Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)

1908-06-04 / 23. szám

8 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY tisztelt olvasóközönségtől, ha restelve és félén­ken teszem ezt meg, rrtert én ezt nem szoktam és ha nem tudom ezt olyan bárdolatlan és csi­szolatlan vastag stylusban, mint azt utolérhetet- lenül tudja tisztelt ellenfelem, hanem szokott higgadtságom megtartásával, a gúny korbácsá­val kezemben, ostorozva akarom leleplezni a most már dühöngő Veridicust és egyszer s mindenkorra leszámolni vele a következőkben: 1. Meddő vitának tartom azt 1 kettőnk kö­zött, hogy ki szokott igazat mondani ? mert azt mi most már magunk között eldönteni nem tudjuk, hanem bízzuk a nagy közönségre, hogy ki lehet az ? Én-e, aki tréfából, sem hazudtam soha, vagy Ön-e, aki néhai képviselőjelöltsé­geiből öröklötten terhelve, állandóan a nem igaz mondás mesterségét űzi ? Én igazat -mondtam akkor is, mikor mint megválasztott képviselőt baranyamegyei gyémántképpen üdvözöltem és igazat mondok ma is, hogy az egyszerű ember a csillogó cseh üveget is gyémántnak nézi. Csak hogy akkor ölelő csók járt érte, most pedig fejbeverés: 2. Mint a kaszinónak alelnöke, tartozom azon hottentotta csa'ádnak, melyhez még Ön is tisztelt plébános ur nemrég hozzátartozott, egy mucsai izü üzenetével, hogy »Mindég az csahol legjobban, amelyik a kerítésen kívül van.« 3. Ön szanatóriumba akar engem küldeni plébános ur, no ez kissé mégis kegyetlenül volna! Én az Ön sánta igazságának köszvé- nyes lábaira sokkal enyhébb gyógymódot ajánl­hatok, dörzsölje be naponként Brázay-féle sós- borszeszszel!! 4. Ami pedig a »moral insaniti«-t illeti, szaftos mondásai között a legsúlyosabb, erre nézve, laikusok lévén mindketten az elmegyó­gyászat terén, a szakértő pedig a plébános ur­nák nem imponál, legjobban ajánlanám, hogy a tisztelt szerkesztőség az olvasó közönséggel kilutriztatná, hog/ vájjon mi a moral insaniti- nak külső charakterikus symptomája ? a tisztes­séges családi élet, kopasz fej és becses rücskös-e ? avagy a — kilencszer megkolykedzett, kék tar- jagos borvirágos orr ?' (Pardon, hogy ilyen rüpők tenort vágtam ki, de a példa ragadós, ígérem, hogy visszazökkenek.) 5. A «liliomtiprás» sem utolsó dolog Vajay István plébános urnái! — No ebben csak mél- toztatik annyit megengedni, hogy én «Tamás» vagyok, a József más volt és kár volt, nagy kár! hogy a tettest a csendőrök el nem vitték. 6. Én elhiszem, hogy a «Nagyék» iránti kegyelet ösztönzi a plébános urat a céltalan és féktelen kirohanásokra, de nem volt-e sokkal kegyeletlenebb ténye Önnek az, hogy a bold. Nagyné temetése alkalmával felmerült 600 kor. stóláját a gondnokság tulmagasnak találván, Ön azt nyomban és melegében bíróság előtt perelte! — No, ugy-e ez is fain kis kegyeletes história ? Nevezhet tehát Ön engem akárminek, de azt nem tagadhatja meg tőlem, hogy psichologiai ismere­tem is van annyi, melynek alapján felismertem, hogy csak a gőgös önhittség nem engedi meg ilyenkor az (gnoti szeaütont) ismerd meg ten- magadat !• * Ne handa-bandázzék tehát azzal a rozsdás fringiával, ameíylyel csak önmagát sebezheti meg vérmérgezéssel és ne fenyegessen ön sen­kit azzal az irgalmatlan rozoga puskájával, amely rendszerint visszafelé szokott elsülni, mert attól senki sem ijed meg, legkevésbbé én, aki a vas­nál is keményeob vagyok, hanem higgadjon meg és mondja el inkább a mea culpát. Ha erre az útra tudna Ön rátérni, amit ez idő szerint még nem remélek, hogy engem, a most kővel dobál­tat, képes volna kenyérrel visszadobni, akkor én szavatolok azért, hogy még az Önre igen neheztelő kedves kaszinói elnökünket is rá tudnám venni arra, miszerint kishifdetést küldene be a «Tolnamegyei Közlönybe» ezzel: «Pista gyere vissza, minden meg lesz bocsátva!» Nincsen közöttünk sem beteg, sem gonosz, hanem vannak megtévedettek, akik alaptalan feljelentésekkel molesztálják a hatóságokat, azon­ban a becsület páncélingéről leperegnek a mér­gezett nyilak. Azt hiszem, nem maradtam néma és adós Vajay István plébános urnák, mert amilyen kurta és furcsa ő tud lenni, én olyan rövid és velős. Vigasztalásul még az a közmondás : «aki más­nak vermet ás, maga esik bele.» Én a magam igazát nem ezen az utón szoktam megkeresni. Philippinél még találkozhatunk, de a nyilt- Itérben többé sohasem! Bölcske, 1908 junius 1. Dr. Stern Adolf körorvos. Anyahelyettes. 4 és 6 éves leánykáim gondozását és nevelését magára vállalná addig, mig válóperem véget ér. Házasság nincs kizárva. Vallás és vagyoni álla­pot mellékes. Titoktartás biztosítva. Kimerítő ajánlatokat Koreczky János Szekszárd, Móinár- nyomda címre kérek. Boroshordók igen jó állapotban, 4, 7, 15, 20, 30, 40, 70, egész 100 hektoliter űrtarta­lommal eladók. — Bővebbet: Szabó Ferencnél Budafok, Dunasor 29- sz. 1908 junius 4 Életbe lépett 1908 május hó 1-én Sápbogárd—Szekszárd — Bátaszék 1 i U érk. n ! 11 410 I BUDAPEST ; 1 po 8Í! ü í 1 érkezik indul 51® 1210 621 1 SÁRBOGÁRD HOB 414 1022 \ r Indul érkezik 1022 n 12í8 ‘612 Cece 1Q33 336 l§ || ü Vajta 1015 i317 ip ü •145 lg Nagydorogh 947 04 s ü 736 p J48 Kajdacs 92S 2*18 821 fi 2i i 82*| Íj Kölesd-Tengelic'' n 213 Éji 812 240 Hidja-Pta-Apáthi 855 148 n Síi 3U 82í Tolna-Mözs P I 72! 859 §| B érkezik Indul lg 1 950 727 n 425 B SZEKSZÁRD indul érkezik 75$ 1220 707 9*5 437 .9*2! Őcsény 741 1J43 622 ü 450 ü De.cs 730 H31 611 i m lg 10Ü Bátaszék fi 705 in 622 1 érk. Ind.l 1 Dombóvár — Bátaszék 350 2*30 indul . érkezik Dombóvár 137 1 54 3 58 2 39 Csikóstöttös 06. sz. ő. 1 27 1 44 4 17 3 03 Mágocs 1 07 1 24 4 42 3 29 Szalatnak 12 45 n 4 59 3 47 Szászvár megállóhely.. 12'24 12Ü 5 21 412 Szászvár-Máza 12 11 H 5 £3 4 23 Nagymányok 11 53 12171 5 46 4 52 Hidas-Bonyhád 11 36 1211 5 56 5 05 Czikó 79. sz., őrház 11 17 11 ii 6 30 5 40 Mórágy 10 42 11 OS 6 49 6 00 Bátaszék 10 18 10 45 érkezik indul I Magyar királyi á'lamvasutak. A magy. kir. államvasutak igazgatósága közhírré teszi, hogy folyó évi junius hó 1-től kezdve Mezőkomárom—Hidvég állomásról .Budapest déli vasút állomásra Lepsényen át gyors­vonatul. osztályú közvetlen menetjegyek 11‘80 korona áron, Mezőkomárom—Hidvég állomásról Székesfehérvár állomásra Lepsényen át pedig az I. osztályban 2'10 korona, a II. o.-ban 1‘30 korona áron fognak kiadásra kerülni. Budapest, 19U8. május hó. Utánnyomás nem dijaztatik. " Az igazgatóság. Magyar királyi államvasutak. Kolozsvári Üzletvezetőség. 10,04j8|IV. 1908. sz. Magyar kir. államvasutak. Budapest-jobbparti üzletvezetőség. ---------------------;----—r—------1---1-----------1----­15 ,734-jl908. Versenytárgyalási hirdetés. A magyar kir. államvasutak budapest-jobbparti üzlet vezetősége a vonalai szükségletének fedezésére 'folyó évben szükséges 2500 q portlandi cement szállítására ezennel nyilvá­nos pályázatot hirdet. A szállításra vonatkozó részletes feltételeket magában foglaló ajánlati felhívás a m. kir. államvasutak budapest— jobbparti üzletvezetőségénél megszerezhető és a magyar kir. államvasutak igazgatóságánál és üzletvezetőségeinél meg­tekinthető ; ugyancsak az említett hivataloknál tekinthetők meg a hivatalos órák alatt szállításra vonatkozó általános feltételek is, mely a magy. kir államvasutak igazgatóságának budapesti nyomtatványraktárából megszerezhetők. Az általános feltételek ára 50 fillér darabonként, melyhez postaszállitás esetén, bér­mentesítésre 20 fillér is beküldendő a nevezett hivatalhoz. Az ivenként egy koronás magyar királyi okmány­bélyeggel ellátott ajánlatok és az ivenként 80 filléres magyar okmánybélyeggel elláiott ajánlati felhívások lepecsételve ezen felirattal: »Ajánlat a 15,734/908. számhoz« ellátva, legkésőbb 1908. évi junius hó 23-án déli 12 óráig a magy. kir. állam­vasutak budapest-jobbparti üzletvezetősége általános osztályá­nak főnökéhez (Budapest, VII. Kerepesi-ut 3. sz. I. em. 38. a.) benyújtandók vagy posta utján oda beküldendők.' A beérkezett ajánlatokat 1908. évi junius hó 23-án déli 12 órakor a" m. kir. államvasutak budapest-jobbparti üz­letvezetőségénél fogju# felbontani^ amikor az ajánlattevők vagy igazolt képviselőik jelen lehelnek. Bánatpénz gyanánt az ajánlott mennyiségek értékének megfelelő 5 százalék készpénzben vagy állami letétekre alkal­mas értékpapírokban 1908. évi junius hó 22-ik napjának déli 12 órájáig a budapest-jobbparti üzletvezetőség gyüjtőpénztá- nál leteendő esetleg posta utján beküldendő. Azon felek, kik a postatakarékpénztár cheque forgal­mában bent vannak, a bánatpénzt a postatakarékpénztár utján is letehetik. °Az ajánlatban a bánatpénz letételének megtörténte megemlítendő ugy^n, de az erről szóló letétjegy az ajánlathoz nem csatolandó, hanem igazolásul Jcsak a bánatpénz feladását bizonyító postai feladóvevény vagy esetleg a lététi jegy má­solata melléklendő. Az itt felsorolt feltételektől eltérő, szabálytalanul ki­állított, az ajánlattevő vagy meghatalmazottja által -alá nem irt, javított, vagy vakart szövegű, pecséttel le nem zárt, sér­tett borítékba helyezett, a kitűzött határidő után érkezett, a pótlólag vagy esetleg táviratilag tett és oly ajánlatok, me­lyekre nézve az előirt bánatpénz időlegesen le nem tétetett, figyelembe nem vétetnek. Budapest, 1908. május hő. Utánnyomást nem díjazunk. Az üzletvezetőség. Pályázati hirdetmény. A magyar kir. államvasutak kolozsvári üzletvezetősége részére a marosvásárhelyi vizáttomási berendezés kibővítésé­hez uj viztartány s csővezeték, nemkülönbeu fütőházi vízveze­téki berendezés szükségeltetik, melynek szállítására és Maros- vásárhely vizállomáson leendő felszerelésére ezennel nyilvános pályázatot hirdetünk. A vizállomás gépészeti berendezésének szállítására nézve általában mértékadók a magyar kir. államvasutak erre vonatkozó szabványrajzai, továbbá a m. kir. államvasutaknál érvényben álló 122,291|96. sz. általános szállítás) feltételek és a m. kir. államvasutak feltétfüzeteinek idevágó pontjai, illető­leg a 77,557/902. sz. különleges szállítási feltételek. Úgy az általános, valamint a különleges 'szállítási fel­tételek és feltétfüzetek a magyar királyi államvasutak vala­mennyi üzletvezetőségnél a hi-vatalös órák alatt naponként megtekinthetők, vagy a megállapított 50, illetve 30 fillér egységár előzetes lefizetése mellett megszerezhetők. Ha a szállítási feltételek a nyomtatványtártól posta ut­ján kéretnek, úgy a kívánt feltételek száma és tárgya ponto­san megjelölendő, mely esetben a fent említett eladási áron felül azok bérmentes elküldéséhez a szükséges 20 fillér posta- költség is beküldendő a nyomtatványtárnak. A vonatkozó szabvány, illetve tervrajzok a hivatalos órák alatt a kolozsvári üzletvezetőség vontatási osztályában is megtekinthetők, ahol a pályázati felhívás is a kellő példányok­ban díjtalanul kaphatók. A pályázati felhívás alapján kiállított és egy koronás magyar okmánybélyeggel ellátott ajánlat lepecsételve »Ajánlat 10,048/908. számhoz vizállomási berendezés kiegészítésének szállítása iránt» 1908. évi junins hó 12-én déli 11 óráig az alulírott üzletvezetőség I. osztályához beküldendők. Bánatpénzképen az ajánlott összeg értékének 5 száza­léka készpénzben vagy állami letétre alkalmas értékpapírban 1908 évi junius hó ll»én déli 12 óráig teendő le az üzlet­vezetőség gyüjtőpénztáránál, mely összeg a nyertes ajánló által az általános szállítási feltételek 6. §-a alapján az erre vonatkozó felszólításra 10 százalék óvadékra lesz kiegészítve. Az ajánlatok feletti végleges döntés azok felbontásától számítandó négy héten belül fog az illetőkkel közöltetni. A pályázati felhívásban közölt feltételektől eltérő aján­latok, továbbá olyanok, melyek nem a kitűzött határidőig ér­keznek vagy táviratilag tétetnek, vagy melyekre az előirt bá­natpénz le nem tétetett, figyelembevételt egyáltalában nem igényelhetnek. Továbbá pótajánlat, vagyis olyan, mely a be­nyújtásra kitűzött idő után érkezett be, semmi szin alatt s még az esetten sem vehető figyelembe, ha az ajánlat élőbb­ről volna is keltezve. Mindet} ajánlóról feltételeztetik, hogy az illető szálfitási feltételeket ismeri és azoknak határozraányait magára nézve kötelézőkül elfogadja. Az ajánlatok között a választás szabadon a felajánlott egységárra való tekintet nélkül történik. Kolozsvár, 1908 évi május hó Utánnyomás nem dijaztatik. Az iizletvezetőseg

Next

/
Oldalképek
Tartalom