Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1908-01-09 / 2. szám
4 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1908 január 9 — Ünnepi lakoma. A szekszárdi kaszinó t. hó 4-én egy minden tekintetben sikerült társas vacsorával ünnepelte meg azon körülményt, hogy nagyérdemű igazgatóját, Sl- montsits Elemért Tolnavármegye törvény- hatósági bizottsága, a lezajlott tisztujitáson, az alispáni székre méltatta. A vacsora 8 órakor kezdődött s mintegy 1-iO-an vettek részt Simontsits ünnepeltetésében. A lakomán mindvégig meleg és lelkesült hangulat uralkodott. Az első felköszöntőt Dr. Kramolin Gyula másodigazgató mondotta az ünnepekre, ékes szavakkal ecsetelvén annak bokros érdemeit, mire Simontsits Elemér megköszönvén a megnyilvánuló szeretetet és* ragaszkodást, a kaszinó tagjaira emeli poharát. Szvbó Károroly képviselő Simontsits családját, dr. Fent Ferenc, T. Nyitray Lajos és Gyergyay Dezső, Hazslinszky Géza az ünnepeltet éltetik, más és más jogcímet hangsúlyozván fölszólalásukhoz.' Simontsits Szabó Károlyt köszönti fel s Sz. György lovagként aposztrofálja, ki az ellene szórt rágalmakat az igazság fegyverével leverte, majd meg a jelenlevő más-más felekezetet képviselő három lelkészre emeli poharát. Wigand János a völgységi járás küldöttségét élteti s annak nevében Eibach Ödön a szekszárdiakról emlékezik meg. Fölszólaltak még: Halász Géza, a Z^foáYcsaládra, majd Fink pénzügyigazgatóra, Szepesy Kálmán Szekszárd közönségére, Gyenes József Si- montsitsra, Pesthy Pál Bezerédj Pálra emelvén poharukat. Már éjfél felé járt az idő s még mindig akadt újabb és újabb szónok, hol Simontsitsot, hol közéletünk más szereplőit éltetvén. A hangulatot nagyban emelte Garay jeles zenéje. — Búcsulakoma. Döry Pál Tolnavármegye volt szeretett alispánja, Békésvármegye főispánja tiszteletére folyó hó 6-án d. u. 2 órakor fényes lakomára gyűlt össze Tolnavármegye és Szekszárd előkelősége a Szekszárd Szálló nagytermében. A menü jóságát lerontotta, majdnem élvezhetetlenné tette a rideg, hideg, füsttel telitett helyiség. Csak az ünnepelt iránti mély tisztelet, meleg szeretet és ragaszkodás akadályozta meg az összegyűlt vendégeket a visszavonulástól. Téli felöltőben — sokan fedett fővel szenvedték végig az ebédet. A hangulat mindamellett lelkes volt és számos felköszöntőben nyert kifejezést. Elsőnek gróf Apponyi Géza főispán emelte poharát uj kartársára, Békésvármegye főispánjára, majd Simontsits Elemér, Szabó Károly, gróf Széchenyi Sándor v. b. t. t., Szentkirályi Mihály (a város nevében), dr. Fent Ferenc, Örffy Lajos és Hazslinszky Géza emelkedtek szólásra, mindannyian a legmelegebb szeretet hangján emlékeztek meg a távozóról, éltetvén őt és családját. Döry Pál főispán Simontsitsot élteti, majd vezérére, atyai jó barátjára, gróf Széchenyire emeli poharát. Dr. Leopold Kornél gróf Apponyi Géza főispán érdemeit méltatja, Weber János képviselő Simontsitsot élteti. — A minden mozzanatában lelkes és emelkedett hangulatú bucsulakoma délután 745 órakor ért véget. A bucsulakoma alatt Garay Lajos zenekara játszott. — Áthelyezés- A pécsi kir. Ítélőtábla elnöke dr. Miskólczy Gusztáv, paksi kir. járás- birósági joggyakornokot, Miskólczy Kálmán szekszárdi kir. törvényszéki irodavezető fiát, hason minőségben a szekszárdi kir. törvényszékhez helyezté át. — BuCSUZáS és tisztelgés. A »Tolnavármegyei községi és körjegyzők egyesülete« folyó hó 7-ért d. e. fél 10 órakor búcsúzott el Döry Pál Békésvármegye főispánjától, s ugyanekkor tisztelgett Simontsits Elemér uj alispánnál és Forster Zoltán uj főjegyzőnél. A jegyzők nagy küldöttségét Klimes Antal hőgyészi főjegyző és egyesületi elnök vezette a főispán, az alispán és a főjegyző elé, aki tartalmas szép beszédben búcsúzott el Döry Pál főispántól és üdvözölte az alispánt és a főjegyzőt. A. távozó főispán szeretettel fogadta a küldöttséget és továbbra is biztosította Tolnavármegye jegyzői karát változhatatlan rokonszenvéről. Simontsits alispán és Forster főjegyző szintén jóleső örömmel fogadták a jegyzői kar tisztelgését — Kölcsönös áthelyezés- A ^magyar kir. igazságügyminiszter Németh Aladár pécsváradi és Molnár József mohácsi kerületi járásbirósági írnokokat kölcsönösen áthelyezte. — Múzeumi felolvasás- F. hó 12-én d. u. fél 6 órakor felolvasásra kerül kiosztott jegyek mellett az Uránia darabja : Fiume és a Tengerpart. Este egy negyed 9 órakor pedig Acs Lipót főgimn. tanár felolvassa »Az angol prae- raffaelismus«-ró\ szóló tanulmányát. Felhívjuk a közönség figyelmét a nagyérdekü felolvasásra mely a XIX, sz. angol festészetét 65 szebbnél- szebb vetített kép kíséretében ismerteti. — Esküvők. Simon Géza, a nagyatádi méntelep cs. és kir, főállatorvosa folyó hó 4-én esküdött Aparon örök hűséget Treer Margitnak, Treer Ferenc földbirtokos leányának. — Dr. Tenclinger József kir. törvényszéki joggyakornok folyó hó 15-én vezeti Budapesten oltár elé menyasszonyát, Vaszary Elzát, Vaszary Béla veszprémi tanár leányát, Vaszary Kolos hercegprímás unokahugát. — Reinprecht János, a szekszárdi kaszinó vállalkozója múlt kedden esküdött örök hűséget a várdaróczi ev. ref. templomban Zsilli Irmának, Zsilli János tanító leányának. — Holndonner Béla cs. és kir. alhad- biztos folyó hó 11-én esküszik Szegeden örök hűséget néhai Schmidt Imre szekszárdi kir. törvényszéki biró leányának, Margitnak — Fogorvos Tolnán- Tolna nagyközség közkedveltségnek örvendő gyakorló orvosa, dr. Kiss Miksa tb. járásorvos Tolnán fogászati műtermet nyitott. — Döry Pál főispán üdvözlése. Mesés fénynyel és lelkesedéssel iktatták be Döry Pált Gyulán főispáni hivatalába. A hazafiui erényekben bővelkedő főispán úgyszólván egy csapással megnyerte Békés vármegye szeretetét és hódolatteljes tiszteletét. A vármegye közönségének minden osztálya melegen üdvözölte az uj főispánt, aki lebilincselő modorával, szívből jövő beszédjeivel mindenkit magához vonzott. A sok üdvözlő ^feliratból igen érdekes és közvetlen melegségü az «I- sö békési független földmivelö munkás, egylet hódolata, melyet egész terjedelmében közreadunk: Nagyméltóságu Döry Pál főispán urnák Békéá-Gyulán. Közéletünk legfőbb áldása volt mindig, hogy a haza körül minden nagy és dicső munkára megáldotta az ég hazánkat kiváló férfiakkal, akiket a közszájon, hivatások csillaga; szakadalanul egy cél felé, a haza javára vezérelt. Ily kitűnő férfiút tisztelhetünk szeretett főispánunkban, aki, bár a kormány képviselője megyénkben, mégis Joggal mondhatjuk : mindenek felett aj egész megye, a közönség, a nemzet, a haza érdekeit képviseli az avatottság erejével; a lelkesedés lángjával és az egyéni jeles tulaj- doiságok fegyvereivel. Isten, királz, haza, e hármas jelszóval kormányozza a megyét és a haza fogalmából nem zárja ki a föld népét, a legutolsó napszámost sem, aki életét becsületbe tölti. Ily férfiút üdvözölni, ily férfira áldást kívánni nekünk öröm és Kitüntetés. Vezérelje Méltóságodat tovább is az igazság, az önzetlenség a közérdek és a nép javának szeretete, dobogjon szive ezután is e megyéért és ' legyen pályája küzdelmeinek, fáradalmainak legszebb polgári jutalma az a viszhang, mely e megyét átrezgi, mert a paloták fényes lakói, a nép ezreivel és velünk mindnyájunkkal együtt egyformán kívánják, hogy a mi szeretett főispánunkat a megye és a haza javára a magyarok Istene sokág éltesse. Kelt Békés, 1908. évi január 3-án. Az I-ső Békési független földmivelő munkás- egylet nevében: Takács Sándor elnök, Andor Mihály h. jegyző. — Felhívás hímzést munkákra. A kereskedelmi kormány segítségével Szekszárdon és a Sárközben legközelebb himzési háziipari tanfolyam fog rendeztetni. Ennek az a célja, hogy részben a téli hónapok alatt, a mezei munka szünetelésekor is értékesíthető munkakörrel lássuk el a népet, másrészt meg hogy egyesek állandó — az egész esztendőn át tartó munkával legyenek ellátva. Addig is mig e tanfolyam rendeztetik, a budapesti Kereskedelmi. Részvénytársaság néhány 100 korona értékű hímzést a londoni kiállítás számára megrendelt. Felhívjuk mindazokat, kik ily himzési munkákra vállalkoznak, jelentkezzenek Ács Lipót főgimnáziumi tanárnál naponként 1—2 óra között. Ugyanott kapják a szükséges rajzokat és a hozzávaló annagot (selyem, bőr, arany- selyem szálak stb,) Minden egyes munka megállapodás szerint dijaztatik. _ Eljegyzések. Komjáti Komjáthy Sándor, sze kszárdi államépitészeti mérnök eljegyezte Zombán Keller Paulát, Keller Sebestyén állatorvos leányát. — Bektorisz Károly nagybecskereki törvényszéki biró eljegyezte Mikos Annát, Mikos Géza táblabiró, volt szekszárdi törvényszéki biró leányát. — Kreskay János kakaspusztai tanitó eljegyezte Németh Jankát, néhai Németh Kálmán volt faddi jegyző leányát. —I Szegedy József, a szekszárdi Ferenc-közkorház írnoka jegyet váltott Dittrich Margittal, Dittrich János szőlőbirtokos és városi képviselőtestületi ta leányával. — Uj Ferenc eljegyezte Vesztergombi Antal szekszárdi városi képviselőtestületi tag leányát, Rozikát. — Elintézett becsületbeli ügy- Döry Pál Békésvármegye főispánja és Somogyi Aladár országgyűlési képviselő között felmerült becsületbeli üyy békés elintézést nyert. — Közgyűlés. A Szekszárdi Népbank évi közgyűlését folyó hó 19-én tartja meg saját helyiségében. A közgyűlésen Boda Vilmos igazgató-elnök fog elnökölni. — Állomás kibővítés- A szekszárdi vasúti állomást a folyó évben kibővítik, mely munkálatokra 95.000 korona van előirányozva. — Csőd- A szekszárdi kir. törvényszék Zucker József be nem jegyzett kereskedő, szekszárdi lakos ellen f. hó 3-án a csődöt elrendelte. Csődbiztos: -Bán Zsigmond törvszéki biró, tömeggondnok: dr. Török Ottó, helyettese dr. Őrffy Gyula szekszárdi ügyvédek. — Búcsúzó tisztelgés. A szekszárdi róm. káth. olvasókör nagy küldöttsége folyó hó 6-án három királyok napján déli 12 órakor tisztelgett dr. Fent Ferenc plébános, szentszéki ülnök s egyleti, egyházi elnök vezetése alatt Döry Pálné Öméltóságánál, mint az egyesület zászlóanyjanál és Döry Pál főispánnál, hogy távozásuk előtt búcsú hódolatuknak adjanak kifejezést. A küldöttségben részt vettek az egyházi elnökön kívül: Szabó Géza hittanár, ügyvezető elnök, Varga Ferenc főgimnáziumi . tanár, alelnök, Vesztergombi Antal világi elnök, a rk. tanítói kar három tagja, a választmány és több egyesületi tag. A főispánná férjével a szalonban fogadta leereszkedő szeretettel a nagy küldöttséget. Dr. Fent Ferenc köri elnök szép beszédben búcsúzott el a méltóságos zászlóanyától, aki kedvesen fogadta a tisztelgőket s beszédjében biztosította a kath. kör tagjait, hogy mindenkor szívesen emlékszik vissza erre a virágzó egyesületre. Ezután Döry Pál főispán szokott ékesszólásával köszönte meg a tisztelgést, akit a küldöttség többször lelkesen megéljenezett. A küldöttség tagjaival a főispán, úgy a főispánná is kezet fogott és ismételve kifejezték köszönetüket. — Államsegélyek- A m. kir. vallás- ás közoktatásügyi miniszter a szekszárdi r. kath. tanítók korpótlékának fedezésére 1907. julius 1-től visszamenőleg a következő államsegélyeket utalványozta ki: Kálmán Ferencnek évi 200, Horváth Ignácnak évi 400, Tarlós Jánosnak évi 400, Várkonyi Sándornak évi 400, Bulla Sándornak évi ’400, Kálmán Károlynak évi 400 és Horváth Erzsébet tanítónőnek évi 2Ö0, azonfelül Horváth Erzsébet fizetésénak 1000 koronára való kiegészítésére évi 500 koronát. — Rálőttek a csendőrökre. Vakmerő támadást intéztek tegnap éjjel Szekszárdon a pincebetörők Janka György és Kopasz András csendőrökre. A csendőrök ugyanis portyázás közben észrevették, hogy a felsőutcai pincesoron Kovács Dávid tanyájában világosság van. A csendőrök a tanyához siettek és az ajtót megzörgették. Erre azután egyszerre eloltották a világosságot és hirtelen kirohantak a tanyából és mind a két csendőrt villámgyorsan leverték. — Mielőtt a megtámadott csendőrök magukhoz tértek volna, a pincebetörók megugrottak és visszalőttek a csendőrökre. A csendőrök is három lövést tettek a menekülők után, de nem találtak. Tiz csendőr nyomozza a vakmerő betörőket. — Halálozások- Általános mély részvétet keltett Szekszárdon Keplinger Géza kir. telek- könyvvezető váratlan halála. Az élete delén levő férfiút rövid betegség után hirtelen ragadta el a kérlelhetetlen halál. Halála hírére folyó hó 6-án kitűzték az igazságügyi palotára és a kaszinóra a gyászlobogót. Temetésén igen sokan jelentek meg. A kir. törvényszék testületileg vett részt a temetésen Hazslinszky Géza kir. törvényszéki elnök vezetése alatt s koporsójára koszorút is helyeztek. A szekszárdi ügyvédi kar koszorúját dr. Zsigmond Ferenc ügyvéd tette a koporsóra. A gyászba borult özvegy az