Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1908-08-06 / 32. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1908 augusztus újabb kor legörvendetesebb eseménye. Ismét az önkényuralomnak egy vára omlott össze s erős lépés“ történt azon megdönthetetlen axióma igazságának bebizonyítására, hogy az uralkodók vannak a népért s nem a népek az uralkodókért. Most már Chinát leszámítva, nincs az egész világrészen állam, még Oroszországot sem véve ki szinleges alkotmányával, hol ha nem is a teljes, népfenség, de legalább az alkotmányos monarchia elve ne győzedelmeskedett volna. Szerencsét kívánunk legújabb somosunknak alkotmányos szabadságának elnyerése alkalmából s a tőlök elszenvedett sok bán- talom viszonzása fejében nem az ellenszenv érzése uralkodik bennünk, hanem mindennemű jó kívánság egész tömege. Nagy kincs a szabadság. Töméntelen .véráldozat árán vásárolható az csak meg; azért nagyon meg. is becsülendő. Boldog nép az, melynek a sors minden küzdelem és áldozat ellenértéke nélkül ajándékozza oda. Mi .magyarok ezzel nem dicsekedhetünk. Nekünk szabadságunkért s állami függetlenségünkért legjobbjaink életét kellett feláldozni s még mindég kétséges, hogy be- tellett-e már. a hozott áldozatok mértéke. De arra is készek vagyunk, hogy ha szükséges, újabb áldozatoktól sem riadunk vissza, mert inkább nem élni, mint szabadság nélkül élni. Ha török testvéreinket is ily érzelmek hatják át, akkor, a minek most már annyira örülnek, alkotmányos szabadságuk örök időkre biztosítva lesz. Ha nem ily áldozatkészek, akkor az lesz sorsuk, a mitől most megszabadultak: a szolgaság. Tanuljanak a magyarságtól szabadság- szeretetet és önfeláldozást. Ebben a tekintetben nincs nemzet, mely túl* tett volna rajtunk a múltban és túl fog tenni a jövőben.Boda Vilmos. A „Nyilt-tér“-ek városa. Szekszárd, 1908 augusztus 5. Májusban történt, a szerelem hónapjában... Szemlélődve, gondolkozva sétálgattam a Rá- kóczy-ut árnyékos, délutáni oldalán, mikor a túlsó soron, velem épen átellenben (egy kékre meszelt ház előtt), két kackiás szekszárdi menyecske találkozott össze. Haragosok yoltak. Mikor — úgy tiz lépés távolságról — észrevették egymást, mindkettő hirtelen megállóit. I Az »egyik* csipelyre kapta kezét s megvető pillantásokkal mértevégig se »másikat»; a »másik*- kissé féloldalt fordulva, hirtelen fölvágta fejét és félig lehunyt szempillái alól megsemmisítő tekintetet lövelt az »egyikre*. . . — Te — teee! ... — mondta, az »egyik« elfojtott dühvei. — Gyalázatos! . ..— víszonzá a »másik« hasonlóképen. — Elszeretted aZ uramat! . . . — Azt a részegeset, azt a ripacsosat? — Elhallgass, te »mindenki babája« ! Elszeretted, tudom! Látták a szomszédok, mikor bejárt hozzád! — Hahaaaj! — kacagott a »másik«. És ez a kacagás olyan volt, mint mikor a vulkán kitörni készül. — Hahaaaj ! — ismétlő — elszerettem ?! . . . Hát tehetek én róla, ha szebb áz én orcám, mint a te rücskösöd?! (Ezt a legutóbbi kifejezését nyilván a Vajay-Stern konfliktustól tanulták.) Aztán ezzel be is telt a pohár. Mint bősz furia rontott »egyik« a »másikra« és egy pillanat múlva két tarka fejkendő hevert a porban. . ^ . Á szitkok elnémultanak, csak csattogás és fájdalmas, dühös'szisszenés .hangzók a néma légben: »Ereszd el a hajamat /« Pazar látvány volt, annyit mondhatok. Aztán szétváltak. — Ki voltak pirulva mindketten. Lihegtek a dühtől é£ fáradtságtól. Fölszedték kendőiket, megigazították kuszáit hajtincseiket, miközben rövid, de annál sértőbb rágalmakat szórtak egymásra. . . . Aztán lassanként távolodtak egymástól; sőt már neki is indultak, hogy mindegyik megy a maga dolgára. De megint vissza-visszafordultak, megint kiáltottak egymásra valamit. . . . Lassan-lassan aztán túl estek a szótávolon. Most már nem kiabáltak, csak fenyegették egymást, mig végre eltűntek a »nyiU-térföl«. ... Mert igenis, ez egy »nyílt-tér« volt. Épen olyan szenvedelmes, durva, ízléstelen *nyilt-tér«, mint aminőket az utóbbi időben a szekszárdi lapokban, olvashatunk. Nem virraszt ránk az Isten egy szombatot, egy vasárnapot, nem deríti reánk egy csütörtök bíboros reggelét — »nyilt- tér« nélkül . . . Oh! és milyen »nyilt-tér«-ek ezek ! Legjellemzőbb tulajdonságuk az, hogy egy csöppet sem nyíltak. Letagadott és be nem vallott nevek alatt látnak napvilágát, apátlanul, mint a fattyu-gyerek. Tele vannak hazug vádakkal, rágalommal, önzéssel. A közérdek leple alatt a magán-érdeknek' tömjéneznek. Meghitelnék rá, hogy egyetlen-egy sem íródik n> fölbuzdulásból: valamennyinek a sértett örn a rugója.Az a májusi idill, melyet a szerető éL relemféltő két asszony a nyílt utcán produkált, bármily ízléstelen és durva: de legalább öszin.z volt. És emezek? . . . No, ezekről.‘már rpeg- mondtam a véleményemet. — Sokán a lapoké, ítélik el, hogy nem volna szabad ilyesmit közölniük. Pedig téves fölfogás: végre is a lap abból él, amiért fizetnek. Az ilyesmiért pedig fizetnek. Ez tisztára üzleti szempont, mert egy nyilt-tér irodalmi becse épen annyi, mint egy reklámé, egy üzleti hirdetésé. De a tartalma . ... Az annyi, mint -egy záptojásé ... És olyan is, olyan bűzös, olyan utálatos ... Sokszor tűnődtem már a’ fölött, hogy tulajdonképen miért is nyilt-tereznek annyit az emberek ?. Egyeseket, avagy az egész társadalmat akarják-e megmenteni, vagy talán csak a mások szennyesét kívánják nyilvántartani ? Javítani, teremteni akarnak-e, avágy csak az ártatlan emberek becsületét szeretnék a sárba gázolni? De hát micsoda passzió ez, micsoda célja lehet ennek; ?! És nem gondolják-e meg ezek a törvénytelen apák, hogy ha olyan nagyon pacskolnak a más portájáról kifolyó szennyes lében, hát rájuk fröccsen a legtöbb, mert ők állanak a legközelebb! Vagy talán épen azért titkolgatják, rejtegetik oly féltő gondossággal »böesületes« nevüket? ... Ki tudna mindezekre megfelelni, vagy egyáltalában érdemes-e ezek fölött tűnődni? Talán érdemes. * Az élet rövid és ez a rövid élet is csupa küzdéssel, szenvedéssel van teli. Hiába igyekszünk kerülni a bajt, a kellemetlenséget, mindenütt beleütközünk. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, (vagy talán észre sem vesszük,) hogy vége a földi pályafutásnak, vége, mielőtt még örültünk volna. Örülni: ez volna minden ember életcélja, de ezek a »Dixi«-k, az »Egy családapá«-k, a »Jóakarók«, meg a bevallott nevű másra vigyázok agyonnyiltterezik, agyon- nyilatkozzák a mások örömét, a mások boldogságát. Meggyanúsítják a nemes szándékot, ki- gunyolják az ambíciót, bűnt csinálnak az erényből, hü-hót a semmiből, érdemteleneket magasztalnak, a pénznek, a rangnak, a protekciónak tömjéneznek — számitó csalafintasággal: önérdekből. — Pihenjenek hóhéraikon és rejtsék tenyerükbe a „névtelen“ szerénységtől piruló arcukat! Victor á’ C ets-ces. Az egyik perzsel, a másik éget; Bohó szived csak újra éled, Sajgó sebed csak uj reményt fakaszt S megcsalva ezt, öleled amazt,... És észre sem veszed, Mig mohón kergeted A szerelmes tavaszt, Hogy hívatlan eljő A zord őszi felhő, Hogy sárgul a haraszt. . . Nem csökken, nem lohad addig a vágyad, Mig le nem égett egészen a szárnyad, Szegény bohó, kis pillangó! Csak mikor nem kell se pénzért, se ingyen A csókod már, elröppensz majd innen, Szegény bohó, kis leányzó ! Zimankós néma éjszakán Künn barangolva az utcán, Eszedbe jutnak a letűnt évek, Eszedbe jut majd az első fészek: Az első függönyös kis fehér ágy, Az első epesztő szerelmi vágy, Az első csókod, az első álmod, . Az első férfi, az első párbd . .. Eszedbe jut, de mind hiába! Kihűlt már rég a kicsi ágy, Nem igér üdvöt már a párna, Elszállt heve, eltűnt a lágy, Sima, selymes, Puha, pelyhes Ábrándvilág . . . Az a forró, Vértzsibbasztó Szerelmi láng . . . Feldúlva már a kicsi fészek, Felépíteni újra — vétek; Ami elmullott, vissza nem jő, Ami a múlté, vissza nem tér, Borongva száll az üszi felhő, Fázva, fehéren hull le a dér . . . f • Szegény leány, beteg leány, Sötét utcán, ködös éjjel, Szeme könnyes, arca halvány, Küzködik beteg szivével. Megszokottan-és unottan Rójja fel-alá a járdát, Gyászolja a gyermekségét, Siratja az első álmát . . . Szegény leány, beteg leány, Sötét utcán, ködös éjjel . . . Sulyok. Hajdan és most. Józsefet eladták 20-ért a testvérek, Az édes öcscsükért csakis húsz pénzt kértek. Drága Megváltónknak, nagyobb volt az ára, Harminc pénzért jutott értünk Golgothára ! És ma mi az ára becsület s életnek ?! Letörik! de érte fapénzt se fizetnek! Fábiusz. forrást, ha gyomo forrást, ha a ve forrást, ha étvá forrást, ha májba MIT IGYUNK ? Igyunk mohai-------------------------------Igyunk mohai ho gy egészségünket megóvjuk,- mert Im/link mflhai csakis a természetes szénsavas !Ü"U, jjiVáayviz erre a legbiztosabb óvószer. IQyUnk 1110031 _________________________________ A mohai Agnes-forrás, mint természetes szénsavdús ásványvíz, föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó savanyuviz; dús szén. Idén, hanem a benne foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönbfélébb gyomor-, légcső- és húgyszervi hete ragályos betegségektől is, mint typhus, cholera, megkiméltettek azok, akik közönséges ivóvíz helyett a baktériummentes mc szaktekintélyek álfal ajánlva. Számos elismerő nyilatkozat a forrás ismertető füzetében olvasható. Háztartások számára má. szénsavval telített víznél, sőt a szódavíznél is olcsóbb J hogy az Ágnes-forrás vizét a Iogszegényebb ember is erakatek szerveztettek, ugyanott a forrás leírásának ismertető füzete ingyen kapható. A forráskezélőség. — Kapható minden fűi 21-is Főraktár: Salamon Testvérek V. HM«.*» —bj “ Kedvelt borviz I qcsőhuruttól szabadulni akarunk ‘+ani akarjuk. ~ztesi zavarok állanak be. ;qtól szabadulni akarunk. sak biztos óvszer fertőző elemek 'a bebizonyosodott, hogy méij k. Legjelesebb orvosi ' ci minden kétes értéke ryobb vidéki városban iglőben. . • — szárdon.
