Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1906-11-15 / 46. szám

— Garay János emlékéhez méltó külső mezben és magas nivóju irodalmi tartalommal jelenik meg e hó végén a már hét év óta köz­kézen forgó képes nagy naptár vármegyénk pontos és teljes címtárával, számos illusztráció­val, közéleti kiválóságaink fényképeivel, stb. stb. — A naptár illusztris irói közül felemlítjük a következőket: dr. Várady Antal, dr. Hajdú Miklós, Thaly Kálmán, Bodhár István, Sántha Károly, stb. — Hirdetmény. Miután általános’ a panasz, hogy a gyermekek és inasok a házfalak sar­kait leütik, a falakat befirkálják, bemocskolják, sőt késsel is megfaragják, a házaknál alkalma­zott csöngőket húzogatják, miáltal a háztulaj­donosokat és lakókat folyton háborgatják, úgy­szintén több esetben tétetett panasz az iránt is, hogy ugyancsak a gyermekek és inasok a sür­göny és villanydrótokat kővel dobálják: szigo­rúan figyelmeztetem a szülőket, hogy gyerme­keiket, valamint az iparosokat, hogy inasaikat az ilyen tettek elkövetésétől a legkomolyabban és legszigoruabban tiltsák el, mert a kiknek gyermekét vagy inasát az ily tettek elkövetésén rajta érnek, — amennyiben a gyermekek fele­lősségre vonhatók nem lennének, — a szülő­ket, vagy az érdekelt iparosokat fogom szigo­rúan felelősségre vonni. Akik pedig az ilyen tettek elkövetésén valakit rajta érnek, köteles­ségüknek ismerjék az illetőt bejelenteni. Szek- szárdon, 1906. évi november hó 9-én. Molnár, rendőrkapitány. — A pécsi kereskedelmi és iparkamara értesítette Tolnavármegye alispánját, hogy Tolna­vármegye törvényhatósági ipartanácsának pót­tagjául megválasztott, de elhunyt Schiszler Károly helyébe Débulai Imre választatott meg póttagul. — Uj kaszinói tagok. A szekszárdi ka­szinó választmánya múlt szombaton tartott ülé­sében a rendes tagok közé felvette dr. Gyenes József kir. törvényszéki bírót és Tolnai Arthur főgimnáziumi tanárt. — A tüdőbetegekért. A könyörületes szi­vek az egész országban «Csak egy virágszálat!» jelszóra gyűjtést rendeztek a szerencsétlen tüdő- betegekgrészére mindenszentek és halottak nap­ján a temetőkben és rk. templomokban. A. fel­emel ■ nemes életmentésből hatalmasan kivette a részét gróf Apponyi Gézáné, főispánunk fenkölt lelkületű neje is, aki már két mulatság bevételéből 900 koronát küldött a tüdőbetegek szanatóriuma részére. Mindenszentek napján pedig Hőgyészen a temetőkben felállított perse­lyekben 53 kor. 6 fillért gyűjtött A rk. temp­lomban halottak előestéjén gyűjtöttek 104 kor. 97 fillért. Ebben részt vettek : gróf Apponyi Gi­zella, F'errand Mária, Molnár Terka, May Bözske, Steindl Mariska, Dubniczky Irma, Leicht Irma, Léicht Ida, Bessinger Paula, Wagner Olga. Utó­lag befolyt 18 kor. 77 fill. Ressinger Paula külön gyűjtött Duzson 17 koronát. Az összes gyűjtés 207 kor. 29 f. Ebből a kiadásokat le­vonva, a nemes célra 200 korona jutott. — Birtokvétel. Willinger Márton szőlő­nagybirtokos megvette a már részben tulajdonát képező 530 kát. hold kiterjedésű, Zomba hatá­rában fekvő Andormajor pusztát. — Vonatok érkezését és indulását fel tüntető táblázatok az állomásokon. A keres­kedelemügyi miniszter a közönség könnyebb tájékozódása. érdekében elrendelte, hogy az állomásokon, valamint azokon a megállóhelyeken, amelyeken naponta két vonatpárnál több vonat áll meg, a vonatok érkezését és indulását fel­tüntető táblázatok függesztessenek ki, Ez a rendelkezés a jövő évi nyári menetrendválto­zással egyidejű eg hajtatik végre. — A mányokl márvány. Kitűnő márvány- anyag van országunkban s dacára ennek’ ebből is igen sok a behozatalunk. Most egy uj rész­vénytársaság van alakulóban, melynek alapitói múlt szombaton Budapesten a «Vadászkürt* nagyrermében értekezletet tartottak. Az értekezlet elnöke, Gaál András orsz. kéqviselő rámutatott arra, hogy a nagymányoki márvány a szakférfiak egyhangú véleménye szerint a legkitűnőbb ma­gyar márvány; még jobban erősödik még ez a meggyőződés, ha figyelembe vesszük, hogy a kereskedelmi kormány a nagymányoki bánya ügye iránt a legmelegebben érdeklődik és a bá­nyatulajdonosokhoz intézett kormányleiratból kitűnik, hogy a kormány tetemes állami segélyt is helyezette vállalatnak kilátásba. WéberJános orsz. képviselő, ki a bonyhádi kerületet képvi­seli és kinek kerületében van a nagymányoki bánya, a bizottsággal közli, hogy a bányát sze­mélyesen is megtekintette, a helyi viszonyok ala­pos ismerójeként kijelenti, hogy ezen alakuló iparvállalat egészséges és jól jövedelmező ipar- vállalat lesz Lőrenthey Imre dr, egyetemi tanár- a geológiai intézet neves tanára az elnök kéré­sére előadja, hogy a nagymányoki márványbánya és annak termékeinek alapos ismerője és mint geológus nyugodt lélekkel ajánlja a vállalatot az érdekelt szakkörök figyelmébe és a nagykö­zönség pártfogásába, mert a nagymányoki már­ványt az ország legjobb és legszebb márványá­nak tartja. Erényi Ulmann Gyula műépítész kijelenti, hogy a nagymányoki márványt a ma­ga részéről is elsőrendűnek elismeri és megígé­ri, hogy egy legközelebb építendő nagy középü­letnél már ezt a kitűnő márványt fogja használni; egyúttal kijelenti, hogy az alapító-bizottságban tevékeny részt akar venni, miért is kimegy a bányatelepre, hogy személyes tapasztalatairól a bizottságnak beszámolhasson. Török Sándor dr. bejelenti, hogy a részvényjegyzések kezdetüket vehetik és hogy a befizetések a Belvárosi Taka­rékpénztár Részvénytársaságnál eszkőzlendők. Elnök erre a jelenlevő alapítókat az alapítási tervezet aláírására felhívta és a bizottság nagy helyeslése mellett kihirdette a határozatot, mely szerint a részvények jegyzése már a holnapi nap­tol fogva eszközölhető jogérvényesen. Az alapí­tók között többek közt helyet foglalnak : Jeszensz­ky Sándor báró földbirtokos, Ivánka Imre főid birtokos, Ráday Endre gróf földbirtokos Szávoszt Emil nagykereskedő, Waizen János igazgató std. stb. — Adományok. A pécsi püspök és Wajdits Gyula pécsi kanonok 100 -100 koronát Szeif- ricz István nagyprépost 20, Hanny Gábor prae- látus 10, Spiesz János apátkanonok 20 koro­nát adományoztak a szakadáthi ifjúsági és népkönyvtár javára. — Gróf Zichy Gyula pécsi püspök a Mecsek Egylet madárvédő osztályá­nak a madárvédelem céljaira 5Ö koronát adomá­nyozott. — Színház. Közönségünk mintha mégis kezdene felmelegedni a színház iránt. A közöny mintha megszűnt volna az itt időző társulattal szemben. Nap-nap után több és több publikum nézi végig az előadásokat. A társulattal Szek- szárd város közönsége meg lehet elégedve. Összevágó, szabatos élőadásokat produkál s a legújabb darabok keiulnek színre. Az énekes személyzet a «Vig özvegy*-ben mutatkozott be tulajdonképen teljes számban. Címszerepben jól megérdemelt tapsokat aratott Novak Ilona, mel­lette Kürti Lili, Miskey, Szilágyi Böske, Szántó és Makróczy voltak jók, mig a komikumot Vágó, Szilágyi Aladár, Kellér és Nemes képviselték. Az eddigi előadások közül kétségkívül legkiválóbb a «Lebonnard Papa* volt. A burlesz komikum kiváló képviselője, Szilágyi Aladár olyan alakí­tást nyújtott a címszerepben, mely valóban dicséretére válnék bármelyik fővárosi színésznek is. A fiú szerepében Horváth Endre kiforrott, kész tehetségének adta ujabbi jelét. A gőgös és apját lenéző, léha frátert ép oly kiválóan ját­szotta meg, mint a törvénytelen származásának, fatíyu voltának tudatára ébredt, testileg, lelkileg megtört fiatalember lelki fájdalmait, kétségbe­esését. Kisebb szerepekben: Vágó, Vágóné, Lendvay, Szilágyi Böské és Szilágyi Ivor járul­tak hozzá az előadás sikeréhez. — A sorosás eredménye a dombóvári Járásban. A most lefolyt újoncállitásnál előállt összesen 500 ember, ebből besoroztak 150 embert, tehát 30 százalékot. És' pedig 80 embert a hadsereghez, 20 embert a honvédséghez és ötvenét mindkét póttartalékhoz. Az első kor­osztályban az 1-től 161 sorszámig a hadsereg­hez, 162-től 264-ig a honvédséghez kerültek mint újoncok, az első korosztály 225 sorszámán félül minden besorozott, tehát az egész 2. és 3. korosztály a póttartalékba kerül. — A nőegylet második teaestélye. A szek­szárdi nőegylet és a rk. kisded ovodát fentartó egylet múlt szerdán tartotta meg a Róm. Kath. Olvasókör dísztermében második teaestélyét, melyen igen szép számú közönség jelent meg. A műsor első száma Szendrői József szavalata volt, aki nagy hatássat adta elő a «Pán halála* és a saját szerzeményű »Keltő óra* cimü köl­teményét. A lecsillapult tapsvihar után Hayt Ferencné és nővére, Csathó Irénke magyar dalo­kat játszottak zongorán. Remek játékukat a közönség megujrázta. Mirth Lászlóné ritka szép csengésű hangján a «Csókon szerzett vőlegény»- ből énekelt, mit Setényi József kisért zongorán. A közönség lelkesen megtapsolta és óhajára még két dalt énekelt. Csattanós befejezésül dr. Orffy Gyula pompásan játszott hegedűn, Klieber Gizella precíz zongora kísérete mellett. Sok tapsot arattak. Műsoron kívül Spuller Margitka (Budapestről) kuruc nótákkal gyönyörködtette a közönséget. Ezután a hölgyek teát szolgáltak íel, majd megeredt a tánc, mely sokáig együtt tartotta a társaságot- Az estélyen a főispán is jelen volt. Jelenveit asszonyok: Biróy Béláné, Bodnár Istvánná, Brebovszky Elemérné, dr. Csizmadia Gézáné. Fink Kálmánná, Fuggert Károlyné (Paks), Gyergyai Dezsőné, Hayt Ferencné, Holub Jánosné, Jánosits Károlyné, Kamarás Béláné, Keplinger Gézáné, Klieber Győrgyné, özv Laskó Gyuláné, Matzon Kálmánná, Mirth Gyuláné, Mirth Lászlóné, Molnár Istvánné, özv. Nádpataky Ágostonné (Budapest), Nits Istvánné, Örffy Lajosné, dr. Pesthy P.-né, özv. Sass I.-né, Sass Janka, Schneider J.-né, Schwirián Józsefné, Sinkovits Gézáné, özv. Stancsics B.-né, Takács Gyuláné (Paks), Tekus Vilmosné, Tihanyi Domokosné, dr. Török Ottóné. Leányok: Blochinger Erzsiké (Tamási), Borsody Tériké (Tolna), Csathó Irénke (Keszthely), Fink Margit, Hercegh Mariska, Kamarás Józsa, Klieber Gizella, Mányoky Sári, Müller Julia, Nászay Paula (Budapest), Raun Janka, Somogyi Paula, Spuller Margit (Budapest), Takács Janka (Paks), Triebler Ilona, Wigand Hedvig. Felülfizettek : gróf Apponyi Géza 19 K, Jeszenszky Andor 4 K, Wosinsky Mór 3 K, Dőry Pál 2 K, Takács Gyula 1 K. Jegyét megvál­totta : dr. Leopold Kornél 2 koronával. A kir. tanfelügyelő jelentése. Tihanyi Do­mokos kir. tanácsos, tanfelügyelő f. hó 14-én tartott közigazgatási ülésben jelentette, hogy október hónapban megvizsgálta a dunakömlődi r. k. iskolát 3 tanteremben és az úgyanottani községi állandó menedékházat 1 tanteremben. Az elért eredményt kielégítőnek találta. — Az alsónyéki dalárda folyó hó ll-én tartotta újra alakuló közgyűlését, melyen a következő 3 évre a tisztujitás következőképpen ejtetett meg: elnök lett Bénák János köz­ségi biró, alelnök : Mező László s jegyző: ifj. Pap János, pénztárnok: ifj. Bötös István. A 3 éves iíju testület, újabb 3 évre oly lelke­sedéssel tömörült, hogy Bocskár Ferenc kar­mester odaadó és igazán páratlanul álló veze­tése mellett szép reménynyél és eredménynyel kecsegtet működése; s a testület bizonyára díszére válik Alsónyék községnek. GarayJánosEépesHTaptára iy07 évre.Megjelenik november havában. —Tartalma: Naptári rész. — Teljes címtár. —Jeles szépirodalmi rész. — Illusztrációk. — Tolnavármegye közönségének nevesebb épületei és történelmi nevezetességű helyei. — Leírások. — Általános tudnivalók. felvétetnek Molnár Mór hirlapkiadóhivatalában — — ~ " Szekszárdion

Next

/
Oldalképek
Tartalom