Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)

1908-02-13 / 7. szám

6 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1908 február 13 az, ami a nevezett urhölgy játékát művésziessé tette. Bőséges tapsot aratott. A negyedik pont az V. számú Potpouri volt, mit ismét az egész zenekar adott elő. Az ötödik számban egy uj dolgot láttunk. Neve: Zenetörténelem. Rövid magyarázatát adja a zene eredetének a világ teremtésétől kezdve az abessiniai császár leg­újabb operájáig. Mindezt történeti egymásután­ban Máté Károly magyarázta meg és adatta elő a zenekarral. Hogy mily pedantériával kutatott a szerző a zene történeti eredete után, mutatja az, hogy mindenről megemlékezett, de a zene valódi históriájáról tényleg megfeledkezett. Ez tehát egy meg nem történt történet. No de hisz ez zenei bohózat volt, tehát mást nem is vár­hattunk. De mégis sok uj dologra megtanított bennünket. Megdöntötte pl. a bibliának azt az állítását, hogy Ádám és Éva az ő bűnbeesésük után az Ur haragjának rettenetes megnyilatko­zása mellett űzettek volna ki a paradissomból. Dehogy! A kertajtón kívül egy egész sereg cseh muzsikus a világon még akkor egyedül levő két személyt és a Cser veni fülbemászó hangjai mellett várták őket, amit a zenekar imitált és Máté karmester adott elő spárgákkal ádjusztált hatezer éves gitárján. A Kossuth Lajos nóta hangjai azonban egy pár katonatisztnek császári idegeit kellemetlenül érintették és tüntetőleg ki­vonultak a melléktermekbe. Egyéb baj nem tör­tént. A műsor 6-ik pontja Balfe-nak CigánynS cimü nyitánya volt, mit négykézre Ábrahám Gyuláné és Varga Jolánka úrhölgyek adtak elő. A darab nagy technikai ügyességet, főleg fürge ujjakat igényelt mindkét részről s mi csak bá­multunk, hogy mit miveinek a zongorán azok az apró kis ujjak. A darab eléggé kifárasztotta a szereplőket, de nem a közönséget, mert zajo­san megtapsolták őket. — A programm 7 ik pontja volt ismét egy Potpourri, melyek mind­egyike különben ismert dalmű-irók válogatott darabjaiból lett kivonatilag összeállítva. A hálás közönségnek ez is tetszett. nek. mint az összes jelenlevőknek és jegy­megváltóknak, amiért áldozatkészségükkel annyi szegénynek könyeit segítették letörölni. Találják fel jutalmukat ama felemelő tudatban, hogy sok jót tettek azokkal, kik az ily lelkes támogatás hiányában a koldusbotra lettek volna utalva. A filharmonikus társaságot pedig az egylet ez utón is üdvözli ama forró óhajuk kifejezésével, hogy a jótékonyság érdekében szabadjon őket még más alkalommal is igénybe venni. A fiatal leányok ha testileg gyengék, vagy csak múló betegség­ben szenvednek is, már régóta bizalommal visel­tetnek a Scott-féle Emulsió iránt, mert fejlődésükre jótékony hatással van ez az Ízletes, könnyen emészthető legjobb erösltőszer. — Serdülő leányoknak minden alkalom­mal ezt a bevált, kitűnő szert kellene használniok, amikor gyengék, fáradtak Az Emuisió vá- és kedvetlenek. sárlásánál a SCOTT-féle . módszer védje- Egy eredeti üveg ára 2 kor. 50 fillér. gyet a naiaszt Tcmb'emmT Kapható a gyógyszertárakban. TÖRVÉNYSZÉK. Meglőtte az édes anyját. det tartott, melynek hatása alatt az esküdtek a vádlottat nem bűnösnek mondották ki. Erre a tör­vényszék meghozta felmentő ítéletét, melyet a hallgatóság éljenzéssel fogadott. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. H I. Budapest. A remény soha se hagyjon el. Szívé­lyes üdvözlet. K. N. Ügye jól áll. Rövid idő múlva biztosat Írhatunk. Szerelmes. Szekszárdon két virágkereskidés van: a Tüskei virágkereskedés és Vargha Ferenc mükertész virág­kereskedése. 3601. sz. tkri 1907. Árverési hirdetmény. A dunaföldvári kir. járásbíróság, mint telekkönyvi ha­tóság közhírré teszi, hogy a dunaföldvári polgári Takarék- pénztár végrehajtatnak, Gergely László elleni végrehajtási ügyében, ennek 1600 korona tőke, úgy 1907. évi október hó 4. napjától járó 8 százalék kamatai, 59 kor 80 fillér per, 29 korona 60 fillér végrehajtási, úgy az ezúttal 28 korona 30 fillérben megállapított és a még felmerülendő költségek be­hajtása céljából, esen tkvi hatóság területén levő, Dunafnld- vár község határában fekvő, a dunaföldvári 12,374. számú tjkvben foglalt A. f 3. sorszám 4677. hrszám alatti, Gergely László nevén álló alsó homoki erdőbea levő gyümölcsös 696- korona kikiáltási árban, az 1908. évi március hó 16-ik napjának d. e. 10 órakor ezen kir. járásbíróságnál megtartandó árverésen eladatni fog a kikiáltási áron alul is. Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10%-át készpénzben vagy óvadékképes papírban bánatpénz fejében letenni és vevő a vételárt három egyenlő részletben lefizetni köteles, végre, hogy azárverési feltételek alulirt telekkönyvi hatóságnál és Dunaföldvár község elöljáróságánál megtekinthetők. Az árverés elrendelése a dunaföldvári 12,376. számú tjkvben feljegyzendő. Felperesi ügyvéd költsége 28 korona 30 fillérben állapittatik meg. Kelt Duua-Földváron, a kir. járásbiróság telekkvi hatóságánál 1907. évi december hó 19-én. Báthory Géza, kir. jbiró. Záradékul színre került a Phrenolog cimü egy felvonásos bohózat, melyben a mai zene­estélyen szereplő összes hölgyek és urak mind résztvettek, kivülök pedig játszottak még Far­kas Irénke urhölgy, Ábrahám Gyula és Gyüszü István urak, tehát tizenöten. Ha ennek a bohó­zatnak meséjét is közölni akarnók, akkor na­gyon sokat kellene írnunk, dé a történeti igaz­ság kedvéért mégis fel kell jegyeznünk, hogy a szereplő hölgyek elegánciája karöltve a sze­repükben való tökéletes jártasságukkal, első sorban érdemli a nyilvános dicséretet. — De a férfiszereplők sem maradtak mögöttük, mert a félreértések okozta tömeges zavarban a kaca­gásnak se vége, se hossza nem volt és biz mindnyájan örültek, hogy ennek vége is lett, úgyis sokan belebetegedtek a folytonos neve­tésbe. Néhány perc múlva éjfélt ütött az óra, mire a hangversenynek vége lett s bár a közön ség ritka türelemmel ülte végig a négy órát, még azután is zajos ovációban részeltette az egyes szereplőket. Az egyleti elnöknő Tencz- linger Lajosné úrasszony gyönyörű mellcsok­rokkal kedveskedett minden női szereplőnek, került ezenkívül egy hatalmas virágcsokor is a színpadra, melylyel Matejka Janka kisasszony cimbalom játékát akarták elismerésükkel jutal­mazni. Éjfél után 1 órakor kezdődött csak a tánc és reggeli 5 óráig tartott. A bruttóbevétell 427 korona volt. A múlt számunkban közöltek névsorához még pótlólag ide iktatjuk, hogy Fischhof Kálmán 2 koronát, Fekete Ágoston, Strasser Ármin, Pataki Izidor, Pataki Gyula és Sipöss Ernő 1—1 koronát fizettek felül a jóté­kony célra. Jelen volt asszonyok: Ábrahám Gyuláné, Auth Keresztélyné, Brezlmayer J.-né, Bozó Gézáné, Buday Jánosné, Dallmann Gusz- távné, Fischer Jánosné, özv. Fröhlich Ferencné, Farkas Istvánná, özv. Gauzer Antalné, Hága Mihályné, H. Taubner Margit, Hirmann Gy.-né, özv. Horváth Mihályné, Krausz Bélánp, Klein Mártonná, Léhmann Györgyné, Lengyel F.-né, Máté Károlyné, Maixner Jánosné, Maixner Hed­vig, Mandács Józsefné, Perler Keresztélyné, Parti Rezsőné, Perler Ernőné, Perler Józsefné, Pataki Izidorné, Steindl Józsefné, özv. Schvel- ler Ferencná, losnitzai özv. Skertich Lajosné, Simontsits Aladárné, Scheiner Simonné, Stoll Bálintné, Dr. Szily Gézáné, Szily Jánosné, özv. Szigeth Nándorné, Szauter Józsefné, Szabadi Istvánné, Taubner Adolfné, Taubner Árminné, Tenczlinger Lajosné, Tenczlinger Istvánné és Verfing Ágostonná. Leányok: Auth Margit, Buday Berta, Borsódy Teri, Bucher Teri, Bátor Lenke, Bauer Borcsa, Fekete Matild, Fischer Etta, Götz Márta, Gajdosi Bözsike, Greif Betti, Geiger Laura, Hertzog Anna, Hirmann Ella, Krausz Róza, Lengyel Róza, Matejka Mari és Janka, Maixner Katica, Müller Teréz, Müller Mariska, Parti Gabriella, Perler Katica, Pataki Esztike, Schwarcz Gizella, Stoll Paula, Szauter Mária, Szohner Anna és Mária, Varga Jolán és Maris, — Az egylet elnöksége ezúton is a leg- hálásabb köszönetét fejezi ki úgy a szereplők- I A szekszárdi kir. törvényszék, mint esküdt- biróság folyó hó 10-én ült törvényt ifj. Schönecker András paksi legény fölött, aki szándékos em­berölés bűntettének kísérletével volt vádolva. Ifj. Schönecker András vádlott múlt évi október 8-án kijelentette az édes anyjának, hogy elmegy a háztól s ezért ruháját kérte. E közben fej­szével támadta meg édes anyját: Schönecker Andrásnét szül. Szabó Magdolnát, aki az utcára menekült, de ide is követte. Két asszony a vé­rengző fiú kezéből a fejszét kicsavarta. Ekkor re­volvert hozott ki a házból és készer az anyjára lőtt. Az egyik lövés célt tévesztett, a másik azonban a szerencsétlen anya jobb lapockájába foródott. A lövés nem volt életveszélyes. A kir. törvény­szék az esküdtek igazmondása alapján ifj. Schön- ecker Andrást 2 évi fegyházra Ítélte, melyből há­rom hónapot kitöltöttnek vett. Az ítélet jogerős, mert abban úgy a közvádló, mint vádlott is belenyugodott. A tárgyalást Haslinszky Géza törvényszéki elnök vezette. Szavazó bírák vol­tak : Kövessy Ödön és Oyuk Ferenc törv. birák. Közvádat Fischer Imre kir. ügyész emelte, a védelmet pedig dr. Steiner Lajos szekszárdi ügy­véd teljesítette. Felgyújtotta az édes anyja házát. Az esküdtszéki tárgyalás második napján, folyó hó 11-én Cs. Szabó István 50 éves nagy- szokolyi lakos ült a vádlottak padján, aki 1907. évi szeptember 19-én Nagyszokolyban boszuból felgyújtotta édes anyjának: özv. Cs. Szabó Ist- vánné szül. Budai Máriának a házát akkor, midőn abban senki sem tartózkodott. A tárgya­láson Ágoston István táblabiró elnökölt. A védő most is dr. Steiner Lajos szekszárdi ügyvéd volt. A királyi törvényszék az esküdtek verdikt­jére a vádlottat felmentette, Gyújtogató fiú. Nagy érdeklődés mellett^ folyó hó 12-én tárgyalta az esküdtszék ifj. Ekés József szek­szárdi kereskedősegéd bűnügyét, aki 1907. évi augusztus hó 21-én^ felgyújtotta Szekszárdon édes atyjának: id. Ékes József újvárosi keres­kedőnek a házát, mely le is égett. A vádlott teljesen meg volt törve és sírva azt vallotta, hogy a mondott nap estéjén vacsorázott s e közben a kis leánytestvére a tányérjából ki­vette a húst. Ezért ő a kis leányt megfenyítette, mire öcscse : Ékes Jenő nyomdász reászólt és vele dulakodni kezdett. - /. lármára az apa és az annya is bementek és őt megverték. Külö­nösen fájt neki, hogy édes atyja, aki őt soha sem bántotta, most kezét emelte reá. Erre el­borult az elméje és felmet a padlásra és fel­gyújtotta a házat. A tanúkihallgatás során az apa és az anya jogukkal élve, nem vallottak. A tárgyalást Hazslinszky Géza kir. törvényszéki elnök vezette. Védőügyvédül most is dr. Steiner Lajos szerepelt, aki sziveket megindító beszé­9628. sz./tlkvi 1907. Árverési hirdetmény. A szekszárdi kir. törvényszék, mint telekkönyvi ható­ság közhírré teszi, hogy a kir. kincstár és a 8621. hrszámu ingatlanra nésve csatlakozottoak kimondott Dr. Abay János, Török Ferenc és Dr. Spányi Leó, úgy a 13,266. hrsz. ingat­lanra nézve csatlakozottnak kimondott Csötönyi János, Dr. Gulyás József, Dr. Abay János, Török Ferenc; és Dr. Spányi Leó végrehajtatóknak, Töttős István (nős Kocza Évával) elleni végrehajtási ügyében előterjesztett kérelem folytán 934 kor. 38 fillér tőke, ennek 5 százalékos kamatai, 23 korona 30 fillér már megállapított, úgy jelenleg a 2 korona 30fillér esz­ményi bélyeggel együtt 21 koro.a 30 fillérben megáll api :otj költségek, továbbá 114 korona 10 f. s jár., 77 kor. 80 fillér és jár., 42 kor. s jár., 15 kor. 20 fill, s jár. 51 kor. 20 fillér és járulékai kielégítése végett, végrehajtást szenvedett tulaj­donát képező, a szekszárdi kir. törvényszék területén lévő, a szekszárdi 1773. sz. tjkvből szerkesztett szekszárdi 1064. sz. betétben fölvett és 1450 frt szőlőfelujitási; kölcsönnel terhelt 12,455. tjkvi hrsz., 8621. hrsz. ingatlan 1730 korona kikiáltási árban, — .a szekszárdi 5646. sz. tlkvből szerkesztett, szek­szárdi 2847. sz. betétben fölvett és 1450 forint szőlőfelujitási kölcsönnel terhelt 4217/a. tkvi hrsz, 13,266. hrsz. ingatlan 1586 korona kikiáltási árban, 1908 évi február hó 15-én délelőtt 9 órakor a kir. törvényszéki épület 8. számú helyiségében megtartandó árverésen eladatni fog.­1, Árverezni kívánók tartoznak a kikiáltási ár 10 szá­zalékát, vagyis 173 kor. és 158 korona 60 fillért az árverés megkezdése előtt a bírói kiküldött kezéhez letenni, vagy pedig annak a bíróságnál bírói letétbe történt elhelyezéséről kiállí­tott szabályszerű elismervényt átszölgáltatni és az árverési feltételeket aláírni. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben és peiig az elsőt az árverés jogerőre emelkedésének napjától számított 2 hó alatt, a másodikat ugyanazon naptól számított 4 hó alatt, a harmadikat ugyanazon naptól számított 6 hó alatt, az árve­réstől számított 5 százalékos kamattal együtt a szekszárdi kir. adóhivatalnál lefizetni. Szekszárd, a kir. törvényszék, mint tlkvi hatóságnál, 1907 december 4. Dr. Gyenes, kir trvsziki bíró. Hirdetmény. Gjulaj község elöljárósága közhírré teszi, hogy a rom. kath. népiskola át­alakítására és kibővítésére vonatkozó összes építési munkálatok Gyulaj köz­ség házánál 1908. évi február 20-án délelőtt 9 órakor megtartandó szóbeli nyilvános árverés utján kiadatnak. A feltételek a jegyzői irodában megtekinthetők. Költségvetés 16402 K 30 fillér. Gyűl aj, 1908 február 11. Kiss Pál Molnár János jegyző. bíró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom