Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-05 / 36. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1907 szeptember 5 — A tolnai kath. Legényegylet 1907. évi augusztus 14. 20. és 25-én díjazással egybekötött versenytekézést — a dijak kiosztásakor pedig társas halvacsorát rendezett, melyek mindegyike várakozáson fel sikerült. A versenytekézés bruttó jövedelme 120 Kor. 90 fillér volt, ami teljesen kielégítő, ha a dobások alacsony árait tekintjük! Verseny alá bocsájtatott 14 dib. értékes tárgy, melyek vételára közel 60 korona volt. Első dij volt egy csinos ébresztőóra, megnyerte Kapitány Ferencz, második dij volt egy függőlámpa, megnyerje Kovács István, harmadik díj volt egy díszes asztali tükör, megnyerte Heiczmann Ferenc, negyedik díj volt egy finom fehér damasz abrosz, megnyerte Mayer Antal, ötödik dij vojt egy csinos boroskészlet tálczával és tele borral, megnyerte Hipp József, hatodik dij volt egy csinos pálinkáskészlet álvánnyal, megnyerte Nagy Ferencz, hetedik dij volt egy finom esernyő, megnyerte Rátinland József, nyolcádik dij volt 2 drb gyönyörű virágváza, megnyerte Felkert József, kilencedik dij volt egy szivartáica bőrből tele szivarokkal megnyelte Glatt Lajos, tizedik dij volt egy szép setabot, megnyerte Mózes Endre, tizenegyedik dij volt egy finom nyakkendő, megnyerte Medveczki Sándor, tizenkettedik dij volt egy Üveg disz- tányer. megnveite Bücher Antal, tizenharmadik dr, volt 'egy diszpohár beégetett virágokkal, megnyerte Belásitz Janos, tizennegyedik dij volt egy hamutartó, megnyerje Serényi József. Az elesett babák száma 18 es 15 között váltakozott. Az utolso napon esti 8 urakor egy 72 terítékből álló társasvacsora rendeztetett, mely alatt a legkedélyesebb hangulat uralkodott. A jókedvet Kraucsun Jánosné és Isgum Rezső emelték, előbbi az altala készített kitűnő süteményekkel, utóbbi pedig az altala főzött Ízletes halvacsorával. Ennek végeztevei pedig tánc következett olyan kedvvel, hogy hajnali 2 órakor maguk a nők kérték a rendezőket, hogy legyen ebből elég mert már nem bírják. A jelenlevők megelégedetten é-‘ jó emlékkel távoztak el. CSARNOK.- 1 ■■■■'■ ■ —;--------------TA tetszhalott. A «Tolnamegyei Közlöny» számára irta: P. Takács Gábor. (Utánnyomás tilos.) Az ember múlandósága. Nemcsak a természeti logika, de a szent- irás is azt tanítja, hogy aki születik, az meg is hal. Ez tehát öröktől fogva való. Ezt senki el nem kerülheti. A különbség csak az, hogy egyik születésének első órájában, a másik esetleg nagyobb- életkor után jut el oda abba az anyaföldbe, melynek az a motívuma, hogy porból lettéi, porrá leszel. Ennélfogva a föld éppen úgy szamot tart az ő elszóródott porszemeire, mint az anya vérbeli gyermekére. Előbb avagy utóbb vis-sza követeli a ju-sát. Midőn , kimegyünk a temetőbe, bizonyos m’egille.óde- es meghatottsággal lépjük át a holtak birodalmának kapuját, amelynek homlokzatán eme felírás ötlik szemünkbe : «Feltámadunk.» Egyetlen szó ez és mégis sokat mond, mert azzal biztat bennünket, hogy egykor felfogunk támadni. Vagyis, hogy nem maradunk örökké a hatlábnyi mélységű sirgögörben. Megjegyzendő azonban, hogy a szent hagyományok tanítása szerint csak a jók támadnak fel, mig a rosszak az örök halálra lesznek kárhoztatva a tisztitó tűzben. A jók természetesen azok, akik a hitval- ási dogmáknak parancsolatai szerint éltek a löldön. Ámbár e tekintetben vannak bocsátandó bűnök, amolyan kisebb kaliberű vétségeket illetőleg, mint például az,- ;ha valaki csalt vagy I más feleségét bővebb engedékenységre bírta, illetve csábította. Mer: végre is ne legyen senki annyira gyáva, hogy meghagyja magát csalni úgy, hogy anyagi kárát vallja, továbbá a más felesége a flirtelés ürügye alatt szintén ne csalja meg az urát* Mert szó ami szó, az e fajta csalás ellen épp olyan nehéz védekezni, mint a házi tolvaj furfangja ellen. A megbocsáthatatlan bűnök pedig az em- bérgyilkosságok. Mert hiszen a költő is azt mondja : Egyik esztendő a másik sírját ássa, Gyilkolják egymást, mint az emberek. És ha már belekeveredtem a fejtegelésbe, ide iktatom még, hogy — szerény véleményem szerint— az olyan magasabb pozícióra jutott halandók is a purgatóriumba volnának interná- landók, akik életükben a nagyság palástja alatt a hivatalos hatalommal visszaélve,' az alájuk vagy melléjük rendelt, de nemkülönben az ő képmásukra teremtett szegényebb sorsú embertársukat a végtelen szekatúrájukkal üldözték, legtöbbnyire csupa szeszélyből, miáltal azoknak nemcsak testi, de lelki világukat is feldúlták, azaz rossz indulatra gerjesztették és ezáltal bűnbe sodorták. ., , Igenis, mert az ilyen, a sors szeszélyétől feltolt nagyságok megfeledkeznek arról, hogy ők nemkülönben halandó lelkek és nem a végletekig fognak dominálni. Nem jut eszükbe, hogy az | lábaik alól is elrántja a halál a gyékényt, esetleg a finom perzsaszőnyeget. Pedig 1 át; memento móri! Az ó-testamentom *anitása szerint, tehát bizonyos, hogy az arra érdemesek fel fognak támadni. Sőt azt is megjövendöli, hogy mikor. Caupán csak az idő meghatározásával marad adósunk. Tehát nikor ? Majd ha a mennyek urának intésére Gábor főangyal megfujja szent harsonáját. Bármilyen fölségesen kecsegtető és lélekemelő reménység legyen ez, mégis gondolkodóba ejt bennünket ugyancsak a szent hagyományoknak ama pontja, hogy: «a világ öröktől fogva való.» Más szóval kiszámíthatatlan időktől fogva áll fenn. Ennélfogva az is kiszámíthatatlan, hogy meddig fog fennállani, mert hiszen azt is bizonyítja a biblia, hogy a világnak sem kezdete nem volt, sem vége nem lészen, holott a feltámadást a világ végére teszi ki. Én nem vagyok bölcsész, sem mathemati-. kus, tehát reálisan gondolkozom. Sőt kijelentem, hogy holmi világrendforgató életbölcseleti soci- niánus sem vagyok, azért, mivel kétségbe merem vonni a feltámadást azon értelemben, hogy ez majdan a trombita szavára érvényesüljön. Nem tudom, de nem is kutatom, hogy minő fogalapon került a szentirásba ez a kijelentés, de amennyiben annyi tudva nem levő időtől fogva, amióta a világ fennál, egyszer sem fújta meg a főangyal ama bizonyos életkeltő harsonát, két alternative előtt állunk : vagy megfeledkeztek a mennyei faktorok a tett ígéretről, mível már olyan régen is történt vagy egyáltalán nem hiteles az a passzus, tehát apocalyp- ticus. És én ez utóbbit hiszem. Mert óh, halandó emberi lény, ha testedtől elválik a lélek, amely vezetőd vala az élet sima avagy göröngyös utain. Ez az immár lélektelen hulla visszakerülvén az anyaföldbe, ahol idők múltával egyesülni fog annak parányi porszemeivel, nem nyer többé az ilyen emberi alakot és nem is fuj abba lelket még a mennyei trombitaszó sem. De hogyan is volna ez Jehetséges ? Hiszen hányán vannak, akiket a vadállatok falnak fel, vagy a tüzhalál martalékává válnak, és hamvaikat a szél szórja széjjel a világnak minden tája felé, a föld porába. Továbbá a beba'zsa- mozott holttestek, amelyek idők múltán csonttá keményednek és porrá nem válhattak. — Vagy akiknek bőrét könyvkötéshez használták fel, mint például Dr. Stockton newtoni tudós, aki a filadelfiai kórháznak hagyományozta a könyvtárát, amelynek legnagyobb ékessége hat -darab emberbőrbe kötött könyv. Az egyik, amelynek cime: Az orvosi tudományok katalógusa, hatalmas kötet,egy férfi hátának a bőréből készült a bekötése. Egy másik könyv bekötéséhez egy a filadelfiai kórházban elhunyt nő szolgáltatta az anyagot, és igy tovább.. A bekötéshez szükséges bőrt az összes esetekben maga dr. Stockton operálta le és állítólag az igy prae- paráit bőrök hasonlítanak a disznóbőrhöz. . No már most az1 sem szenvedhet kétséget, hogy ezek sem támadhatnak fel hiányzó testrészekkel. Ez a természeti igazság. De hát akkor micsoda célt irányoz elő a temetők kapuinak eme föl irata : «Feltámadunk !* Hogy bátorítsa a még élő belépőt. Mintha azt mondaná : — Ne féljétek halált! mert az itt bekövetkezendő csendes álmotok nem lévén örök, csak egy átmeneti processusa amaz örök életnek, amely egykor a feltámadástok után várakozik reátok. Hát igazán nagyon szép és elmés axiómák ezek. Csakhogy én is azt mondom reá, mint az egyszeri pap, hogy még is csak többet ér a bizonyos élet, mint a bizonytalan sorsot Ígérő halál, vagyis a másvilág, ahol nemcsak a boldog menyországot, de a rettenetes pokol minden kínjait is kilátásba helyezi a biblia. Mert hiszen ami azt illeti, itt a földön is más szinben látja a világot az, akinek gond- talán, boldog élete van, mint az, akit a balsors üldöz úton, útfélen; a nyomort és szenvedést érzi nemcsak ébren, de szunnyadó álmaiban is. . Ennélfogva tehát, ha valóság az, hogy a mennyeknek birodalmában, ahova állítólag halálunk után a lelkünk hosszas vándorlás és átalakulás után éljut, kétféle mértékkel mérnek, semmivel sem különbözik a földi élettől. Leg- fölebb talán annyiban, hogy Odafönt igazságosabb lesz az osztályozás, an.i a földi életben meg nagyon sok kivánnivalót hagy maga után. Ez, csupán csak ez lehet az egyedüli vigaszunk a halálban. Egyebekben pedig az a valóság, hogy rövid az élet, örök a sir. Más szóval : egy életünk, egy halálunk. A másvilágról illetve a földöntúli létről csak az lehet a tanulságunk, hogy az a képzeletet is jóval meghaladó messzeségben létezik. O'y annyira, hogy visszafelé ut sem vezet vagy olyan békés, szeretetteljes boldogságban mulatnak ott az elhunytaknak lelkei, hogy eszükbe sem jut többé az elmúlt földi létük. Mert, hogy az örökkévalóság óta onnan egyetlen hírmondó sem érkezett vissza a földre, és ebből folyólag a jövőben sem fog, az immár kétséget is alig szenved. Minthogy tehát a napnál is világosabb az, hogy amióta divatba jött a meghalás — és az jó régen lehetett — az ember élete egy percre sincsen biztosítva, éppen úgy, miként, a halálos betegség ellen sincs orvosság, — úgy gondolom fölösleges is ezt a problémát bővebben fejtegetnem, már csak azért is, ne hogy valaki azt higyje> miszerint én az Ó-, és uj szövetséget akarom keorgamizálni, esetleg egyik-másik emberi halandó képzeletét valamely más régiókba terelni. Nem. Maradjon csak meg mindenki a maga felfogása, hitvallása mellett a szerint, a mint saját lelki boldogságát a másvilágon biztosítva hiszi, s Különben sem az a cél, vezérelt ezen brosúra megírására illetve annak elemezésére, hogy voltaképen mi az a nagy világegyetem, továbbá miként viszonylik a földöntúli a földi léthez ; hol kezdődött és hol végződik a világ ; holtunk után feltámadunk-e és mikor; van-e a másvilágon pokol és menyország ? Mindezek olyan kérdések, amelyekre határozott választ halandó ember úgy sem adhat. Legfölebb következtethet, számíthat, okoskodhat. Állíthat, de nem bizonyíthat. Mert elvégre is bár alapjában egyaráut hús és vérből való emberek vagyunk, még sem egészen egyformák, ameny- nyiben egyik tanultabb és igy felvilágosodottabb a másiknál, és az ilyen keres kutat, a közmondással szólva a kákán is csomót. Mert tagadhatatlan ugyan,, hogy az örök halai es a tetszhalál szimptomai látszólag semmi különbséget nem tüntetnek fel egymással szemben, mégis ez utóbbinak legtöbb esetben borzasztó következmenyei vannak az emberiségre. (Folyt, kőv.)
