Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1908-01-02 / 1. szám
XXXVI évfolyam ' / 1 szám Szekszárd, 1908 január 2 Függetlenségi és 48-as KoSsuth-pánti politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hováSc lap szellemi részét illető minden közlemények ntózendők Telefon 11 Kiadóhivatal\ Telefon 11 Mo/nár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkűldemények intézendők Felelős szerkesztő ’i •*«» Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Laptulajdonos GRÜNWALD LAJOS Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 1/t évre 6 K, 1ji évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fiilé Lezajlott. Ne legyünk aziránt semmi kétségben, hogy mi, a kik a szövetkezett pártok táborában foglalunk helyet s: annak elvei érvényesülése érdekében küzdünk, elvesztettük a csatát. Ellenfeleink, bizonyára a szokásos röpke mondással fognak bennünket vigasztalni s azzal iparkodnak békiteni, hogy itt nincs győző és legyőzött, hanem csupán az érdem és képesség aratott diadalt. Hát ha csak erről volna szó, bizonyára sokán akadnának, kik a nagy harc izgalmai után, örömmel fogadnák a nyugaftnas békét. Csakhogy ennél az ügynél ezúttal sokkal fontosabb érdekek nyertek időleges elintézést. A koalíció és elvei h^ ^k a porbán s a régi rendszer vitte, el a \ jelem pálmáját. Sokat hallom emlegetni s olvasom alkalmi nyilatkozatokban Tolnavármegye hagyományos szelléfriet, annéíkül, HUygy valaki köfélebbről megmondta volna, úogy mi nálunk a hagyomány és' mi a szellem. Alig tévedek, ha állítom^ hogy vármegyénkben a hagyomány a hat^lor^z való szertelen ragaszkodás és a sí . ja körülményekkel nefti műidig ljelyesV.,^4 megalkuvás. Hiszen alig két évvel-ezelőtt voktmk szemtanúi annak az eljárásnak, hogy maga, az akkori főispán, gróf Széchenyi Sándor ur' hivott össze egy értekezletet s a résztvevők azt óhajtották kimondatni, hogy a tisztviselők minden körülmények között tartoznak helyeiken maradni. Nagy ellenszenvet keltett akkor azon szerény indítványom, hogy a törvénytelen ujoncozás és adóbehajtásnál a közreműködéstől eltiltassanak. Elismerem én, hogy az akkori viszonyok között s tegfőkép készü- letlenségünk s az áldozatkészségünk hiánya miatt kétséges lett volna ?.z eredmény s volt némi, ha nem is jogosultsága, de értelme annak a klasszikus nyilatkozatnak, melylyel egy vármegyei tisztviselő tette magát halhatatlanná s mely igy hangzott: első a kenyér! Hová jutott volnál ez áz ország, ha államisága, függetlensége, érdekében folytatott százados’ harcai közepette, minden magyar ember igy gondolkozott yagy cselekvését ily felfogás uralta volna ? Ezt a vármegyei hagyományt és szellemet nem mondom kiirtani,' hanem kissé hazafiasabb irányba terelni lett volna a szövetkezett pártok feladata, ha a hatalom kezelésénél sikerül nagyobb szerepre vergődniök. Az azonban már előre megjósolható volt, hogy azt a chinai fallal-körülvett várat, melyet százados megállapodás emelt, melyet azok, kik birtokában voltak, rég idő óta, körömsfakadtig szoktak védelmezni és intéz- p~siyes támfalakkal erősitgettek, nem lehet }lső rohammal bevenni. Úgy kell tennünk, mint Plevnánál tettek az oroszok. Midőn első rohamukat az elsáncolt törökök visszaverték I véres fejjel voltak kénytelenek visszavonulni, földsáncokat építettek a Törökök erőditményöN körül s azok védelme alatt lassan nyomulítfK előre, mg végré^ hosszasabb munka és vasakarat alkalmazása mellett kitűzhették Plevna ormaira a győzelmes lobogót. Elvégre bizonyos, hogy a szövetkezett pártok.iak, a váratlan nagy vereség után, kétut között kell választaniok. Vagy lássák be, hogy a mostani viszonyok mellett, a rendelkezésünkre álló, ingatag és könnyen befolyásolható erőkkel, győzelmes előhala- dásra «nincs kilátásunk s vonuljunk vissza teljesen a vármegyei ügyek intézésétől, bizva a jövőben, mely talán újra meghozza részükre a cselekvés idejét. Vagy pedig követni kell az oroszok harci taktikáját s a mostani körülmények között megvihatatlan várat, rendszeres és tervszerű ostrommal kell lassanként megközelíteni s elvégre, ha lehet, teljesen bevenni. Erre, nézetem szerint, csak egy eszköz áll rendelkezésünnkre s ez a szövetkezett pártok vármegyei szervezetének megalkotása. Azt láttuk és tapasztalhattuk a lezajlott nagy harc alkalmával, hogy ellenfeleink szervezett nagy párttal rendelkeznek, mely az első kiadott jelszóra, mint egy ember, sorakozik a kibontott zászló alá s a lehető legnagyobb fanatizmussal tör kitűzött célja felé. Mi ellenben, szervezetlenek vagyunk, nélkülözzük a belolyásolhatásra szükséges eszközöket s nem vagyunk olyan kitartók, mind azok, kiket erre egy egész emberöltő rendszere, úgyszólván, belenevelt. Ezen pedig csak a szervezkedés segíthet. Legyen aziránt mindenki tisztában, hogy a mi harcunk, ha egyáltalán folytatni fogjuk, nem lesz egyéneknek harca — egyének ellen. .JHi ^„rendszert támadjuk s a mostanit a szövetkezett pártok — nézétem szét intő — igazságosabb, hazafiasabb s harcrater- 1 mettebb rendszerével kívánjuk helyettesíteni. Csak idő kérdése s ezt nem rémlátás adja toliam alá, hanem igaz meggyőződés, hogy mikor kell Magyarországnak léteiéért élet-halál harcot folytatni. Nem veheti senki, sem nekem, sem másnak, rossz néven azon meggyőződésünket, hogy erre a nem-- zetvédó szerepre nem a régi, megalkuvásra hajlammal biro rendszer, hanem egyedül és TÁRCA Boldog uj évet! — A «Tolnamegyéi Közlöny> eredeti tárcája — Irta: Szirmai Gyula. Egész életünknek nincsen olyan jelentőségteljes napja, mint az uj év. Szokatlan derű honol arcunkon, mert egy szebb jövőbe vetett remény bizonyos zománccal vonja be valameny- nyiünk szivét, lelkét. Ma még szegény lelküek és őszintén látszanak kívánni egymásnak boldog uj esztendőt. « Mintha uj év reggelén egy bizonyos időre valamennyien testvéreknek éreznők magunkat. Valami mindnyájunkkal közösj felemelő érzés késztej: Jsezet nyújtani az elénk jövőknek kivé- iteL/TÍélkül s még ha nem is ismerjük őket, önkéntelenül elgondolkozunk, vájjon ennek milyen lesz az uj esztendeje ? Ez is csak annyit fog csalódni, mint én ? Közös sorsunk az, ami ma egy gondolatot ébreszt bennünk s egy érzelmet fakaszt lelkűnkből. S ez az, hogy testvérei vagyunk egymásnak, mert bármerre menjünk, mindenütt azt látjuk, hogy az életnek kellemetlenségei mind- annyiunkkal közös vonás s ez a külső látszat áltathat el bennünket bizonyos ideig, hogy másnak jobb dolga van, 'mint nekünk. Dőre látszat! Csodálatos egyértelműség mindenfelé az elégedetlenhégben. Folyton csak előre nézünk, akikről bizonyosan tudjuk, hogy nálunk gyengébbek, kisebbek, szegényebbek. De ha megfordulnánk, azt látnok, hogy kiszámithatlanul nagy a légiója azoknak, akik szívesen cserélnének velünk. Ez az axióma amily igaz, épp oly kevesen vannak azok, akik azt megakarják érteni. Mert hiába, nehéz időket élünk, a drágaság mindennap nagyobb lesz s csaknem mind any - nyian uszunk az árral, az áradat pedig rendszerint szennyet hord a hátán s felkavarja a józanabb gondolkozásnak tiszta forrását. Manapság a közvélemény az ur s ez pedig fenhéjázva hirdeti, hogy semmi sem jól van úgy, ahogy van. És ez a hir milyen készségesen kitárt fülekre talál palotákban és kunyhókban egyaránt, mert a gazdag retteg a szegénységtől, a szegény irigykedik arra, aki nála jobb helyzetbe jutott. Nekünk tisztviselőknek az a mostoha sors jutott osztályrészül, hogy fizetésünknek minden egyes fillérje a háztartás mérlegébe kerül. Jaj annak, aki ezen mérlegnél az egyensúlyt elhibázza. Nem csoda tehát, ha nem érünk rá. önmagunkkal foglalkozni s egy kissé a családi körben és bensőnkben tisztítani a helyett, hogy belevetnők magunkat a viláj? felfordulásába. Itt is, ott is fújják a harci riadót; szembe helyezkednek egymással felekezetek, társadalmi osztályok. Túlerőben vannak az egymás ellen buzditó és lázitó hangok a békés kibontakozás hirdetői fölött. Szóval ez az uj esztendő is megint csak a háborúskodás és gyűlölködés jegyében születik s folyik az ádáz munka a külső és belső rendek megzavarására. Egy reményteljes uj év küszöbén állunk, mely megint csak azokat a csalódásokat hozza, amelyek a múltban nehezedtek ránk a keserűségek láncolataként. Isten mindenkit egy nagy munka- és feladatkörbe állított, amelynek jelentősége önmaga és környezetére nézve mindenkinél egyenlően fontos, mert azt mindenkinek önmaga erejéből kell megoldania és teljesítenie, ha boldogulni akar. Ehhez azonban mindenekelőtt erkölcsi erő szükséges, mely megértesse velünk azt, hogy értékes emberek úgy lehetünk csak, ha rendeltetésünknek ellene nem szegülünk, kötelességeinket nem külső kényszerhatás alatt teljesítjük s ha tudjuk azt, hogy mivel tartozunk önmagunknak és családunknak. Társadalmi pozíciónk bármily jelentéktelen legyen is, otthonunk, családi szentélyünk mégis csak az, amely boldogít és önfeláldozásainkért kárpótlást nyújt nekünk. Ne nyűgözzék lé lelkeinket a nagy vagyon birhatásának gondjai, mert az ilyenek megtermik a lelki sivárság és szeretetlenség burjánjait.
