Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-31 / 44. szám
KÜLÖNFÉLÉK. — A város 1908 évi költségvetése. A legközelebbi képviselőtestületi ülésen tárgyalás alá jön Szekszárd rt. város jövő évi költség előirányzata, amely mint az alábbi számok mutatják, eléggé csinos kis summát tesz ki. Az előirányzat szerint a város összes bevételei 95.404 kor. 25 fillért, kiadásai pedig 170.722 korona 18 fillért tesznek ki. Lesz tehát fedezetlen kiadás 75.317 kor. 93 fillér, ami pótadóba vettetik ki. A pótadó százalék azon kiadásokra, mely minden adózót s igy az összes állami adót érdekli, 42 százalék, a földadót nem terhelhető pótadó százalék pedig 28 százalék. Az idei költségvetés szerint bevételben 75.129 korona 16 fillér, kiadásban 142.280 korona 30 fillér volt előirányozva. A pótadó százalék most 40 százalék és 21 százalék, A kiadás emelkedését a városháza és ártézi kút csinálása okozza, ennélfogva az nem vehető állandó többletnek. — Bezerédj Pál pályadija. Pár évvel ezelőtt Bezerédj Pál főrendiházi tag 1000 koronát ajánlott fel a Tudományos Akadémiának Bezerédj István életrajzának megírására. A kitűzött határidőig négy pályamű érkezett be, de a bírálóbizottság egyiket sem találta méltónak a pálya- dij elnyerésére. így az Akadémia újra kiírja a pályázatot. — A pénzügyi szakosztály ülése. Tolnavármegyei állandó választmány pénzügyi szakosztálya a jövő évi vármegyei költségelőirányzat és a tisztviselői nyugdíjalap rendezése ügyében előterjesztendő javaslat tárgyalása céljéból a vármegyeház kis gyiiléstermében f. é. október hó 29-én délelőtt 10 órakor ülést tartott. — Rendkívüli vármegyei közgyűlés. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága Apponyi Géza gróf főispán elnöklésével folyó évi november hó 15-én rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlés egyik tárgya a megyebizottsági tagválasztás idejének kitűzése és a választást vezetők megválasztása lesz. — Postapalotánk ügye. Régóta vajúdó postapalotánk ügye egy kis lépéssel haladt a megvalósulás felé. Bármennyire nevetségesnek is látszik az, hogy nálunk valami megvalósuljon, ez egyszer tehát az előbb említett haladás a megvalósulás felé történt. A szekszárdi postapalota céljaira ugyanis többen ajánlotttak fel telkeket, amelyeket most Komjáthy Sándor kir. mérnök Ács Vendel póstafőnökkel felmért és megbecsülte s erről terjedelmes jelentést tett a postaigazgatóságnak. Módunkban volt a jelentést bepillantani, s meggyőződni, hogy a felmért és felbecsült 4 telek közül —- tekintve a forgalmi helyet és árat, bármelyik megfelelne a postapalota czéljának. Mégis városszépitő szempontból talán legalkalmasabb volna a vashid mellett lévő özv.-Szigethné-féle házat megszerezni, amely aztán a nemsokára vele átellen- ben építendő polgári leányiskolával nagyon előnyösen domborítaná ki a Szcchenyi-utca karak- terjét. Természetes ez csak a mi véleményünk; már hogy a postaigazgatóság miként határoz, az a jövő zenéje. Annyit azonban már most is elárulhatunk a közönségnek, hogy azért ezen első lépés a megvalósulástól még mindig bizonyára van olyan messze, mint Makó — Jeruzsálemtől. — Kinevezés. Csery László m. kir. posta és távirda gyakornok a szekszárdi posta és távirda hivatalhoz postatisztté neveztetett ki. — Megfelebbezett választás. Antii György és társai értényi lakosok megfelebbezték az Értény községben folyó hó 24-én megtartott segédjegyzői választást és uj pályázat kihirdetését, uj választás megtartását kérik. — Indítvány. Dr. Leopold Kornél tö vényhatósági bizottsági tag, ügyvéd és felelős szerkesztő alapos indokolással kisért következő indítványt nyújtotta be Tolnavármegye törvényhatósági bizottságához : 1. írjon fel a vármegye közönsége a nm. földmivelésügyi miniszter úrhoz, hogy a gemenczi torkolatnál eliszaposodott holt Dunaág kotrását az itt teljesen megakadt hajózási forgalom mielőbbi helyreállítása érdekében sürgősen elrendelni kegyeskedjék. 2. írjon fel a vármegye közönsége és kérje a nm. kereskedelmi miniszter urat, hogy a Dunagőzhajózási Társaságnál eszközölje ki a keselyüsi hajóállomás visszaállítását és amennyiben ez elhárithatattan akadályokba ütköznék, akkor legyen kegyes a kereskedelmi miniszter ur közbenjárni abban az irányban, hogy a Magyar Folyam és Tengerhajózási Társaság, amely üzemét jelentékeny állami segélylyel tartja fenn, az Apafin, Mohács és Baja között fennálló hajóösszeköttetést Bajától Keselyűs, Dombon, Paks és Dunaföldvár állomásokig is terjessze ki. — Garay János estély. Múlt számunkban már emlitést tettünk arról, hogy a szekszárdi Polgári Olvasókör a dicső költő szűk anyagi viszonyok közt élő leánya javára november hó 23-án szavalatokkal és felolvasással egybekötött táncestélyt rendez. Mint halljuk, már is sokan készülődnek az estélyre, melynek műsora — a szép célon kívül is — biztosítja az estély sikerét. — Gróf Zichy püspök és gróf Apponyi miniszter megvédése. A bonyhádi rk. esperesi kerület okt. 23-án tartott tanácskozása alkalmából, dr. Jozgits János indítványára felháborodással ítéli él azokat a minden kritikán aluli igazságtalan támadásokat, melyekkel rosszakaratú emberek egyházunk s hazánk két nevezetes fiát az utóbbi időben illették. Ezeknek egyike a pécsi egyházmegyének rajongásig szeretett főpásztora, ki megyéjének nem csak jóságos édes atyja, de valóságos őrangyala is, ki a legnemesebb szeretettel terjeszti ki övéi fölött apostoli lángbuzgalmának s ritka áldozatkészségének jótékony szárnyait. Alig 2 éve, hogy az isteni Gondviselés az egyházmegye élére rendelte őt, már is annyi jót tett, mintha egy egész emberöltőn möködött volna közöttük. Boldogan s mély hálával érzi ezt a bonyhádi egyh. kerület is, melyben a nagylelkű főpásztor a rövid időn belül tizenegyezer korona erejéig emelte kath. közügyeinket. Ritka buzgalommal párosult fejedelmi adakozásai napnál fényesebben világítják meg az ő apostoli lelkületét. Bizonyára ez a Róma lángoló szivéből származó apóst, lelkűiét bántja a keresztény ellenes s hazafiatlan irányzat szóvivőit. A másik megtámadott nagy férfiú: hazánk büszkesége nagy kultuszminiszterünk, Apponyi Albert gróf, kit a szabad tanitás pécsi kongresszusán cosmopo- lita epigonok részesítettek durva támadásban. Sem gróf Zichy, sem gróf Apponyi nem szorul a mi védelmünkre, mégis meg nem állhattuk, hogy felháborodással vissza ne utasítsuk a durva és igazságtalan támadásokat s ki ne jelentsük azt, hogy mentői inkább támadják nagyjainkat, annál jobban ragaszkodunk mi hozzájuk, mentül inkább rágalmazzák őket, annál nagyobb. tisztelet, szeretet és nagyrabecsüléssel adózunk nagy szellemünk s szent törekvésüknek. — Uj ref. lelkész. Hörömpő Ferenc szekszárdi ref. s. lelkészt a tolnamegyei né- medii ref. egyh. község egyhangúlag meghívta rendes lelkészül. — Gratulálunk. — Egyházmegyei világi főjegyző.. A Tóth Károly lemondásával megüresedett v. főjegyzői állásra okt. 31-ig kell beadni a szavazatokat. A szekszárdi ref. egyház presbitériuma f. hó 27-én tartott ülésében szavazatát egyhangúlag Szondy Istvánra, mint legidősebb v. aljegyzőre adta És minthogy az esperesi felhívás Szondy Istvánról úgy emlékezik meg s úgy ajánlja őt, mint arra legérdemesebb jelöltet s ezt f> hirt vette az egész egyházmegye; csaknem bizonyos* hogy Szondy István körülbelül egyhangúlag megválasztott v. főjegyzője lesz a tolnai ref. egyh. megyének. — Színészet Szekszárdon. Mint biztos forrásból értesülünk, Szilágyi Dezső, régebbi időkből előnyösen ismert szinigazgató —jó erőkből álló társulatá\al november 5-én városunkba érkezik és megkezdi előadásait. Hisszük, hogy a. közönség nem fog közönyös lenni a színházba járás iránt s tömeges látogatásával fogja honorálni Szilágyi Dezső rég ismert buzgólkodását. — Eljegyzés. Szabó József eljegyezte Németh Ilonka kisasszonyt Tengődről. — A pécsi kiállításon Öllé Mihály szekszárdi törekvő kovácsmestert kiállított munkájáért az országos iparegyesületi bronzéremmel tüntették ki. — Borkóstoló estély Tolnán. A tolnai iparosok olvasó egylet 1907. október 20-án hal- paprikással és tánccal egybekötött borkóstoló estélyt tartott, amely a tolnai homoki ujbor melleti késő éjjeli órákig tartott. A borkóstoló bizottság a beérkezett minták közül a 8. sz. Bucher Józsefét elsőnek, a 3. sz. Varga Józsefét másodiknak, a 6. sz. Szabadi Istvánét harmadik legjobb minőségűnek konstatálta, a melyre a borbizottság kijelentette, hogy Tolna igazán büszke lehet arra, hogy ily jó egészséges borokat termel, amely szállító képes bár mely időben is. — Reformáció emlékünnepe. Országszerte ünnepet ülnek a prot. hívek a reformáció emléknapján. Szekszárdon a szokott isteni tisztelet okt. 31-én délelőtt háromnegyed 10 órakor tartatik meg a ref. templomban. — Egyházi folyóirat. Mint értesülünk, az elmúlt évben megszűnt «Protestáns Pap» című folyóirat ismét meg fog jelenni. Kálmán Dezső kölesdi ev. ref. és Reichert Gyula kistormási ág. ev. lelkészek lesznek a szerkesztők. — Csőd. A szekszárdi kir. törvényszék elrendelte Sleiner Fülöp dunaföldvári fakereskedő ellen a csődöt. Csődbiztos : Szász Károly kir. törvényszéki jegyző, tömeggondnok: dr. Zsigmond Ferenc szekszárdi ügyvéd, helyettes tömeggondnok : dr. Pálföldy Lajos dunaföldvári ügyvéd. — A vármegyei jegyzői egylet nevében Klimes Antal elnök több indítványt nyújtott be Tolnavármegye törvényhatóságához, melyekben a katona beszállásolási, vármegyei pótadó s a községek pénzkezeléséről szóló szabályrendeletek módosítását, a jegyzőf nyugdijviszonosság országos rendezését s az okleveles jegyzők főszolgabírói hivatalban eltöltött éveinek nyugdíjba leendő beszámítását kéri. — Értesítés. Az ág. hitv. evang. ifjúság október hó 31-én délulán 3 óra'uor ünnepli meg az állami főgimnázium dísztermében istentisztelettel a reformáció emlékünnepét. Istentisztelet után az úri szent vacsora fog kiosztatni. Úgy az ifjúság mélyen tisztelt szüleit, valamint a nagyérdemű közönséget tisztelettel meghívja Reichert Gyula kistormási ág. hitv. ev. lelkész, mint 1 szekszárdi tanintézetek hitoktatója. — Hamis tjzkoronás. A szekszárdi vasúti pénztárnál a napokban valaki hamis tizkoro- nással váltott jegyet. A pénztárnok az esetről jelentést tett a rendőrségnek. 1908. év Az ősszel jelenik meg VIII. évfolyam Garay János Képes Naptára Jeles szépirodalmi rész Hagy címtár Érdekes képek Hirdetések felvétetnek MOLNÁR MÓR könyvnyomdájában