Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1908-02-27 / 9. szám
XXXVI évfolyam 9 szám Szekszárd, 1908 február 27 Függetlenségi és 48-as Kossuth-pánti politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű _________hirdetések és pénzkflltlemények intézendők Fe lelős szerkesztő B 0 D A V I L NI O S F őmunkatárs HORVÁTH IGNÁCZ K Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, */f évre 6 K, */< évre 3 Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 tillé Tanulságok. Hát kétségen kívül tiszteletre méltó dolog az, ha valaki a közügyek intézésével önfeláldozóan foglalkozik. Azoknak meg, kiket a sors, vagy a választóközönség bizalma valami vezető állásra helyezett, egyenesen kötelességük, a közérdek szempontjából, semmi fáradtságot nem kiméivé, odaműködni, hogy azok,. amennyiben jogosult kívánságokban nyilvánulnak meg, kielégítést is nyerjenek. Távol áll tehát tőlem, hogy hibáztassam azokat a közéleti funkcionáriusokat, kik vasutügyünket, melynek állapota minden bírálaton alul van, tanulmány tárgyává tették, felkarolták s azt fiatalos hévvel, egy csapásra, előnyösen megoldani kívánták. De az talán még sem volt egészen az ügy érdekében, hogy a megoldást, nagy tömeg felvonultatásával, mintegy kierőszakolni — ott fent könnyen ezen feltevés kaphatott lábra — akarták. Talán nem vétek az illendőség és indokolt szerénység ellen,. ha kijelentem, hogy én már akkor, midőn a nagytömegű felvonulás terve először kipattant s köztudomású lett, többek előtt megjósoltam, hogy azt nem fogja a kívánt siker kisérni. Nem pedig azért, mert Kossuth Ferencet egyáltalán nem befolyásolja a sokaság, sőt egyenesen ellenszenvesen érinti a nagyszámú küldötiség, nem azért, mintha nem szívesen érintkeznék a néppel, — az ellenkezőt elégszer megmutatta — és a nagyközönséggel, hanem minden alkalommal a dolognak gazdasági oldalát tekinti s úgy gondolkozik: minek valamely ügy elintézésénél 170 egyént felvonultatni s belevinni 10—12 korona költségbe, mikor az eredmény elérhető egy pár kiküldött megbízásával. TÁRCA. Azután meg, hogy a küldöttség iránt nem mutatott olyan szívélyes előzékenységet, mint rendesen tenni szokta — ezt is hallottam egyesektől panaszként hangoztatni — az beteges állapotán kívül tán abban leli magyarázatát, hogy nem érinthette valami kellemesen egy túlbuzgó küldöttségi tagnak beszédébe tett azon közbekiáltása, hogy: Sárbogárdtól Rétsziiasig szinte 10 kilométer utat kell az utasnak megtenni. Erre természetesen nem felelhetett mást, minthogy ő is tudja, hogy tizmeg tiz az húsz, de hát nem vagyunk Angliában, hol a közélet nagy fejlettségénél fogva: az idő csakugyan pénz. De hogy intéző vasúti körökben bármely Tolnavármegyét vagy Szekszárdot érdeklő ügyben bizonyos fokú ellenszenvet lehet tapasztalni, ar szinte megmagyarázható és — nézetem szerint — abban a kíméletlen hangban leli indokát, melyet a helyi sajtó velők szemben minden alkalommal használni jónak látott. Hiszen nem rég történt, hogy egyik laptársunk cikkírója, midőn az államvasutak igazgatósága a menetrenden, hátrányunkra, változtatott, azt «szemtelenségnek» nyilvánította. Pedig ott fent értesülnek az ilyen dolgokról, mert utasításuk van az állomás főnököknek, hogy minden olyan lapszámot, melyben szó van az államvasutakról, küldjenek fel az igazgatóságnak ., Azután meg, aki az ügyiránt önzetlen érdeklődéssel viseltetik s nem személyi kultuszt űz, vagy politikai tőkét kovácsol, helyesen cselekszik, ha nem nézi le egyeseknek zajtalan működését, hanem minden használható erőt tömöríteni iparkodik, hogy á kedvező megoldást biztosítsa. Mert a tapasztalat igazolja, hogy nem ritkán éppen az ilyen Férfi. szereplés közelebb viszi az ügyet az óhajtott célhoz, mint valami lármás tüntetés. Hát többen ebben a vasúti ügyben, személyileg egyáltalán nem voltak érdekelve. Az az egy két ut, melyet évente megfognak tenni s a csigavasutat használni kénytelenek, számításba nem vehető s nem jár oly kellemetlenséggel, hogy az eltűrhető nem lenne. De azért, éppen a közügy szempontjából, közreműködni, mindenkor készek. Ezt azért vagyok kénytelen felemlíteni, mert azon magatartásuk, hogy nem kívántak a küldöttségben résztvenni, egy kis rosszakarattal igy is magyarázható. Nem vettek részt azért, mert látták annak célját s mert nem bíztak a sikerében. Igaz, hogy azok, kik a tömeges felvonulás tervét kigondolták és végrehajtották, abban a meggyőződésben élnek, hogy akitűzött cél immár el van érve s nyugodtan várhatjuk a kedvező megoldást. Azt hiszem, ez a feltevés nem felel meg a helyzetnek. Mert mit is ígért Kossuth Eerenc? Azt, hogy a nagy vasúti beruházási kölcsönből, fedezni lógja három év elforgása alatt, azo- kat a költségeket,- melyek a személykocsik szaporításával s külön tehervonatok beállításával együtt járnak. Ezt pedig már másoknak, azoknak a bizonyos egyeseknek, előzőleg is megígérte s bizonyára teljesíteni is fogja. Csak az a kérdések kérdése, hogy úgy alakulnak-e a viszonyok, hogy ez módjában fog állani ? A mostani koalíciós kormány ugyanis csak az átmeneti időre vállalkozott az ügyek vitelére; amint az uj választási törvény meg lesz alkotva, feloszlatják az országgyűlést s az alakulandó többségből kerül ki az uj kormány. Hogy az uj országgyűlési többség Karácsony után. Elmúlt a karácsony csöndbe, szomorún, És nem hozott el semmit, amit kértem; Másoknak öröm, kacagás volt részük - Bánat, sóvárgás, szomorúság — nékem. Előtte — reménnyel volt tele szivem . . . Szeretteim között leszek majd otthon, S elmondjuk egymásnak — „ilyen az éltünk, Ezt az utat járom, ilyen a sorsom!“ Vágytam megcsókolni jó apám kezét, Amely kifárad a sok küzdelembe, S lecsókolni az édes anyám könnyét, Amit elhullat értem minden este. A kicsi hugocskám mosolygó ajkát, Melyiken mindig csak kacagás terem, S mely annyi sok búban, sok fájdalomban Úgy úgy megvigasztalt — édes Istenem l És hittem, hogy majd elvisz a karácsony Pici szobácskába — oda közibük . . . És szőttem róla sok színes álmot, És szőttek ők is rólam mindegyikük . . . S elmúlt a karácsony csődbe, szomorún, És nem hozott el semmit, amit kértem — Másoknak öröm, kacagás volt részük: Bánat, sóvárgás, szomorúság — nékem. Tarnaőrs HuSZÓf Lőtt. — A cTolnamegyei Közlöny» eredeti tárcája — Irta: Szepsiuentgyörgyí. — Kisasszony, el ne rontsa ám a ruhámat ; — szólt Gizella a mellette térdelő varrónőre, ki angyali türelemmel igazgatja a szeszélyes gázfodrokkal köri tett mirtusz csokrokat. S ő meg addig kedvtelve állt a nagy konzol tükör előtt, szemlélve, jól áll-e karcsú alakján az a csudaszép habos jószág. — Oh dehogy! Iparkodom a leghelyesebben elkészíteni. — Ugy-ugv kisasszony, — szól bele a nagyságos mama is és hasonló tűszurásokkal bélelt figyelmeztetéssel oktatja a szorgorsan öl- tögető varrónőt. Az meg gyorsan igazgatja, ka- nyargatja a habfordrokat, akár csak a tavaszi szél a fehér bodros felhőket az égbolt nevető hajlatán. Kopognak, a nyitott ajtón belép Béla, a vőlegény. — Jól áll Béla ? — szól felé öntelt mosolyogva Gizella. — Magán édes ? Csakis gyönyörűen állhat e remek munka ! Olyan benne, mint egy habtündér. — Az én habtündérem. — Oh, maga poéta ! Hallja Ilon kisasszony ? — vőlegényem dicsérete önnek is szól ám. Ilona dehogy nézne föl! Halvány mosolylyal ajkán, varr tovább ... Ur Isten 1 — az a hang! M. , . . . Csak még néhány öltés . . . csititja fuldokló keble lázongó szavát; — azután ki! ki! — el innen ! messze 1. .. Pár öltést tesz még itt-ott s aztán összerakja varróholmijit, fölcsipegeti a drága szőnyegre tapadt férc-pamutszálakat, besimitja dús haját kis kerek kalapja alá s könnyed, kedves köszöntéssel kilibben az ajtón. A nehéz függöny mohón nyeli el karcsú alakját, mint nehéz felleg a napsugárt. . . Béla, — a vőlegény, — lopva nézi egy- egy pillanatra s mikor eltűnt az ajtófüggöny mögött, lopva, szakadozott, nehéz sóhaj száll föl kebléből. . . Aztán, valami benső lelki kényszer hatása alatt szól: — Gizikém, valami elintézni való dolog vár rám otthon; ugye megengedi, hogy pár percre hazamenjek ? — Szívesen Béla, én is szeretem a rendet. S Béla sietve nyúlt kalapja után, szelesen csókol kezet menyasszonyának, leendő anyósának s evező mozdulatokkal rohan le a lépcsőkön. Kutatva néz körül, merre távozott a varrónő ? Nagy léptekkel tart a park felé. S csakugyan 1 . . . Nehány perc múlva kivillan a fák s bokrok lombjai körül Ilus fehérhabos kék[ruhája és sárga szalmakalapja. Felé tart. Erős, súlyos
