 6 órakor pedig a Dunszt- féle vendéglőbe gyűltünk barátságos vacsorára, hol is örömmel láttuk a tüzoltó-ügy lelkes pár­tolóit is. Ugyancsak délután éremkiosztás is volt. Csapó József X. és Pásztoruk János V. éves érmet kaptak szolgálataik jutalmául. Az érme­ket Purt Adolf községi főjegyző, parancsnok, szép beszéd kíséretében tűzte fel. Különösen magyarázta az érem fontosságát s a jövőbeni odaadó, önzetlen munkásságra buzdította őket. — Az «Otthon» köréből- Az «Otthon* írók és Hírlapírók Köre folyó hó 4-én Rákosi Jenő főrendiházi tag elnöklésével választmányi ülést tartott, melyen Práger Ferencet, a «Kiskunhalas Helyi Értesítője* felelős szerkesztőjét a tagok sorába felvette. — Házalap adományok. A szekszárdi róm. kath. olvasókör házalapjára a lefolyt adományo­zások, illetve adományelőjegyzések történtek : Döry Frigyes 6 kor., Szévald Oszkár, Mester József és Fekete Imre 5—5 kor., N, N. és Vesz- tergombi György Vesztergombi 4—4 kor., Klézli József (Tam) 3 kor., Anial Pál. Hirth József, Scheleznik Károlyné, Pförtner Ágoston, Stann István, özv. Rogics Milánné, Debulay Imre, Ifj. Vogler Aladár, Kristofek Aladár, Salamon Iván, Jusszinger János, özv. Barako'vics Ferencné, N. N., Rill József, Wágner Károly, Rácz István, Bors István, Steiner István, Kökényessy Ödön, özv. Lengyel Lászlóné, Gyurkovics János, Ifj. Falusy József, Schleicher József, Theisz Lőrinc, Schwartz Keresztély, Haspell Géza, Tam József, Nyéki Imre, dr. Csizmazia Géza, Gyük Ferenc, Mirth Gyula, Vidák Antalné, Kazamér Ferenc. Szabó Mihály, Lengyel Ferenc, T. I, ifj. Bóvári József, Bóvári János, Pranter András, Török Ferenc, Szűr József, Czank 'Ferenc Gyimóthy, Vámosi Mártonné, Horváth Szabó József, Csatt János, Tam János, Bóvári László, N. N., Prant- ner Antal, Boda Géza, Kövessy Ödön, Ágoston István, dr. Miskolczy Ágost, Grósz István, Illés Pál Szabó, Vesztergombi Ferenc Kovácsovits, Izlistekker József, Fekete Mihály, Hauszknecht József, Biró Ferenc és Budai János 2—2 koro nával. A nemes szivii adakozóknak a nyilvá­nosság előtt mond hálás köszönetét és újabb adományokat tiszte'ettel kér Szabó Géza állami főgimnáziumi és. polgári iskolai hittanár, a kath. kör ügyvezető elnöke. — Árvaszéki tisztviselők rokonsága. A belügyminiszter kimondotta, hogy az árvaszéki tisztviselők között fennálló rokonság egyáltalá­ban nem esik az érdekeltség fogalmi körébe. — A szekszárdi rk. olvasókör műkedvelő estélye. Igazi vidám, kedélyderitő estélyt rende­zett vasárnap a szekszárdi kath. kör közkedvelt műkedvelő gárdája, midőn a lehető legremekebb alakításokban színre hozta Tóth Kálmán «Nők az alkotmányban cimü kacagtató vigjátékát. A szereplők egy szálig kitűnő játékban gyönyör­ködtették a közönséget. Különösen kitűntek pompás játékukkal Taksonyi János, a kiváló komikus, mint akarata ellenére fölléptetett kép­viselőjelölt és első parlamenti beszédében tisz­tára bensülő képviselő. Méltó társa volt Lengyel Sándorné, mint a pesti élet után vágyakozó, nagyratörő falusi birtokosné, ki úgy nagyszerű játékával, mint behízelgő szép énekeivel való­sággal elragadta a közönséget. A harmadik ki­magasló műkedvelő: Bencze János, mint fur­fangos kortes, kit minden megjelenésekor tün­tetőleg ünnepelt és tapsolt a hallgatóság. Tipi­kusabb kortest a legmegvesztegethetőbb világ sem produkálhatott. Fekete Rozika Cseleiné szerepében állandó vig hangulatban tartotta a közönséget ügyes alakításával és kellemesen csengő hangjával. Fekete Annuska, mint naiv falusi «pipacsvirág» megnyerő és kedves volt. Ifj. Uj János régi műkedvelői jó hírnevét csak növelte ; szép jellemű magyar földbirtokos ön­érzetes szerepének kitűnő jelenitésével. Bencelics Ferenc, mint szélhámos és spekuláns vigéc. Falusi József, mint a magyar nyelvet csak tör­delő báró pompás komikummal jelentek meg a közönség előtt sok tapsot aratva. Grósz Klárika a tipikus falusi asszonyt adta szép sikerrel Pit- varosné szerepében, mig Lengyel Sándor érdekes alakítással játszotta meg a házi huszárt, sok derültséget keltve mókás jelentéseivel, Az egész előadás kifogástalan s a legkényesebb Ízlést is kielégítő volt, úgy, hogy jövő vasárnap méltán ismétlik meg a derék műkedvelők. Az összes bevétel 142 kor. 20 fillér. Felülfizettek: Cserno- horszky József plébános (Pécsvárad), dr. Fent Ferenc plébános, Kapossy Iván, Koch Gyula helybeli káplánok s dr. Steiner Lajos ügyvéd 60—60 fillért. A szives jótevőknek a nyilvános­ság előtt mond hálás köszönetét a kör elnöksége. — Talált sorsjegy. Bergmann Ilona szek­szárd—belvárosi r. kath. tanítónő Szekszárdon, a Vármegye-utcában egy osztálysorsjegyet talált, melynek száma 55.624. A jogos tulajdonos a sorsjegyet átveheti a fentnevezett tanítónőtől. — Cigányok kitelepítése. Tudvalevőleg a nagyvásártér belső szögletében néhány cigány­sátor pihen már pár év óta. Az uradalmi fő­felügyelőség azonban nem hajlandó tovább a morékat ott megtűrni s igy a rendőrkapitány a kies csörgető partjára szállásolta a kellemetlen fajzatot. Nem is ártott a füstös ragadozókat a várostól egy kissé odébb tessékelni. Az uj ta­nyán kellemesen nyaralhatnak, bőségesen mosa­l-kodhatnak, sőt horgászhatnak is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom