Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-03 / 40. szám
I907_^tober_3__ ________________ TOLN AMEQYEI KÖZLÖNY " 3 az emberi munkaerőt. Nagy kár Volna, ha a szociális mozgalmak ezen a téren visszaesésre vezétnének. Ez még a választási jog diadalával sem lehetne rekompenzálni, holott ez a jog is éppen igy esnék legmélyebben a kút fenekére. Akármi történjék is, egy bizonyos, és ez az, hogy: aki a munkaértékének megfelelő munkabért fizet, az a munka felett korlátlanul rendelkezhetik is. Ezen igazság elől sem tömegsztrájkkal, sem általános választói joggal kitérni nem- lehet. P. L, KÜLÖNFÉLÉK. A király névnapja. I. Ferenc József apostoli királyunknak folyó hó 4-én lesz a névnapja,- melyet az egész országban hagyományos módon ünnepelnek meg. A belvárosi rk. templomban hálaadó isteni tisztelet lesz, melyen a. tanuló ifjúság is megfog jelenni. Ezen a napon az összeá iskolákban szünet-lesz. — Kinevezések A király Trsztyánszky László közalapítványi . erdőtanácsost, Molnár Dezső yárdombi jegyző sógorát főerdőtanácsossá nevezte ki —| Az igazságügyminiszter Balta Jenőt a tamásii kir, járásbírósághoz aljegyzővé — Tolnavár;negye alispánja pedig Linká Antal dunaföldvári lakost Dunaföldvarra mértékhitelesítővé nevezte ki. — Dr. Fent Ferenc ünnepeltetése. Szeretetteljes ünnepeltetésben részesítették pap tanulótársai dr. Fent Ferenc székszárd-belváfosi plébánost, szentszéki ülnököt folyó hó 1-én és 2-án. A népszerű tisztelt és szeretett plébánost a belvárosi tekintélyes plébániára történt kinevezése alkalmából érte azon megtiszteltetés, hogy meghitt barátai vendégszerető házában kerésték fel. Megjöttek : Fekete Ágoston tolnai prépost-plébános, dr, Késmárky István pécsi jogtanát*,- Újlaki Dezső varázsi, Sveties Gábor száj i, Koch Ede villányi, Liebelt Ferenc rác-' petrei, Hradek Károly kurdi és Hofmeiszter Ferenc olaszi plébánosok. — Meghívás- Szép kitüntetés érte Szabó Géza államépitészeti hivatalnokot, lapunk jó tollú, törekvő, belmun katársát, a »Vállalkozók Közlönye« fővárosi lap belső dolgozótársának hívta meg. Szabó Géza ezen állását november elsején foglalja el. — Áthelyezett postatisztek. Kazamér Konrád szekszárdi postatiszt Budapestre, Baksa János dévai postatiszt pedig Szekszárdra helyeztetett át. — Választás a pécsi jogakadémián. A pécsi jogakadémia kebelében fennálló ségélyZő-égylet múlt hétfőn tartotta meg tisztujitó közgyűlését; melyen Mutachenbacher Viktor gr. igazgató is megjelent. Elnökké Feövenyessy Sándor IV.: éves joghallgatót választották m-eg, aki a szekszárdi főgimnáziumnak volt a tanulója. — Esküvő. rBonyhádi Perczel Gyulá dr. szigetvári tb. főszolgabíró múlt hétfőn ésküdött örök hűséget Farkas GytUa főszolgabíró leányának, Lenkének. — A tisztifőorvosok értekezlete. Az ország összes tiszti főorvosai folyó hó 6-án Budapéis- ten az orvos-egyesület helyiségében értekezletet tartanak, melyen dr. Hangéi Ign ác Tolnavármegye tisztifőorvosa is részt vesz. — Eljegyzések. Farkas Ferenc szekszárdi kir. ügyészségi" dljnok eljegyezte Geiszhauer Juliskát. — Szaür Ignác kassai kefegyáros jegyet váltott Grünwald Ilonkával, Grünwald Salamon paksi épületfakereskedő leányával. — Eskütétel. A bonyhádi és nagymá- nyoki szerzetes tanítónők múlt hó 23-án, a dunaföldvári szerzetes tanítónők 26-án és a paksiak 27-én tették le az 1907. évi XXVII. t.-ez. előírása szerint Tihanyi Domokos kir. tanácsos, tanfelügyelő előtt a hivatalos esküt. — A gyermekvédő-liga. Az országos gyermekvédő-liga fiókjai minden nagyobb városban, sőt községekben is megalakult. Tolnavármegyében a gyermekvédő-liga élén gróf Apponyi Géza főispán áll, aki mellé sorakoztak a közügyek legagilisabb szereplői. Vármegyénkben a nemes célra nagyobb összeg gyűlt egybe, melyet felküldöttek a központba. Az egész országban eddig eszközölt gyűjtések eredménye 97,966 K. 31 fillér. I — 50 éves Jubileum Igazán szép ünnepélye volt folyó hó 28-án a Tamási társaskörnek, hol egy köztiszteletben lévő iparosnak : Gerhauzer Mihály cipészmester önállóságának 50 éves jubileumát ünnepelték nagyszámú közönség jelenlétében. A nap jelentőségéről első sorban Piringer János, a társaskör elnöke emlékezett meg rövid szavakban, utána Mihályíy Ferene nagyszabású beszédében fejtette- ki a jubilált, férfiú érdemeit. Továbbá Czeglédi Ferenc és Kárpelesz Sándor kívántak még sok jót az ünnepeknek. Az ünnepelt elérzékenyülve j mondott köszönetét a nagy megtiszteltetésért és ünnepeltetésért, melyről csak az utolsó pillanatban szerzett tudomást. Isten éltesse még igen soká a tiszteletben megőszült derék iparost. ... .. « . p .... ■ i :t — Szent hagyomány. A szeptember 26-án. szerencsétlen halállal (éleny-mérgezés) által ej* hufiyt Ón György, 73 éyes földmives, a rektor^ nak TÖj a lelkésznek 20, az egyháznak 100 koronát hagyott végréndeletileg. Sok . ily .buzgó, és áldozatkész, tagokat adjó'n az Isten a szegény^ prőt. gyülekezeteknek! - , .. > <» — A dombóvári takarékpénztár részvény-, társaság a. nála elhejyezett betétek után f. évi október hó 1-től 5 százalék , kamatot fizet. Ezenkívül a társaság fizeti a betétkamatadót | igy, a betétek ez intézetnél 54|a százalékot jövedelmeznek. A dombóvári takarékpénztár részvénytársaság az összes betétekre egyöntetűen állapította meg a betéti kamatlábot, módot nyújtva a kis tőkével rendelkezőknek is, hogy a pénzdrágaság előnyeit élvezhessék. — Házasság. Strényer András szekszárdi iparos leányát Annuskát f. hó 6-án vezeti oltárhoz ífj. Strényer Ferenc. — Özvegyi félévi ellátás. A vallás és köz- oktatásügyi miniszter néhai Butyka Károly dunafö.dvári gazd. isk. volt szaktanító özvegyének,. szül. Galambos Júliának fél évi járandósága fejében 900 koronát engédélyezett. — Az adófizetők védelme. A pénzügyminiszter rendeletet intézett a pénzügyigazgatóságokhoz az adóbehajtás dolgában. Rendelete kiadására az bírta a pénzügyminisztert, hogy a kimutatás számadatai szerint 1907.évi juliushó végéig egy millió, koronával kevesebb egyenes adó folyt be, mint amennyit as első hét hónapjára bevételként költségvetésileg előirányoztak. Az eddigi szokástól eltérőleg azonban a rendelet nem követeli a végrehajtásoknak tűzzel vassal való foganatosítását, hanem megvédi az adófizető közönséget a törvénytelenségtől és létérdekének veszélyeztetésétől. így elrendeli a többek között, hogy a végrehajtást csak foganatosítsák személyválogatás nélkül, ahol ez az adózó polgárok létérdekének minden veszélyeztetése nélkül lehetséges s csak akkor, ha a termések értékesítésének ideje beállott. Azokon a helyeken, ahol a termés egy része megsemmisült s ahol a kárt egyéb jövedelmi források nem pótolják, végre hajtás egyáltalán nem alkalmazható. Az ingatlanokra kért árverés foganatba vételének engedélyezését a miniszter magának tartotta fönn. — Szaktanitás. Szekszárd r. t. város képviselőtestülete még folyó évi április hó 6-án tartott rendkívüli gyűlésében elhatározta, hogy Szekszárdon. a régi amerikai szőlőtelepen sző- lőmivelési és kertészeti irányú szaktantás gazdasági ismétlő iskola felállítására kéri fel a mikezik vissza azokra a szavakra, amiket ön mondott egykor. — Már megint szemrehányás ! . . . — Oh nem, amint látja teljesen nyugodt vagyok. — Nos tehát ? — Én. végeztem. — Jó, kívánja, hogy tüstént távozzam ? . —r Nem, nem sürgetem. Kerülni kívánom a feltűnést.. Én holnap a fővárosba utazom és egy hét múlva visszajövök ide ... Akkorára... ön ... már ... nem lesz itt ... Érti ? — Értem. — Van még valami kívánsága ? Van, — mondá a nő.— Emlékeztetni akarom arra, hogy önnel egy időben megkérte a kezemet Saskőy Sándor is, aki szintén fénnyel és pompával vett volna körül. Kikosaraztam őt és önt választottam. — Hogy megcsaljon egy harmadikkal, — szólt keserűen a férfihang. •— Csak azt akartam bebizonyítani önnek — folytató a nő — hogynsm voltam ráutalva épen az ön nagylelkűségére. Más is elvett volna. A házát egyébként holnap elhagyom. Mindaketten felkeltek. E pillanatban ismét megnyílt az ajtó. A cseléd lehetet .. — Mit akar ? — Nagyságos ur kérem, egy ur van odakint és kérdezted, hogy bejöhet-e. Itt a névjegye ! A férfi vontatottan: Saskőy Sándor. Az asszony : Elfogadjuk ? — Nem tehetünk egyebet, de ... a látsza- I tot ... legalább ... meg kell őriznünk. .. — Természetesen . . . — Mondja meg, hogy szívesen látjuk! Röviddel ezután uj hang vegyült a társalgásba, amely a legszívesebb modorba csapott át. — Legyen szives édesem, — szólt a férj — három terítékről gondoskodni. Mert Saskőy barátunkat nem eresztjük ám el ! —- Oh, a világért se ! Megindult a beszéd árja. Saskőy elbeszélte, mit csinált, hol, merre járt az utolsó két év alatt. *Önök ketten ezalatt persze gerlék módjára turbékoltak itthon ? — Oh, mi egészen visszavonultan éltünk, — mondá az asszony. — Az én uram nem szereti a zajos társaságot. Ugy-e édes fiam ? — Úgy van, drágám. — Mondja csak Saskőy, — szólt újból az asszony — maga még mindig nem akar megházasodni ? — Még nem találtam ‘rá az igazira, — felelte a vendég, — de azt hiszem, most rátaláltam a helyes útra, amely az igazihoz fog vezetni. Különben is a példa vonz. Az önök boldogságát látva, a nősülési kedvem megtízszereződött. — Tíz óra felé járhatott az idő, amikor Saskőy búcsúzni kezdett. A kertajtóig kísérték. — Amikor visszatérek a verandára, néhány pillanatig csönd volt. Végül a férfi szólalt meg s a hangja a szokottnál érdesebb volt: — Oh tehát holnap elhagyja a házamat 1 Utána ajtócsapkodás. Néhány perc múlva a veranda sötét volt. 2 MIT K? hogy egészségünket megóvj®, HK I természetes szénsavas J»vsT m krre a legbiztosabb óvósier. ■ Minden külföldit" fölülmúl 56295. — 15. iVUUUCU aum/iuu luiuuuM' | hazánk természetes 3. HlOjläl AGUES-Forrás. Milleniumi nagy éremmel kitüntetve. Kitűnő asztali bor- és szénsavas-vizek királya.,---------—gy ógyvíz, a gyomorégést rögtön megszünteti, pára tlan étvágygerjesztő, használata valódi áldás gyomorbajosoknak __ b a szódayiznél! Mindenütt kapható! ^ R B5 K oégnél, SZEKSZAHPO«.