Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1908-08-13 / 33. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1908 augusztus 13 izzó kohójában, amely mindent, még a hitet, reményt és szeretetet is elhamvasztja — a munkában elfáradt kar erőtlenül lehull, a szerszám kiesik a kenyeret kereső kézből, a szemet elborítja a fájdalom könnye és — és munkaképtelen, rokkant lett a család fentartója. A munkaadónak egy munkással kevesebb lett, akit egy másik, fiatalabb erővel pótol; de ki pótolja a támasz és kenyér nélkül hagyott munkás családnak kidült oszlopát ?! Ki gondolna azokkal a fázós, nyomorult alakokkal, akik fáradtan vonszolják beteg testüket és erőtlenné vált karjaikat nyújtják felénk segélyért ?! Pedig ezek azok: a munka rokkantjai. Minden munkának vannak rokkantjai, nemcsak a fizikai munkának. Azok a szürke, jobb ruhás alakok is, akik 1—2 órával később a különféle hivatalok, irodák és üzletek helyiségeit töltik meg, szintén csak oly szánandó alakjai a munka proletárjainak. Ki ne ismerné a kifacsart citrom népszerű meséjét? Emberek, akik egész életüket a mások jólétéért való küzdelemben töltik el, akiket aztán öregségükre — amidőn reszkető kezük a tollat vezetni már nem tudja s fáradt agyuk képtelen egy-egy nehezebb számművelet megfejtésére — akkor egyszerűen félreállitják az útból . . . Ugyan ki gondoskodik nálunk ezekről a nyomorulttá lett emberekről ? Bizonyára senki. Kórház, hajléktalanok menhelye, utcasarok. Ezek várják őket. Van még egy más faja is a rokkantaknak, de ezeket ne a gyárakban, ne az irodákban vagy boltokban keressük. Men.ünk csak ki egy szép verőfényes napon a Váci- vagy Kossuth Lajos-utcába. Látunk ott is ifjú aggokat, kiszáradt testű, ráncos képű fiatal embereket; a férfias erő és egészség visz- szariasztó torzképeit. Ezeknek tüzetesebb leírásától megkímélem az olvasót. Mértéktelen, ki- csapongó élet, a megadott anyagi jóknak túlságosan gyors és bűnös elhasználása. Ezek valamivel dicsőbben fejezik be nyomorult életüket. Lipótmező, a legjobb esetben valamely szanatórium . . . Angliában nemrégen elfogadtak egy törvényjavaslatot, amely szerint az állam minden 70-ik évét meghaladó munkásról gondoskodik, amíg csak él; halála után árváit neveli fel. Németországban is ismerünk egy «Invaliden Casse»-t, amelybe minden műnkaadó köteles a törvény értelmében hetenként bizonyos összeget befizetni a rokkant-alap javára s amelyből a munkaképtelenné vált munkások holtig tisztességesen eltartatnak. A hová csak nézünk, ahol csak kulturális előrehaladottság van, ahol csak .neg tudták érteni a munkásság érdekeinek fontos kérdéseit,amelyek szorosan össze vánnak kapcsolva minden más ■kérdéssel, ott mindenütt kellőképpen gondoskodnak a rokkantakról. Csak éppen hazánkban nincs még törvény, amely biztosítaná a mások szolgálatában megrokkant munkást, amidőn az már többé dolgozni nem tud. Nálunk a munkásság magár i hagyva, végre is kényte en volt önmaga ezekről gondoskodni. Megalakították a «Magyarországi Munkások Bokkant- és Nyugdíj-Egyesületét.» Önmaguktól megvont fillérekből ma már oly hatalmassá lett ez az egyesület, hogy a folytonos rokkant-támogatás dacára is közel 4 millióval rendelkezik. Az egyesületnek bárki tagja lehet. Befizet hetenként egy bizonyos csekély összeget, amit még a legszegényebb munkás sem érez meg és ezzel biztosítja magát öreg napjaira és ha a végzet úgy akarja, hogy idő előtt hulljon ki kezéből a szerszám, akkor nem kell neki koldulni, nem kell félni attól, hogy kegyelemkenyéren tartják el, mert megkapja az egyesülettől „azt a támogatást, amit szégyenkezés nélkül elfogadhat, mert jogosan illeti meg, hiszen saját filléreit rakta össze akkor, amikor még dolgozni tudott. És ez a tudat mindenesetre csak növeli a munkás önbizalmát, gyarapítja önérzetét. Mindinkább nagyobb tért hódit ez az egyesület. Nálnnk Szekszárdon is megalakult a 202-ik fiókpénztár. Tagjainak száma folyton nő és most, amidőn olyan férfiú áHt a pénztár élére, mint ifj. Leopold Lajos, hisszük és reméljük, hogy végre mások is meg fogják érteni a munkások létkérdésének jogosultságát. Nem kell hozzá más, mintegy kis józan, humánus gondolkodás és egy kis emberségesen érző, nemes szív. Statisztika a gyermek szeszfogyasztásáról. — Esperes tanfelügyelő és Scherer kartárs Urakhoz. — Szeptember 15-ére szól a terminus, melyre a tanulók szeszfogyasztásáról be kell adni a statisztikai iveket. Dacára e lap hasábjain megjelent három cikknek, még mindig nem vagyunk tisztában azzal, miként tegyünk eleget e rendeletnek ; még kevésbé azzal: mi a célja az ilyen lehetetlen* statisztikának. Igaz, engedelmeskednünk kell felsőbb hatósági rendeletnek, de bűnnek, vagy tiltott eljárásnak tartani arról eszmecserét folytatni — nevetséges! Kötelességének tartsa minden igaz tanító és tanügybarát az ilyen dolgot, úgy saját, mint tanügyünk érdekében, minél behatóbban megvilágítani 1 Jelen esetben is sokkal nagyobb érdeklődést kellett volna tapasztalnunk, mert két rossz között egyszerűen csak a harmadikat választani : statisztikát hashói kiállítani — nem fér össze a tanító becsületes munkájával! — A statisztika kiállítására nézve a véleményem ez: Ne citáljuk be a szülőket, ne is vegyük nyakunkba a falut, hanem várjuk meg az időt mig bejöttek a tanulók, hisz szeptember 15. a terminus. A III-ik osztálytól kezdve úgy szerzem meg az adatokat, mint ahogy a szekszárdi állami főgimnáziumban szerezték meg. Adok minden tanulónak egy cédulát; irja rá: ivott-e már szeszesitalt, ki adta és körülbelül mennyit minden alkalomkor. A többi kérdésre nézve már megfelelhet a tanító a maga tapasztalata szerint. Milyenségére nézve pl. a szeszes ital megyénk* Ez a »lehetetlen« statisztika nem is oly túlságosan lehetetlen, mint ahogy cikkíró gondolja; a célja pedig oly végtelenül fontos, hogy csak hosszas elmélkedés után lehet felfogni. Ismerek például egy tanítót (zárjel között mondva: elsőrangú tanerő, tanköiyviró, elismert paedagogus), aki ettől a statisztikától igen sokat, mondhatnám: mindent vár. Ő ugyanis nemcsak a miniszteri rendeletben szabályozott kötelességének akar eleget tenni akkor, mikor ezt a statisztikát minden megfigyelötehetségének, összes paedagógiai tudásának érvényesítésével összeállítja, hanem elsősorban is önmagának készít egy végtelenül értékes és érdekes tükröt, amelyben a tanférfiu kutató szeme nemcsak deciliterekben kifejezett szeszmennyiséget, nemcsak az egyszeregy eldarálásánái is üresebb számhalmazt, hanem egy hosszú tanítói működés öntudatos megfigyeléseinek raennyiségtanilag is beigazolt, tan- tételszerü képletét látja, amelyek segítségével, ha múltat és jelent összevet, a levont következtetésben tanácsot, útmutatást lát arra, hogy mit kell cselekednie. Ezek a számok egy egész lélektant fognak magukban rejteni, egy egész psyho- logiát, mely nem mint hypothesisekből táplálkozó üres bölcselkedés, de mint tapasztalati tudomány fogja szolgálni egy nemzet jövőjét, boldogságát avagy nyomorát önmagában foglaló tanügyünket. — Cikkét közreadjuk, mert — amennyiben módunkban áll — senkitől sem tagadjuk meg a‘tért, hogy véleményét szabadon nyilváníthassa és különösen nem tesszük ezt akkor, mikor ez a véleményadás provokálva van. Ám a magunk részéről megjegyezzük, hogy ami ezen statisztika fontosságát illeti, a tekintetben nem értünk egyet cikkíróval. Ketskés. 1 ben többnyire bor Iész; nincs azonban kizárva a sör és pálinka sem. Scherer kartársam, úgy látszik nem tudja azt, hogy búcsúkor a sváb legény kedvesének (12—14 éves, tehát ismétlős!) épen sört fizet, mutatván, hogy van pénze. A pálinka sem ritka; van minden házban törköly. Még a két alsó osztály statisztikájáról kellene szólni, hol tényleg zsákutcába jutunk. Úgy adhatjuk meg mégis e statisztikának — ha csak némileg is — a valószínűséget, hogy kikérdezzük a kicsikéket, esetleg testvéreiket és szomszédaikat. így aztán sokkal inkább meg lesz az adatok valószínűsége, mintha pl. nekiülünk és hasból írunk mindegyiknek néhány deci bort, pálinkát stb.-t 1 Hogy e statisztika humánus cél szolgálatában áll-e, hogy »folyamányakép a gyermekek szeszfogyasztása megszűnjék vagjr csak csökkenjen is«, az már a vita tárgyát képezi. Szerintem e statisztika helyett a 15 éven aluliak korcsmalátogatását kellene sokkal, — de sokkal szigorúbban ellenőrizni. Van ugyan egy megyei szabályrendeletünk, mely a községi elöljáróságnak kötelességévé teszi ezen ellenőrzést, de kérdem : létezik-e ilyen elöljáróság ? Megyei viszonyainkat tekintve, e szabály- rendelet végrehajtása érdekében be kellene tiltani mindenféle korcsmái mulatságot, mert hisz a mulatók 75 °/o~a a 15 éven aluliakból kerül ki. (15 éves leány már vén leány; (Ugyan!? Kets.) még ismétlőből veszik ki és adják orvosi engedéllyel férjhez). Az ilyen mulatságok alkalmával nemcsak a szesz fogy, hanem a becsület is. Csak tessék mulatságkor bárkinek úgy éjfél felé a korcsma környékét bejárni, fog látni és hallani eleget. És nemcsak 15 évesek, hanem 6—7 évesek is ott tanulnak már mindenfélét, hisz még csecsemőjüket is magukkal viszik az anyák. Erről kellene egyszer statisztikát irni 1 Hozzászólásomnak végére értem volna, csak Esperes tanfelügyelő urnák akarok még köszönetét mondani a tanügy és tanítók iránti meleg érdeklődéséért. Nem kellene ugyan megköszönnöm, hiszen erkölcsi kötelessége a tanügy minden mozzanatát figyelemmel kisérni, de napjainkban bizony-bizony, nem veszik már valami szigorúan ezt az erkölcsi kötelességet. Sok ily pap, ily igazi tanügybarát kell még a hazának, akkor majd nem lesz többé panasz, hogy tanító és pap szüntelen hadilábon állanak egymással! Knábel Vilmos, ev. tanító. A bor. Mikor úgy alkonyattáján, ha elül a vásári élet fáradt zaja és a beláthatatlan szőlőerdőkkel borított szekszárdi hegyek felől a madárijesztő kelep berregő hangját a fülembe hozza az esti szellő, lelkemben oly különös hangulat támad, mintha egyszerre örülnék és búsulnék is ... A kelep hangja a szőlő érését, az öröm fényében derengő és mégis a haldoklást jelképező ősz közeledtét juttatja eszembe . . . Szeretem az őszt, mert szeretek ábrándozni, szeretek gondolkodni . . . Elgondolom most is, hogy mennyi Várakozással, mennyi reménnyel nézegetik szőlősgazdáink a tarkuló fürtöket, mily könyprgő szemekkel tekintenek az égre, hogy alkalmas időjárást esdjenek a Magasztalandótól; mily féltő gondossággal járnak-kelnek a zöldlombu sorok között, megnéznek minden tőkét s megkötözik a raffiakötésből kiszabadult, rakoncátlan gallyakat . . . Ápolják, becézgetik, hízelegnek a szőlőnek, hogy sokat, nagyon sokat teremjen, sok, nagyon sok bort adjon. Minden küflfildit fölülmúl m hazánk természetes a mohai szénsavas vizek királya — gyógyvíz, a gyomorégést rögtön megszünteti, páratlan .étvágygerjesztő, használata valódi áldás gyomorbajosoknak Kedvelt borviz! Ocsóbb a szódavíznél! Mindenütt kapható! Főraktár: SALAMON TESTVÉREK cégnél, SZEKSZÁRDON. AGITES-Forrás. Milleniumi nagy éremmel kitüntetve. Kitűnő asztali bor- és MIT IGYUNK? hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvószer.
