Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-29 / 35. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1907 augusztus 29 mint füst felleget árasztva maguk körűi hirdetik az ott soha meg nem szűnő munkát. Ha magyar ember veszi észre ezt s az o hazájára gondol, bizony bizony szomorú érzés járja át a szivét. Nálunk mértföldekre, sőt napi járóföldre mehet az ember s csak ritkaságképen láthat egy-egy gyárkéményt. Parlagon hagyott* vad bozóttal benőtt földeken siklik át tekintete s nem lát egyebet egy-egy csordánál, egy égnek meredező kutgémnél s ha véletlenül idegen látja ezt — s mérlegeli a magyar nemzetnek ezt az élhetetlenségét — csodálkozva kérdi ' önmagától; itt talán még élni sem akarnak az emberek ? Pedig dehogy is nem akarnak élni! Hiszen nálunk minden ember, lázasan, hiábavaló fantomokat kergetve, mig végig hajszolta ezt a verejtékosztó, fárasztó élétet, örökösen a mikénti megélhetés gondja fogja át egész- valóját. Ezen töri a fejét, ébren — még talán álmában is. Keresi mindenki a mentül kényelmesebb, kőnyebb megélhetést. S mig képzeletében ragyogó palotákról, sürgő-forgó szolgákról, cifra fogatokról álmodozik, görcsösen kapaszkodik a legkisebb szalmaszálba is, hogy a képzeletnélküli, rideg valóságban — elvergődhessen valahogy. ’ Különösen a lateiner osztálynak a megél- j hetés iránti előrehaladása valóságos törtetéssé, szilaj hajszává fajul s könyörtelen, vad, gátat nem ismerő tusává szélesíti a proletáriatus erőlködését és küzdelmét. Hát a vagyonos osztály, a pénzemberek, akik egész életüket rideg üzletkötésekkel töltik ef mind a meggazdagodás után kapaszkodik. Töri a fejét azon, hogy heverő pénzét mely üzletbe, mily vállalatokba fordítsa. Nagyot nevetne azonban, ha valakiH azt a tanácsot adná neki, hogy építsen, állítson fel gyárakat. Szerinte, bizonyára csak nevetni lehet az ilyen tanácson. Hiszen Magyarországon az effajta vállalkozásoknak nincsen alapjuk. S ebben tökéletes igaza is van. Meglevő gyáraink ha el is tudnák látni az országot, kohóikból, műhelyeikből kikerülő termékkel - nem sikerülne ez, — mert hiába még nálunk a magyar iparcikkek iránt nincsen bizalom. A körülöttünk fekvő kulturállamok, virágzó hatalmas iparának, hozzánk beözönlő termékei úgyszólván elnyomják, serdülő korban levő ipari produkcióinkat. No meg olcsóbbak is ! A közönség pedig megveszi, mert idegen gyártmány, olcsóbb és mert van hozzá bizalma. S ezért olyan szégyentetesen lanyha nálunk a gyár felállitási vállalkozó kedv. Pedig-pedig a körülöttünk lévő országok e téren kifejtett őrült versenyéből, már egyszer mi is leszűrhetnénk magunknak a tanúságot. Azt az igazságot, hogy csak az a nemzet hatalmas, virágzó és gazdag, amelynek erős, hatalmas ipara van. Más országokba ha a termelés nagy, nagy a kereslet is. Hiszen minden gyárkémény egy-egy őrt álló katona, mely arra van hivatva, hogy az ország jólétét minden kártékony behatástól megóvja s megszüntesse az idegenből özönlő termékek bejutását, de egyszersmind, hogy felébressze a hazai ipar pártolását. Mert bizony, ha Magyarországon már régen rájöttek volna arra a tanulságra, hogy gyárak nélkül nincs ipar, nincs nemzeti hatalom, talán ma már nálunk is nagyobb lenne a hazai iparpártolás. Ma már a gyárkürtök bugása, a gépek zakatolása, a jövő muzsikája. Ebben van letéve a jövő nagysága. Ebben rejlik a nemzetek reménye. Az ipari és kereskedelmi fejlettség a maga mindent befogó és átható erejével nagy érdekhálózatokat teremt, ami elősegíti a tőke és a munka közötti mostani beteges s meglazult kapocs egészségessé és erősebbé tételét. Elvitázhatatlan tény az, hogy az ipaii erőknek, a sok heverő, kamat nélkül, vagy óriási kamatokat hajtó uzsorapénzek gyáran- kinti tömörítése, nagy kamatot, tisztességes jö- védelmet hozna. Ez a foglalkozás azután, biztosítaná a munkásnak a mindennapi megélhetést,' a szükséges kenyeret. Tagadhatatlan, hogy a koalíciós kormány nagyon sokat lendített ezen a téren. De Istenem ! ez a nagyon sok, a mi szégyenletes elmaradottságunk mellett csekélységgé, úgyszólván porszemmé törpül. Más kellene ide ! Óriási befektetések,- vagy beruházások, mert hiszen nagyon természetes, hojy a nagyobb tőke messzebbre elér és az érintése sokkal hatásosabb, mint a' kis, törpe tőkéé. Nagy befektetés, nagy -beruházás, nagy kamatot is hoz. Ennél a kérdésnél aztán nemcsak az államnak, hanem a városnak az áldozatkészségét is igénybe kell venni. , Mer^jjgy gyárak nélkül, ilyen áldatlan gazdasági viszonyok mellett, ne is álmodjunk nemzeti nagyságról, hatalomról, mert ilye:: állapotok mellet — nem is lehet reményünk arra. Majd ha megértjük a körülöttünk, idegen országokban búgó gyárkémények szavát,, majd A szobát háromszor végig polkázta s aztán vdaugrolt Rózsikájáho", összecsókolta, összeölelte : Rózsikám — ide néz — lesz ebédünk, látod mi ez ? . . . Szent Isten ! Dezső — egy tiz koronás ! hol vetted, tied ? Hogy az cnyém-e, meghiszem azt. Képzeld csak, amint leszaladtam ;nnen, találkoztam egy collegával. Szó nélkül a nyakamba ugrott. Biztosan főnyereményt csinált gondoltam. Mi az, öregem, mi lelt téged ? Te, képzeld találtam kiadót, jövő hónapba megjelennek az újabb verseim, nézd előleget is kaptam 50 koronát. Több se kellett nekem. Kértem- tőle 10 koronát kölcsön. Szegény bolondos poéta, odaakarta adni az egészet. Alig tudtam visszaadni nek:. R»z-ikám, édes Rózsikám, itt van 10 ko- rona, gyere, veszünk valamit ebédre, most megebédeljük, mind a LÓ koronát. Jaj de jó lesz, — szólt nevetve Rózsika — menjünk Dezső, hiszen én is olyan éhes vagyok. Igen ? éhes vagy, hát Bethoven ? . . . Ah! Bethoven, mit nekem Bethoven, mikor ilyen sok pénzünk van s komolyan ebédelhetünk. Akkor hát menjünk! Tudod Rózsikám, mikor pénzt érzek a zsebemben, akkor maga Bethoven is kismiska hozzám képest. 10 perc múlva már az Andrássy-uton látjuk Rózsikát és Dezsőt, amint karöltve siettek az ebéd utánni sétáló tömeg között. Az egyik kirakat előtt Dezső hirtelen megáll. Rózsikám, nézd csak, egy uj verskötet, no ezt megveszem, hiszen nem is drága 2 korona. Gyere Rózsikám, inkább nem eszem ma ebédet de ezt megveszem Megvették. Pár lépésre Rózsika kiálltott fel: Dezső ! nézd csak, egy Bethoven szonáta, ezt még nem is hallottam, ezt meg- kell- vennem, ha- addig élek is. ha meg tudjuk érteni, hogy egy nemzet nagysága és jóléte, a nemzeti iparba van letéve, majd ha a Kárpátok és az Adria, között tova- dübörgő vonatokról szemlélhetjük a hatalmas gyárakat, (amikor már majd igy nem lesz arra szükség, hogy a magyar iparpártolásra tulipánokat mozgósítsunk) akkor remélhetünk abban, hogy Magyarország hatalmas, virágzó ország lesz. De addig — gyárak nélkül — ennek a nemzetnek az ‘ ipara csak terrgődés lesz. A gyárkürtök bugása, a nemzeti nagyságot és jólétet hirdetik. Szabó Géza. Pesti levél. ■«Az ágy.* Ezt a levelet annak az ötletéből írom, hogy a szentistvánnapi idegenforgalom színessé, jól eső «vidékiessé» tette néhány napra a fővárost. S ezek a jó vidékiek főkép oda tódulnak, a melyek előadásai rendőrségi beavatkozást stb. idéztek elő: a *Parisiana»-ba. Illik tudni, hogy ez a kis modern temploma Tháliának Ősbudában van s Henri Lavedan világhírű francia iró egyik legsikerültebb alkotásának, az «Ágy»-nak 11 jelenetét játszák benne fiatal, kezdő, de nagytehetségü színészek. (Kik között a szekszárdi publikum Vándori Gusztáv és Kellér Gyulát ismerősként üdvözölhetné.) Mondom erősen ide gravitál a vidékiek azon boldog (?!) része, kiknek meg szabad nézni ezt a 11 képet. Szabad ! Világos- ebből, hogy vannak olyanok, a kiknek nem szabad. S erről akarok szólni. Úgy vagyunk ezzel a hatalmas alkotással, hogy a mindenható erkölcs nevében, éles tónusban meg kellene bírálnunk. S felülve a nagyképü és szent prüdéria vesszőparipájára, rá kellene lovagolnunk — a magasabb kulturmissziórá hivatkozva — mindenkire, akinek Az ágy szinrehozatalában része van. Ám Lavedan művének elbírálásánál szemben áll velünk az a kiáltó igazság:, hogy Lavedan csak bámulatra méltó s felőle kritikát mondani nekünk — parányoknak — nem szabad. * * Hát mi is «Az ágy». Szatira, melyhez foghatót elme még nem irt. Őszinte, igaz beszéd az emberi gyarlóságok, képmutatás, asszonyi praktika, beteges gondolkodásmód és kíváncsiságokról. Vagy nem-e csak bámulatra méltó azon erő, mellyel az emberek képmutatását a következő jelenettel jellemzi : Egy javakorbelf párhoz (férj és feleség) Hát vegyük meg — szólt Dezső — de aztán elég lesz már a vásárlásból, mert majd nem jut az ebédre. Lefizették a 2 korona 50 fillért s mentek tovább. * »Virágot vegyenek kérem« — szaladt el mellettük egy meziílábos kis lány. Rózsikám! Mit szólsz hozzá, ha én'neked veszek egy csokor virágot ? Virágot ? Édes Dezsőm, vegyél igazán, egy szép csokrot, úgyis olyan rideg a mi szobánk. Vegyél édes Dezsőm ! Lefizették a 3 koronát s boldogan szorongatta Bethovenje mellett Rózsika a virág- •csokrot. • «Szánják meg szegény nyomorultat» — hangzott mellettük egy rimánkodó hang. — Nini, egy negyvennyolcasadok neki valamit ... Csak aztán ne légy smucig édes Dezső — egy negyvennyolcas kér tőled segélyt! Sirolin emeli az étvágyat és a testsúlyt, megszünteti a köhögést, váladékot éjjeli Izzadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis. influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti csomagolást. F. Hoffmann-La Roche A. Co. Basel (Svájc) * „Roehe“. Kapható orvosi rendeletre a gyógyszertárak* ban. — Ara Uvegenkürt 4.— korona.
